Pinetop Perkins

Pinetop Perkins

(1913. július 7. – 2011. március 21.)

Joe Willie „Pinetop” Perkins (1913. július 7. – 2011. március 21.) amerikai blues-zongorista volt. Korának legbefolyásosabb blues és rock and roll előadóival játszott, és számos kitüntetést kapott, többek között Grammy-életműdíjat és a Blues Hall of Fame-be való beiktatását.

Perkins a Mississippi állambeli Belzoniban született, és egy ültetvényen nőtt fel a Mississippi állambeli Honey Islanden. Karrierjét gitárosként kezdte, de aztán az 1940-es években az arkansasi Helenában egy kóristalánnyal folytatott késpárbajban megsérültek az inak a bal karjában. Mivel nem tudott gitározni, zongorára váltott. Rendszeresen szerepelt Robert Nighthawk rádióműsorában a KFFA-n. Később csatlakozik Sonny Boy Williamson „King Biscuit Time” c. műsorához. 1950-ben azonban továbbra is együtt dolgozott Nighthawkkal, és kísérte őt a „Jackson Town Gal„-ban.

Az 1950-es években Perkins csatlakozott Earl Hookerhez, és turnézni kezdett. A „Pinetop’s Boogie Woogie„-t Sam Phillips Sun stúdiójában vette fel Memphisben, Tennessee államban. A dallamot Pinetop Smith írta, aki 1928-ban készítette az eredeti felvételt.

Perkins nem tanult meg írni;

„az iskolában a harmadik osztályig jutott.”

Lemezeket hallgatva megtanulta, Smith dalait lejátszani. Ahogy Perkins visszaemlékezett:

Pinetopnak hívtak, mert ezt a dalt játszottam.

Perkins ezután Illinoisba költözött, és elhagyta a zeneipart, amíg Hooker rá nem vette, hogy 1968-ban újra felvételt készítsen. Perkins helyettesítette Otis Spannet a Muddy Waters bandában, amikor Spann 1969-ben kilépett a zenekarból.

1969-ben tíz év után megalakította a Legendary Blues Bandet Willie „Big Eyes” Smith-szel, és az 1970-es évek végétől az 1990-es évek elejéig készített felvételeket.

Perkins az 1980-as The Blues Brothers című filmben egy rövid zenei cameo-t játszott az Aretha’s Soul Food Cafe előtti utcán, ahol John Lee Hookerrel vitatkozott azon, hogy ki írta a „Boom Boom„-ot.

Az 1987-es Angel Heart című filmben is feltűnt, Toots Sweet gitáros zenekarának tagjaként.

Perkins számtalan felvételen közreműködött, de soha nem volt olyan albuma, amelyet kizárólag az ő művészetének szenteltek volna, egészen az After Hours-ig, amelyet a Blind Pig Records adott ki 1988-ban. Az albumot támogató turnén Jimmy Rogers és Hubert Sumlin gitáros is közreműködött.

Perkins törvényes feleségének, Sara Lewisnak 1995-ben bekövetkezett halála depressziót és ivási időszakokat váltott ki nála. 1998-ban kiadta a Legends című albumot, amelyen Sumlin is közreműködött.

2001-ben Perkins fellépett a chicagói Blues Fesztiválon Ike Turnerrel. Turner Perkinsnek tulajdonította, hogy ő inspirálta őt a zongorázásra.

Perkins 2004-ben az Indiana állambeli La Porte-ban vezette autóját, amikor autójával egy vonat elé hajtott. Az autó összetört, de a 91 éves sofőr nem sérült meg súlyosan. Perkins haláláig a texasi Austinban élt. Általában hetente néhány este a Sixth Street-i Momo’s-ban lépett fel.

A „Hey Mr. Pinetop Perkins” című dal, amelyet Perkins és Angela Strehli adott elő, arra az elterjedt tévhitre játszott rá, hogy ő írta a „Pinetop’s Boogie Woogie„-t:

Hé, Mr. Pinetop Perkins
Lenne egy kérdésem önhöz.
Hogyan írta az első boogie woogie-t?
Amit rólad neveztek el.

Ahogy öregedett, Perkins hallása romlott.

Perkins 2011. március 21-én, 97 éves korában, álmában, szívmegállásban halt meg otthonában, a texasi Austinban. Perkins tiszteletére több megemlékezést tartottak az Egyesült Államok különböző városaiban. A Mississippi állambeli Clarksdale-ben található Ground Zero Blues Club 2011. március 31-én dedikált jam-sessiont tartott Perkins barátai és rajongói számára. 2011. március 29-én a texasi Austinban zenével teli, nyitott koporsós temetést tartottak Perkinsnek, amelyen számos zenésztársa, köztük Willie „Big Eyes” Smith és Bob Margolin is részt vett.

Perkinst 2011. április 2-án helyezték örök nyugalomra a clarksdale-i McLaurin Memorial Garden temetőben, egy utolsó, nyitott koporsós „hazahívó” ünnepséget követően. A végső nyugalomra helyezést Henry Epsy, Clarksdale első fekete polgármestere végezte, az oltáron pedig Perkins kedvenc étele, egy McDonald’s Big Mac és egy almás pite pihent.

Halála idején több mint 20 fellépése volt lekötve 2011-re. Nem sokkal a halála előtt, miközben egy interjúalanyával a késői karrierje újraindulásáról beszélt, elismerte:

„Én már nem tudok úgy zongorázni, mint régen. Régebben úgy gurult a basszus, mint a mennydörgés. Ezt már nem tudom megcsinálni. De kérem az Urat, bocsássa meg nekem, amit tettem, hogy pár ötcentest keressek.

Perkins és David „Honeyboy” Edwards voltak az utolsó túlélő eredeti delta blues zenészek. Perkins volt az egyik utolsó túlélő bluesman is, aki még személyesen ismerte Robert Johnsont.

Bruce Bruck, a chicagói Alligator Records alapítója szerint Perkins

„abszolút a blues első számú zongoristája”.

Hozzátette:

Karrierje szó szerint több mint 80 évet ölelt fel. Egy egész zenészgeneráció szimbóluma volt.

Perkins olyan blueszenészekre volt hatással, mint Ike Turner, akit ő tanított meg zongorázni.

Pinetop lenne a rock ‘n’ roll születése, mert ő tanított meg arra, amit én játszottam – mondta Turner.

Perkins számos blueszenésszel dolgozott együtt, köztük Muddy Watersszel, Robert Nighthawkkal, Earl Hookerrel és B.B. Kinggel.

A néhai zenész tiszteletére a Pinetop Perkins Alapítvány évente workshopokat tart a blues és jazz zene iránt érdeklődő fiatal zenészek számára.A workshop, amely általában a Mississippi állambeli Clarksdale-ben zajlik, de a COVID-19 járvány idején virtuálisan is megvalósult, fiatal zenészeknek biztosít mesterkurzusokat a hagyományos blues és jazz műfajok legjobb élő tehetségeinek részvételével, és a diákok Ground Zero Blues Clubban való fellépésében csúcsosodik ki. Az alapítvány másik ága az idősödő zenészeknek nyújt anyagi segítséget a Pinetop Assistance League nevű programon keresztül; azzal a céllal, hogy az idős zenészek, akik már nem tudnak jövedelemhez jutni, ki tudják fizetni a lakhatási és egészségügyi költségeiket, hogy kényelmesen és méltósággal élhessék meg idős éveiket.

Perkins-t 2000-ben a National Endowment for the Arts (Nemzeti Művészeti Alapítvány) National Heritage Fellow-nak nevezte el.

2003-ban Perkinst beiktatták a Blues Hall of Fame-be.

2005-ben Perkins Grammy életműdíjat kapott.

2008-ban Perkins Henry Townsenddel, Robert Lockwood Jr. és David „Honeyboy” Edwards-szal együtt Grammy-díjat kapott a legjobb tradicionális bluesalbum kategóriában a Last of the Great Mississippi Delta Bluesmen című albumért. Ugyanebben a kategóriában jelölték Pinetop Perkins on the 88’s című szólóalbumáért is.

97 évesen Perkins Grammy-díjat nyert a legjobb tradicionális bluesalbum kategóriában a Joined at the Hip című lemezéért, amelyet Willie „Big Eyes” Smith-szel közösen vett fel, és ezzel ő lett a legidősebb Grammy-díjas, megelőzve a komikus George Burns-t, aki 21 évvel korábban nyert a spoken word kategóriában.

Forrás: Wikipédia