A nagyvilág királya (Elvis daloskönyv) 58. – KEMÉNYFEJŰ ASSZONY

Written by on 2023.08.30.

Barcs Endre, Kovács Irén: A nagyvilág királya
(Elvis daloskönyv) 100+1 Elvis dal magyarul, folytatásokban közölve.

A nagyvilág királya (Elvis daloskönyv) 58. – KEMÉNYFEJŰ ASSZONY

A „Hard Headed WomanElvis Presley  rock&roll dala, amelyet 1958-ban a Gladys Music zenekiadó hozott forgalomba. Ez egy amerikai, 12 ütemű blues, amelyet Claude Demetrius afroamerikai dalszerző írt. Claude legismertebb rock&roll dala Elvis, 1958-as, King Creole című filmjében hallható, és az azonos című lemezalbumon is szerepelt.

A dal kislemezként is megjelent 78 RPM és 45 RPM formátumban. 1958-ban a Billboard listán az első helyre került, az R&B listán pedig két hétig a második helyen állt. 1958-ban ez lett az első rock&roll kislemez, amely elnyerte az RIAA aranylemez minősítését.

Később Wanda Jackson is rögzítette a „Live At Town Hall Party 1958” című albumon. A „Hard Headed Woman” szintén megjelent 45 rpm-en, és az 1950-es évek végén jelentős figyelemben részesült. A Wanda Jackson-féle verzió éneklése feltűnő, mivel rendkívül sok énekhangot használ, így nehéz eldönteni, hogy az énekes férfi vagy nő.

Forrás: Wikipédia

HARD HEADED WOMAN

Well a hard headed woman,
A soft hearted man
Been the cause of trouble
Ever since the world began.
Oh yeah, ever since the world began. (Ahhahhuh)

A hard headed woman been
A thorn in the side of man. (Ahhahhuh)

Now Adam told to Eve,
„Listen here to me,
Don’t you let me catch you
Messin’ round that apple tree. ”
Oh yeah, ever since the world began. (Ahhahhuh)

A hard headed woman been
A thorn in the side of man.
Oh yeah, ever since the world began. (Ahhahhuh)
A hard headed woman been
A thorn in the side of man.

Samson told Delilah
Loud and clear,
„Keep your cotton pickin’ fingers
Out my curly hair. ”
Oh yeah, ever since the world began. (Ahhahhuh)
A hard headed woman been
A thorn in the side of man. (Ahhahhuh)

I heard about a king
Who was doin’ swell
Till he started playing
With that evil Jezebel.
Oh yeah, ever since the world began. (Ahhahhuh)
A hard headed woman been

A thorn in the side of man.
(Ahhahhuh, Ahhahhuh
Ahhahhuh, Ahhahhuh
Ahhahhuh, Ahhahhuh
Ahhahhuh.)

I got a woman,
A head like a rock.
If she ever went away
I’d cry around the clock.
Oh yeah, ever since the world began (Ahhahhuh)
A hard headed woman been
A thorn in the side of man. (Ahhahhuh)
A hard headed woman been
A thorn in the side of man. (Ahhahhuh)

KEMÉNYFEJŰ ASSZONY

Nos, egy keményfejű nő,
Egy lágyszívű férfi
Az oka minden bajnak
Amióta fennáll a világ. (Oh-hohó)

Egy keményfejű nő
Tüske a férfi oldalában. (Oh-hohó)

Ádám azt mondta Évának: „Figyelj csak ide rám,
Nehogy rajta kapjalak,
Hogy az almafa körül szórakozol!”

Óh, igen, amióta fennáll a világ (Oh-hohó)
Egy keményfejű nő
Tüske a férfi oldalában. (Oh-hohó)
Óh, igen, amióta fennáll a világ (Oh-hohó)
Egy keményfejű nő
Tüske a férfi oldalában. (Oh-hohó)

Sámson megmondta Delilának
Hangosan és egyértelműen:
„Tartsd távol az átkozott ujjaidat,
A göndör hajamtól!” (Oh-hohó)
Óh, igen, amióta fennáll a világ (Oh-hohó)
Egy keményfejű nő
Tüske a férfi oldalában. (Oh-hohó)

Hallottam egy királyról,
Aki egyre gazdagodott,
Míg ki nem kezdett
Azzal a gonosz Jezabellel.
Óh, igen, amióta fennáll a világ (Oh-hohó)
Egy keményfejű nő

Tüske a férfi oldalában. (Oh-hohó)
(Oh-hohó, oh-hohó,
Oh-hohó, oh-hohó,
Oh-hohó, oh-hohó,
Oh-hohó.)

Van egy nőm,
Feje, mint a szikla,
De ha valaha elhagyna,
Éjjel-nappal sírnék utána.
Óh, igen, amióta fennáll a világ (Oh-hohó)
Egy keményfejű nő
Tüske a férfi oldalában. (Oh-hohó)
Egy keményfejű nő
Tüske a férfi oldalában. (Oh-hohó)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás