A Valódi Vadnyugat 48. –  A tumbleweed szekér

A Valódi Vadnyugat 48. –  A tumbleweed szekér

Amikor megérkeztek a tumbelweed szekerek, a gyilkosok, tolvajok és egyéb söpredékek elsápadtak, és rohanni kezdtek, a farkukkal a lábuk között. (Idézet Sol Redding seriff közelgő westernjéből)

A Régi Nyugat egyik legveszélyesebb munkája volt – begyűjteni a legdurvább, legkeményebb gyilkosokat, erőszaktevőket, marhatolvajokat és más bűnözőket, és visszaküldeni őket a civilizációba, hogy szembenézzenek az igazságszolgáltatással.

És csak egyetlen jármű volt alkalmas erre a feladatra – a szerény tumbleweed szekér.

A tumbleweed szekér egy kerekeken guruló börtön volt, amelyet az amerikai rendőrbíró-helyettesek (US Deputy Marshals) használtak, hogy a foglyokat egy biztonságosabb börtönbe vagy fogdába szállítsák. Azért hívták őket „tumbleweed wagons„-nak, mert úgy tűnt, hogy a tumbleweedhez (ördögszekér) hasonlóan céltalanul kóborolnak a területen, és rosszfiúkat szednek össze.

Az útjuk azonban minden volt, csak nem céltalan. Sok kisvárosi börtön nem volt elég biztonságos ahhoz, hogy egy megrögzött bűnözőt sokáig bent tartsanak. Az amerikai rendőrbíró-helyettesek egyetlen okból és csakis egyetlen okból voltak ott – hogy megtisztítsák a Nyugatot a legrosszabbaktól.

Az 1870-es és 1880-as években, még mielőtt a vasútvonal átszelte volna az akkori államokat és területeket, a Tumbleweed-kocsik rendkívül népszerűek voltak. Az Indián Területen (a későbbi Oklahoma területén) az amerikai rendőrbíró-helyettesek egy szekérrel (vagy akár egy ketreces szekerekből álló karavánnal) városról városra jártak, hogy foglyokat szedjenek össze, és visszavigyék őket Fort Smithbe, ahol Isaac Parker, az „akasztófás” bíró előtt tárgyalhatták az ügyüket.

Egy-egy szekérút két-három hónapig is eltarthatott, amíg elegendő foglyot gyűjtöttek össze. Amikor az első szekér megtelt, egy másik szekeret béreltek egy csapattal a második rakományhoz. Általában amikor három szekér megtelt, visszautaztak a Fort Smith-i börtönbe, hogy kirakodják a foglyokat.

Fogolyszállító kocsi, amelyet a bostoni rendőrbírók és a helyi seriffek használtak az 1890-es években.

Minden karavánhoz tartozott egy szekér, egy szakács, egy pihent, váltó-ló a helyettesek számára, valamint a többi szekérhez tartozó kocsisok. Elég nagy látványt nyújtottak, amikor áthaladtak a településeken. Tömegek gyűltek össze, hogy végignézzék, ahogy a felvonulás végigvonul a városon. A helyiek összegyűltek az utca mentén, hogy megnézhessék a foglyokat. Éljeneztek, fújoltak és sziszegtek minden fogolyra.

A tumbleweed szekereken való őrködés rendkívül veszélyes küldetés volt. A kocsikat őrző mintegy 200 képviselő közül hatvanheten haltak meg szolgálat közben.

Amikor egy amerikai rendőrbíró-helyettes átadta foglyait a karavánnak, a biztonság kedvéért további őrként jelentkezett. Ezeknek a törvény embereinek a legrosszabb bűnözőkkel kellett foglalkozniuk, és éppoly durvának és keménynek kellett lenniük, mint a törvényen kívüliek, akiket szállítottak. A foglyok között voltak rablók, erőszaktevők, whiskykereskedők, marhatolvajok és gyilkosok. A bűncselekmények között szerepelt még postarablás, pénzhamisítás és csalás, sikkasztás; nyílt tengeri kalózkodás, afrikai rabszolga-kereskedelemben való részvétel, hamisítás, hamis tanúzás és szövetségi tulajdon ellopása.

A helyettesek újjainak gyorsnak kellett lenniük a ravaszon, és a legrosszabbal is meg kellett birkózniuk. A kor egyik leghíresebb amerikai rendőrbíró-helyettese a halhatatlan Bass Reeves volt.

Bass Reeves

Keményen megdolgoztak a pénzükért. 1875-ben egy U.S. Marshal fizetése havi 90 dollár volt, míg a helyettesek mérföldenként csak 6 centet kaptak. Kézbesítéskor minden egyes idézésért vagy fogoly kézbesítéséért 2 dollárt is kaptak.
Az őrök nem kockáztattak a foglyaikkal. A foglyokat napközben a kocsi padlójához láncolták, miközben gurultak. Amikor éjszaka tábort vertek, a legveszélyesebb foglyokat egy fához vagy a szekér egyik kerekéhez láncolták, hogy megakadályozzák a szökést vagy a további káoszt.

A törvényen kívüliek számát úgy jellemezték, hogy „sűrű, mint a szarvasbogarak augusztusban”, és a szekerek gyorsan megteltek minden egyes expedíción. A szokatlanul nagy számú bűnöző, akiket el kellett szállítani az indián területről, szokatlan módszereket igényelt. Az amerikai helyettes marshalok „John Doe” letartóztatási parancsokat vittek magukkal, ami azt jelentette, hogy a dokumentumon szereplő név és letartóztatási hely üres volt, és a gyanúsított letartóztatásakor ki lehetett tölteni.

Bár a tumbleweed szekerek kora már régen elmúlt, az emlékezet örökké élni fog, hogy a törvény hosszú karja milyen messzire ért el az igazságszolgáltatásért, és hogy a törvény emberei milyen áldozatokat hoztak a nyugat biztonságáért.

Forrás: Legends of the Old West