Maybellene – Chuck Berry

Maybellene – Chuck Berry

A „Maybellene” Chuck Berry amerikai előadóművész Rock&Roll dala, amelyet részben az „Ida Red” című western swing hegedűdallamból dolgozott át. Berry 1955-ben megjelent dala egy hot rod verseny és egy megromlott románc történetét meséli el, a dalszöveg egy V8-as Fordot vezető férfit ír le, aki egy Cadillac Coupe DeVille-ben üldözi hűtlen barátnőjét. A dalt 1955 júliusában adta ki kislemezként a chicagói (Illinois állam) Chess Records. 1955-ben Berry első slágere, a „Maybellene” úttörő Rock&Roll dalnak számít. A Rolling Stone magazin azt írta róla: „A rock & roll gitár itt kezdődik.” A lemez a teljes Rock&Roll csomag korai példája volt: fiatalos téma; egy kis, gitárvezérelt kombó; tiszta dikció; és a kérlelhetetlen izgalom hangulata.

A dal mind a fekete, mind a fehér közönség körében nagy sikert aratott, és a Billboard Rhythm and Blues listáján az első, a Popular Records listáján pedig az ötödik helyet érte el. Számos kitüntetést és díjat kapott. Nem sokkal az első megjelenése után számos más előadó is felvett feldolgozásokat. A címet több kiadványon is hibásan „Maybelline”-nek írják.

A „Maybellene” a Bob Wills and his Texas Playboys által 1938-ban felvett „Ida Red” című western swing dal egyes részeit dolgozta fel. Berry szerint Bob Wills változata, egy tempós táncszám, a kedvenc dala volt, amelyet a fajilag integrált klubokban („salt and pepper clubs”, ahogy ő nevezte őket) énekelt.

Muddy Waters bátorítására Chuck Berry 1955-ben bemutatta a Chess Recordsnak Bob Wills dalának átíratát, amelyet „Ida May”-re keresztelt át, valamint egy általa írt blues-dalt, a „Wee Wee Hours”-t. Ezt a dalt elmondása szerint Big Joe Turner „Wee Baby Blue”-ja ihletett. Berry meglepetésére Leonard Chess kevés érdeklődést mutatott a blues-anyag iránt, de lelkesedett a kereskedelmi lehetőségekért egy „fekete ember által énekelt hillbilly dalban”.

Leonard Chess

Leonard Chess gyorsabb ütemet akart a dalhoz, és a felvételek során Berry triójához egy basszusgitárost és egy maracás játékost is felvett. Az „Ida Red” és az „Ida May” címeket is „túl vidékies” hangzású címnek tartotta. Amikor Chuck Berry zongoristája, Johnnie Johnson szerint Chess észrevett egy szempillaspirálos dobozt a stúdió padlóján, azt mondta:

„Nos, a fenébe is, nevezzük el Maybellene-nek azt a rohadt dolgot”, megváltoztatta a helyesírást, hogy elkerülje a kozmetikai cég perét (a dalt majdnem olyan gyakran „Maybelline” néven adták elő, mint a módosított helyesírással).

A dalszövegeket is átírták, szintén Chess irányításával.

„A srácok a gyors tempót, az autókat és a fiatal szerelmet akarták” – emlékezett vissza Chess. Ez volt a trend, és mi ráugrottunk.

Chuck Berry szerint a dal szövegét (Berry idézet:)

„a középiskolai emlékekből és abból szedtem össze, ahogy megpróbáltam rávenni a csajokat, hogy az 1934-es V-8-as Fordommal utazzanak” mesélte, hozzátéve, hogy a „Maybellene” volt a saját választása az „Ida May” pótcímeként, szerinte a Maybellene egy harmadik osztályos olvasmányból felidézett név, amelyben ez egy tehén neve volt.

Ahogy Leonard Chess azt megjósolta, a dalszöveg az autók, a sebesség és a szexualitás által lenyűgözött tinédzsereket szólították meg. A „Maybellene” az egyik első olyan lemez volt, amely a Rhythm&Blues, a Country és Western, valamint a Pop slágerlistákon is sláger lett. Az utánozhatatlan Berry-riffekkel, némi blues-stílusú gitárpengetéssel és Johnson zongorájával, amely dúdolható ritmust adott az egyenletes ütemhez, a „Maybellene” kulcsfontosságú dallá vált a Rock&Roll kialakulásában. A Rhythm&Blues ütem és a vidéki Country stílus izgalmas ötvözése katalizátorrá vált a Rock&Roll kialakulásában az 1950-es évek közepén.

Amikor Chuck Berry először látta a lemez egy példányát, meglepődött, hogy két másik személy, köztük a DJ Alan Freed is dalszerzőként szerepelt; ez feljogosította volna őket a jogdíjak egy részére. Egy bírósági csatározás után Berrynek sikerült visszaszereznie a teljes szerzői elismerést.

A felvételen közreműködött:

Chuck Berry – ének, gitár
Johnnie Johnson – zongora
Willie Dixon – basszusgitár
Jerome Green – maracas
Ebby Hardy – dobok

Az 1950-es években egyes lemezkiadó cégek kiadói krediteket osztottak ki a lemezlovasoknak és másoknak, akik segítettek egy-egy lemez népszerűsítésében, ami a zeneszerzői jogdíjakon keresztül a payola egy formája volt. Ennek köszönhetően Alan Freed lemezlovas a „Maybellene” társszerzőjeként lett feltüntetve. Robert Christgau 1972. októberi, Chuck Berryről szóló esszéje szerint ez volt a helyzet Freed kiadói kreditje esetében is. Leonard Chess, Christgau szavai szerint, „lecsapott” Berry »Maybellene«-jére, és „továbbította Alan Freednek”.

Miután rejtélyes módon megszerezte a szerzői hitel 25 százalékát – írja Christgau –Freed elég sokat játszotta a „Maybellene”-t, és ez lett az egyik első országos Rock&Roll sláger.

Russ Fratto, aki pénzt adott kölcsön a Chessnek, szintén társszerzővé vált. (Néhány Chess bennfentes azt mondta, hogy a Chess tartozott Frattónak, aki nyomdász és írószerész volt, a lemezcímkék előállításáért. Más beszámolók Frattót „lemezterjesztőként” írják le). A Freed és Fratto krediteket, amelyek nem szerepelnek az eredeti Chess kislemezen (lásd a fenti fényképet), 1986-ban visszavonták. 2014-től azonban ezek a kreditek még mindig szerepelnek Berry felvételeinek egyes újrakiadásain.

Charlie Gillett: A város hangja című könyvének első kiadása: The Rise of Rock&Roll 1970-es kiadása tévesen Frattót lemezlovasként azonosítja, és azt sugallja, hogy Freed és Fratto is jelen volt az 1955 májusában Chicagóban tartott felvételen.

Bruce Pegg: Brown Eyed Handsome Man című, Chuck Berry életéről és lemezlovas karrierjéről szóló könyve Frattót a Victory Stationery, a 4750 South Cottage Grove melletti nyomda tulajdonosaként azonosítja, ahol a Chess Records első irodái voltak. Pegg a Victory Stationery tulajdonosát, Frattót a „4750. sz. háziúrjaként” azonosítja.

A Rolling Stone számára Patrick William Salvóval 1972 novemberében megjelent interjúban Berry azt mondta Salvónak, hogy Freed

egyáltalán nem ült le velem és nem írt semmit. „Ő [Freed] kizárólag azért kapta azt a pénzt, mert akkoriban szívességet tett nekünk” – mondta Berry Salvónak.

1955-ben a dal az ötödik helyen állt a Billboard poplistáján, és az első volt az R&B listán. A Billboard 1955-ös év végi listáján a „Maybellene” a 3. helyen állt a Top R&B Records Retail Sales és Juke Box Plays listákon.

A lemez 1955 végéig egymillió példányban kelt el.

Az Acoustic Music szervezet szerint

„a dal bevezetője az ereszkedő pentaton kettős fogásoknak köszönhetően, a rockgitár játék lényegévé válik”.

1988-ban a „Maybellene” bekerült a Grammy Hall of Fame-be a Rock&Roll műfajra gyakorolt hatása miatt. 1988-ban a Rock&Roll Hall of Fame a „Maybellene”-t felvette az „500 Songs That Shaped Rock and Roll” listájára (ezen szintén megtalálható Berry „Rock&Roll Music” és a „Johnny B.”. Goode„ c. dala). 1999-ben a National Public Radio felvette a dalt az ”NPR 100” közé, amely a 20. század száz legfontosabb amerikai zenei alkotása, amelyet az NPR zenei szerkesztői választottak ki. A dal a Rolling Stone minden idők 500 legjobb dalát tartalmazó listáján a 18. helyen szerepel.

A Columbia Records 1955 augusztusának végén kiadta Marty Robbins (21351) „Maybelline” feldolgozását. 1955. október közepére az ő verziója  a country és western listac 13. „legtöbbet játszott dala” lett, és hamarosan a Columbia a „legkelendőbb folklemezek” egyikeként hirdette.  Novemberre megjegyezték, hogy a lemez „jelentős népszerűségre tett szert”. 1955 október közepén elérhető volt még J. Long (Coral 61478), J. Lowe (Dot 15407) és R. Marterie (Mercury 70682) verziója is, így a dal a 14. legtöbbet eladott számként szerepelt az országban.

Az Allmusic több mint 70 előadó feldolgozásait sorolja fel, köztük Elvis Presley, az Everly Brothers (mint „Maybelline”), John Hammond, Simon & Garfunkel (egy medleyben a „Kodachrome”-mal), George Jones és Johnny Paycheck, Carl Perkins (mint „Maybelline”), Johnny Cash, Bubba Sparks, Foghat (mint »Maybelline«), The Dovells, Gerry and the Pacemakers és Chubby Checker (mint „Maybelline”).

1964-ben Johnny Rivers „Maybelline” című feldolgozása a Billboard Hot 100-as listáján a 12. helyet, az RPM magazin Top 40 Singles listáján pedig a 9. helyet érte el.

Szintén 1964-ben a The Syndicats Steve Howe gitárossal, aki később a Yes együttesben játszott, rögzítette és kiadta a dal saját feldolgozását.

Forrás: Wikipédia