Thurston Harris

Thurston Harris

Született: Thurston Theodore Harris, 1931. július 11., Indianapolis, Indiana
Meghalt: 1990. április 14., Pomona, Kalifornia.

Thurston Harris

Thurston Harris a Canaan Crusaders gyülekezetben, hatéves korában kezdett el énekelni. Évekkel később Thurston és testvére, William már az Indiana Wonders együttesben énekeltek. Thurston csak a hadseregben töltött idő után kezdett bele a Rhythm&Bluesba, kedvenc együttesei a Dominoes (akkoriban Clyde McPhatterrel az élen) és a Five Royales voltak.

The Dominoes

Five Royales

Miután Los Angelesbe költözött, Harris állítólag körbejárta a várost, és a Five Royales énekesének adta ki magát. Ügyeskedésének köszönhetően bejutott Hunter Hancock népszerű R&B rádióműsorába és más tehetségkutató műsorokba. 1953-ban csatlakozott egy még el nem nevezett együtteshez, amely  ugyanabban az évben elkezdett felvételeket készíteni a Federal kiadó számára. Amikor az első lemezük, a „Part Of Me” megjelent, a csapat a Lamplighters nevet vette fel.

A következő három év során ez a csapat egy tucat kislemezt adott ki a Federal kiadónál, Thurston Harris énekessel a főszerepben. A dalok közül egy sem került a listákra, de ez nem felvételek minőségével volt összefüggésben. A Lamplighters tagok szinte a kezdetektől fogva harcban álltak egymással. Túl sokat ittak, túl sok drogot szívtak, és túl sokszor kerültek összetűzésbe a törvénnyel. A legrosszabb közülük maga Thurston volt.

Forrófejű voltam; nem hagytam, hogy bárki megmondja, mit tegyek – mondta Jim Dawsonnak.

1956-ra Harrisszel már túl nehéz volt együtt dolgozni, de a Lamplighters néhány alkalommal mégis újra összeállt vele.

Az egyik ilyen eseményre 1957 augusztusában került sor, miután Harris leszerződött Eddie Mesner Aladdin kiadójához. Mesner egy olyan dalt adott Harrisnek, amelyet Bobby Day csak néhány nappal korábban adott ki, a „Little Bitty Pretty One” címűt. A dal egyszerű volt, papíron csak két refrénből áll. A stúdióban ez a szűkös anyag némi javításra, bővítésre szorult….  amit sok-sok dúdolással oldottak meg. A háttérvokálokat az egykori Lamplighters szolgáltatta, akik most már Sharpsnak nevezték magukat. Miközben Earl Palmer egyenletes ütemet adott le, Plas Johnson tenorszaxofonon riffelt, Pete Lewis pedig elektromos gitáron akkordozott, a csapat a nonszensz refréneket valami dinamikus és izgalmas dologgá építette.

Eddie Mesner

A „Little Bitty Pretty One” a pop Top 10-be repült, és a 6. helyen (R&B 2.) tetőzött, míg Bobby Day eredeti felvétele az 57. helyen ragadt. A lemez egyik napról a másikra sztárrá tette Thurston Harrist, aki fellépett az American Bandstandben és az Ed Sullivan Show-ban, valamint turnézott Fats Dominóval, Buddy Hollyval és az Everly Brothersszel. A „Little Bitty Pretty One” később Frankie Lymon (# 58, 1960), Clyde McPhatter (# 25, 1962) és a The Jackson Five (# 13, 1972) változatában is sláger lett.

Frankie Lymon

Thurston slágerének folytatásai ugyanolyan jók, ha nem még jobbak voltak, de a kereskedelmi sikerek elmaradtak, az eladások mutatói viszonylag jelentéktelenek voltak. A „Do What You Did”, amelyet ugyanakkor vettek fel, mint a „Little Bitty Pretty One”-t, kétségtelenül a legjobb Rock&Roll dala. Azonban a Billboard poplistáján 1958 elején csak az 57. helyig jutott (R&B 14. hely). Egy másik Bobby Day feldolgozás, az „Over And Over” adta Harris utolsó listás szereplését (# 96). 1958-ban ; ezúttal Day előzte meg őt. Az olyan kislemezek, mint a „Be-Baba-Leba”, „(I Got Loaded At) Smokey Joe’s” és a „Runk Bunk” (az Egyesült Királyságban Adam Faith feldolgozásában) az ismeretlenségbe csúsztak. Thurston 1961. január 13-án rögzített utoljára dalokat az Aladdin kiadó számára.

Ez volt egyben az utolsó stúdió felvétel az Aladdin kiadó történetében is, mivel az Imperial Records átvette a katalógust anélkül, hogy Thurston Harris szerződését megerősítette volna. Thurston ezután a Cub (1962), a Dot (1963), az Imperial (1963) és a Reprise (1964) lemezkiadóknál készített felvételeket, majd 20 évig visszavonult a stúdiók világától. Harris hajléktalan volt, évekig barátok és rokonok között ingázott. Útközben megfordult néhány kórházban és börtönben is. A drogfüggőségétől ugyan megszabadult, de továbbra is küzdött az alkoholizmussal.

1983 körül néhány zenészbarátnak sikerült elérnie, hogy Big Jay McNeelyvel együtt fellépjen a híres Palomino Clubban – de hosszú évek óta ez volt az első nagyobb fellépése. Jó bluesénekessé fejlődött, és újra lehetőséget kapott lemezfelvételre, ám mielőtt új karrierje beindulhatott volna, 1990. április 14-én – az akut alkoholizmus és szívelégtelenség következtében meghalt a húga otthonában, a kaliforniai Pomonában. Megérdemli, hogy úgy emlékezzünk rá, mint aki sokkal több volt, mint egy egyslágeres csoda.

Forrás: tims.blackcat.nl