Az amerikai country zene története. 3. Rész. A bluegrass.

Barcs Endre “Az amerikai country zene története.” c. regénye folytatásokban közölve.

Az amerikai country zene története. 3. rész. A bluegrass.

A bluegrass zene az amerikai country zene úgynevezett root „gyökér” műfaja, amely az 1940-es években alakult ki az Egyesült Államok Appalache régiójában.

A bluegrass régió

Az európai-amerikai letelepedés előtt az amerikai kontinens őslakosainak különböző kultúrái alkalmazkodtak ahhoz a régióhoz, ahol éltek. Az Appalachia területét tekintve ez a régió többnyire széles füves területekből álló szavanna volt, amelyek között hatalmas tölgyfák álltak. A helyi őslakosok nagy bölénycsordákra és más vadakra vadásztak, különösen az ásványkincsek közelében. Ebben a történelmi időszakban „Kentucky” volt a legnépesebb.

Maga az elnevezés valószínűleg az irokéz „rétekkel dús földek” kifejezésből származik, de számos más lehetséges eredete is van. A betelepedő európaiak az őslakosoktól vették át a nevet, hogy az általuk kialakított államra alkalmazzák. Magát a „kékfű” elnevezést a „poa” fajba tartozó fűfélékre használt köznapi elnevezés, amelyek közül a leghíresebb a „Kentucky kékfű” alfaj.

Poa Pratensis Kék fű (Bluegrass)

Leginkább Virginiából átvándorló európaiak az amerikai függetlenségi háborút (1775-1783) követő évtizedekben telepednek le nagy számban Kentucky térségében. Ezek az ültetvényesek 1800-ra ráébrednek, hogy a „Bluegrass” régióban legeltetett lovak szívósabbak, mint a más régiókból származó lovak, ami a talaj magas kalciumtartalmának köszönhető. A növekvő megtelepedés évtizedei alatt a megmaradt bölénycsordák nyugatra költöznek. A régióban kifejlődik a telivér lovak, valamint más minőségi haszonállatok tenyésztése. A kentucky-i jószágokat Tennessee-be és az Ohio folyó völgyének más területeire hajtják eladásra.

A rabszolgamunkások az ültetvényeken olyan jelentős árutermelő növényeket is termesztenek, mint a dohány, a kender és a szőlő. Az Egyesült Államok első kereskedelmi borászatát 1801-ben éppen a Bluegrass régióban, a mai Jessamine megyében egy svájci bevándorlókból álló csoport nyitja meg a Kentucky állam közgyűlésének engedélyével.

A bluegrass zene

A bluegrass zene ebben a mezőgazdasági közösségben jön létre, mint önálló zenei forma, az Appalache régiójának hagyományos elemeiből. Az Appalache régióba sok skót származású amerikai bevándorló telepedett le, akik magukkal hozták szülőföldjük zenei hagyományait. Ezért a kezdeti bluegrass próbálkozások a jigek és reelek hangjai, különösen a hegedűn játszott hangok, a stílusának változatai.

A fekete zenészek eközben elhozzák Appalachia területére az ikonikus bendzsót. 1945-ben Earl Scruggs kifejleszt egy háromujjas tekerést a hangszeren, amely lehetővé teszi a hangok gyors, lángoló kaszkádját, amely lépést tud tartani az új bluegrass hangzás lendületes tempójával.

A ma bluegrass néven ismert zenét kezdetben gyakran használják a „buckdancing”, „flatfooting” vagy „clogging” néven ismert vidéki táncstílus kísérésére. (Kérdés, hogy egyáltalán született e magyar fordítása ezeknek a táncoknak. Olyannyira nincs feldolgozva az amerikai country zene kialakulása és története magyar nyelven, hogy sok kifejezésnek a mai napig nincs magyar megfelelője. Ez is mutatja, hogy sorozatunk milyen úttörő munkát végez. )

Ahogy a bluegrass hangzás elterjed a városi területeken, a bluegrass-t már nem kötik tánchoz, a stílus önmagáért való hallgatása iránt is megnő az érdeklődés, különösen a hangfelvételek megjelenése után. 1948-ban a háború utáni country/western-zeneiparon belül különálló műfajként jelenik, ez az időszak az, amelyet a zenekutatók ma a „hagyományos bluegrass” aranykorszakaként vagy forrásaiként jellemeznek. A bluegrasst a legkorábbi napoktól kezdve hivatásos és amatőr zenészek egyaránt művelik és rögzítik. Az amatőr vándorló bluegrass zenészek és az olyan irányzatok, mint a „parking-lot picking” túl fontosak ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk őket, hiszen a turnézó zenészek azok, akik meghatározták a stílus irányát. A kifejezetten bluegrasst sugárzó rádióállomások szintén nagyban hozzájárulnak a stílus jellegzetes altműfajokba való átalakulásához.

A név eredete

A „bluegrass” műfaj a nevét Bill Monroe és a Blue Grass Boys zenekarról kapja.

A mainstream country zenétől eltérően a bluegrass hagyományosan akusztikus húros hangszereken szólal meg. A bluegrass zenét hagyományosan akusztikus húros hangszereken játsszák. A bluegrass gyökerei a hagyományos angol, skót és ír balladákban és táncdallamokban, valamint a hagyományos afroamerikai bluesban és jazzben gyökereznek. A bluegrasst a Monroe-val együtt játszó zenészek fejlesztik tovább, köztük az öthúros bendzsós Earl Scruggs és a gitáros Lester Flatt. Maga Monroe így jellemi a műfajt:

„Skót duda és régi idők hegedűje. A metodista, a szentségimádó baptista hagyományok. Blues és jazz, magányos hangzás.” (A magányos hangzásról lejjebb részletesebben.)

A bluegrass akusztikus húros hangszereket használ, és az off-beat-et hangsúlyozza. A hangsúly az ütem előtt van, ellentétben a laza blues-szal, ahol a hangsúly az ütem mögött van, ez adja a bluegrassra jellemző hangsúlyosabb energiát. A bluegrassban, akárcsak a jazz egyes formáiban, egy vagy több hangszer sorra játssza a dallamot, majd improvizál rá, míg a többiek kíséretet játszanak. Ez különösen a “breakdown”-nak nevezett dallamokban jellemző. Ilyen szempontból a bluegrass már ellentétben áll saját gyökerével, ahol minden hangszer együtt játssza a dallamot, vagy egy hangszer végig viszi a főszerepet, míg a többiek kíséretet adnak hozzá. A “breakdownokat” gyakran gyors tempó és rendkívüli hangszeres ügyesség jellemzi, néha egészen bonyolult akkordváltásokkal.


A bluegrass hangszerei

A hegedű, az öthúros bendzsó, a gitár, a mandolin és a nagybőgő (vonós basszusgitár) mellett gyakran szerepel a rezonátoros gitár (más néven Dobro) és (esetenként) a szájharmonika vagy a zsidó hárfa. Ez a hangszerelés a vidéki tánczenekarokból származik, onnan, ahol a legkorábbi bluegrass zenekarok megalakultak.

Zenetörténészek szerint az egyik első hangszer, amelyet Amerikába hoztak, az olaszok által készített és először a XVI. századi Európában használt hegedű volt, amely kis mérete és sokoldalúsága miatt válik igen népszerűvé. Így a hegedű a country, a klasszikus és old time zenében egyaránt kiemelt szerepet kap.
A bendzsó az afrikai rabszolga-kereskedelem révén kerül Amerikába. A fehér amerikaiak akkor kezdenek figyelni rá, amikor a minstrel show-k a bendzsót is beépítik műsorukba.

A „clawhammer„, vagyis a kétujjas játékmód a polgárháború előtt válik népszerűvé. A bluegarss zenében azonban bendzsójátékosok főleg a háromujjas, pengetős stílust használják, amelyet olyan bendzsóművészek tettek népszerűvé, mint Earl Scruggs.

A gitár ugyancsak meghatározó szerepet kap a bluegrassban. Elsősorban ritmikai célokra használják, hogy mozgásban tartsák a hangzást, amíg a többi hangszer szünetet tart, valamint alkalmanként maguk is tartanak szünetet. A hangszer a tizennyolcadik századi Spanyolországból származik, amerikai gyártású modelleket csak az 1830-as években kezd gyártani a C.F. Martin Company. A gitárt a mai bluegarss zenészek már leginkább a “flatpickingnek” (ujjal pengető módszer) nevezett stílussal játsszák, ellentétben a korai bluegrass gitárosok, például Lester Flatt stílusával, akik hüvelykujjra és a többi ujjra húzott ujjpengetőt használtak.

A basszusgitárosok szinte mindig pizzicatót játszanak, alkalmanként a „slap-style„-ot ( a húrok kézzel verése) veszik át, hogy hangsúlyozzák az ütemet. A bluegrass basszusvonal általában az egyes akkordok gyökere és ötöde közötti ritmikus váltakozás, alkalmanként sétáló basszus kitérőkkel.

A bluegrass hangszerelés

A zenetudósok régóta vitatkoznak azon, hogy melyek a klasszikus bluegrass zene nékülözhetetlen hangszerei. Így maga a hangszerelés folyamatos vita tárgya. A hagyományos bluegrass előadók szerint a „helyes” hangszerelés az, amit Bill Monroe zenekara, a Blue Grass Boys használt (gitár, mandolin, hegedű, bendzsó és basszusgitár). A hagyományos hangszereléstől való eltérések közé tartozik a dobro, a harmonika, a szájharmonika, a zongora, az autohárfa, a dobok, az elektromos gitár és más gyakori bluegrass hangszerek elektromos változatai, ami a blueagrass „new grass„-ként emlegetett változatát eredményezte.

Maga Monroe is kísérletezett a hangszereléssel, egyszer még vonószenekart, kórust és előre felvett madárdalokat is használt lemezfelvételei során.

Az énekelt bluegrass

A sajátos hangszerelés mellett a bluegrass megkülönböztető jellemzője a vokális harmónia, amely két, három vagy négy szólamot tartalmaz, gyakran disszonáns vagy modális hangzással a legmagasabb hangon (lásd modális keret). Ezt a stílust „magányos hangzás„-ként írják le.
A vokális harmónia elrendezését és rétegzését „stack”-nek nevezik. Egy standard “stack”-ben a bariton hang van alul, a lead középen (a fődallamot énekli) és a tenor a csúcson. Bár a “stack”-ek változhatnak, különösen, ha női hang is szerepel benne. Alison Krauss és a Union Station jó példát szolgáltat egy eltérő harmóniájú stackre, ahol a bariton és a tenor hangot egy magas lead hanggal toldják meg, egy oktávval a standard dallamvonal felett, amelyet a női énekes énekel.

A standard trióénekes elrendezés változatainak alkalmazásával azonban egyszerűen egy, a műfaj kezdete óta létező mintát követnek. Mind a Stanley Brothers, mind az Osborne Brothers a magas énekhangot alkalmazza, amely alatt a tenor és a bariton szólal meg. A Stanley testvérek számos alkalommal alkalmazzák ezt a módszert a Mercury és a King Records számára készített felvételeiken. Ezt a stílust a legközkedveltebb módon az Osborne testvérek alkalmazzák, akik először az MGM Recordsnál töltött idejük alatt fejlesztik ki, az 1950-es évek második felében. Ez a vokális elrendezés válik az Osbornék hangzásának védjegyévé, Bobby magas, tiszta hangjával a vokális stack tetején.

A Stanley Brothers is használ egy magas bariton szólamot több triójukon, amelyeket a Columbia Records számára rögzítenek a kiadónál töltött időszakuk alatt (1949-1952).

Ezt a trió énekes elrendezést más együttesek többféleképpen használták; még maga Bill Monroe is alkalmazta 1950-ben a „When the Golden Leaves Begin to Fall” című felvételén.

Az 1960-as években Flatt és Scruggs a gospel daloknál a hagyományos kvartett szólamokat gyakran kiegészítette egy ötödik szólammal, a plusz szólam egy magas bariton volt (megduplázva az adott hang normál hangterjedelmében énekelt bariton szólamot.


Témák

A bluegrass dallamok gyakran a nép mindennapi életéről szóló elbeszélések formájában szólalnak meg, ahonnan a zene származik. A dalok elvesztett szerelmekről, az interperszonális feszültségekről és a régió nem kívánt változásairól (pl. a hegyi szénbányászat látható hatásai) szóló panaszok mellett a bluegrass-énekek gyakran utalnak az Appalachia és más vidéki területek szerény anyagi lehetőségeire, a mindennapi élet nehézségeire. A bluegrass stílusban készült néhány tiltakozó zene is, különösen az appalache-i szénbányászat viszontagságait illetően. A vasút szintén népszerű téma a korai bluegrass zenében, az olyan balladák, mint a „Wreck of the Old 97” és a „Nine Pound Hammer” (John Henry legendája) talán a legismertebbek ezek közül.

(Folyt. köv.)