Az amerikai country zene története. 14. rész. Az igazi éneklő cowboyok.

Barcs Endre “Az amerikai country zene története.” c. regénye folytatásokban közölve.

Az amerikai country zene története. 14. rész.
Az igazi éneklő cowboyok.

A vadnyugat romantikus fogalma gyakorlatilag egyidős a nemzet történetével, és abban olyan mélyen él, hogy sokan valóságnak hiszik az idealizált cowboy öltözetet és idealizált vidéki életet. Korábban olyan country előadókról szóltunk, akik karrierjükkel népszerűsítették ezt az ideologizált képet. A korai kereskedelmi időszak igazi cowboy-énekesei nagyon eltérőek a tényleges tapasztalatok terén. Ma Jules Verne Allen-t emeljük ki közülük, aki valóban megtapasztalta a dolgozó cowboyok rögös életét, mielőtt rádiós énekesi karrierbe kezdett volna.

Jules Verne Allen

Jules Verne Allen countryzenei énekes-dalszerző, író és cowboy 1883. április 1- én születik a texasi Waxahachie-ben. Allen tízéves korában kezd el marhákkal dolgozni a Fort Worth-től nyugatra fekvő Jack megyében. «Az eredeti éneklő cowboynak« nevezte magát, zenéjét az autentikus hagyományos cowboydalok egyik legjobb példájaként tartják számon. Pályafutása során Allen mindössze 24 dalt rögzít lemezre, de gyakori élő rádiós fellépései és Cowboy Lore című könyve (1933) a country&western zene népszerűsítésének egyik legnagyobb hatású alakjává teszi. Az első világháború alatt belép az amerikai hadseregbe és magát elmaszkírozó, fekete arcú színészként kezd fellépni. Őrmesterként szolgál a 64. gyalogezredben, amely a franciaországi Lotaringiában működő 7. gyaloghadosztályhoz volt beosztva. A franciaországi bevetés előtt Allen 1917. december 14-én El Pasóban feleségül veszi Elizabeth M. Caswell-t.

A háború után rövid időre visszatér a farmrekedéshez, de ezt csak a vadnyugati romantika kedvéért hiteti el a rádióhallgatókkal, az 1920-as kormányzati népszámlálási adatok szerint ugyanis feleségével a pennsylvaniai Philadelphiában él és sofőrként dolgozik a rövid életű Fox Motor Company-nál. Ettől függetlenül hamarosan elhagyja a sofőrködést (Fox Motor Company 1923-ban feloszlik) és éneklő cowboyként kezd fellépni a texasi rádióban különböző neveken, többek között „Longhorn Luke” (Hosszúszarvú Lukács) (a Longhorn Cement Company, a San Antonio-i szponzora után) és „Shiftless” néven.
Carl T. Sprague „When the Work’s All Done This Fall” című dalának sikere 1925-ben megnyitja az utat más éneklő cowboyok előtt.

Olyanok előtt, mint Ken Maynard, Stuart Hamblen, Red River Dave McEnery, Tex Ritter, Gene Autry. Allen Los Angelesbe utazik, hogy kihasználja a növekvő cowboy zenei szcénát Hollywoodban, ahol Ralph Peer, a Victor Records zeneigazgatója fedezi fel tehetségét.
1928 áprilisában El Pasóban három dalt vesz fel a Victorral : „Little Joe the Wrangler„, „Jack O’Diamonds” és „Po ‘Mourner” (egy minstrel dal).



Sprague korábbi felvételei ellenére az RCA-Victor szerzői jogot szerez Allen lemezeihez a „The Original Singing Cowboy” (Az eredeti éneklő cowboy) kifejezésre. Allen néhány westernfilmben is szerepel. 1928 és 1929 között összesen 24 dalt vesz fel a Victor lemezkiadónál, mielőtt a nagy gazdasági világválság idején a lemezeladásai csökkenni kezdenek és amikor a country western zene modernebb és romantikusabb stílusa válik népszerűvé.
Allen, aki valamikor az 1920-as években válik el második feleségétől, 1930-ban feleségül vesz egy ismeretlen nőt, és az új-mexikói Taosba költöznek. 1929-ben újra találkozik lányával, Maryvel, aki úgy fedezi fel rég elveszettnek hitt apját, hogy meghallja az egyik lemezén játszani és énekelni. Bár soha többé nem vett fel lemezt, Allen továbbra is fellép a rádióban, valamint rodeó show-kkal és vándorcirkuszokkal az 1930-as években.

1933-ban Allen önéletrajzot írt cowboy-életéről, amelyhez cowboy-kifejezések és -mondások szótára, a marhamárkák glosszáriuma és dalgyűjtemény is társul. A könyv címe : «Cowboy Lore« . 1933-ban Allen azt állítja, hogy a könyv olyan ismereteket és dalokat tartalmaz, amelyeket az ösvényen és a prérin való munka során tanult, Barry Shank (egy amerikanisztika-kutató) azonban megjegyzi, hogy a cowboy-életről szóló szinte minden megfigyelése, valamint a dalok közül három kivételével mindegyik megegyezik azokkal, amelyeket korábban John Avery Lomax énekes publikált 1910-ben. Ráadásul a dalok közül kettő az 1920-as években íródott azokhoz a lemezekhez, amelyeket Allen a Victor Recordsnál rögzített. Hogy Allen önéletrajzának mekkora része a cowboyként szerzett személyes tapasztalatainak, és mekkora része Lomax munkájának eredménye, nem tudni.

Allen valamikor 1940 előtt válik el harmadik feleségétől, és visszaköltözik Los Angelesbe. Élete utolsó éveiben továbbra is fellép rodeókon és rádióállomásokon szerte a délnyugaton. Miközben 1945-ben az arizonai Tucsonban utazik, megbetegedik és a helyi veterán kórházba kerül. Az orvosok gyomorfekélyt diagnosztizáltak nála, és egy héttel később meghal. A tucsoni Evergreen Memorial Park temetőben van eltemetve, Veterans Block 4, Section C, Section 247 grave.

Bár rövid zenei karriert fut be, Allent a korai country zene egyik úttörőjeként tartják számon. Cowboy történetei és zenéje inspirálja a country énekesek következő generációját, köztük a Country Music Hall of Fame tagját, Ernest Tubbot.Munkássága hozzájárult a western témájú könyvek és filmek népszerűsítéséhez is.

A Cartwright testvérek (Bernard és Jack) a texasi Boerne-ben nőnek fel, közvetlenül a Kansasba vezető útvonal mellett. A Cartwrightok lényegében egy hegedűzenekar, amelyik és különféle dalokat ad elő. A „Texas Rangers” című daluk verziója azonban ─ amelyet Bernard kísérteties hegedűjátéka jellemez ─ az egyik legjobb cowboy-dal előadás, amit a korai kereskedelmi lemezeken hallhattunk.

A kaliforniai Carmen William „Curley” Fletcher rodeó-előadóként és dalok vándorkereskedőjeként tevékenykedett jóval azelőtt, hogy kereskedelmi felvételeket készített volna. Legnagyobb hírnevét annak köszönheti, hogy 1915-ben megírta azt a verset, amely az „The Strawberry Roan” című dal alapjául szolgál és amit papírlapokon árult. A dal az egyik legnépszerűbb westernszám lett, amelyet általában Fred Howard és Nat Vincent kaliforniai rádióénekesek kórusával adtak elő.

Az úttörő cowboy-énekesek közül legalább néhányan, Goebel Reeves és Harry McClintock déliek , akiket a vándorlási vágy nyugatra vonz, ahol a legkülönbözőbb foglalkozásokban dolgoznak. Mindkét férfi például egy ideig a híres radikális szakszervezet, az Industrial Workers of the World (IWW, vagy Wobblies) tagja. A „texasi csavargó” néven ismert Goebel Reeves a texasi Shermanben születik 1899-ben. Mielőtt 1959-ben Kaliforniában meghal, változatos karriert fut be, amely az Egyesült Államok és a világ minden tájára elvezeti.

Goebel Reeves

Bár tekintélyes középosztálybeli családból származik (apja a texasi törvényhozásban szolgált), Reeves tudatosan választja a csavargó életet. Vándorlása során besorozták a hadseregbe, fronton szolgált az I. világháborúban, kereskedelmi tengerészként dolgozik, aktív tagja az IWW-nek, turnézik a vaudeville körutakon, fellép a rádióban, és több néven is készít lemezeket olyan cégek számára, mint az Okeh és a Brunswick. Énekes és jódlizó lemezlovas karrierje során – állítása szerint ő tanítja meg Jimmie Rodgersnek a jódlizást, az 1920-as évek elején, amikor New Orleansban él. Reeves az amerikai zenében fellelhető cowboy- és csavargódalok legérdekesebb példáit mutatja be. Ezek közé tartozik a jól ismert „Hobo’s Lullaby” (amelyet állítása szerint ő írt), a „The Hobo and the Cop„, a „Railroad Boomer„, valamint a „Bright Sherman Valley” és a „The Cowboy’s Prayer” című cowboy dalok.



Reeves csavargótársa, Harry McClintock, vagy ahogyan gyakran becézték, „Haywire Mac„ugyanolyan sokat utazik, mint Reeves: volt kereskedelmi tengerész, katona és csavargó is. A Tennessee állambeli Knoxville-ben születik és a huszadik század elején ő is az IWW tagja lesz. Zenei tehetsége miatt McClintock szívesen látott tagja a Wobbliesnek, az Ipari Dolgozók Világszakszervezetének, amelynek tagjai köztudottan szerettek énekelni és akiknek Little Red Songbookja gyakorlatilag a munkás/protestáló énekesek bibliájává válik Amerikában.

Harry McClintock

McClintock állítását, miszerint ő írta a „Hallelujah, I’m a Bum” és a „Big Rock Candy Mountain” című dalokat, a világ két leghíresebb csavargó dalát, soha nem vitatták komolyan. Miután letelepedik vándorlásaiból, McClintock 1925-ben rádiós cowboy-énekesi karrierbe kezd a San Franciscó-i KFRC rádióban. 1927 és 1931 között a Victor lemezkiadónak is készít felvételeket. Az olyan kiválóan előadott cowboy dalok mellett, mint a „Sam Bass„, a „Jesse James” és a „Texas Rangers„, McClintockot munkásdalai a western zene egyik fontos előfutárává teszik.

Otto Gray azzal járul hozzá a nyugati zene formálásához, hogy széles körben bemutatja azt az országos közönségnek. Otto Gray, az oklahomai Stillwater közelében élő jómódú farmer úttörő szerepet játszott a cowboyzene kereskedelmi forgalomba hozatalában. 1923 körül átveszi egy vonós zenekar vezetését, amely korábban igazi cowboyokból állt ─ a McGinty Cowboys (Billy McGinty, egy oklahomai rodeó előadóról kapja a nevét). Gray együttesének az a különlegessége, hogy egyike azon kevés country együtteseknek, amelyeket a Billboardban reklámoznak, bár a reklámok nagy részét maga Gray fizeti.
1928 és 1932 között Gray és az Oklahoma Cowboys folyamatosan országos turnén van, rádióállomásokon lépnek fel, az északkeleti RKO vaudeville showval közösen.

Otto Gray & His Oklahoma Cowboys

Momie Gray (Otto felesége) az együttes kiemelt énekese, aki a szentimentális dalokra specializálódik. Az Oklahoma Cowboys egy rendkívül professzionális csapat, amelyik igen dörzsölten jártas a show-bizniszben. A csoport előtt egy külön reklámember utazik, akinek az a feladata, hogy a rádióállomásokon való megjelenéseket biztosítsa. Két ügynökség, a Weber-Simon Agency New Yorkban és a William Jacobs Agency Chicagóban intézi a csoport RKO-foglalásait. A Gray-előadók egyszerű, western stílusú ruházatot viselnek és Gray 20 000 dolláros, egyedi építésű autójában utaznak, amely be van kábelezve, valamint rádióvevővel és adóval is rendelkezik.

(Folyt. köv.)