A Valódi Vadnyugat 28. – Calamity Jane, a Szerencsejátékos, a Felfedező, a Történetmesélő, a Mesterlövész és az Előadó

A Valódi Vadnyugat 28. – Calamity Jane, a Szerencsejátékos, a Felfedező, a Történetmesélő, a Mesterlövész és az Előadó

Martha Jane Cannary (1852. május 1. – 1903. augusztus 1.), ismertebb nevén Calamity Jane, amerikai határőrnő, mesterlövész és mesemondó volt. Számos hőstette mellett Wild Bill Hickok ismerőse volt. Élete végén fellépett Buffalo Bill vadnyugati showműsorában és az 1901-es Pánamerikai Kiállításon. Azt mondják róla, hogy másokkal, különösen a betegekkel és a rászorulókkal együttérző volt. Jellemének ez a vonása ellentétben állt vakmerő viselkedésével, és hozzájárult ahhoz, hogy a határvidék ismert figurájává váljon. Arról is ismert volt, hogy szokása szerint férfiruhát viselt.

Calamity Jane életének első éveiről szóló információk nagy része egy önéletrajzi füzetből származik, amelyet 1896-ban diktált, és amelyet reklámcélokra írt. Az volt a célja, hogy segítsen közönséget vonzani a hamarosan kezdődő turnéjára, amelynek keretében az Egyesült Államokban tízcentes múzeumokban* lépett fel. A füzetben szereplő információk egy része túlzó, sőt teljesen pontatlan.

Calamity Jane 1852. május 1-jén született Martha Jane Canary (vagy Cannary) néven Princetonban, a Missouri állambeli Mercer megyében. Szülei az 1860-as népszámlálás szerint Princetontól mintegy 7 mérföldre északkeletre, Ravannában éltek. Apja, Robert Wilson Cannary szerencsejátékos volt, édesanyjáról, Charlotte M. Cannaryről pedig keveset tudunk. Jane volt a legidősebb a hat gyermek közül, két fiútestvére és három nővére volt.

1865-ben a család szekerekkel Missouriból a montanai Virginia Citybe költözött. Édesanyja, Charlotte útközben, a montanai Blackfootban tüdőgyulladásban meghalt. Miután 1866 tavaszán megérkeztek Virginia Citybe, Robert hat gyermekét a Utah állambeli Salt Lake Citybe vitte. Nyáron érkeztek meg, és Robert állítólag 40 hold földön kezdett gazdálkodni. A család mindössze egy évet töltött Salt Lake Cityben, amikor 1867-ben meghalt. 14 évesen Martha Jane átvette öt fiatalabb testvérét, megrakta a szekerüket, és a családot a Wyomingi Területre, Fort Bridgerbe vitte, ahová 1868 májusában érkeztek meg. Onnan a Union Pacific vasúton a wyomingi Piedmontba utaztak.

Piedmontban Jane minden munkát elvállalt, amit csak talált, hogy eltartsa nagy családját. Dolgozott mosónőként, szakácsnőként, pincérnőként, táncteremlányként, ápolónőként és ökörcsapat terelőjeként. Végül 1874-ben azt állította, hogy cserkészként talált munkát Fort Russellben. Ebben az időben kezdett el prostituáltként dolgozni a Fort Laramie Three-Mile Hog Ranch-en. Egyre durvább, többnyire szabadtéri és kalandos életet élt a Nagy-síkságon.

Ebben a kampányban kaptam a „Calamity Jane” nevet. Ez a Wyoming állambeli Goose Creeken történt, ahol ma Sheridan városa található. Egan kapitány volt az őrhely parancsnoka. Az indiánok lázadásának leverésére vezényeltek ki minket, és több napig voltunk kint, számos csetepatéban volt részünk, amelyek során hat katona meghalt, és többen súlyosan megsebesültek. Amikor visszatértünk az őrhelyre, másfél mérföldre a célunktól csapdába estünk. Amikor ránk lövöldözni kezdtek ránk, Egan kapitányt eltalálták. Elöl lovagoltam, és amikor meghallottam a tüzelést, megfordultam a nyeregben, és láttam, hogy a kapitány meginog a nyergében, mintha le akart volna esni. Megfordítottam a lovamat, és sietve visszagaloppoztam a kapitány mellé, és még időben értem oda, hogy elkapjam őt esés közben. Magam elé emeltem a lovamra, és sikerült biztonságban az erődbe vinnem. Egan kapitány, amikor magához tért, nevetve mondta: „Elnevezlek Bajkeverő Jane-nek, a síkságok hősnőjének.” Ezt a nevet a mai napig viselem.

„Jack kapitány” Crawford Wesley Merritt és George Crook tábornokok alatt szolgált. A Montana Anaconda Standard 1904. április 19-i száma szerint azt állította, hogy Calamity Jane:

…soha nem állt szolgálatban semmilyen minőségben, sem Crook, sem Miles tábornok alatt. Soha nem látott lincselést, és soha nem vett részt indiánharcban. Egyszerűen hírhedt figura volt, kicsapongó és ördögi, de rendelkezett egy nagylelkű vonással, ami népszerűvé tette.

A közhiedelem szerint a becenevet inkább azért kapta, mert előre figyelmeztette a férfiakat, hogy ha megsértik őt, azzal „szerencsétlenséget hoznak a fejükre„. Lehetséges, hogy a „Jane” nem is volt a neve része, amíg a becenevet ki nem találták számára. Az azonban bizonyos, hogy 1876-ban már ezen a becenéven ismerték, mert a Hickok szekérvonat érkezéséről a Deadwood-i újság, a Black Hills Pioneer 1876. július 15-i száma a következő főcímmel számolt be:

Calamity Jane megérkezett!

Egy másik önéletrajzi pamfletben található beszámolója szerint 1875-ben Crook tábornok vezetésével a Big Horn folyóhoz vezényelték a különítményét. Átúszta a Platte folyót, és 90 mérföldet tett meg csúcssebességgel – miközben vizes volt és fázott – hogy fontos küldeményeket kézbesítsen. Ezt követően megbetegedett, és néhány hétig lábadozott. Ezután a wyomingi Fort Laramie-be lovagolt, és 1876 júliusában csatlakozott egy észak felé tartó szekérvonathoz.

Történetének második része igazolt.

1876 júliusában Fort Laramie-ben volt, és valóban csatlakozott ahhoz a szekérvonathoz, amelyben Wild Bill Hickok is volt. Későbbi állításaival ellentétben ott találkozott először Hickokkal, és így került Deadwoodba.

1881-ben Jane vásárolt egy farmot a montanai Miles Citytől nyugatra, a Yellowstone folyó mentén, ahol fogadót tartott fenn. Az életéről szóló egyik verzió  szerint később hozzáment a texasi Clinton Burke-höz, és Boulderbe költözött, ahol ismét megpróbálkozott a fogadós-üzlettel.
1893-ban Calamity Jane mesemondóként kezdett fellépni Buffalo Bill vadnyugati show-jában. Részt vett az 1901-es Pánamerikai Kiállításon is.

Az alkoholfüggősége már fiatalabb korában is nyilvánvaló volt. Például 1876. június 10-én Cheyenne-ben lovat és kocsit bérelt, hogy egy egy-mérföldes örömtúrát tegyen Fort Russellbe és vissza, de annyira részeg volt, hogy észrevétlenül elment a célállomás mellett, és végül mintegy 90 mérfölddel arrébb, Fort Laramie-ben kötött ki.

Jane 1903 tavaszán tért vissza a Black Hillsbe, ahol Madame Dora DuFran bordélyház-tulajdonosnő még mindig működtette üzletét. A következő néhány hónapban Jane azzal kereste a kenyerét, hogy főzött és mosott Dora lányainak Belle Fourche-ban. Július végén Jane ércvonattal utazott a dél-dakotai Terrybe, egy kis bányászfaluba, Deadwood közelében. A hírek szerint a vonaton sokat ivott, és megbetegedett. A kalauz, S. G. Tillett lehozta a vonatról, egy csapos biztosított neki egy szobát a Calloway Hotelben, és orvost hívtak hozzá. Jane állapota gyorsan romlott, és 1903. augusztus 1-jén, szombaton, a szállodában halt meg bélgyulladásban és tüdőgyulladásban.

Jane kevés holmija között állítólag találtak egy köteg el nem küldött levelet a lányának. Libby Larsen zeneszerző megzenésített néhányat ezekből a levelekből a Songs from Letters című művészi dalciklusban.

A leveleket Jean McCormick hozta nyilvánosságra annak részeként, hogy azt állítja, Jane és Hickok lánya, de hitelességüket egyesek nem fogadják el, főként azért, mert számos bizonyíték van arra, hogy Jane funkcionális analfabéta volt.

Calamity Jane-t a dél-dakotai Mount Moriah temetőben temették el Bill Hickok mellé. A temetését tervezők közül négyen később azt állították, hogy Hickok „egyáltalán nem tudott mit kezdeni” Jane-nel, amíg élt, ezért úgy döntöttek, megtréfálják őt azzal, hogy mellé temetik. Egy másik beszámoló szerint:

Jane haldokló kérésének eleget téve a Black Hills Pioneers Society of Black Hills Pioneers gondoskodott a temetéséről és a Mount Moriah temetőben Wild Bill mellé történő temetéséről. Nemcsak a régi barátok, hanem a morbid kíváncsiskodók és sokan, akik életében nem ismerték volna el Calamity Jane-t, elözönlötték az Első Metodista Templomot az augusztus 4-i gyászszertartásra, és követték a halottaskocsit a meredek, kanyargós úton fel a Deadwood-i csizmadombra.

Wild Bill Hickok és Calamity Jane sírja:

Forrás: Legends of the Old West

*A tízcentes múzeumok olyan intézmények voltak, amelyek a 19. század végén voltak népszerűek az Egyesült Államokban. A múzeumokat a munkásosztály (lowbrow) szórakoztatásának és erkölcsi nevelésének központjaiként tervezték, és jelentősen különböztek a felső középosztály kulturális eseményeitől (highbrow). Az olyan városi központokban, mint New York City, ahol sok bevándorló telepedett le, a dime múzeumok népszerű és olcsó szórakozási lehetőséget jelentettek. A társadalmi irányzat a progresszív korszakban (kb. 1890-1920) érte el csúcspontját. Bár alacsony színvonalú szórakozási lehetőségek voltak, mégis számos neves vaudeville-korabeli előadóművész, köztük Harry Houdini, Lew Fields, Joe Weber és Maggie Cline karrierjének kiindulópontjai voltak.