Eddie Cochran

Eddie Cochran

Ray Edward Cochran (1938. október 3. – 1960. április 17.), művésznevén Eddie Cochran amerikai „Rock&Roll” zenész volt. Dalai, mint a „Twenty Flight Rock”, a „Summertime Blues”, a „C’mon Everybody” és a „Somethin’ Else”, a tinédzserek frusztrációját és vágyait örökítették meg az 1950-es évek közepén és az 1960-as évek elején. Cochran már a legkorábbi kislemezein is kísérletezett a többsávos felvételekkel, torzítási technikákkal és különféle hangeffekkel. Cochran gitározott, zongorázott, basszusgitározott és dobolt. A vagányan öltözködő, vonzó, lázadó fiatalember imidzsével megtestesítette az 1950-es évek népszerű rockerét , és halálával Cochran ikonikus státuszba jutott.

Cochran már fiatal korától kezdve foglalkozott zenével, játszott az iskolai zenekarban, és autodidakta módon megtanult blues stílusban gitározni. 1955-ben Cochran duót alakított Hank Cochran gitárossal (nem rokon), és Cochran Brothers néven váltak ismertté. Amikor a következő évben szétváltak, Eddie dalszerzői karrierbe kezdett Jerry Capeharttal. Első sikerét az hozta meg, amikor a „Twenty Flight Rock” című dalt előadta a Jayne Mansfield főszereplésével készült The Girl Can’t Help It című filmben. Nem sokkal később lemezszerződést kötött a Liberty Records-szal, és a kiadó első kislemeze, a „Sittin’ in the Balcony” a Billboard slágerlistán a 18. helyig jutott.

Cochran 21 évesen halt meg a somerseti St Martin’s Hospitalban (Bath, Somerset), miután autóbalesetet szenvedett a Wiltshire megyei Chippenhamben, a Gene Vincenttel közös brit turnéja végén, 1960 áprilisában. Április 16-án, miután éppen a Bristol Hippodrome-ban léptek fel, útban a következő helyszínre, Vincent, Cochran és a dalszerző Sharon Sheeley egy bérelt, magántaxival közlekedési balesetet szenvedett. A másik két utas súlyos sérülésekkel megúszta, de Cochran, aki kirepült a járműből, súlyos agysérüléseket szenvedett, és másnap meghalt.

Bár Cochran legismertebb dalai még életében jelentek meg, több dalát posztumusz adták ki. 1987-ben Cochrant felvették a Rock&Roll Hall of Fame-be. Dalait a legkülönbözőbb zenészek vették fel. Maga Paul McCartney is Cochran „Twenty Flight Rock” című dalát választotta a meghallgatásra – biztosra véve, hogy előadásával lenyűgözi John Lennont – ami sikerült is neki, és felvették Lennon skiffle-csoportjának, a The Quarrymen-nek a tagjává, amelyet később átkereszteltek The Beatles-re.

KORAI ÉVEK

Cochran 1938. október 3-án született a minnesotai Albert Leában, Alice és Frank R. Cochran gyermekeként. Skót származású volt. Cochran szülei Oklahomából származtak. Cochran zeneórákat vett az iskolában, de kilépett a zenekarból, hogy dobolhasson. Emellett ahelyett, hogy zongoraleckéket vett volna, inkább gitározni kezdett, és a rádióban hallott country és más zenéket játszott. 1952-ben Cochran családja a kaliforniai Bell Gardensbe költözött. Ahogy a gitárjátéka fejlődött, Cochran két középiskolai barátjával zenekart alapított. 1955 januárjában Cochran már az első évében otthagyta a Bell Gardens középiskolát, hogy hivatásos zenész legyen.

KARRIER
A Cochran Fivérek (1955-56)

Az Amerikai Légió csarnokában egy több előadót felvonultató show során Cochran találkozott Hank Cochran dalszerzővel. Bár nem voltak rokonok, Cochran Brothers néven felvételt készítettek, és együtt kezdtek el fellépni.

Felvettek néhány kislemezt az Ekko Records számára, amelyek meglehetősen sikeresek voltak, és segítettek abban, hogy előadóművészként megalapozzák magukat. Eddie Cochran stúdió-zenészként is dolgozott, és elkezdett dalokat írni, és Jerry Capeharttal, későbbi menedzserével készített egy demót.

A „Latch on with The Cochran Brothers” The Cochran Brothers album dalai:

SZÓLÓ KARRIER ÉS FILMES SZEREPEK (1956-59)

1956 júliusában a Crest Records kiadta Eddie Cochran első „szóló előadói” kislemezét, amelyen a ma már Rock&Roll és Rockabilly klasszikusnak számító „Skinny Jim” szerepelt.

1956 tavaszán Boris Petroff felkérte Cochrant, hogy szerepelne-e a The Girl Can’t Help It (1956) című zenés vígjátékban. Cochran beleegyezett, és a filmben előadta a Twenty Flight Rock című dalt.

1957-ben Cochran már a második filmjében szerepelt, az Untamed Youth-ban (1957), és újabb sláger lett a „Sittin’ in the Balcony„, azon kevés dalok egyike, amelyeket más dalszerzők (ebben az esetben John D. Loudermilk) írtak. A „Twenty Flight Rock„-ot az AMI munkatársa, Ned Fairchild (írói álnév – az igazi neve Nelda Fairchild) írta. Fairchild, aki nem volt Rock&Roll előadó, csupán a dal kezdeti formáját adta meg; a társszerzői elismerés Cochran jelentős változtatásait és hozzájárulását tükrözi a végtermékhez.

SINGIN’ TO MY BABY (1957)

1957 nyarán a Liberty Records kiadta Cochran egyetlen, még életében megjelent stúdióalbumát, a Singin’ to My Baby címűt. Az albumon szerepelt John D. Loudermilk „Sittin’ in the Balcony” című dala. Az albumhoz Cochran Jerry Capehart menedzserrel és dalszerzővel dolgozott együtt, és ők írták a „Completely Sweet„, az „Undying Love„, a „When I’m Mad” és a „One Kiss” című dalokat.

Az album dalai:

1958-ban Cochran úgy tűnt, hogy a híres tinihimnuszában, a „Summertime Blues„-ban (amit Jerry Capeharttal közösen írt) megtalálta a saját ritmusát. Ezzel a dallal Cochran az 1950-es évek Rock&Rolljának egyik legfontosabb interpretátorává vált, mind szövegileg, mind zeneileg. A dal, amelyet a Liberty recording no. 55144, sz. alatt adott ki, 1958-ban a 8. helyen szerepelt a listán.

Cochran eredetileg a The Kelly Four nevű kísérőzenekarával turnézott.

A zenekar tagjai voltak:
-Mike Deasy gitáros,
–Mike Henderson szaxofonos,
–Dave Shriver basszusgitáros
–Gene Riggio dobos

The Hollywood Swingers néven voltak ismertek, Dick D’Agostin együttesére utalva.
Cochran turnézenekarának felállása idővel változott:

–Jim Seals szaxofonos
–Connie ‘Guybo’ Smith basszusgitáros,
–Jim Stivers zongorista

Végül Dick D’Agostin és a The Swingers különböző tagjai is csatlakoztak hozzájuk. 1959-ben a The Swingers felállása „multi-instrumentalis” lett Dick D’Agostin zongoristával, Jim Stivers zongoristával (rövid ideig basszusgitáros), Larry D’Agostin gitárossal, Paul Kaufman szaxofonossal és Gene Riggio dobossal. D’Agostin azonban kilépett, mert behívták az amerikai hadseregbe. A The Kelly Four tagjai visszatértek, Deasy és Henderson, Stivers és Riggio mellé pedig Don Meyer basszusgitáros (akit később Dave Shriver váltott). Ez volt Cochran turnézenekarának utolsó felállása, és visszatérve a The Kelly Four névhez.

1959-ben bemutatják Cochran utolsó filmjét, a Go, Johnny, Go!-t.

1960 januárjában Cochran a Gold Star stúdióban rögzítette utolsó felvételét. 1960-ban rövid zenei karrierje még néhány slágert tartalmazott, mint például a „C’mon, Everybody„, a „Somethin’ Else„, a „Teenage Heaven” és a „Three Steps to Heaven„, amely posztumusz az Ír Köztársaságban és az Egyesült Királyságban a slágerlisták élére került. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején is népszerű maradt, és több lemeze posztumusz sláger volt, mint például a „My Way„, a „Weekend” és a „Nervous Breakdown„.

TELEVÍZIÓS FELLÉPÉSEK

Cochran zenei karrierje során többször szerepelt a televízióban. 1957. október 22-én az oregoni Portlandben Cochran megjelent a KPTV High Time című műsorában, melynek házigazdája Gene Brendler volt, és elénekelte az „Am I Blue?„-t.

1957 végén Cochran részt vett a Biggest Show of Stars for ’57 turnén többek között Buddy Holly and The Crickets, Fats Domino, Chuck Berry, The Everly Brothers, Buddy Knox, Frankie Lymon és Paul Anka társaságában.

1958 novemberében Cochran fellépett az American Bandstandben, és a The Dick Clark Show-ban (Dick Clark’s Saturday Night Beech-Nut), ahol a C’mon Everybody című slágerét adta elő.

1959. február 7-én Cochran élőben lépett fel a Town Hall Party című műsorban Dick D’Agostin és a Swingers társaságában. Eljátszotta a „C’mon, Everybody„, a „Have I Told You Lately That I Love You„, a „Don’t Blame It On Me„, a „Summertime Blues„, a „School Days„, Gene Autry „Be Honest With Me” és a „Money Honey” című számot. Volt egy rövid interjúrészlet a műsorban, ahol Cochrant arról kérdezték, hogy mit jósol a Rock&Roll  zene jövőjéről. 1959. október 10-én megjelent a The Dick Clark Show-ban (Dick Clark’s Saturday Night Beech-Nut), és előadta a „Somethin’ Else„-t és a „Sittin’ in the Balcony„-t.

Azt hiszem, a Rock&Roll még jó ideig itt lesz. De nem hiszem, hogy olyan Rock&Roll lesz, mint amilyennek ma ismerjük… Szerintem már régóta létezik, de igazából senki sem ismerte fel. Ahogy én látom, a Rhythm&Blueslues és a Blues már nagyon régóta létezik, és aztán a Country&Western zenét is belekeverték. Szerintem ez még sokáig itt lesz, de változik. – Eddie Cochran, Town Hall Party, 1959. február 7.

STÚDIÓZENÉSZ ÉS PRODUCER

Cochran rövid, de ragyogó karrierjének egy másik aspektusa a stúdió-zenészként és producerként végzett munkája. 1959-ben Cochran a Columbia stúdiójában Skeets McDonaldnak játszott gitárszólót a „You Oughta See Grandma Rock” és a „Heart Breaking Mama” című dalokhoz. 1958 márciusában Gene Vincent egyik stúdiófelvételén a „Summertime Blues„-ban hallható basszusgitár-hangzást adta elő. A felvételek az A Gene Vincent Record Date című albumon jelentek meg.

Cochran főleg gitárosként, néha pedig énekesként és hangszerelőként dolgozott más művészeknek, például Mamie Van Dorennek, Baker Knightnak, Johnny Burnette-nek, Wynn Stewartnak és Al Caseynek.

A NAP, AMIKOR MEGHALT A ZENE (1959)

1959. február 3-án, Cochran két barátja, Buddy Holly és Ritchie Valens, valamint a Big Bopper, turné közben repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. Cochran barátai és családja később azt mondták, hogy haláluk súlyosan megrázta, és morbid előérzete támadt, hogy ő is fiatalon fog meghalni. Nem sokkal a haláluk után Cochran felvett egy dalt (amelyet a lemezlovas Tommy Dee írt), és amellyel tisztelgett előttük. Ez volt a „Three Stars” című dal. Arra törekedett, hogy felhagyjon az úton töltött élettel, és a stúdióban töltse az idejét zenéléssel, ezzel csökkentve annak esélyét, hogy turnézás közben hasonló halálos balesetet szenvedjen. Az anyagi kötelezettségek azonban megkövetelték, hogy Cochran továbbra is élőben lépjen fel, és ez vezetett ahhoz, hogy 1960-ban elfogadta az Egyesült Királyságban való turnéra szóló ajánlatot.

AZ ANGOL TURNÉ (1960)

Larry Parnes szervezésében és promóciójával Cochran és Gene Vincent 1960 januárjától áprilisáig turnézott az Egyesült Királyságban. A turnén a brit Billy Fury, Joe Brown, Vince Eager és Tony Sheridan kísérte őket. A turné elején Cochran először a suffolki Ipswichben, az Ipswich Gaumont moziban adott emlékezetes koncertet. Cochrant az 1960-as turné során végig Marty Wilde zenekara, a The Wildcats támogatta, így a brit közönség élő amerikai Rock&Rollal ismerkedhetett meg.

Georgie Fame, aki akkoriban a Beat Boys és Vincent kísérőzenekarának tagja volt, így emlékezett vissza:

Emlékszem, hogy Eddie gitározott, és meg voltunk döbbenve.  A turné előrehaladtával Cochran menyasszonya, Sharon Sheeley Amerikából ide repült, és március végén csatlakozott hozzájuk. Sheeley a távolból követte nyomon Cochran angliai fellépéseit, amikor a férfi képeslapokat és leveleket küldött neki. Egy térkép segítségével próbálta pontosan meghatározni, hogy a turné minden egyes napján hol tartózkodott a férfi. A turnéjuk azonban hirtelen véget ért.

Az én turném nem egészen olyan hosszú, mint Gene-é[Vincent]. Április 17-ig leszek itt, aztán hét napra hazamegyek, majd április vége felé visszajövök, és még tíz hétig itt maradok. – Eddie Cochran, interjú a Saturday Clubban (BBC rádió), 1960. március 12.

MAGÁNÉLETE

Cochran az énekes-dalszerző Sharon Sheeley-vel járt. Sheeley a zeneiparban dalszerzőként és Jerry Capehart menedzsernek dolgozott. Ő írta a „Love Again” és a „Cherished Memories” című dalokat Cochran számára, valamint az 1959-es „Somethin’ Else” című slágert Eddie testvérével, Bill Cochran-nel. Sheeley két évig romantikus érdeklődést mutatott Cochran iránt, látszólag viszonzatlanul. Eredetileg barna hajú volt, de szőkére festette a haját, és pénzt költött egy új ruhatárra, hogy lenyűgözze Cochran-t. 1958-ban, miután részt vett egy Cochran által rendezett szilveszteri partin New Yorkban, a pár randizni kezdett. 1960-ra titokban eljegyezték egymást, és közös jövőt terveztek.

1988-ban a Levi Strauss & Co. a Levi’s 501 termékcsaládot népszerűsítette az „Eddie Cochran” című televíziós reklámfilmmel, amelyet Syd Macartney rendezett. A reklámfilm Sheeley elbeszélése alapján (akit Sharon Devlin színésznő alakított) azt a történetet mesélte el, hogy miként csábította Cochrant az 1958-as partin az említett termék viselésével. A reklámfilmet állítólag Sheeley narrálta. A háttérdal, a „C’mon Everybody” promóciós kislemezként jelent meg, amelyet egy Cochran slágereit tartalmazó válogatásalbum követett.

HALÁLA

1960. április 16-án este Cochran és barátja és előadóművész társa, Gene Vincent éppen befejezték utolsó tervezett koncertjüket a Bristol Hippodrome-ban. Egy taxiban (egy krémszínű, 1960-as évjáratú Ford Consul Mark II szedán) a Bath Roadon utaztak Bristolból London felé a Heathrow repülőtérre. A járműben Cochran és Vincent mellett Sharon Sheeley, Patrick Tompkins (a turné menedzsere, 29 éves) és George Martin (a 19 éves taxisofőr) ült. Aznap este 23:50 körül Martin elvesztette uralmát a jármű felett, amely a chippenhami Rowden Hillnél egy beton lámpaoszlopnak ütközött.

Az ütközés pillanatában Cochran (aki a hátsó ülés közepén ült) Sheeley fölé vetette magát, hogy megvédje őt. Az ütközés erejétől kinyílt a bal hátsó utasoldali ajtó, és Cochran kirepült a járműből, súlyos agyi traumát szenvedett a koponyát ért tompa ütéstől vagy agyzúzódástól. Az út száraz volt, és az időjárás is jó volt, de később megállapították, hogy a jármű túlzott sebességgel haladt. Más jármű nem volt érintett az incidensben.

A jármű utasait a Chippenham Közösségi Kórházba szállították, majd később a Bath-i St. Martin’s Kórházba szállították át őket. Cochran nem tért magához, és 21 éves korában, másnap – húsvétvasárnap – 16:10-kor meghalt. Sheeley a hátán és a combján szenvedett sérüléseket, Vincent kulcscsonttörést és súlyos sérüléseket szenvedett a lábán, Tompkins pedig arcsérüléseket és egy lehetséges koponyaalapi törést szenvedett. Martin nem szenvedett jelentős sérüléseket.

Vincent és Sheeley a baleset után visszatértek az Egyesült Államokba. Cochran holttestét hazarepítették, és a gyászszertartás után április 25-én temették el a Forest Lawn Memorial Parkban, a kaliforniai Cypressben. 1960 augusztusában Sheeley azt mondta a Photoplay magazinnak, hogy Cochran azt mondta neki az utolsó napján, mielőtt beszállt a repülőtérre tartó taxiba:

Tudod, Shari, van egy furcsa érzésem, hogy a sors nem hagy minket [együtt lenni]. Valami szörnyűség fog történni – érzem.

Martint veszélyes vezetésért elítélték, 50 font pénzbírságra (és ennek hiányában hat hónap börtönbüntetésre), valamint 15 évre eltiltották a vezetéstől. 1968. május 7-én feloldották a vezetéstől való eltiltását, miután a bristoli törvényszék bírája megállapította, hogy Martin „jelentős anyagi nehézségeket szenvedett„. Az autót és a balesetből származó egyéb tárgyakat a helyi rendőrőrsön lefoglalták, amíg a halottkémi vizsgálatot le nem folytatják. David Harman, az őrs egyik rendőrkadétja, aki később Dave Dee néven vált ismertté a Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich együttesből, állítólag Cochran Gretsch 6120-as gitárján játszott, amíg az őrsön tartották.

A Rowden Hillen található egy emléktábla, amely az autóbaleset helyszínét jelzi. A Bath-i St Martin’s Kórház területén egy emlékkő is található, amely Cochran halálának állít emléket. A követ 2010-ben, halálának 50. évfordulóján restaurálták, és a kórház régi kápolnájának területén található. Egy emléktáblát is elhelyeztek a régi kápolna hátsó részén lévő napóra mellett. 2018-ban az Eddie Cochran Memorial Project élére állt egy adománygyűjtő kampánynak, hogy helyreállítsák a táblát és egy vadonatúj „Three Steps to Heaven” talapzatot helyezzenek el a chippenhami baleset helyszínén.

Miközben a taxiba készülődtek, Vincent és Cochran visszautasította a zenész Tony Sheridan kérését, hogy velük tartson, aminek következtében Sheridan elkerülte a balesetet.

ÖRÖKSÉGE
Posztumusz megjelenések és díjak

Posztumusz (halála után kiadott) albuma, a My Way 1964-ben jelent meg. Cochran termékeny előadó volt, és a brit Rockstar Records kiadó több zenéjét adta ki posztumusz, mint amennyi életében megjelent. A cég még mindig keresi a kiadatlan dalokat. Az egyik posztumusz kiadványa a „Three Stars” volt, egy tisztelgés J.P. Richardson, ismertebb nevén a Big Bopper, valamint Cochran barátai, Buddy Holly és Ritchie Valens előtt, akik egy évvel korábban mind meghaltak egy repülőgép-szerencsétlenségben. A dalt mindössze néhány órával a tragédia után írta Tommy Dee lemezlovas, és Cochran két nappal később vette fel (Dee néhány héttel később vette fel a saját verzióját). A hangja megtört a Valensről és Hollyról szóló szöveg alatt.

Cochran 1987-ben bekerült a Rock&Roll Hall of Fame-be. Halála óta több dalát is újra kiadták, például a „C’mon Everybody” címűt, amely 1988-ban 14. helyezett sláger volt az Egyesült Királyságban. A Rolling Stone magazin a 84. helyre sorolta őt minden idők 100 legjobb gitárosának 2003-as listáján.

2010. szeptember 27-én a kaliforniai Bell Gardens polgármestere 2010. október 3-át „Eddie Cochran-nappá” nyilvánította a híres zenész tiszteletére, aki a városban kezdte pályafutását.

2022. június 10-én Cochran szülővárosa, a minnesotai Albert Lea átnevezte a James Streetet Eddie Cochran Streetre a tiszteletére.

2023. május 23-án kék emléktáblával tisztelegtek Cochran előtt a délnyugat-angliai Bristolban, a Bristol Hippodrome-ban, ahol Cochran utoljára lépett fel az 1960-as, balszerencsésen végződött turnéján.

ZENE

1963-ban a popsztár Heinz Burt és Joe Meek producer a „Just Like Eddie” című dallal tisztelgett Cochran előtt, amely a slágerlista ötödik helyezettje lett.

FILMEK

1986-ban Summertime Blues: The Eddie Cochran Story, címmel életrajzi filmet terveztek, melynek producere Cassian Elwes volt, és Rob Lowe játszotta volna a főszerepet Cochran szerepében. D’Agostin részt vett az előkészületi szakaszban, de a film soha nem készült el. Jerry Zaremba színész játszotta Cochrant az 1978-as The Buddy Holly Story című életrajzi filmben, amelyet Steve Rash rendezett.

Cochrant a Stray Catsből ismert Brian Setzer játszotta az 1987-es Ritchie Valens életrajzi filmben, a La Bambában.

Eddie Cochran életéről két dokumentumfilmet készített a BBC: Three Steps to Heaven (1982. november 30-án adásba került a BBC Aréna) és Cherished Memories (2001 BBC). 2022-ben bejelentették, hogy készül Kristy Bell dokumentumfilmje Don’t Forget Me címmel. Egy másik dokumentumfilm is készül The Bell Gardens Rocker címmel.

KÖNYVEK

Cochran életéről több kiadvány is beszámol, köztük a

-Don’t Forget Me: The Eddie Cochran Story, Julie Mundy és Darrel Higham (ISBN 0-8230-7931-7),
-Three Steps to Heaven, Bobby Cochran (ISBN 0-634-03252-6).

A The Very Best of Eddie Cochran 2008. június 2-án jelent meg az EMI Records kiadásában.

STÍLUSA ÉS HATÁSA

Cochran volt az egyik első „Rock&Roll” művész, aki saját dalokat írt és különleges hangeffektekkel tette izgalmasabbá felvételei hangzását. Neki tulajdonítják azt is, hogy ő volt az egyik első, aki a felhúzott harmadik húrt használta a hangok egy egész hanggal feljebb „hajlítására” – ez az újítás (amelyet az angol gitáros Joe Brownnak adott át, aki ennek köszönhetően sok session munkát kapott) azóta a standard rockgitár hangzásvilágának alapvető részévé vált.

Cochran jól ismert volt arról, hogy egy Gretsch 6120 gitáron játszott, amelynek a testébe egy vadnyugati „G” betűt égetett. 2010-ben a Gretsch és a Fender Musical Instruments Corporation bejelentette a G6120 Eddie Cochran Signature Hollow Body modellt, amely Cochran eredeti, módosított Gretschjén alapul.

HATÁSA

Számos előadó is feldolgozta Cochran dalait. Joan Jett and the Blackhearts, a Rolling Stones, Bruce Springsteen, UFO, Van Halen, Tom Petty, Rod Stewart, T. Rex, Cliff Richard, Beach Boys, Led Zeppelin, White Stripes, Sex Pistols, Sid Vicious, Rush, Simple Minds, George Thorogood, Guitar Wolf, Alan Jackson, The Move, David Bowie, Johnny Hallyday és U2.

Paul McCartney azért lett a Beatles tagja, mert ismerte a „Twenty Flight Rock” akkordjait és szövegét. 1957. július 6-án McCartney találkozott John Lennonnal a Szent Péter templomban, és előadott neki néhány dalt, köztük Cochran „Twenty Flight Rock„-ját. Lennon annyira lenyűgözte, hogy meghívta McCartneyt, hogy játsszon a zenekarában, a Quarrymenben.

Jimi Hendrixre fiatal korától kezdve hatással volt Cochran. Hendrix karrierje elején, 1967-ben a Jimi Hendrix Experience nevű zenekarával előadta a Summertime Blues-t. Saját elmondása szerint Hendrix kérte, hogy a temetésén Cochran néhány dalát játsszák el.

Én mondom nektek, amikor meghalok, lesz egy jam session. Azt akarom, hogy az emberek megvaduljanak és kiboruljanak. És ahogy engem ismerek, valószínűleg a saját temetésemen fognak lebuktatni. A zene hangosan fog szólni, és a mi zenénk lesz. Beatles-dalok nem lesznek, de lesz néhány Eddie Cochran-szám és egy csomó blues.

Pete Townshendre a Who együttesből nagy hatással volt Cochran gitárstílusa („Summertime Blues” a Who élő előadásainak egyik alapdarabja volt karrierjük nagy részében, egészen John Entwistle basszusgitáros és énekes 2002-ben bekövetkezett haláláig, és szerepel a Live at Leeds című albumukon).

A San Francisco Sound együttes, a Blue Cheer „Summertime Blues” című verziója volt az egyetlen slágerük és jellegzetes daluk, valamint sokan ezt tartják az első heavy metal dalnak.

Terry Manning producer a „Somethin’ Else” élő verzióját koncerten rögzítette, amelyet Elvis Presley első házában, Memphisben rendeztek meg. 2019-ben megjelentette Playin’ with Elvis című élő albumát az ECR kiadónál. 2016-ban Manning így nyilatkozott a PopWrappednek:

„Szeretem a Rock&Rollt … a korai dolgok, mint Eddie Cochran és Buddy Holly, nem is beszélve Elvisről, nagyon fontosak voltak számomra”.

Az angol Humble Pie együttes feldolgozta Cochran „C’mon, Everybody” című dalát, és a dal szerepelt a Smokin’ című albumukon (1972).

A glam rock művész Marc Bolan a fő Gibson Les Paul gitárját átlátszó narancssárgára fényeztette, hogy hasonlítson arra a Gretsch 6120-asra, amelyen Cochran játszott, aki a zenei hőse volt. Ugyancsak hatással volt Brian Setzer gitárosra, a Stray Cats gitárosára, aki egy 6120-ason játszik, majdnem úgy, mint Cochran, akit a La Bamba című filmben alakított.

FILMJEI

Eddie Cochran filmográfia
-1956: The Girl Can’t Help It 20th Century Fox
-1957: Untamed Youth Warner Bros.
-1959: Go, Johnny, Go! Hal Roach Studios

Forrás: Wikipédia