Friss tartalmak

Page: 108

Charlie Chaplin – Smile, 1936 (fingerstyle ukulele cover) – Juhász Anikó Juhász Anikó  Budapesten él, 17 évesen kezdett el gitározni. Az Erkel Ferenc (Postás) Zeneiskolában Hundt István és Anda Balázs tanítványa volt. Ezt követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Csáki Andrásnál tanult. Felsőfokú tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, valamint a Vienna Konservatoriumban végezte dr. […]

Egy régi nagy ABBA sláger a Missouri állambeli Bransonból származó „The Petersens” családi zenekar (Katie, Ellen, Matt, Julianne, Emett, valamint a szülők, Karen és Jon) tolmácsolásában. A csapat a folk, bluegrass, americana, és roots music stílusokban jeleskedik. A családtagok mindegyike énekel, és zenél is valamilyen hangszeren. A YouTube csatornájukon a szenzációsan jóra sikeredett feldolgozás dalaik […]

HÉTÉVI VÁGYAKOZÁS Forrás: Képek és történetek Facebook oldal. Marilyn Monroe legendás pillanata a Hétévi vágyakozás című filmben. Kétszer vették fel Monroe fellibbenő ruhájának jelenetét 1954-ben, egyszer New York utcáin, majd stúdióban. Mindkettő végül bekerült a kész filmbe, annak ellenére, hogy elterjedt az a vélekedés, hogy az eredeti helyszíni felvétel hangminőségét tönkretette a New York-i forgatás […]

A IV. Hank Williams és a Strange Band debütáló dala Kevés híresebb zenészfamília létezik az amerikai country muzsika világában a Williams-nél. Az igazán impozáns családfa a dinasztiaalapító – hatalmas, és örök érvényű country slágereivel világhírre szert tevő – legidősebb és legsikeresebb Hank Williams-re épül. Őt az ifjabb Hank junior követte, aki, igaz, hogy rendelkezik néhány […]

Kelly hősei Forrás: Képek és történetek Facebook oldal. Az MGM és a stúdiófőnök, James T. Aubrey körülbelül húsz percet vágott ki a filmből a bemutató előtt. Az MGM még a film címét is megváltoztatta. Eredetileg „The Warriors” volt a cím, majd az utómunkálatok során „Kelly’s Warriors”-ra váltották, végül „Kelly’s Heroes” lett a végső címe. Clint […]

Az angol „Bopflix” műsorsugárzó és médiacég a vintage, „roots music” életmód, és szubkultúra egyik világszinten is kiemelkedő képviselője. Klipjeikben a kortárs swing, rockabilly, honky tonk, rock&roll, stb. zenei élet képviselőinek dalai láthatók-hallhatók. ‘She’s Red Hot’ JUNCO SHAKERS

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre „A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

A hét mesterlövész   Forrás: Képek és történetek Facebook oldal. James Coburn nagy rajongója volt a „Hét szamurájnak” és Sturges filmjében kedvenc karakterének amerikai változatát játszhatta el. Yul Brynner már sztárként szerepelt „A hét mesterlövészben”, de amikor 1960-ban megjelent Akira Kurosawa, „Hét szamuráj” című eposzának nyugati feldolgozása, a közönség hirtelen felfigyelt a megjelenő másik hatra […]

A „BR-49” 1993-ban, Nashville-ben alapított amerikai country banda. Az évek során hat nagylemezt adtak ki. Nagy sikerrel ültették át az 50-es évek honky tonk, western swing, dalait, életérzését, és hangzásvilágát a ’90-es évek modern technikáját felhasználva a hallgatóságuk számára.

Az “Elvis Presley VEVO” hivatalos YouTube csatornájára az elmúlt időszakban számos közismert, és közkedvelt Elvis dal animációs videóklip változata lett feltöltve. Elvis 1964-es, „Kissin’ Cousins” c. mozijában volt hallható a Catchin’ On Fast c. dal. Ezúttal hallgassátok, és nézzétek meg, a szám „Big Boi Remix” változatát.


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás