Narvel Felts

Written by on 2024.10.02.

Narvel Felts

Albert Narvel Felts (született 1938. november 11-én) amerikai country és rockabilly énekes. A szárnyaló tenorjáról és magas falsettójáról ismert Felts legnagyobb sikereit az 1970-es években aratta, a legismertebb az 1975-ös „Reconsider Me” c. dala.

Narvel Felts

Az Egyesült Államokban, az Arkansas állambeli Keiserben született, és a Missouri állambeli Bernie-ben nőtt fel, ahol a Bernie High Schoolba járt, Feltset az iskola egyik tehetségkutatóján fedezték fel, néhány osztálytársa biztatta, hogy vegyen részt a műsorban, és egy tehetségkutató ügynök véletlenül éppen akkor vett részt az előadáson.

Felts 18 évesen vette fel első kislemezét, a „Kiss-a Me Baby„-t.

Karrierjére Roy Orbison és Johnny Cash támogatása hatott pozitívan. Felts 1960-ban szerény popsikert aratott a DriftersHoney Love” című dalának remake-jével, amely alacsony helyezést ért el a Billboard Hot 100-as listáján.

Ezután olyan dalokat adott ki, mint a „Lonely Teardrops” és a „Pink And Black Days„, de country énekesként csak az 1970-es években kezdett országos szintű sikert aratni.

1973-ban jelent meg első nagy slágere Dobie GrayDrift Away” című dalának feldolgozása. 1973 szeptemberében Felts verziója – a Billboard Hot Country Singles listájának nyolcadik helyezettje.  Gray blues verziójához képest középtempós country volt. Az ezt követő kislemez, az „All in the Name of Love1973 decemberében épphogy nem került be a top 10-be.

Felts a következő másfél évben továbbra is szerény sikereket ért el, amikor 1975-ben leszerződött az ABC-Dot Recordshoz. 1975-ben volt a legnagyobb slágere, Johnny Adams soul klasszikusának, a „Reconsider Me„-nek a feldolgozása, amely bemutatta falsettóját és magas tenorját. A dal augusztusban a második helyig jutott, és 1975 második legnagyobb country slágere volt.

Felts, akit a rajongók „Narvel the Marvel / A csodálatos Narvel” néven ismertek meg, az 1970-es években továbbra is sikeres volt. A slágerlistán szerepelt még a „Lonely Teardrops” c. remake-je, amely 1976 nyarán az utolsó top 10-es slágere lett, Willie NelsonFunny How Time Slips Away” című dalának feldolgozásával egyetemben. 1979-ben az „Everlasting Love” című számmal 14-es country slágert ért el. Narvel Felts úttörő hozzájárulását a műfajhoz a Rockabilly Hall of Fame is elismerte.

Felesége az egykori Loretta Stanfield. Házasságukból két gyermek született, bár egyetlen fiukat, Albert Narvel Jr.-t (ismertebb nevén Bub) 31 éves korában, 1995. szeptember 14-én autóbaleset következtében elvesztették. Egy időben Bub dobolt az apja mellett. Egyik albumát a fiának ajánlotta. Jelenleg a Missouri állambeli Maldenben él, ahol továbbra is fellép alkalmanként.

Forrás: Wikipédia


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás