Az Igazi ELVIS 92. – Paradise, Hawaiian Style 2.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az Igazi ELVIS 92. – Paradise, Hawaiian Style 2.

Június 30

Megkezdődnek a Double trouble című film felvételei. Elvis női partnere ezúttal a 18. életévét éppen betöltő angol Annette Day, akinek semmilyen színészi vagy filmes tapasztalata sincs. A producer szerint ez kölcsönöz természetes bájt neki.

A munkálatok közben Elvist meglátogatja barátja, Jackie Wilson és James Brown is. Elvist végtelenül felvidítja a látogatás, ugyanis rajong Jackie Wilson-ért. Barátságuk Wilson haláláig töretlen marad. 1975-ben Elvis anyagilag is segíti, amikor Wilson agyvérzést kap.

A filmfelvételek végeztével egy fehér Mustang autóval lepi meg Annette Day-t. Day azonban nem tudja a kocsit magával vinni Angliába, ezért a bátyjának ajándékozza.

Július 6

A Paramount Pictures produkciójában mozikba kerül a Paradise, Hawaiian Style (Hawaii paradicsom) c. filmje. Ez a harmadik, egyben az utolsó filmje, amit Hawaiin forgat.

A film címe számos alkalommal változott a munkálatok alatt. Eredetileg Polinesian Paradise, majd Polinesian Holiday volt.

A filmet eredeti helyszínen, a Hawaii szigetek közül Kauin, a Hanalei Plantation Resort ültetvényen és környékén forgatják. A filmben feltűnik az Oahuban található Polinéziai Kulturális Központ, ahol az eredeti polinéziai népviseletet, zenét, és kultúrát őrzik és ápolják.

A film forgatókönyvét Anthony Lawrence és Allan Weiss jegyzi. Ők ketten már elismerést vívtak ki a Rostabout forgatókönyvéért. Ugyancsak ők ketten írják majd az Easy come, easy go c. film forgatókönyvét is. Lawrenece számos televíziós sorozat írója, ő a szerzője az 1979-ben bemutatásra kerülő Elvis című filmnek, amiben Kurt Russel játssza Elvist.

A film rendezője Michael D. Moore, aki azt követően lép előre rendezőnek, hogy hat Elvis filmben rendező asszisztens. Moore gyerekszínészként kezdi pályafutását, még a némafilmek korában. E film után még számos nagyjátékfilmet rendez. Ő a rendezője a 102 kiskutya című filmnek is.

A film tartalma:

Greg „Rick” Richards (Elvis) egy helikopter pilóta, aki barátjával, Danny-vel (James Shigeta alakítja) egy repülőgépbérlő szolgáltatást tart fent, turistákat szállít a szigetek között. Richard három különböző szigeten, három különböző idegenforgalmi vállalatban alkalmazásban lévő, három idegenvezető lánnyal tart kapcsolatot, akik segítik a vállalkozást életben tartani. Egyikük, Judy Hudson (Suzanna Leigh), akiket Rick és Dany csak „Friday” (Pénteknek) szólít, nagyon megtetszik Ricknek. Dany attól való félelmében, hogy Rick majd nem lesz képes ellenállni Judy szépségének, azt mondja, hogy Judy férjnél van.

Sok félreértés után, egy alkalommal Rick kényszerleszállást hajt végre a helikopterével, aminek következtében ideiglenesen bevonják repülési engedélyét. Azt kockáztatva, hogy a repülési engedélyét örökre elveszíti, helikopterbe ül, hogy megmentse egy lakatlan szigeten ragadt társát, Dany-t és annak lányát.

A repülési hivatal megérti, miért kellett Ricknek gépre szállnia, és visszakapja engedélyét. Rick rájön, hogy Judy nincs férjnél, és már nincs akadálya a kettőjük közötti szerelemnek.

A filmeben az angol Suzanna Leigh a női főszereplő Elvis mellett. Ő alakítja Friday szerepét. A színésznőt, aki már több angol és francia filmben kapott szerepet, egy angliai látogatása során fedezi fel Hal Wallis és a Boing, boing c. film egyik női szerepére viszi át az USA-ba. Leigh Memphisben telepedik le, szoros kapcsolatot tart fenn Elvisszel, és számos Elvis klub találkozón vesz részt.

A Golden Globe díjas James Shigeta alakítja a filmben Rick barátját, Danny Kohanat. Shigeta Hawaiiban születik, ott is nő fel. Romantikus filmekben szerepel, és rajzfilmekben, mint pl. a Mulan, ahol ő a férfi főszereplő hangja.

Dany feleségét, Betty Kohanat, Jan Shepard alakítja. Ő játszotta Mimi Fishert, az Elvis alakította főhős húgát a King Creole című filmben.

A film gyerekszereplője Donna Butterworth alakítja a Kohana házaspár lányát, Jan Kohanát. Csodálatos módon a kilencéves kislány nemcsak duettet énekel Elvisszel a filmben, de egy szóló számot is kap, egy polinéziai népdalt, a Bill Bailey, won’t you please come home c. számot. Ilyen kiváltság, eddig csak Ann-Margaretnek jutott.

Butterworth 1956. február 23-án születik Philadelphiában, és 3 éves, amikor szüleivel átköltözik Hawaiira. Amikor kilenc évesen megkapja Elvis mellett a szerepet a filmben, már komoly szakmai múlt áll a háta mögött. Don Ho-val közösen két dalt ad ki, az egyik a Sailor Boy, a másik a California Sunshine Boy.


E mellett állandó szereplője a Dean Martin televíziós show műsornak, az Andy Williams televíziós shownak, valamint a Danny Kaye televíziós shownak.

Donna Butterworth így emlékezik vissza az Elvisszel való közös munkára:

Elvis rajongott Hawaiiért. Ez volt az a hely, ahol valóban kipihenhette magát. Szeretett napozni, szeretett az óceánban úszni, mindig jó hangulatban volt, amikor Hawaiin volt. Azt hiszem kézenfekvő volt, hogy engem választottak a filmre, hiszen hároméves koromtól játszottam ukulelén és énekeltem hawaii dalokat. Az egyik legismertebb hawaii dalszerző, John Alneeta tanítványa voltam, és igen hamar koncerteket adtam a szigeten. Legnagyobb álmom volt, hogy találkozhassam Elvisszel, és ez nemcsak hogy bekövetkezett, de számos jelenetet jószerivel a hátsó kertünkben vettek fel, így azután az egész munka igen jó mulatság volt.

Találkozásom Elvisszel nem volt hétköznapi. Oahu szigetén Maka Pu’u Point-ba kellett mennem a forgatásra. Ott a kormány birtokában lévő utat, ami a közlekedés elől le volt zárva, használták az autóbaleset jelenet rögzítéséhez. Ez volt a forgatás első napja. Az én feladatom annyi volt, hogy odarohanjak Elvis karjaiba azt kiabálva, hogy „Rick bácsi, Rick bácsi!” és el kellett magyaráznom, hogy történt a baleset. Jószerivel be sem mutattak Elvisnek, csak a jelenetnél kerültem közel hozzá. Ahogy a felvétel alatt a karjaiba rohantam, egyenesen a csodálatos arca elé, halál sápadttá váltam. Annyira megilletődtem Elvistől, hogy egy árva szót sem voltam képes kinyögni. Mindenki hangosan nevetett. A rendező összecsapta a kezét: „Jól nézünk ki, egy Elvis rajongót fogtunk ki!” -mondta. De nem erről volt szó. Ha valaki nem találkozott életében közelről Elvisszel, nem ismerheti ezt az érzést. Én pedig alig tíz centire voltam az arcától és szorosan ölelt a karjaival, nem véletlen, hogy teljesen lefagytam. Már attól elhagyott minden erőm, hogy ránéztem. De Elvis igen kedvesen mosolygott, és a szemével biztatott, így összeszedtem magam, és másodikra sikerült a jelenet. Vagyis szinte a találkozásunk első percében – szó szerint – igencsak közel kerültem hozzá.

Jó időbe került, mire visszanyertem „profizmusomat”. Bár akkor alig múltam kilenc, már túl voltam néhány show műsoron és egy filmet is forgattam Jerry Lewisszel, így tudtam, hogy milyen a filmkészítés. De Elvis amellett, hogy remek színész volt csodálatos ember is, és egyénisége az egész film stábra rásütötte a bélyegét. Mindenkihez kedves és közvetlen volt, folyton bolondozott, mindig valami huncutságon törte a fejét. Mesés személyiség volt, mindig ő volt a központ, minden körülötte mozgott. Négy hónapig dolgoztunk együtt, Hawaiin és a Paramount stúdióiban Hollywoodban. Egyszer meghívott vacsorára. Maga mellé invitált a golf kocsiba, míg a többi kocsiban a Memphis Maffia tagjai ültek, elgurultunk az öltözőjébe.
A vacsora nála egy hatalmas hamburgert jelentett, de megkérdezte, hogy mit kívánnék enni. Én a Del Taco-ból szerettem volna valamit, ezért azonnal szalajtotta ez egyik emberét, hogy hozza, amit rendeltem. Bár még nem voltam tíz éves, a vacsora alatt azt kérdeztem tőle, hogy van az, hogy minden nővel csókolózik. Igen komolyan elmagyarázta nekem, mit jelent szeretni valakit, vagy szerelmesnek lenni valakibe. „Isten úgy teremtett bennünket, hogy szeretnünk kell minden fiú testvérünket és minden nővérünket.” Elmondta, hogy a filmben csak eljátssza, hogy szerelmes, de igazából egyetlen nőbe szerelmes csak, Priscillába. Úgy beszélt velem, mint egy egyenrangú féllel. Szóval ott ült a rock and roll királya, a neves filmszínész, és az idejét azzal töltötte, hogy ilyen kérdésekről komolyan beszéljen egy alig tízévessel.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy nézhet ki az a nő, akibe Elvis igazán szerelmes. Egy napon Priscilla ellátogatott a forgatásra. Olyan apró és törékeny volt, mint egy porcelán baba. Nagyon csöndesen viselkedett, néhányszor visszatért a forgatás helyszínére, de csak ott volt, nem igazán csinált semmit. De nagyon kedves volt és barátságos. Végtelenül zárkózott volt, és visszahúzódó. Látszott rajta, milyen idegenül mozog ebben a társaságban. Csak akkor beszélt valakivel, ha szóltak hozzá. Csendes, szeretetreméltó személyiség volt.

Vernon is eljött Dee-vel, és ők ott nyaraltak Hawaiin velünk, amíg mi dolgoztunk. Vernon a vásznon is feltűnik a filmben, ha jól figyel valaki, észreveszi. Igen sokat beszélgettem Vernonnal is. De Elvis jelentette nekem a legtöbbet. Ahogy haladtunk előre a forgatással, annál közelebb kerültem hozzá. Már kezdtem tényleg összekeverni a filmet a valósággal, már elhittem, hogy valóban barátok vagyunk és nemcsak a film kedvéért. Emlékszem egy jelenetre, Julie Parrish-sel és velem kellett felvenni a helikopteren. Elvis egyszer csak elkezdett nevetni, és mindketten gurultunk vele a nevetéssel és egyszerűen nem bírtuk abbahagyni. Ott voltak azok a nagy kutyák velünk a helikopteren, szegény Julie-t, aki félt is tőlük, össze vissza karmolták, mert ki akartak szabadulni.Nem volt könnyű jelenet, és nem is hiszem, hogy meg tudtuk volna csinálni, és főleg nem sikerült volna ilyen szórakoztatóan, ha Elvis nem oldja fel a feszültséget a bolondozásával.

Elvis igencsak jó kedvében volt végig a forgatás alatt. Egy alkalommal Mickey Moore, a rendező, aki rettenetesen komolyan vette a munkáját véletlenül az „uszkár” helyett azt mondta, „busz kár”, Elvis úgy elkezdett nevetni, hogy embert még nem hallottam ilyen jóízűen és hosszan kacagni. Azt hittem, soha nem fogja abbahagyni. Mindenki dőlt a röhögéstől körülötte, az összes szereplő, a technikai személyzet, a kisegítő munkások, a stáb minden egyes tagja, csak maga a rendező állt megkövülten. Amíg élek, nem felejtem el ezt a jelenetet.

Elvis mindig kész volt valami csíntevésre. Soha nem tudhatta az ember, hogy mit csinálni a következő percben. A fiúk a Memphis Maffiából mindig résen voltak, hogy bekapcsolódjanak. Volt, hogy Elvisnek fogócskázni támadt kedve, akkor elkezdtek kergetőzni és igyekeztek egymást minél előbb elkapni. Egy alkalommal lent forgattunk a tengerparton, és Elvis a nagy rohangálásban a fiúkkal, elvesztette a zsebéből a helikopter indító kulcsát. Az egész stáb rugdosta a homokot, hogy előkerüljön.

Elvis csak úgy tudott dolgozni, ha ott van a keze ügyében egy csomó jég, kóla jól lehűtve. A Maffia egyik tagjának volt a feladata, hogy gondoskodjon róla, hogy a hűtőtáskák mindig fel legyenek töltve kólával, és legyen hozzá jég. Egy alkalommal a hűtőtáskák teljesen üresek voltak és jég sem volt. Elvis megdühödött arra a fiúra, akinek a feladata volt erre ügyelni, és neki akart esni, de a fiú elszaladt. Elvis meg utána. Addig futottak, amíg csak a szem ellátott. Azt hittem, soha nem jönnek vissza. Persze, mire utolérte a srácot, már csak arra volt ereje, hogy levegőért kapkodjon, minden haragja elpárolgott addigra. Ezen kívül Elvis keze ügyében midig ott volt a rögbi labda.

1965 nyarán kezdtünk a filmen dolgozni és csak karácsonyra lett teljesen kész. Azt hiszem, csak 1966 elején került a mozikba. Én itt néztem meg a bemutatót Hawaiin. Igen nagy események számított, sokat jelentett a film Hawaiinak. Bár már nem Hawaiin éltem, de a bemutatóra visszatértem, hiszen a gyerekkorom nagy részét itt éltem le, és itt kezdődött a karrierem. Amerika többi részén nem számított akkora események a film bemutatója, mint itt. A televízióban hetekig reklámozták a filmbemutatót. Ekkor már nem tartottam a kapcsolatot Elvisszel.

Csak 1973-ban láttam viszont, ismét csak Hawaiin, amikor az élő műhold világ koncertje volt. Emlékszem, hogy Parker milyen ideges volt, járkált fel és alá, majdnem neki ütköztem. Gondoltam, megkérem, hogy vigyen Elvishez, de látva, hogy milyen ideges a hangulat, jobbnak láttam, ha nem teszem. Máig sajnálom. Arra gondoltam, lesz még rá alkalom, hogy összefussak Elvisszel. Sajnos a négy évvel később bekövetkezett halála megakadályozott ebben.

Éppen odahaza voltam, amikor a rádió bemondta, hogy meghalt. Az első öntudatlan mozdulatom az volt, hogy a könyves szekrényhez rohantam és levettem azt a könyvet, amiben együtt vagyunk lefényképezve. Kinyitottam a fotóknál és elkezdtem zokogni. A könnyeim szétáztatták a könyv lapjait. Életem legborzalmasabb napja volt. Teljesen kiütött a halálhíre. Sokáig nem tudtam napirendre térni felette.

Butterwortht 1966-ban Golden Globe díjra jelölik a The family jewels filmben nyújtott alakításáért. Az ifjú hölgy ezt követően otthagyja a színészi pályát. Hosszan tartó betegséget követően, 62 éves korában, 2018. március 6-án a Hilo Medical Center kórházban hal meg.

Marianna Hill alakítja Lanit, a másik lányt a filmben. Ő már a Rostabout filmből ismerős. Hillt az akcentusa miatt számos egzotikus filmben szerepeltetik.

A harmadik lány, a kínai származású Irene Tsu, aki 1961-ben San Franciscoban elnyeri a „Miss Chinatown” szépségverseny fődíját. Sikeres filmes karrierje mellett húsz éven át jógát tanít.

A Variety szaklap 1966. június 8-i számában mindenekelőtt a polinéziai helyszínt, valamint a női főszereplők báját és tehetségét dicséri, és mint írja a filmről szóló kritikájában:

Ez Hal Wallis eddigi legjobb produkciója, míg az első filmes Moore rendező szellősen engedi a történetet kibontakozni, miközben lehetőséget nyújt a színészeinek a lehető legjobb alakításra.

A Variety éves listán No.39. helyre kerül, 2.5 millió dolláros nyereséget termel.

A filmben elhangzó dalok listája:

Paradise Hawaiian Style
Queenie Wahine Papaya
Scratch my back
Drum of the island
Datin’
A dog’s life
House of sand
Stop where you are
This is my heaven
Sand castles

(Folyt. köv.)