A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 9. rész. A szégyenteljes magyar szál

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A szégyenteljes magyar szál

Ha valaki behatóan foglalkozik az Egyesült Államok művészetének huszadik századi történelmével, annak feltűnhet, hogy milyen jelentős szerepet játszottak ennek alakításában a Kelet-Euróbából bevándorolt zsidó művészek. Közöttük számos neves magyar is volt, akik nagyban hozzájárultak az amerikai film és zenei kultúra világhírűvé válásához. Elég talán a filmzene területén maradandót alkotó, háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós nevét említeni, akinek a többi között a “Ben-Hur” c. klasszikus film zenéjét köszönhetjük. Vagy még a film világából az ugyancsak Oscar-díjas Cukor György nevét, aki a “My Fair Lady” musical film rendezője, vagy említhetnénk Kertész Mihály nevét, aki nemcsak a halhatatlan “Casablanca” c. film rendezője, de – és ez már ide vág a témánkhoz- ő rendezi Elvis Presley talán legsikeresebb filmjét, a “King Creole”-t. Azt talán kevesebben tudják, hogy a magyarok beírták a nevüket a rock and roll történetébe is. Talán ez a történet nem olyan fényes, de mindenképpen meghatározó.

A magyar szál Budapestről indul, amikor Edward Bihari kedvesével, Esther „Esti” Taub-bal 1910-ben kivándorol az Egyesült Államokba, ahol összeházasodnak és négy fiúgyermekük születik, Lester Louis Bihari (1912), Julius Jeramiah Bihari (1913), Saul Samuel Bihari (1918) és végül Joseph Bihari (1925). A házaspárnak a négy fiú mellett születik négy leánygyermeke is. A család hosszú vándorlás után 1941-ben Los Angelesben telepedik le. Az apa, Edward zenegépekkel (jukebox) kereskedik, ezeket helyezi ki bárokba, klubokba, kávézókba. Csakhogy a zenegépbe lemez is kell, amit le lehet játszani.

A lemezeket pedig gyakran kell cserélgetni, nehogy a nagyközönség ráunjon arra, hogy mindig ugyanazokat a dalokat kell hallgatnia. Ezért az apa ráveszi a gyerekeit, hogy alapítsanak lemezkiadót, mégpedig olyant, ami a blues zenével foglalkozik, mivel látja, hogy ez iránt a zene iránt a legnagyobb az igény. Jules az apjával a zenegépekkel foglalkozik, míg Saul és Joe megalapítja a Modern Records lemezkiadót 1945-ben.

A társaság első sikere a “Boogie királynőjének”, Hadda Brooks zongorista, énekes és zeneszerző nőnek “Swingin’ the boogie” c. felvétele, ami az RanB Top 10 listára is felkerül. Brooks 1947-ben egy 1931-ben született dallal, melynek szerzői Helmy Kresa és Caroll Loveday felkerül az RanB Top 10 lista No.4. helyére. Ez a dal a “That’s my desire‘, amit számtalan előadó feldolgoz, a Shadowstól, Eddie Cochranig.

Joenak a legkifinomultabb az ízlése, ő az aki az éjszakai klubokat járva ráakad a legtehetségesebb előadókra. Nemcsak Los Angelseben néz körbe, hanem elutazik más városokba is, így talál rá Ike Turner-re Memphisben.

Ike Turner

Másik felfedezettje Johnny “Guitar” Watson. Ike Turner egy tapasztalatlan kamaszgyerek, fogalma sincs a szerzői jogokról, összességében 78 dalt ír a Bihari testvéreknek, amelynek szerzői és kiadói jogait teljes egészében a testvérek birtokolják, legtöbbször különféle álneveket használva, hogy ne lehessen megtudni, ki áll a név mögött. Sokszor a standard blues számok után is jogdíjat számítanak fel. B.B. Kingnek is feltűnik ez.

Feljátszottam egy szerzeményemet a stúdióban, és amikor megjelent a lemez, látom, hogy a nevem mellett van egy másik név is szerzőként feltüntetve: “King, Josea”. Ki a fene lehet ez a Josea? Életemben nem hallottam ezt a nevet, mégis elvitte a szerzői jogom ötven százalékát. – nyilatkozza egy alkalommal B.B. King.

Josea ebben az esetben is az egyik Bihari fiú álneve. A Bihari testvérek még ennél is továbbmennek. John Lee Hooker „Down Child” c. dalának szerzőjeként a lemezen „Taub” név van feltüntetve. Nem kell messzire menni ahhoz, hogy rájöjjünk, ki fölözi le a szerzői jutalékot, hiszen a “Taub” a Bihari fiúk édesanyjának családi neve.

A Meteor kiadónál jelenik meg 1952-ben Elmore James „Round House Boogie” c. szerzeménye, egy keményebb szaxofonnal végigvitt instrumentális zene, ami az instrumentális rock and roll előfutárának tekintető. A Bihari testvérek szégyene, hogy szerzői jogok miatt, amit ugye maguknak tartottak meg, a lemezen Bep Brown Orchestra van feltüntetve, Elmore James nevét meg sem említik.

Érdekes, és igen egyedi, ahogy a testvérek a felvételeket készítik. Behívják az előadót és azt mondják neki, hogy menjen be a stúdióba és rögtönözzön egy dalt, mondjuk a kedveséről. Ha sikerül a rögtönzés, felveszik lemezre, az egyik Bihari fiú címet ad neki, és máris feltünteti magát szerzőként. Ha nem sikerül a rögtönzés, és látják a testvérek, hogy a művész szenved, beszólnak a stúdióba:

Van két perced, hogy befejezd, már mások is várnak a stúdióra!

Az elvitathatatlan, hogy a Bihari testvérek több tekintetben is történelmet írnak. Ők azok, akik a világon elsőként térnek át a 78-as fordulatról a 33 1/3 fordulatú 10 incses LP-k kiadására 1950-ben. Lemezeik hangminősége is kitűnő, és ugyancsak ők azok, akik a borítón elkezdik feltüntetni az előadóra és a dalra vonatkozó információkat. Ez merőben új megoldás, ugyanis addig csak sima, egyszínű papírban hozzák forgalomba a lemezeket, ahogy a Bihari testvérek is teszik a leányvállalataik mindegyikében.

Az ötvenes évek elején a Modern és a testvérek másik vállalata, az RPM a legkitűnőbb blues előadókkal kötnek szerződést. A kiadónál készíti felvételeit B.B. King, Roscoe Gordon, Elmore James, Smokey Hogg, Lightnin’ Hopkins, Little Willie Littlefield, Jimmy McCracklin, Jimmy Witherspoon, Pee Wee Crayton és John Lee Hooker. Ennek ellenére még mindig nincs elég felvételük a jukeboxok folyamatos táplálására, ezért masztereket lízingelnek Sam Phillipstől. Így lehetséges az, hogy a legendás Howlin’ Wolf a Sun Recordsnál készíti a felvételeit, azok mégis a Modern Recordsnál jelennek meg. Végül Sam Phillips az, aki éket ver a testvérek közé azzal, hogy Howlin’ Wolf mesterszalagjait a chicagoi Chess kiadónak adja oda, mert azok többet fizetnek érte.

A viszony elmérgesedik Sam Phillips és a Bihari testvérek között, annyira, hogy 1952 novemberében leányvállalatot létesítenek Memphisben azzal a szándékkal, hogy elhappolják a Sun-nál jelentkező előadókat Sam Phillips orra elől. A Meteor record igazgatója Lester Bihari lesz, aki már nemcsak déli blues zenét ad ki, hanem, hogy Phillipsnek konkurense legyen, RandB felvételeket is.

Lester Bihari is új kiadóval próbálkozik 1952 februárjában, a Blues & Rhythm Records kiadót, ami már nevében hordozza a kiadói szándékot, de ez vállalkozás már októberre becsődöl, ezért indítja el testvére, Lester Memphisben a Meteor Recordsot. Egyes források szerint 1954-ben Elvis megkeresi Lester Biharit azzal, hogy szeretne leszerződni a kiadóhoz, de Lester meg sem hallgatja, mondván, hogy kiadója csak fekete előadókkal foglalkozik. Azt, hogy ez valóban így történt e csak maga Elvis tudta volna megerősíteni, de ő soha nem említette, hogy Lester Biharinál próbálkozott volna. Tény, hogy Phillips a konkurenciától menekülve is keresett fehér bőrű előadókat, fekete hanggal, mert a Bihari testvérek ezen a területen nem jelentettek számára versenytársat.

A Bihari testvérek sem tétlenkednek, 1953-ban elindítják a Flair Records lemezkiadót, itt jelennek meg Ike Turner lemezei, és Richard Berry slágerei. Ezek közül az 1955-ben született saját szerzeménye, a „Louis, Louis” a legsikeresebb. Ez a dal a doo-wap egyik előfutára. A testvérek a saját Flip Records kiadójuknál újra kiadják a dalt 1957- ben és még 1959-ben is újra.

Keresnek minden lehetőséget, amivel csak pénzhez lehet jutni. Létrehozzák a Yulitide Records-ot, amely kizárólag csak karácsonyi dalokat ad ki.

A rock and roll korszak beköszöntével Sam Phillips már akkora előnyre tesz szert fehér rock and roll előadóival, hogy messze maga mögött hagyja Lester Bihari testvéreket, akik hatvanas évek elején csődöt jelent a Meteor Records-cal, az anyagát azonban átmenti az újonnan induló Kent Records vállalatába. 1954-ben létrehozzák a Crown Records-ot, amely csak a Modern Recorsnál és az RPM kiadónál korábban megjelent lemezeket adja ki ismét, olcsóbb kivitelben. Úgy tűnik, semmi más nem számít a Bihari testvéreknek, csak az, hogy minél nagyobb legyen a profit.

A Crown kiadónál megjelenő LP, azaz 10 incses nagylemezek borítója két keménypapír összeragasztásából áll, nincs belső tasak, a kartonlapok közé a lemez csak be van csúsztatva. A legtöbb lemez rosszul van préselve, már eleve ugrik több helyen. Ennek az is az oka, hogy a testvérek szeretnék minél olcsóbbá tenni a lemezkiadást, ezért a vinil alapanyagot homokkal keverik, és a keményebb homok szemek okozzák a problémát. Néhány forrás talán túlzásokba esve megjegyzi, akadt olyan Crown lemez, amelyről kézzel lehetett lesöpörni a homokot.

A Bihari testvérek a zenészeken is még tovább akarnak spórolni. Teljesen ismeretlen, kezdő zenészeket hívva a stúdióba, hogy instrumentális, vagy nagyobb zenekari felvételeket készítsenek az ismert RandB dalokból, vagy játszanak közismert gyerek dalokat. Viszont ismét a világelsők a karaoke (sing-along) lemezek kiadása terén. Ezek ugyanazt szolgálják, mint a mostani karaoke lemezek, az alapra bárki ráénekelheti a kedvenc dalát.
A Bihari testvérek működése szégyen és egyben tragikus az olyan előadókra nézve, mint B.B. King, John Lee Hooker, Pee Wee Crayton, Elmore James, Etta James, Jesse Belvin, Richard Berry, és még hosszan lehetne sorolni a neveket. Ezek az előadók sokkal jobb bánásmódot érdemeltek volna, sokkal jobb menedzselést, nagyobb tisztelete és főleg több pénzt.

Bár ez már kívűl esik az általam tárgyalt témakörön, azért érdemes megemlíteni, hogy a testvérek által 1959-ben a kaliforniai Culver City-ben létrehozott Riviera kiadónál már mindennel megpróbálkoznak, adnak ki komoly zenét, cha-cha-cha dalokat, bolerót, még polkát is. E mellet musicaleket és mindent ami csak szólt. Ez sem akadályozza meg, hogy a hatvanas évek közepén, a beat zene hatalomra jutásával ne kelljen csődöt jelenteniük.

Folytatása következik!