Dorsey Burnett

Dorsey Burnett

Dorsey William Burnett Jr. (1932. december 28. – 1979. augusztus 19.) amerikai korai rockabilly énekes volt. Öccsével, Johnny Burnette-tel és egy Paul Burlison nevű barátjával alapító tagja volt a Rock and Roll Triónak, valamint a countryzenész és a Fleetwood Mac egykori tagjának, Billy Burnette-nek az apja.

Dorsey Burnett

Dorsey William Burnett Jr. 1932. december 28-án született Willie Mae és Dorsey William Burnett, Sr. gyermekeként Memphisben, Tennessee államban, az Egyesült Államokban. A vezetékneve végén lévő „e” betű később került hozzá. John Joseph „Johnny” Burnett, az öccse 1934. március 25-én született. A család a Tennessee állambeli Memphis Lauderdale Courts negyedében, egy állami bérlakásprojektben élt.

Lauderdale Courts, Memphis

Dorsey hozzáértő sportoló volt, aki érdeklődött az ökölvívás iránt. Mindkét Burnette fivér sikeres amatőr bokszoló lett, és helyi Golden Gloves bajnokok lettek. 1949-ben Jimmy Denson, a bokszoktatója, bemutatta Dorsey-t egy másik fiatal bokszolónak, Paul Burlisonnak, és barátságot kötöttek. Később Burlisont bemutatták Johnny Burnette-nek, és ők is barátok lettek. Mindhárom férfi közös érdeklődést mutatott a zene iránt. Burlison nyolcéves korában kezdett el gitárleckéket venni. Idősebb Dorsey 1939-ben két fiának egy pár Gene Autry-gitárt ajándékozott. A legtöbb forrás szerint a testvérek azonnal széttörték őket egymás fején. Idősebb Dorsey nem adta fel, és ezután vett nekik még két gitárt. Dorsey később visszaemlékezett, hogy apjuk azt mondta:

Tanuljatok meg játszani azokon a gitárokon. Olyanok lehettek, mint azok a srácok a Grand Ole Opryban, ha akartok. Dorsey azt mondta, hogy megtanulta a G, C és E akkordokat, és amikor a húrok elszakadtak, bálázó drótot tett a szakadtak helyére.

A memphisi katolikus gimnázium elvégzése után Dorsey profi bokszoló lett, majd számos nappali munkát vállalt. Volt ő többek között gyapotszedő, olajozó egy Mississippi folyami hajón, halász, szőnyegszedő. Végül a Crown Electric Company-nál Paul Burlisonnál helyezkedett el villanyszerelő tanoncként, és hat évig tanult a villanyszerelői engedély megszerzéséért. Johnny Burnette szintén fedélzeti segédmunkásként dolgozott a Mississippi folyón közlekedő uszályokon, és bár külön-külön dolgoztak, mindegyikük magával vitte a gitárját a fedélzetre, és szabadidejében dalokat írt. Munka után ezeket és más dalokat együtt adtak elő a helyi bárokban, különböző kísérőkkel. Paul Burlison az Egyesült Államok fegyveres erőiből való leszerelése után csatlakozott hozzájuk, és 1952-ben vagy 1953-ban megalakították az együttest, amelyet akkoriban talán The Rhythm Rangersnek hívtak. Johnny Burnette énekelt és akusztikus gitáron játszott, Dorsey basszusgitározott, Paul Burlison pedig szólógitározott.

The Rhythm Rangers

Gazdasági okokból 1956-ban a három fiatalember New Yorkba költözött, ahol meghallgatást kaptak az Original Amateur Hour című Ted Mack-műsorban.

Háromszor egymás után megnyerték a versenyt, amivel bejutottak a döntőbe és lemezszerződést kaptak a Coral Recordsnál, így hivatalosan is The Rock and Roll Trio lett belőlük. Promóciós fellépéseket szerveztek Dick Clark American Bandstand című műsorában, Steve Allen Tonight Showjában és Perry Como Kraft Music Halljában, valamint egy nyári turnét Carl Perkinsszel és Gene Vincenttel. 1956. szeptember 9-én a Madison Square Gardenben a Ted Mack Original Amateur Hour döntőjeként léptek fel. Mindezen aktivitás ellenére azonban az ebben az időszakban kiadott három kislemezük nem került be az országos slágerlistákra.

Hogy fedezni tudják megélhetési költségeiket, a trió kénytelen volt útra kelni. Ez a kimerítő rendszer veszekedésekhez vezetett, amelyeket Dorsey esetében súlyosbított, hogy Jerome a Johnny Burnette and the Rock and Roll Trio nevet használta a lemezeken és az élő koncerteken. A dolgok végül 1956 őszén egy Niagara Falls-i fellépésen csúcsosodtak ki, amikor egy veszekedés következtében Dorsey kilépett a csapatból egy héttel azelőtt, hogy Alan Freed Rock, Rock, Rock című filmjében szerepeltek volna. Johnny Burnette és Paul Burlison beszervezte Johnny Blacket, Elvis Presley basszusgitárosának, Bill Blacknek a testvérét, hogy Dorsey helyére lépjen, és a trió befejezte a filmben való szereplést.

A filmbéli szereplés, valamint három további kislemez- és egy LP-kiadás ellenére az együttes nem ért el listasikert, és a Trio 1957 őszén hivatalosan is feloszlott.

Colin Escott a Showtime Magazine-tól azt állítja, hogy Dorsey a saját triójával töltött idő alatt vagy azt követően Fabor Robinsonnal (a Fabor Records tulajdonosa, az Abbott Records társtulajdonosa, valamint Johnny Horton és Jim Reeves menedzsere) vett fel egy demófelvételt. Giles Vignal és Marc Alesina francia kutatók a demófelvételt a Sun Records stúdiójában 1956 novemberére teszik, és szerintük Dorsey-t Johnny Burnette és Paul Burlison támogatta. A „Let’s Fall in Love” és négy másik számot is felvettek, de vélhetően mindegyik elveszett. 1956. november 24-én Dorsey elment a kaliforniai Malibuban található Fabor stúdióba egy sessionre, ahol négy számot rögzített: „The Devil Queen„, „Let’s Fall in Love„, „At a Distance” és „Jungle Magic„. Ezek a számok két kislemezként jelentek meg: „Let’s Fall in Love/The Devil’s Queen” (Abbott 188-45)


1956. november 24-én és „Jungle Magic/At a Distance” (Abbott 190-45) 1957. február 23-án.


Fabor Robinson felajánlotta, hogy Dorsey-t vagy a Louisiana Hayride-on, vagy a Town Hall Party-n (a nyugati part vezető countryzenei show-ja) helyezi el.

Miután Kaliforniába költözött, Dorsey villanyszerelőként talált munkát, hogy megéljen, és szabadidejében dalokat kezdett írni. Miután letelepedett, Dorsey a családjáért küldött. 1957 őszére Johnny Burnette munkanélküli lett, és az Egyesült Államok nyugati partján próbált szerencsét. Egy barátjával, Joe Campbellel utazott egy vasúti tehervagonban Los Angelesbe, ahol csatlakoztak Dorseyhoz. A múltbéli nézeteltéréseiket elfelejtve a testvérek Paul Burlison meghívásával megpróbálták feltámasztani a Rock and Roll Triót. Rövid időre csatlakozott is hozzájuk, de aztán visszatért Memphisbe, és a biztosabbnak tűnő elektromos üzletére koncentrált. Dorsey folytatta villanyszerelői munkáját, hogy a családi kiadásokat fizesse. Ő és Johnny pedig szabadidejükben folytatták dalszerzői tevékenységüket.

1957 novemberében a testvéreket megkereste John Marascalco dalszerző, aki Little Richardnak a „Ready Teddy„-t és a „Rip It Up„-ot, valamint a „Good Night My Love„-ot írta. Énekest keresett, aki segíthetne neki a „Bertha Lou” című új dalában. Dorsey és Johnny bementek a hollywoodi Master Recorders stúdióba, és Odell Hull (szólógitár), Danny Flores (zongora) és H.B. Barnum (dob) támogatásával felvettek két számot: a „Bertha Lou-t” és „‘Till The Law Says Stop-ot”.

Eredetileg azt tervezték, hogy Johnny énekli a főszólamot, ám emlékeztették rá, hogy még mindig szerződésben áll a Coral Records-szal. Dorsey azt mondta, hogy senkit sem érdekel, ha ő énekli a dalt. Az énekesi feladatokat így felcserélték, Johnny pedig a háttérvokálok egy részét énekelte. A két oldalt kislemezként adták ki (Surf SR5019-45) Dorsey neve alatt. A Coral perrel fenyegetőzött, ezért a kiadó tulajdonosa, Kenny Babcock visszavonta a lemezt. Babcock Dorsey hangját Johnny Faire (más néven John Faircloth) hangjával szinkronizálta. A Surf SR5019-45-öt később Johnny Faire neve alatt adták ki újra. Johnny Faire később nevet változtatott, és Donnie Brooks néven vált híressé.

A dalszerzői kreditek szerint John Marascalco a „Bertha Lou” szerzője, de Cub Koda szerint Brooks azt mondta, hogy a dalt valójában Johnny Burnette írta, aki a lemezszerződés részeként eladta Marascalónak. John Marascalcot később rábeszélték, hogy adja ki Dorsey verzióját, amely még mindig az ő tulajdonában volt. 1965-ben a „Bertha Lou„/”Keep a Knockin’” a Cee-Jam 6. számaként jelent meg a „Bertha Lou„-val együtt Dorsey Burnette neve alatt. A „Keep a Knockin’” flipside-ját The Brothers néven adták ki. 1966-ban a „Bertha Lou„/”‘Til The Law Says Stop” a Cee-Jam No. 16. számaként jelent meg, mindkét oldallal Dorsey Burnette néven.


A puszta bravúr tette lehetővé, hogy a Burnette fivérek dalszerzőként elérjék első nagy áttörésüket. Los Angelesbe érkezve Joe Campbell vásárolt egy példányt az „A Map to the Stars” című könyvből, amely megmutatta az akkori tinibálvány Ricky Nelson otthonának helyét. Annak érdekében, hogy dalaikat eljuttassák hozzá, Burnettes és Campbell addig üldögéltek a sztár házának lépcsőjén, amíg nem tudtak találkozni vele. Ez a kitartás bevált, és Nelsont lenyűgözte a munkájuk, és felvette három dalukat: a „Believe What You Say„-t, az „It’s Late„-et és a „Waitin’ in School„-t.



Az Imperial Records – Nelson kiadójának – más előadói is, mint például Roy Brown, is használták a testvérek dalait, pl.: a „Hip Shakin’ Baby„-t. Többen is profitáltak a dalszerzői képességeikből, és ez vezetett ahhoz, hogy lemezszerződést kötöttek az Imperialnal.

A Burnette Brothers néven Dorsey és Johnny 1958. május 5-én egy kislemezt jelentetett meg az Imperial kiadónál, a „Warm Love„/”My Honey” (Imperial X5509)címmel.


Ez nem került fel a slágerlistákra.

1961-ben két instrumentális kiadványuk jelent meg a kis Infinity és Gothic kiadóknál. Az első kislemez, a „Green Grass of Texas„/”Bloody River” (Infinity INX-001) 1961. február 20-án jelent meg. A második kislemez „Rockin’ Johnny Home„/”Ole Reb” (Gothic GOX-001) 1961. május 29-én jelent meg. Mindkét kislemez The Texans néven jelent meg. Egy másik instrumentális dal, a „Lonely Island„/”Green Hills” (Liberty 55460), The Shamrocks néven, 1962. június 6-án jelent meg a Liberty Recordsnál. A „Green Grass of Texas„/”Bloody River” 1965 februárjában újra megjelent a Vee-Jay kiadónál (VJ 658), ismét The Texans néven.

Dorsey Burnette-nek két kislemeze jelent meg, szólóelőadóként az Imperial Recordsnál: „You Came as a Miracle„/”Try” (Imperial X5561),


1959. március 9-én, és „Lonely Train„/”Misery” (Imperial X 5597), 1959. szeptember 7-én. Egyik lemez sem volt sláger.


1959 végén Dorsey felajánlotta a „Tall Oak Tree„-t Ricky Nelsonnak, aki elutasította. Az Era Recordshoz szerződve Dorsey maga vette fel a dalt, és 1960. január 11-én jelent meg a „Juarez Town” (Era 3012) kíséretében.


1960-ban a lemez felkerült a slágerlistákra, és a Hot 100-as listán a 23. helyig jutott. Ő volt az első a Burnette Brothers közül, akinek slágerlemeze volt. Ez a siker arra ösztönözte a Coral Recordsot, hogy kutakodjon az archívumában, és kiadja a Rock and Roll Trio két régi felvételét „Blues Stay Away from Me„/”Midnight Train” (Coral 9-62190) címmel. Az „A” oldalt Dorsey Burnette néven adták ki, de a hátlap Dorsey és Johnny Burnette néven jelent meg. Nem került fel a slágerlistákra. 1960. május 2-án az Era kiadta a Dorsey által készített „Hey Little One„/”Big Rock Candy Mountain” (Era 3019) című  kislemezt, amely a Hot 100-ban a 48. helyig jutott.


1960. május 4-én, két nappal később a Liberty Recordsnál megjelent a „Dreamin’„, Johnny Burnette első nagy szóló slágerlemeze. 1960. május 23-án az Imperial Records követte a Coral példáját, és Dorsey Burnette néven kiadta a „Way in the Middle of the Night„/”Your Love” (Imperial X 5668) című dalt, de nem került be a slágerlistákra.

A „The Ghost of Billy Malloo„/”Red Roses” (Era 3025), Dorsey Burnette harmadik kislemeze az Era kiadónál 1960. augusztus 29-én jelent meg, de elődeivel ellentétben nem került be a slágerlistákra.


Utolsó kiadványa az Era kiadónál abban az évben a „This Hotel„/”The River and the Mountain” (Era 3033) volt, amely 1960. november 7-én jelent meg, de ez sem lett sláger.


1961-ben két kislemeze jelent meg az Era Recordsnál: „Hard Rock Mine„/”(It’s No) Sin” (Era 3041), amely 1961. február 27-én jelent meg, és a „Great Shakin’ Fever„/”That’s Me Without You” (Era 3045), amely 1961. április 24-én jelent meg. Ezek a kislemezek nem lettek slágerek, és 1961 májusában Herb Newman az Era Records-tól eladta Dorsey szerződését az utolsó két Era-felvételének mastereivel együtt a Dot Records-nak (annak legnagyobb előadója akkoriban Pat Boone volt).


Dorsey három kislemezt adott ki a Dotnál töltött ideje alatt. Az első az 1961 májusában megjelent „Rainin’„/”A Full House” (Dot 45-16230),


majd az 1961. szeptember 25-én megjelent „Feminine Touch„/”Sad Boy” (Dot 45-16265),


végül az 1962 januárjában megjelent „Dying Ember„/”A Country Boy in the Army” (Dot 45-16305). Ezek közül egyik kiadvány sem nyerte el a közönség tetszését, és hat hónapos szerződése lejártával elbocsátották.


Innen a Reprise Recordshoz, az akkoriban Frank Sinatra tulajdonában lévő kiadóhoz került. A Reprise-nél Dorsey Jimmy Bowen producerrel és Jack Nitzsche hangszerelővel dolgozott együtt, és 1962-ben két kislemezt jelentetett meg. A „Castle in the Sky„/”The Boys Kept Hangin’ Around” (Reprise R-20,093)


1962. június 30-án jelent meg, az „I’m Waitin’ for Ya Baby„/”Darling Jane” (Reprise R-20,121) pedig 1962. október 27-én. Egyik kislemez sem volt sláger.


1963 folyamán négy kislemeze jelent meg a Reprise kiadónál. Az első a „Foolish Pride„/”Four For Texas” (Reprise R-20,146) volt, amely 1963. február 23-án jelent meg.

Ezt követte a „Hey Sue„/”It Don’t Take Much” (Reprise R-20,153), amely 1963. március 9-én jelent meg.


Az „Invisible Chains/Pebbles” (Reprise R-20,177), amely 1963. május 9-én jelent meg.


Utolsó kiadványa a „Where’s the Lonely Girl?„/”One of the Lonely” (Reprise R-20,208) volt, amely 1963. augusztus 24-én jelent meg.

Ezzel a kislemezzel egy időben az Imperial 1963 augusztusában kiadta a „Circle Rock„/”House with a Tin Roof Top” (Imperial 5987) című dalt.


Egyik kislemez sem jutott fel a slágerlistákra, ezért átment a Mel-O-Dy kiadóhoz, a Motown Records leányvállalatához. A kiadó korai kiadványai soul-orientáltak voltak, és Lamont Dozier, a The Vells (Martha and the Vandellas) és a The Pirates (The Temptations) számait tartalmazta.

A „The Greatest Love„/”Thin Little, Simple Little, Plain Little Girl” (Liberty 56087) című kislemez 1968 végén jelent meg, és 1968. december 25-én néhány rádióállomáson „slágerlistás” státuszban volt.


Három hónappal később Dorsey Burnette-et családi tragédia érte, amelyet a legtöbb forrás szerint soha nem heverte ki teljesen. 1964. augusztus 14-én bátyja, Johnny horgászni ment a kaliforniai Clear Lake-re. Sötétedés után apró, kivilágítatlan horgászcsónakjának nekiment egy figyelmetlen kabinos cirkáló, és az ütközés a tóba dobta, ahol megfulladt. Dorsey kétségbeesett volt, és felhívta telefonon Paul Burlisont, aki azonnal odarepült, hogy megvigasztalja. A két férfi felújította barátságát, Johnny Burnette-et pedig a kaliforniai Glendale-ben lévő Forest Lawn Memorial Parkban temették el. Utolsó két Mel-O-Dy kislemeze, az 1964 októberében megjelent „Jimmy Brown„/”Everybody’s Angel” (Mel-O-Dy 116).

1964 novemberében a „Long Long Time Ago„/”Ever Since the World Began” (Mel-O-Dy 118) került kiadásra, ám ezek a dalok nem kerültek fel a slágerlistákra.


A kiadó 1965 áprilisában megszűnt, és ettől kezdve Dorsey sikertelenül vette fel lemezeit egy sor kiadónál, többek között a Liberty, Merri, Happy Tiger, Music Factory, Smash (ahol a „Tall Oak Tree”-t újra felvette), Mercury, Hickory és Condor kiadónál, ahol 1970. február 7-én megjelent a „The Magnificent Sanctuary Band„/”Can’t You See It Happening” (Condor FF-1005).


Az 1970-es évekre Dorsey újjászületett keresztény lett, és visszatért a country-anyagokhoz. 26), „Molly (I Ain’t Getting’ Any Younger)” (Melodyland 6007: 1975; No. 28) és „Things I Treasure” (Calliope 8004; 1977; No. 31). 1973-ban az Academy of Country Music a legígéretesebb újoncnak választotta, és összesen 15 country slágere volt, de egyik sem került a top 20-ba.

Az 1970-es években Dorsey a nagyvászon felé fordult. 1974-ben ő írta a Bootleggers (más néven Bootleggers Angel) című film dalait. 1976-ban Mike Curbbel és Duane Eddyvel közreműködött a Dixie Dynamite című film zenéjének megkomponálásában. 1977-ben a Kingdom of the Spiders című horrorfilm eredeti zenéjének zeneszerzőjeként jegyezték. 1978-ban a My Boys Are Good Boys című film címadó dalát is ő énekelte, valamint Doug Goodwinnal közösen írta a dalt.

1979-ben leszerződött az Elektra/Asylum kiadóval. Nem sokkal az első lemezkiadása után azonban, 1979. augusztus 19-én, 46 éves korában súlyos szívrohamban elhunyt otthonában, a kaliforniai Canoga Parkban. A Forest Lawn Memorial Park temetőben nyugszik Glendale-ben, Kaliforniában.

Dorsey utoljára 1979. augusztus 18-án lépett fel a nyilvánosság előtt a kaliforniai Oxnardban található The Performing Arts Centerben. Egy félórás műsort adott az Arthritis Alapítvány javára rendezett jótékonysági rendezvényen, egy nappal a halála előtt.

Patrick Landreville, aki az utolsó koncertet adta Dorsey-val, azt nyilatkozta.

A legtöbb ember, aki jótékonysági koncertet ad országos vagy nemzetközi jótékonysági szervezeteknek, fizetést kap a fellépéséért, vagy legalább a költségei megtérülnek. De Dorsey és én úgy döntöttünk, hogy ingyen játszunk ezeken az eseményeken, bár egyikünk sem áll jól anyagilag. Dorsey legendás alakja a zenének, és komoly összeget kérhetne a szolgálataiért, de ő úgy döntött, hogy ad, nem pedig elvesz. Büszke vagyok rá, hogy ismerhetem őt, és hogy lehetőségem volt vele együtt zenélni, és különösen büszke vagyok arra, hogy egyenrangú társainak tart.

Halála után az énekes és barátja, Delaney Bramlett jótékonysági koncertet szervezett Dorsey Burnette özvegye számára a kaliforniai Inglewoodban található The Forumban, ahol Kris Kristofferson, Hoyt Axton, Tanya Tucker, Glen Campbell, Edward James Olmos, Duane Eddy, Delaney és Bonnie, Gary Busey, Maureen McGovern és Roger Miller lépett fel. Burnette úttörő hozzájárulását a műfajhoz a Rockabilly Hall of Fame is elismerte.

Forrás: Wikipédia

Johnny Burnette története