Joe Poovey

Joe Poovey

Arnold Joseph Poovey (1941. május 10. – 1998. október 6.) amerikai rockabilly és country énekes, dalszerző, gitáros és rádiós lemezlovas, akit gyakran „Groovey” Joe Poovey (különböző alternatív írásokban) néven emlegetnek. Legismertebb lemeze az 1958-ban felvett „Ten Long Fingers” volt.

A texasi Dallasban született, és már gyermekkorában arra ösztönözték, hogy előadóművész legyen. Kezdetben steel gitárt tanult, és 10 éves korában készítette első felvételeit. Két évvel később, 1953-ban megalakította a Hillbilly Boys nevű együttesét, és heti adásokat készített a KRLD rádióállomáson, amit hamarosan a „Big D Jamboree” rádióműsor lemezlovasaként való munka követett. Több karácsonyi témájú dalt is felvett, köztük a „Santa’s Helper„-t, amelyet apja, Bernice Poovey írt. Miután 1955-ben Elvis Presley előzenekara volt, zenei stílusát azonnal megváltoztatta a hagyományos country zenéről a rockabillyre.

1957-ben Jumping Joe Poovey néven a „Move Around” című dallal jelentkezett a Dixie kiadónál, melynek producere a dallasi Jim Shell volt.

Ezt követte a következő évben a „Ten Long Fingers„, egy tisztelgés Jerry Lee Lewis előtt, amelyen „Groove Joe Poovey” [sic] néven szerepelt. Bár a lemezt később klasszikus rockabilly számként ünnepelték, melyen a helyi csodagyerek C.B. Oliver zongorázott, csak helyi sikert aratott. Poovey továbbra is Dallas és Fort Worth környékén dolgozott, és alkalmanként kisebb helyi kiadóknak készített felvételeket.

Az 1960-as években visszatért a countryzenéhez, és dalszerzőként is dolgozott, dalait olyan zenészek vették fel, mint George Jones és Johnny Paycheck. 1966-ban Johnny Dallas álnévvel vette fel a Heart Full of Love című dalt, amely a Billboard country listáján a 62. helyig jutott.

Miután új dalaival sem vált sikeressé visszavonult a fellépéstől, hogy lemezlovasként a Dallas – Fort Worth térség különböző rádióállomásainál dolgozzon. Az 1970-es években a korábbi lemezeit kezdték megismerni a rockabilly rajongók Európában, ahol 1980-ban lépett fel először. Előkerültek 1950-es évekből származó, kiadatlan felvételei is. Újra lemezfelvételekbe is kezdett, Texas Joe Poovey néven több új kislemezt adott ki. Ezzel egy időben sofőrként dolgozott a Dallas című tévésorozat forgatásán.

Az 1990-es években rendszeresen járt Nagy-Britanniába és Európába, ahol country és rockabilly zenét is játszott. Álmában halt meg 1998. október 6-án, és a dallasi Grove Hill Memorial Parkban temették el. Feleségét, Peggy (Mitchell) Poovey-t hagyta hátra. Greatest Grooves címmel egy válogatásalbum jelent meg dalaiból a Dragon Street Records gondozásában 1999-ben.

Forrás: Wikipédia


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás