Let Me Go, Lover!

Written by on 2024.10.24.

Let Me Go, Lover!

A „Let Me Go, Lover!/Engedj el szerelmem!” című dalt Jenny Lou Carson és Al HillFred Wise, Kathleen Twomey és Ben Weisman írói álneve – írták, egy korábbi, az alkoholizmusról szóló „Let Me Go, Devil” című dal alapján.

A „Let Me Go, Lover!” először a Studio One című televíziós műsorban hangzott el 1954. november 15-én, és elnyerte a közönség tetszését. Az epizód egy rejtélyes gyilkosságról szólt, amely egy slágerlemez és egy lemezlovas körül forgott.

Felix Jackson producer a Columbia Records-os Mitch Millertől kért egy felvételt a műsorhoz, mire Miller Joan WeberLet Me Go, Lover!” című dalát szállította a műsorhoz. Miller ugyanakkor kihasználta a felvétel országos televízióban való megjelenését, és egyúttal elküldte a lemez másolatát 2000 lemezlovasnak, akik nyomban el is kezdték játszani a rádióállomásaikon.

Weber éppen áldott állapotban volt, a dal rögzítésekor. A műsor egyik eredménye az volt, hogy bemutatta, milyen hatékonyan lehet egy dalt népszerűsíteni azzal, hogy a rádió vagy egy televíziós produkció segítségével bemutatják a közönségnek. A felvételt a Columbia Records adta ki 40366-os katalógusszámmal. Mitch Miller a műsor előtti héten a nemzeti lemezboltok készletét feltöltötte, és a hozzáférhetőség miatt a lemez a megjelenés első hetében több mint 100 000 példányban kelt el.

Weber felvétele először 1954. december 4-én került fel a Billboard magazin listájára. 1955 januárjára a dal az összes Billboard listán (a Disk Jockey chart/Lemezlovasok listája, a Best Seller chart/A legjobban fogyó lemezek listája és a Juke Box chart/Zenegépen legtöbbször lejátszott dalok listája) az első helyre került.

1955. januárjára a dal a 16. helyig jutott az Egyesült Királyság Singles Chartján, és aranylemezzel tüntették ki.

Egyéb feldolgozások

-A dalt számos más énekes is feldolgozta: a feldolgozások között volt egy Patti Page által készített verzió is. Ezt a felvételt a Mercury Records adta ki 70511-es katalógusszámmal. Először 1954. december 18-án került fel a Billboard listájára. A Disk Jockey listán a 8. helyen, a Best Seller listán a 24. helyen, a Juke Box listán a 12. helyen végzett.
1954. november 18-án Teresa Brewer és a The Lancers egy másik feldolgozását vették fel, és a Coral Records adta ki 61315-ös katalógusszámon. A Billboard listán a 6. helyig, a UK Singles Charton pedig a 9. helyig jutott.
1954-ben Peggy Lee is kiadta a dalt, és a 26. helyig jutott. A Cash Box Best-Selling Records listáján az összes változatot összevonták, és a dal ezen a listán is első helyezést ért el.
1955-ben Hank Snow verziója („Let Me Go, Woman”) az első helyre került a country zenei listán.
1955-ben Dean Martin kiadta a dalt kislemezként, és a brit kislemezlistán a 3. helyig jutott.
1955 márciusában Ruby Murray az 5. helyig jutott a brit kislemezlistán az ő verziójával.
Ann-Margret rögzített egy verziót az 1962-es On the Way Up című albumán
Kathy Kirby verziója 1964-ben a UK Singles Chart 10. helyéig jutott.
1964-ben Billy Fury is feldolgozta, és csak később derült ki, hogy ez volt az egyik utolsó dal, amelyet 1983-ban bekövetkezett halála előtt rögzített.
1955 januárjában Sunny Gale felvett egy verziót, amely a Billboard-listán a 17. helyig jutott.

Forrás: Wikipédia


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás