Unchained Melody

Unchained Melody

A „Unchained Melody” egy 1955-ös dal, amelynek zenéjét Alex North szerezte, szövegét Hy Zaret írta. North a zenét a „Unchained/Leláncolatlanul” (1955) című börtönfilm témájaként írta, innen a dal címe. Todd Duncan énekelte a filmzene vokálját. A dal azóta standarddá vált, és a 20. század egyik legtöbbet rögzített dala lett. Legismertebb verzióját a Righteous Brothers 1965-ben vette lemezre. A dal kiadója szerint az „Unchained Melody-t” ez idáig közel 1500 alkalommal énekelték lemezre, több mint 670 előadó tűzte a műsorára, és a világ számos nyelvére fordították le.

1955-ben a dal három verziója (Les Baxter, Al Hibbler és Roy Hamilton) került a Billboard top 10-es listájára az Egyesült Államokban. Négy verziója (Al Hibbler, Les Baxter, Jimmy Young és Liberace) egyszerre szerepelt a top 20-ban az Egyesült Királyságban, ami rekordot jelent minden dal esetében.

A dal a 21. században is listavezető maradt, és ez volt az egyetlen olyan dal, amely négy különböző felvétellel is első lett az Egyesült Királyságban, amíg 2014-ben a Band Aid 30 verziójának megjelenésével a „Do They Know It’s Christmas?” nem csatlakozott hozzá.

A több száz felvétel közül a Righteous Brothers verziója, (Bobby Hatfield szólójával), a megjelenés után a zenegépek standardjává vált. Hatfield az utolsó versszakban megváltoztatta a dallamot, és a dal számos későbbi feldolgozása az ő verzióján alapul. A Righteous Brothers felvétele másodszor is nagy népszerűségre tett szert, amikor 1990-ben a „Ghost” című filmben szerepelt.

2004-ben az AFI 100 Years…100 Songs (100 év…100 dal) című, az amerikai filmművészet legjobb dallamait vizsgáló felmérésében a 27. helyen szerepelt.

1954-ben Alex North-ot szerződtették az Unchained című börtönfilm zenéjének megkomponálására (1955-ben mutatták be). North rendelkezett egy dallammal, amelyet még az 1930-as években írt. A dallamot átírta majd rögzítette a zenét, miután felkérték rá, hogy írjon egy dalt a film témájára. North felkérte Hy Zaret-et, hogy írja meg a dalszöveget. Zaret és North közösen megírták a „Unchained Melody„-t. Zaret visszautasította a producer kérését, hogy a „unchained” szót a dalszövegben szerepeltesse.

A dal „Unchained Melody” néven vált ismertté, annak ellenére, hogy a dalban valójában nem szerepel a „unchained” szó. Zaret úgy döntött, hogy egy olyan valakit állít a középpontba, aki egy olyan szerető után epekedik, akit „hosszú, magányos idő óta nem látott.” A film középpontjában egy férfi dilemmája áll, aki azt fontolgatja, hogy vagy megszökik a börtönből, és egyfajta „bujdosó, szökevény életet éljen”, vagy befejezi büntetését, majd visszatér a feleségéhez és családjához. A dal szokatlan harmonikus szerkezettel rendelkezik, mivel a híd a tonika akkordon végződik, nem pedig a szokásos domináns akkordon.

Todd Duncan énekelte a filmzene vokálját, és egy rövidített változatot a filmben is előad. Az egyik rabot alakítva énekli, míg egy másik rab gitáron kíséri, miközben a többi rab szomorúan hallgatja. 1956-ban Duncan előadásában a dalt jelölték az 1955-ös Oscar-díjra, de a legjobb dal díját a Love Is a Many-Splendored Thing című sláger kapta.

William Stirrat, egy villamosmérnök azt állította, hogy a dalszöveget tizenévesként írta 1936-ban „Hy Zaret” írói álnéven, csakhogy North az 1955-ös eredetiben hitelesítetlenül használta a szöveget. Az ügy bíróságra került, és a vita teljes egészében az igazi Zaret (a Hyman Zaritsky néven született) javára dőlt el, aki továbbra is megkapta az összes jogdíjat.

A dalból a filmváltozatot követően számos slágerlistás változat jelent meg.

Les Baxter zenekarvezető egy kórusváltozatot adott ki (Capitol Records katalógusszám: 3055), amely az amerikai listán az első, az Egyesült Királyságban pedig a 10. helyet érte el. Az elején többször is elhangzik a „unchain me”, és a szöveget egy kórus énekli. A Billboard az 1955-ös év 5. számú dalaként rangsorolta ezt a verziót.

Al Hibbler követte őt szorosan a vokális verzióval (Decca Records katalógusszám: 29441), amely a Billboard listáján a 3., az Egyesült Királyságban pedig a 2. helyet érte el.

Jimmy Young kiadása (a Decca Records UK katalógusszámán F10502) 3 hétig maradt a brit listák első helyén, és 19 hétig maradt a brit listán.

Young 1964 elején újra felvette a dalt, és az Egyesült Királyságban 43. helyezést ért el. Két héttel azután, hogy Young verziója 1955 júniusában a brit slágerlisták top 10-es listájára került, Liberace 20. helyezést ért el vele (Philips PB 430).

Roy Hamilton verziója (Epic Records katalógusszáma 9102) az R&B bestseller listán az első, a poplistán pedig a 6. helyig jutott.

1955. március 15-én June Valli rögzítette a dalt (RCA Victor Records katalógusszáma 20-6078) a „Tomorrow-val” a „B” oldalán. A Top Pop Records listán a 29. helyig vitte.

Harry Belafonte rögzítette a dalt, és az 1956-os Oscar-díjátadón elénekelte a verzióját, miután jelölték az 1955 legjobb eredeti dalának járó Oscar-díjra.

Miközben a kottaüzlet a hangfelvételekkel szemben veszített jelentőségéből, a dal kottás kiadása a Billboard Best Selling Sheet Music listáján a tizedik héten, az 1955. június 18-án végződő héten az első helyen végzett, és kilenc hétig maradt a csúcson, míg a huszadik héten, az augusztus 27-én végződő héten a 4. helyre esett vissza.

Az „Unchained Melody” legismertebb változatát a Righteous Brothers duó vette fel 1965-ben a Philles Records számára.  Bobby Hatfield szólóban adta elő, aki később a dal más, kizárólag neki tulajdonított változatait is rögzítette. Énekes társa, Bill Medley szerint abban állapodtak meg, hogy albumonként egy-egy szólót fognak énekelni. Mindketten az Unchained Melody-t akarták énekelni a negyedik albumukra, de Hatfield nyerte a pénzfeldobást.

Az „Unchained Melody” eredetileg a „Hung On You” kislemez „B” oldalán jelent meg, a „Just Once in My Life” kislemez folytatásaként. A „Hung On You” azonban nem keltette fel a rádiós DJ-k érdeklődését, akik inkább az „Unchained Melody-t” a lemez „B” oldalát játszották.

Medley szerint Phil Spector producer, egyfajta kidobásra szánt dalként, szándékosan a „B„-oldalra helyezte az „Unchained Melody-t”, amelyet egyáltalán nem arra szánt, hogy azt a rádiók majd lejátsszák. Spector aztán annyira felháborodott azon, hogy a DJ-k mégis csak a „B„-oldalt választották, hogy elkezdte felhívni a rádióállomásokat, hogy rávegye őket, hogy ne játsszák tovább az Unchained Melody-t. Ez azonban nem sikerült neki, és a dal 1965-ben a Billboard Hot 100-as listáján a 4., az Egyesült Királyságban pedig a 14. helyig jutott. Az „Unchained Melody” a C-dúr hangnemben íródott.

Mivel Spectort nem érdekelte különösebben a „B”-oldalas vagy albumszámok gyártása, a produceri feladatokat Bill Medley-re bízta, aki a duó producere volt, mielőtt Spector és a Philles szerződést kötöttek volna vele.

Medley elmondása szerint Spector csak azután követelte magának a produceri elismerést, hogy a „Hung On You” slágerként kiszorította az albumot:

„Phil eljött hozzám, és megkért, hogy készítsem el a Righteous Brothers albumokat, mert túl sokáig tartott volna, és túl sok pénzbe került volna.”

A kislemez korai példányain nem volt feltüntetve az „Unchained Melody” producere, és csak Spectort nevezték meg az eredeti „Hung On You” című kislemez producereként. A kislemez későbbi kiadásai Spectort nevezték meg producerként, ahogyan a Spector Back to Mono (1958-1969) című dobozos Spector album jegyzete is.

Hatfield a felvételek során változtatott a dalon. Az első két felvételen ugyanabban a stílusban adta elő a dalt, mint Roy Hamilton. A harmadik felvételen úgy döntött, hogy az utolsó versszak „I need your love” sorának dallamát megváltoztatja, és helyette sokkal magasabbra énekli. A felvétel után Hatfield azt mondta, hogy egy másik felvételt jobban is tudna csinálni, amire Medley azt válaszolta: „Nem, nem tudod.” Medley egy Wurlitzer zongorán játszott a dalban, és megjegyezte, hogy

ha tudtam volna, hogy sláger lesz belőle, biztosan jobb zongoristát hoztam volna.

Az „Unchained Melody” 1990-ben újra felkerült az amerikai Billboard listákra, miután a Righteous Brothers felvétele szerepelt a Ghost című kasszasiker filmben. Abban az évben két verzió is felkerült az amerikai listákra – az eredeti és egy új felvétel. Medley elmondása szerint a dal iránti megújult érdeklődés miatt érdeklődött az eredeti felvétel kiadása iránt, de azt mondták neki, hogy licencproblémák merültek fel. Bár Hatfield hangja már nem volt olyan jó, mint amikor első alkalommal rögzítette a dalt, úgy döntöttek, hogy újra felveszik a Curb Records számára. Az újra felvett változatot kazettás kislemezként és CD kislemezként is kiadták. Minimális sugárzást kapott, de jól fogyott, a 19. helyen tetőzött. Az újra felvett változatot 1991. január 10-én az RIAA-tól platina minősítést kapott,és Grammy-díjra jelölték.

Az 1965-ös eredeti Righteous Brothers-felvételt 1990-ben a Verve Forecast oldies-kiadó újra kiadta a Polygram Records (amely már évekkel korábban megszerezte a jogokat) licencéből. Az eredeti változatot sokszor játszották, és 1990-ben két hétig vezette az amerikai felnőtt kortárs slágerlistát. Ennek a verziónak az eladásai azonban minimálisak voltak az Egyesült Államokban, mivel csak 45 RPM-es kislemezként volt elérhető, és a dal a 13. helyig jutott, ami nagyrészt az airplay-en alapult. Nyolc héten keresztül mindkét verzió egyszerre szerepelt a Billboard Hot 100-as listáján, és a Righteous Brothers lett az első olyan előadó, akinek ugyanannak a dalnak két verziója volt egyszerre a Top 20-ban. Ez az újra kiadott dal az Egyesült Királyságban az első helyig jutott, ahol négy hétig maradt, így 1990-ben az Egyesült Királyság legkelendőbb kislemezévé vált. 2017-ig 1,17 millió példányban kelt el. Az 1990-es újrakiadás Ausztráliában, Ausztriában, Írországban, Hollandiában és Új-Zélandon is az első helyen végzett.

Az újrafelvétel sikerének köszönhetően a Righteous Brothers más dalokat is újra felvett, és a Curb Records egy kedvező árú CD-összeállítás részeként adta ki őket. Az eredeti felvételek esetében a Polydor a Rhino Recordsnak licencelte a CD-jogokat egy prémium árú, 1989-es, különböző kiadók Righteous Brothers slágereit tartalmazó összeállításhoz; később, 1990-ben kiadta saját, normál árú Righteous Brothers greatest hits CD-jét, amely a felvételt is tartalmazta.

A Righteous Brothers „Unchained Melody” feldolgozását ma már széles körben a dal meghatározó változatának tartják. Hatfield énekét az eredeti felvételen különösen dicsérték; „erőteljesnek, romantikus éhséggel teli, mégis éteri” és „vokális erőpróbának” írták le, bár későbbi újrafelvételét úgy jegyezték meg, hogy „csak a legmagasabb hangokon volt hamiskás egy kicsit”. Az eredeti felvétel produkcióját „epikusnak” jellemezték, és hogy „Hatfield érzelmekkel teli tenorjával, amely sztratoszférikus magasságokba emelkedik, ez egy olyan felvétel, amelyet arra terveztek, hogy bárkit, aki elszakadt attól, akit szeretett, „pépes halommá” tegyen.

1977. június 21-én Elvis Presley is előadta a dalt a dél-dakotai Rapid Cityben tartott fellépésén. 1977 augusztusában, két hónappal halála előtt, két hónappal, az utolsó televíziós különkiadásához rögzítették a Rolling Stone által „karrierje utolsó nagy pillanataként” jellemzett előadást. A felvétel alapján 1978 márciusában az RCA Records kiadott egy kislemezt, melynek b-oldala a „Softly, As I Leave You” volt. A dal mind az USA, mind Kanada country listáján a 6. helyig jutott, és 1986. július 10-én a Music Canada arany minősítést kapott.

Egy másik, korábban, 1977. április 24-én, a Michigan állambeli Ann Arborban, a Crysler Arénában felvett élő verziója a Moody Blue című utolsó albumára került fel Mindkét változaton stúdiófelvételek készültek, melyeket a megjelenés előtt további hangszerekkel egészítettek ki.

Forrás: Wikipédia