Johnny Carroll

Johnny Carroll

Johnny Carroll (született John Lewis Carrell; 1937. október 23. – 1995. január 13.) amerikai rockabilly zenész volt.

Johnny Carroll

Johnny Carroll teljes gázzal játszott, vicsorgó arcú rockabillyje mindig is egy kicsit vadabbnak számított a többieknél, még a hardcore mércével mérve is, amellyel ezt a zenét a legjobban meg lehet ítélni. Carroll képes volt Gene Vincent balladáinak reszkető, kék hangú cameóit előadni, de akkor volt a legjobb, amikor a rockabilly leghatásosabb imidzsét testesítette meg: a szexi, félőrült bolondot, aki egy gitárral csapkod és kiordítja a belét. Paul Menard szerepelt vele a „Rock, Baby, Rock It” című filmben:

Soha senkit nem láttam még ennyi szenvedéllyel játszani. A rockabilly srácok közül ott volt Elvis, és ott volt Johnny. Senki más még csak a közelébe sem ért. Soha nem hagyta abba, akár telt ház volt, akár senki nem volt a teremben.

John Lewis Carrell volt az igazi neve, és nem Johnny vagy akár Carroll, ami egy Decca által elkövetett helyesírási hiba volt, amit nem javított ki. 1937. október 23-án született a texasi Cleburne-ben, és a közeli Godley-ben nőtt fel. Apja tanító, szarvasmarha-tenyésztő és tejtermelő volt. Az sem ártott, hogy Johnny édesanyja, Ina Mae a zenészek hosszú sorából származott, főként hegedűsök és harmonikások közül. A rádió már korán lenyűgözte Carrollt; igyekezett elkapni Roy Acuffot, Tex Rittert vagy Ernest Tubbot, mielőtt az akkumulátor a készülékben teljesen lemerült volna. Első akusztikus gitárjával felfegyverkezve, kilenc vagy tíz évesen Carroll szombat reggelente a Cleburne-i KCLE rádióban énekelt és játszott. Az áram 1947-ben érkezett Godley-ba:

Ettől kezdve nagy, nagy rádióink voltak, amelyek úgy néztek ki, mint egy zenegép… A blues zenének nagy hatása volt ránk. New Orleansból és a nashville-i WLAC-on hallottuk… Míg én középiskolás voltam, mindannyian a Clovers és a The Charms együttesre buktunk. Alapvetően vidéki emberek voltunk, és volt egy hillbilly zenekarunk. De zeneileg nem volt szegregáció.

Johnny Carroll

Carroll 1952-ben alakult középiskolai zenekara a Texas Moonlighters nevet kapta, mivel ő és barátai sok éjszakát töltöttek tehénfejéssel vagy szénabálázással. Az 1955-ös érettségin a zenekarban Bill Hennen zongorázott és Billy Bustin basszusgitározott. A vezető gitárost, Jay Salemet a texasi Burlesonból hívták meg, hogy a bandában játsszon. Jay a második lett egy tehetségkutató versenyen, amelyen a Moonlighters nyerte az első díjat.

A Moonlighters soha egy fillérrel sem keresett többet a minimálbérnél, bár Carroll szavaival élve:

…mindenhol játszottunk, ahol csak tudtunk, és próbáltunk színpadra állni, ahol csak tudtunk.

A Fort Worth-i Northside Coliseumban találkozott Carroll Ferlin Huskyval.

Ferlin meghallgatott minket, és azt mondta: ‘Elmondom, mit fogok tenni. Sok fontos ember van odakint. Menjetek ki, és csináljátok meg a műsorom első tizenöt percét.’ És mi megtettük, és ekkor jött ez a J. G. Tiger….

A J. G. Jack Goldmant jelentette, aki egy extravagáns, de kitalált vezetéknevet adott hozzá a nevéhez, hogy növelje presztízsét. Johnny szerint rámenős volt, de pozitív. Tiger elvitte az immár Hot Rocksra átnevezett bandát Dallasba, ahol érdekeltsége volt a Top Ten hangstúdióban. Tiger az általuk készített kazettákat arra használta, hogy Paul Cohennek, a Decca nashville-i A&R főnökének ajánlja fel.

„Tiger felhívott, és azt mondta: ‘Megállapodtunk, de a zenekar rendes tagjai nem tudnak eljönni a felvételre. Lementünk és játszottunk három dalt, majd másnap még hármat. Ezeket egy Owen Bradley-hez tartozó ház pincéjében vettük fel. A rögzítésben résztvevő zenész srácok meghallgatták a demóinkat, és szinte pontosan lemásolták őket.”

A Decca kislemezeket délen és északkeleten játszották. Carroll rajongói leveleinek nagy része – két bőröndnyi mennyiségben – New Yorkból vagy New Jerseyből érkeztek, de országos szinten a gyerekek inkább a pattanás elleni krémek reklámjaira figyeltek.

A vállalkozó szellemű Goldman úgy döntött, hogy tizenkilenc éves pártfogoltját leginkább egy film népszerűsítené. Családja finanszírozta a „Rock, Baby, Rock It” című, főként Dallasban forgatott filmet, amely egy csapat fiatalról szól, akik meghiúsítják a gengszterek fenyegetését, hogy kilakoltatják őket az épületből, amelyben Hot Rock Clubjukat működtetik.

Az 1956 októberében forgatott és 1957 nyarán bemutatott film zenei érdeklődésének középpontjában a Five Stars és Rosco Gordon R&B-je állt. Johnny Carroll és a Hot Rocks a filmhez a dallasi Pappy Sellers stúdiójában felvett sajátos bluest – egy vad, szenvedélyes, alaposan koptató zenét – fecskendezte be a filmbe. A film nem aratott nagy sikert, mindössze néhány helyen játszották, majd visszavonták.

Carroll folytatta a színpadon, de Goldman és ő keserű körülmények között váltak el, amikor Carroll felfedezte, hogy egy dallasi szórakozóhely ezer dollárt fizetett Goldmannak esténként, Johnny viszont mindössze száz dollárt kapott.

Carroll egyszer fellépett a Louisiana Hayride show-ban Scotty Moore-ral és Bill Blackkel, és ők javasolták neki, hogy keresse meg Bill Emerson lemezforgalmazót egy lemezszerződés lehetősége végett a Sun-nál. Emerson felhívta Sam Phillipset, aki 1957 júniusában Cliff Herring Fort Worth-i stúdiójában rögzített négy dalt, amelyeket Carroll és zenekara egy pick-up dobossal vett fel. A fő szám a Rock, Baby, Rock It volt, amelyet Phillips feltehetően abban a reményben vásárolt meg, hogy a film hátoldalán eladható lesz. Az idő telt, és Phillips helyette kiadta a That’s The Way I Love-ot.

Carroll szerint:

„Memphisbe repültem, mert Sam beszélni akart velem. Azt mondta, hogy új kiadót fog indítani. Azt mondta: ‘Tudom, hogy a Philips [a holland elektromos óriás] azt tervezi, hogy az Egyesült Államokba jön. Én a Phillips International-t egy ismert kiadóként akarom létrehozni, úgyhogy ki kell majd vásárolniuk engem… Megjelenhetsz most a Sun-nál, vagy várhatsz pár hónapot, és mehetsz a Phillips Internationalhoz. Öt lemezt fogok kiadni egy csomagban, és amelyiket a lemezlovasok elkezdik játszani, azt az egy lemezt fogom támogatni. Azt mondtam: ‘Megragadom a lehetőséget’, és akkor megjelent a ‘Raunchy’…”.

Phillips nem hosszabbította meg Carroll egy dalra szóló szerződését. Johnny Dallasban maradt, és Gene Vincenttel dolgozott, mielőtt a Warner Brothers számára rögzítette a Bandstand Doll és a The Swing című kislemezeket.

Ez elég jól fogyott, és Johnny legnagyobb slágerévé vált. Néhány kisebb kiadónál készített felvételeket, de belefáradt abba, hogy messzire turnézott, hogy munkát kapjon.

Végül azt mondtam, hogy ‘ez nevetséges’, és kiléptem.

Egy Fort Worth-i éjszakai klubban lett bukméker és fixer, mígnem a 70-es években Ronny Weiser felhívta a figyelmét a rockabilly reneszánszára, és rábeszélte, hogy a Rollin’ Rocknál készítsen lemezt. Ezután összeállt az egykori szépségkirálynővel, Judy Lindsey-vel, és a texasi country körúton és Európában énekelt.

1995. január 13-án halt meg májelégtelenségben, és szülővárosában, a texasi Godleyben temették el.

1996-ban Rock Baby Rock It: 1955-1960 címmel megjelent korai felvételeinek 33 dalból álló újrakiadása.

Forrás: bear-family.com