Albumkritika – Miranda Lambert „Postcards from Texas” című albuma

Albumkritika – Miranda Lambert „Postcards from Texas” című albuma

Azt mondják, hogy a jól nevelt nők ritkán írnak történelmet. Mondjuk úgy, hogy Miranda Lambert már elég sok történelmet írt a country zenei karrierje során. A Postcards From Texas című új albumának nyitódala egy drogozó armadillóról (tatú) szól, aki fegyverrel fenyegetve elrabolja őt, és követeli, hogy meneküljön a zsaruk elől. Vagy legalábbis ez az a történet, amit alibiként adnak elő, hogy megmagyarázzák, hol volt előző este, és ebből arra következtetnek, hogy a valódi ok valószínűleg még aljasabb.

Nem sok mainstream country zenei albumot találsz, amely hasonlóan kezdődik, de ezúttal egyáltalán nincs erről szó. Ez egyike azoknak az albumoknak, amelyek egy előadó karrierjének egy olyan pontján jönnek, amikor az már megértette, hogy a nagy rádiós megjelenések elérhetetlenné váltak számára, a díjátadók valahogy elkezdtek rajta továbblépni, és eljött az ideje, hogy… – szóval, hogy egészen pontosan fogalmazzak – elkezdjen „tojni” erre az egészre.

Tehát Miranda fogta magát hazautazott a szülőföldjére, Texas államába, összeszedte a cimboráit, (köztük gyakori társszerzőjét, Jon Randall-t, zenei producerként), majd belépett Austin városának legendás, ám viszonylag furcsa Arlyn hangstúdiójába, hogy elkészítse azt az albumot, amit ő akar! Igen, végre azt, amit ő akar, és nem egy olyan albumot, amely valaki más elvárásainak kíván megfelelni. Nem mintha Miranda a karrierje során bármikor is a mások bábja lett volna… De a prioritásai biztosan eltolódtak.

A Postcards from Texas még mindig Miranda Lambert lemeze. Korábbi albumaihoz képest ezúttal sokkal több benne a „country”, de néhány daltól eltekintve egyfajta hiányérzetünk marad. Még mindig rengeteget mutat abból a hozzáállásból, ami a védjegye. A „Wranglers” című dalban ismét lángra lobbantja a cuccot, a játékos „Alimony” pedig Alamóval játszik, emlékeztetve a korai Pistol Annies pimaszságára. A „Dammit Randy” olyan azonnali visszhangot kelt, ami arra enged következtetni, hogy néhány éven belül country-klasszikussá válhat.

De talán a Postcards From Texas legjobb pillanatai közé azok tartoznak, amikor Miranda Lambert egy kicsit sebezhetőbbnek mutatkozik. Pedig karrierje során ennek határozottan ellenállt. A szólóban írt „Run” vitathatatlanul a legjobban megkomponált dal az albumon, és hát nem így megy ez mindig a nagy mainstream kiadványokon? Miranda Lambert itt önkárhoztatóan magára mutogat, és nehéz nem arra gondolni, hogy vajon nem a Blake Sheltonnal (vagy Anderson Easttel) közös múltjáról szól-e ez a szerzemény.

A „Santa Fe” és a „January Heart” az albumnak ad néhány őszinte és gyengéd pillanatot, amely ügyesen egyensúlyozik a pimaszság és a könnyedség között. Mirandának olyan agyszerű dalszerzők, mint Dean Dillon és Brent Cobb segítenek életre kelteni ezeket a dalokat. Rengeteg textúra és változatosság fedezhető fel ezen az albumon. Nem kifejezetten „szól” úgy, mintha texas-i lenne, de több dal középpontjában is az állam áll. A „Looking Back on Luckenbach-ot” talán vehették volna egy kicsit kevésbé „orrba vágósra”, és az sem ártott volna neki, ha korábban Whitney Rose 2017-ben nem rögzítette volna már lemezre.

A Postcards from Texas egyik nagyobb problémája azonban ugyanaz, ami Miranda Lambert egész karrierje során fennállt, történetesen az, hogy igazából nincs egy jellegzetes hangzása, amit korábban kialakított volna.

A country popból kissé hagyományosabbra váltott, ám mindezt úgy tette, hogy inkább kölcsönöz, mint vezet. Persze, közben továbbra is ragaszkodik a legjobb  dalszerzőkhöz és dalai értékhordozó üzenete soha nem változott meg, de érezhető, hogy némi kommersz, kereskedelmi számítás is van abban, hogy milyen dalokat választ a felvételei elkészítéséhez.

A Postcards from Texas című albumon Miranda Lambert egy kicsit kibővíti hangzásprofilját, különösen az utolsó pár dalban. David Allan Coe „Living On The Run” című dalának feldolgozása fényekkel teli, és egy kicsit a Little Feetre emlékeztet. A Jack Ingram és Jon Randall közreműködésével írt „Wildfire” talán a legjobb country hangulatot árasztó szám a lemezen.

De azt is tudjuk, hogy Miranda Lambert nem egy hagyományos country előadó, és soha nem is mutatta magát annak. Ő Miranda Lambert. És az az érv is felhozható, hogy a Postcards from Texas talán az elmúlt évek legmélyebb Miranda Lambert-albuma, persze, a káromkodásokkal és minden mással együtt. De, hát ez a kendőzetlen valóság, ez ő maga. És akár az album egészében, vagy akár csak az egyes dalokba ágyazott múló pillanatokban találunk örömöt, helyes érzés, hogy ünnepeljük Miranda Lambertet, azt, aki önmaga.

Forrás: savingcountrymusic.com

Az album dalai: