Az igazi Elvis 10. rész. Joe Esposito története, és néhány rövid sztori.

Written by on 2021.10.25.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az igazi Elvis 10. rész

(Elvis Presley élete és karrierje évekre, hónapokra és napokra lebontva)

Joe Esposito története, és néhány rövid sztori.

1935
Január 9

A holtan született Jesse Garon Presley-t, mivel a családnak nem telik koporsóra, egy cipős dobozban, jeltelen sírban helyezik örök nyugalomra a Tupelotól három mérföldre található Princeville temetőben. Holtteste ma is ott nyugszik. Emlékét csupán egy emléktábla őrzi Gracelandben.

Január

Meghal Gladys édesanyja, Doll Smith, akit férje, Robert Smith mellé temetnek, jeltelen sírba. Gladys nem számíthat édesanyja segítségére a gyereknevelésben.

Robert Smith és Doll Smith, Gladys szülei.

1935-1948

Elvis Tupeloban nevelkedik, szeretetben élő családban. Szüleivel a Adams Street 206 alatt található, feketék által látogatott, Assembly of God Church gyülekezetbe jár , ahol a néger templomi zene (gospel) és a prédikáció igen mély hatással van rá. Oly mélyen belé ivódik, hogy egész életében él benne ez a zene, és ez a hit. A templomban az éneket gitárral kísérik, nem zongorával vagy orgonával, mint a legtöbb déli templomban.

Assembly of God Church, Tupelo

Apja, Vernon a fehér country zenét kedveli, és a rádióban egész nap ez a zene szól, de esténként Elvis kap lehetőséget arra, hogy lefekvés előtt a néger rádióállomások zenei műsorait hallgathassa. Elvis minden egyes alkalommal ellátogat a városban rendezett gospel koncertekre. Különösen a kórusok basszista előadóinak hangját kedveli. Ugyancsak nagy hatással van rá az egyik szomszédjuk, egy fekete blues zenész.

1936
Január 7

Elvis nagypapájának, Jessenek a testvérét, Noah Presley-t Kelet-Tupelo polgármesterévé választják. Az Elvis család szinte hetente megfordul Noah házában. A család egy dollárt fizet Noah-nak, aki a helybélieket ezért az összegért busszal különböző helyekre viszi kirándulni. Egy ilyen kirándulás során jut majd el Elvis életében első ízben Memphisbe.

Április 6

Egy tornádó tizenöt házat dönt össze Tupeloban, de egy mérfölddel elkerüli a Presley család otthonát. A tornádóban 212-en veszítik életüket, és több mint 500-an sebesülnek meg.

Az 1937-es tornádó pusztítása Tupeloban.

1937
November 26

Vernont, Travis Smitht, Gladys testvérét, valamint egy harmadik személyt, okirat hamisítás vádjával vád alá helyezik. Vernon egy hízó disznót ad el Orveille Beannek, aki egy csekket állít ki a vételár fejében 4 dollárról. Csakhogy Vernon szerint a sertés többet ér. A fent említett három személy arra a következtetésre jut, hogy átírják a csekket. Egy nullát írnak hozzá, és felveszik a negyven dollárt. Vernonnak 15 dollár jut, a másik két személy osztozik a fennmaradó 25 dolláron.

A három ember mentségére legyen mondva, nem voltak járatosak banki ügyekben, így nem tudták, hogy a csekk átírása bűnténynek számít.
A bank elsőre nem veszi észre a hamisítást, de mivel a csekkre nincs fedezet, a bank arra kéri Orveille Beant hogy állítson ki váltót az összegről. Bean kifizeti a banknak a 40 dollárt, de kiállít egy váltót, amit Vernon apjával, mint az összeg „kezesével” aláírat. Vagyis biztosra akar menni, hogy a pénzt visszakapja. A bírósági eljárás során okirat hamisítás vétségével a három személy, így Vernon ellen is, büntetőeljárást indítanak.

1938
Január 4
Vernont a városi bíróság hat hónapra előzetes elzárásra ítéli. Itt várja a tárgyalást.

Január 22
Joe Esposito

Joseph Carmine Esposito

Olasz bevándorló szülők gyermekeként Chicagoban megszületik Joseph Carmine Esposito. Apja Frank Esposito a Chicago Transit Authority-nél dolgozik mechanikusként. Anyja, leánykori nevén Antoinette Pecora háztartásbeli. Miután Joseph, vagy ahogy ismertté válik, Joe leérettségizik a Marshall High Schoolban, azonnal behívják katonának. Akárcsak Elvis ő is a texasi Fort Hood laktanyába kerül kiképzésre, bár itt még nem találkozik Elvisszel.

Első ízben Nyugat-Németországban futnak össze, amikor Joe feladata lesz a bérelszámolás kezelése a friedbergi bázison. Joe egyik barátja, egy fotós, aki gyakran készít képeket Elvisről a katonaságnál meghívja Jot egy rögbi csatára, amit Elvis szervez, nem messze az általa bérelt háztól. Elvisnek megtetszik Joe precizitása és rábízza napirendjének összeállítását. Joe feladata logisztikailag előkészíteni az utakat, mivel és milyen járművel, valamint mikor utazzon Elvis. Ezen túlmenően a biztosítás megszervezése a helyszíneken. Joe állítja össze Elvis ruhatárát egy megadott útra, és az ő feladata, hogy ezek az öltözékek útra készen be is legyenek csomagolva. Ugyancsak az ő feladata, hogy biztosítsa, amennyiben Elvisnek hirtelen szüksége van valamire, az mielőbb Elvis rendelkezésére álljon.
Joe a Memphis Maffia nélkülözhetetlen tagja, mindig Elvis rendelkezésére áll, egész életét aláveti Elvis igényeinek, annak ellenére, hogy két alkalommal is megnősül, és három gyermeke is születik. Első felesége Joan Roberts, akitől két leánygyermeke születik, Debbie és Cindy. Második felesége Martha Gallup, aki egy fiúgyermeket szül neki, Anthony-t. 2007-ben így nyilatkozik a Las Vegas Sun c. lapnak:

Ha Elvisnek dolgoztál, a napod nem napi nyolc órás munkaidőből állt, hanem 24 órásból, és heti hét napon át, ünnep és szabadság nélkül. Mert mindig ott kellett lenni mellette. Ha szabadságra ment, menni kellett vele, ha utazott, utazni kellett vele. Ha filmezett filmezni kellett vele. Mindig ott kellett lenni mellette, mindig kéznél kellett lenni. Bármit is tett, azt mindig együtt tettük.

Elvis és Joe.

A koncerteken Elvis úti menedzsere. Elvis filmes időszakában maga is kap kisebb szerepeket Elvis filmjeiben, szívesen és jól játssza a rábízott szerepeket. 1967-ben Marty Lacker mellett ő Elvis egyik tanúja a Priscilla Ann Beaulieuvel kötendő házassági ceremónián.

Elvis esküvőjén

A Las Vegas-i koncertek után mindig egy vödör jeges vízzel várta Elvist, ugyanis a túl vad női rajongók szinte minden alkalommal összekarmolták, ahogy – csak egy pillanatra is – meg akarták maguknak kaparintani, és Elvis mindig jeges vízben hűtötte le összekarmolt kezét.

1977-ben ő kapja Ginger Alden kétségbeesett hívását, hogy valami történt Elvisszel, és rohan a helyszínre, a fürdőszobába, hogy segítséget nyújtson, és ő az, aki elsőnek közli a szomorú hírt, Elvis halálhírét Priscillával és Tom Parker ezredessel. Ő az egyik koporsóvivő Elvis temetésén.
Elvis halála után Jerry Weintraub producerrel dolgozik, Michael Jackson úti menedzsere lesz, miután Jackson feleségül veszi Lisa Marie-t. Dolgozik a Bee Gees együttesnek is. Ezt követően egy limuzin szerviz irodavezetője, majd kaszinó felügyelő Las Vegasban.

Vernon Presley, Frank Sinatra, Joe Esposito, és Elvis 1969-ben, Las Vegasban.

Több könyvet ír Elvis mellett leélt életéről. Ezek egyike a Good Rockin’ Tonight: 20 Years on the Road and on the Town with Elvis (1994), (Jót rockizunk ma este: 20 év úton és városban Elvisszel.)

Minden igyekezetével azon van, hogy Elvis emlékét életben tartsa. Számos dokumentumfilmnek a szaktanácsadója, így az 1981-ben készült This is Elvis című filmnek, valamint a 2005-ös CBS Special televíziós filmnek, az Elvis by the Preselys-nek. Az 1979-es televíziós filmben, az Elvis: The Movie címűben, amelyben Kurt Russell alakítja Elvist, Espositot Joe Mantegna színész viszi vászonra.

2011. január 25-én a Papp László Budapest Sport Arénában fellép Elvis hetvenes évekbeli zenekara, a TCB Band. Esposito is velük érkezik Budapestre, ahol a koncertet megelőző este az Első Magyar Elvis Presley Barátok Klubja megívására vacsorán vesz részt, amelyen anekdotákat, történeteket mesél Elvisről. Másnap részt vesz azon a városnéző turnén, amit ugyancsak a magyar klub szervez a vendégek számára. A koncert díszvendégeként a Sportcsarnok közönségének mesél Joe Guercio társaságában történeteket Elvis életéből.

A budapesti képek a Magyar Elvis Klub Facebook oldaláról származnak.

Joe Espositot, aki közel húsz évet tölt Elvis mellett. 2016. november 23-án, 78 éves korában a kaliforniai calabasasi otthonában éri a halál.

(Folyt. köv.)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás