A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 34. rész. A Mercury Records és sztárjai. 3. rész. A rock and roll és a doo-wop fúziója.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 34. rész. A Mercury Records és sztárjai. 3. rész. A rock and roll és a doo-wop fúziója.

A Mercury records sikerénél még egy személy bábáskodott, Samuel „Buck” Ram. Ha valaki, hát Buck ért a hangokhoz és a zenéhez. Hangszerelői tehetségét olyan nagyzenekaroknál kamatoztatja, mint Duke Ellington, Tommy Dorsey, Cab Calloway, Glenn Miller és Count Basie, miután jogi diplomát szerez az Illinois-i Egyetemen, és zenét tanult a Southwestern Egyetemen. Dalszerzőnek sem utolsó, a Billboard magazin az öt legjobb amerikai dalszerző között tartja számon.

Samuel Ram 1907-ben születik Chicagóban, zsidó szülők gyermekeként. Az egyetem elvégzése után megalakítja saját stúdióját, a Personality Productionst, ahol mindenért ő felel, ami zene. Sztárokra nem kell soká várnia, Tony Williams és Linda Hayes énekesnő testvére önként jelentkeznek nála meghallgatásra. Ram érzi, hogy talán a hangok nem rosszak, de egyedül nem lesznek sikeresek, ezért arra gondol, hogy egy énekegyüttest hoz létre, egy olyan vezető énekessel, mint amilyen Tony Williams. Éppen kéznél van egy énekcsapat, a Platters, amelyik jó a maga nemében, de túl egyhangú. Megváltoztatja a ritmusukat és blues stílusukat, Williams hangjára építve, hogy úgy szólaljanak meg, mint a Mills Brothers és az Ink Spots együttvéve. Olyan zenei hátteret biztosít nekik, amelyet a legtehetségesebb hangszerelőkkel dolgoztat ki, olyanokkal, mint Red Callender, Hal Mooney, Sammy Lowe és David Carroll.

Ram a Mercury Recordshoz való szerződtetésüktől kezdve haláláig a The Platters összes felvételének a producere, és ő írta a legnagyobb slágereiket, az olyanokat, mint az „Only You (And You Alone)„, a „The Great Pretender” , a „(You’ve Got) The Magic Touch„,”Twilight Time” és az „Enchanted„.

Amikor a Mercury bejelenti, hogy az „Only You” c. dalt a lila címkéjű „fajzenei” márkáján fogja kiadni, Ram ragaszkodik a lemezeket átcímkézéséhez, mondván, hogy a The Platters túl keményen dolgozott ahhoz, hogy egy lemezkiadó korlátozza az együttes és az ő piacát. A Mercury tudatában a hatalmas sikernek beleegyezik, az a már kész lemezeket átcímkézték, ezzel is lebontva a faji korlátokat, megalapozva a fekete énekesek és előadók jövőjét és szabadságát.

Ram a szerzője (You’ve Got) The Magic Touch „Come Prima ( angol dalszöveggel: For the First Time)”, a „Twilight Time„, a „Chew Chew Chew Your Bubble Gum” (Ella Fitzgeralddal), a „Remember When” és a „Ring Telephone Ring” dalok szövegének is.

Az „I’ll Be Home for Christmas” című szerzeményét, megjelenése óta ellentmondások övezik. Bing Crosby „I’ll Be Home for Christmas” című felvételének címkéjén Kent, Gannon és Ram szerepel szerzőként. A későbbi felvételeken már csak Kent és Gannon nevét jelölik. Ugyanis „I’ll Be Home for Christmas” című dalt 1943. augusztus 24-én Walter Kent (zene) és James „Kim” Gannon (szöveg) szerzői joggal levédeti, kihagyva Ram-et.

Csakhogy a szöveg teljes egészében Ramé. Egy korabeli újságcikkek szerint Ram az „I’ll Be Home For Christmas” dalszövegét ajándékként írta az édesanyjának, amikor tizenhat éves volt. 1942-ben Ram úgy dönt, hogy visszatartja a dal kiadását, mert először Irving Berlin „White Christmas” című dalát akarja kiadni. Ugyanakkor nem teljesen elégedett az”I’ll Be Home for Christmas” című dallal, Ram egy bárban megvitatja aggályait Kent és Gannon alkalmi ismerőseivel. Náluk hagyja a dal egy példányát, de soha többé nem beszél velük a dalról. Ram és a kiadója is megdöbben, amikor a dal megjelenik. Ram kiadója perel és megnyeri a pert, így neve a későbbi kiadásokon visszakerül a lemezcímkékre .

A korszak más tehetséggondozóival ellentétben, akik arról voltak híresek, hogy ellopták és kiadták a mások által írt dalokat, Ramnak nem kell ezt tennie. Ő elsősorban dalszerző, és csak másodsorban menedzser/producer. Ram önzetlensége odáig megy, hogy gyakran az énekes nevét íratja fel a címkére szerzőként. Ram hosszú dalszerzői pályafutásának egyetlen ellentmondása a „Twilight Time„, amely eredetileg egy instrumentális dal a Three Suns feldolgozásában. Amikor Ram megírja hozzá a dal szövegét, és slágert csinál belőle, a Three Suns bepereli. A bíróság – nagyon helyesen – úgy dönt, hogy Artie Dunn és a Nevin testvérek nevét, akik az instrumentális változatot komponálják, szintén fel kell tüntetni a lemez címkéjén, még akkor is, ha Ram a dalt alaposan átdolgozza.

A The Penguins énekegyüttes is Ram keze alatt kezdi karrierjét. Ő az, aki igazi doo-wop együttest farag belőlük.

Az együttes egyike a korszak azon doo-wop csapatának , amely madárról nevezi el magát, mint pl. a The Orioles, a The Flamingos agy a The Crows. A The Penguins egyik tagja Kool cigarettát szív, amelynek abban az időben „Willie the Penguin” a rajzfilmes reklámfigurája. Innen veszik a nevüket.

A The Penguins eredeti tagjai Cleveland Duncan (vezető vokál), Curtis Williams, Dexter Tisby és Bruce Tate . Az együttes két osztálytárs, Duncan és Williams hozza létre a Los Angeles-i Fremont High középiskolában. 1953 végén úgy döntenek, hogy új énekegyüttest alakítanak, felveszik Tisby-t és Tate-et. Közép tempós előadásmódjuk, a rhythm and blues és a rock and roll keresztezése. Williams magával hoz egy dalt, az „Earth Angel„-t, amelyen Gaynel Hodge-dzsal, a Hollywood Flames egyik tagjával dolgozik együtt. Ez a dal tetszik meg Ram-nak, amit végleges formába önt.

A Dootone Records 1954 végén kiadja a The Penguins „Hey Senorita” című kislemezét, ezzel a dallal az A-oldalon, de egy rádiós DJ-nek sokkal jobban tetszik a lemezt B-oldala, az „Earth Angel.”

A rádiósnak jó füle van, a dal a Billboard R&B listájának No.1. listavezető helyre dolgozta fel magát (az egyetlen Pingvinek dal, amely ilyen magasan szerepel), és 1955 elején három hétig tartja ezt a helyet. 1966-ra a lemezből négymillió példányt adnak el, így arany és platina kislemez.

Az”Earth Angel” c. dalban Duncan énekli a szólót. Egy évtizeddel később Frank Zappa „Memories of El Monte” című, 1963-as, elegikus dalában, amelyben a különböző visszaemlékezések vannak, hirtelen kitör az „Earth Angel”. El Monte, ez a Los Angeles melletti kis városka olyan népszerű előadókat szül, mint Tony Allan, Marvin & Johnny és a Shields, valamint a The Penguins. Ezeket az együtteseket Zappa a rock and roll korai napjai előtti tisztelgés részeként utánozza.

A korban elterjedt gyakorlat szerint a feketék által előadott sikeres dalokat a fehér együttesek is feldolgozzák, hogy az amerikai fehér középosztály számára elfogadható legyen, Így történik ez az „Earth Angel” című szám esetében is. A dalt a fehérekből álló The Crew-Cuts is rögzíti 1955-ben. Az ő feldolgozásuk a Hot 100-as listán a No.3. helyen végez, öt hellyel előrébb, mint a The Penguins verziója. A kislemez sikere hozzájárul a Crew-Cuts saját karrierjének továbblendüléséhez, egyben az egyike a korai R&B slágerek crossover-barát feldolgozásainak.

Az „Earth Angel” sikerén felbuzdulva a The Penguins felkéri Buck Ramot, hogy menedzselje őket. Ram elsődleges érdeklődése azonban The Platters menedzselése, akiknek ekkor még nincs igazi slágerük, de nyereséges turnézenekarnak számítanak. Ram elfogadja a The Penguins ajánlatát, ugyanis arra gondol, hogy az „Earth Angel” sikerét meglovagolva, a The Penguins mellett a The Platters-t is el tudja adni a Mercury Records-nak. Elképzelése beválik, így kerül az akkor még szinte ismeretlen Platters az akkor már országos hírű Mercury lemezkiadóhoz. A The Penguins soha többet nem tudja megismételni az „Earth Angel” sikerét, ami nagyban annak köszönhető, hogy Ram kedvenc együttesére, a The Platters-re koncentrál.

1955-ben Bruce Tate elhagyja az együttest. Helyére Randy Jones lép, aki később a Cadets együttesben énekel majd. 1956 nyarán Jones és Tisby rövid időre kikerült az együttesből, helyükre Ray Brewster, illetve Teddy Harper kerül, de Jones és Tisby nem sokkal később visszatérnek. Curtis Williams 1957 decemberében távozik, Harper pedig újra csatlakozik az együtteshez.

1957-ben a „Pledge of Love„c. Dallal sikerül újra felkerülniük az R&B listára, ahol a No. 15. helyig fut fel. Az együttes 1962-ben feloszlik, Cleveland Duncan „The Penguins” néven folytatja a felvételek készítését, az új tag Walter Saulsberryvel és egy kísérőzenekarral, a Viceroys-szal.

A The Platters együttes viszont egészen más utat jár be. Az együttest Buck Ram fedezi fel saját stúdiója számára Los Angelesben, még akkor, amikor az együttes tagjai, Tony Williams, David Lynch, Alex Hodge és Herb Reed parkolóőrként dolgoznak. Lemezkiadóként a Federal Recordshoz köti őket.

A szakirodalom szerint az együttes egy konyhaasztal körül ülve, egy finom ebéd után jóllakottan azon töri a fejét, hogy milyen nevet is adjanak maguknak. Végül az alapító, Herb Reed feláll és feltesz egy kislemezt, hogy valami zene szóljon. Ekkor a többiekhez fordul:

Nevezzük el magunkat a lemezjátszó tányérjáról, akkor mindenkiben az fog élni, hogy folyamatosan forgunk!

A The Platters 1952-ben alakul, ők lesznek a korai rock and roll korszak messze legsikeresebb énekegyüttese. Jellegzetes hangzásuk hidat képez a rock and roll idők előtti „Tin Pan Alley” hangzás hagyománya és az ekkor újonnan feltörekvő műfaj között. A zenekar az évek során több felálláson is átmegy, ami miatt a „Many Voices One Name” (Sok hang, egy néven) becenevet kapják. Az együttes 1955 és 1967 között 40 (!) kislemezzel szerepel a Billboard Hot 100-as listáján, köztük négy első helyezett slágerrel. A The Platters még ma is tiszteleg Reed maradandó öröksége előtt, és világszerte fellép.

Az 1952-es felállásban Cornell Gunter vezető énekes, Herb Reed, Alex Hodge, Joe Jefferson és David Lynch szerepelt. Guntert azonban igen hamar Tony Williams tenorista váltja fel.

A zenekar második menedzsere, Ram ráérez az együttes hihetetlen tehetségére és „kivásárolja” öket az első menedzsertől. Úgy dönt, hogy Williams jellegzetes és sokoldalú hangjára építi az együttest, és úgy alakítja őket, hogy hitelesen tudják tolmácsolni a Ram által írt dalokat. Ram alakítgatja őket, cseréket is szorgalmaz, Alex Hodge és Jefferson is kiesik, helyükre Paul Robi és egy nő, Zola Taylor kerül. A baritonista Hodge távozásának részletei homályosak, Peter A. Grendysa, a The Platters-ről írt könyv a szerzője szerint a Ram 1954 októberében páros lábbal rúgja ki Alex Hodge-ot, miután a rendőrség marihuána birtoklásával vádolja meg. Ezt igyekeznek eltitkolni a Federal kiadó előtt, nekik azt mondják, hogy Hodge-ot egy 15 dolláros csekk miatt bocsátották el, mivel a csekkre nem volt fedezet. Az így létrejött felállás, amelyre az együttes néhány időtlen slágerének köszönhetően máig emlékeznek, és ami 1960-ig kitart.

Ramnak sikerül „tisztának” megtartani az együttest, de a nagy siker, a rengeteg munka mégis ráviszi őket a drog használatára. 1959-benaz együttes négy férfi tagját Cincinnatiben letartóztatják kábítószer és prostitúció vádjával. Bár végül egyiküket sem ítélik el, hírnevük súlyosan károsodik, a rádióállomások kezdik levenni lemezeiket a lejátszási listákról. Ez arra kényszeríti az együttest, hogy egyre inkább európai fellépésekre támaszkodjon.

De visszatérve a történet elejére, miután Ram elsőnek az „Only You” c. szerzeményét adja oda nekik. Jean Bennett és Tony Williams meggyőződik róla, hogy az „Only you”-ban van potenciál, ráéreznek az ízére. 1954. május 20-án felveszik a dalt a Federal Records számára, de a felvétellel Ram sehogyan sincs megelégedve, így nem került kiadásra. 1955-ben, miután a Mercury Recordshoz kerülnek, a zenekar újra felveszik a dalt ( 1955. április 26-án). A felvétel hatalmas sikert arat, amikor májusban megjelenik.

Ugyanezen év novemberében a Federal Records kiadja az eredeti felvételt kislemezként (B-oldal – „You Made Me Cry”), ami viszont igen gyengén fogy. Herb Reed, a Platters basszusgitáros-énekese később így emlékezett vissza arra, hogy az együttes miként talált rá a sikeres verzióra:

Annyiszor próbáltuk, hogy az már szörnyű volt. De Ram csak elégedetlen volt vele. Folyamatosan ezt énekeltük, éjjel és nappal. Egyszer a kocsiban ülve énekeltük … és a kocsi hirtelen megrándult. Tony azt mondta: ‘O-oHHHHH-nly you.’ Először nevettünk rajta, olyan hülyének hatott, de amikor elénekelte ugyanígy, akkor ráébredtünk, hogy valamit eltaláltunk.

Buck Ramnak eleinte nem tetszik ez a megoldás, szerinte Tony Williams hangja „megtört” a próbán, de az együttes ragaszkodik hozzá, hogy ezt a hatást tartsák meg a felvételen. Végül Ram beleegyezik. Ez az egyetlen Platters felvétel, amelyen a dalszerző és menedzser Ram zongorázik.

A dal hét hétig tartja magát az amerikai R & B lista No.1. ,első helyén, és a Billboard Hot 100-as listáján felkerül a No.5. helyre és nem kevesebb, mint 30 hétig maradt ott, megelőzve a The Hilltoppers rivális feldolgozását.

A Mercury a hatalmas siker láttán máris követeli a folytatást. A szakirodalom szerint Bob Shad, Mercury repertoár igazgatója megszorongatja Ram-et azzal, hogy egy siker nem siker, van a már valami a folytatásra? Ram nem akarja elárulni, hogy semmi. Mikor Shad nem tágit, azt találja kibökni, hogy van egy szerzeménye, ami még jobb, mint az „Only you.”

A címér akarom hallani! – mondja Shad.

Erre Ram kibőki:

The Great Pretender.

Azt ígéri az igazgatónak, hogy ez a dal is nagy sláger lesz, holott még sem sem írta a címhez illő dalt. De, hogy a szavát állja, még ott a szállodában, ahol ez a találkozó történik, az egyik mellékhelyiségben, a wc-n ülve húsz perc alatt megírja a „The Great Pretender” szövegét és dallamát. Ez is tetszik az együttes tagjainak, nyomban a stúdióba vonulnak és ezt is Tony Williams vezető énekével lemezre veszik. A felvételen Plas Johnson játszik tenorszaxofonon.

Mielőtt a dal sikerét ismertetnék, érdemes néhány szót szólni a The Platters vezető énekeséről, Tony Williams-ről.

Williams a New Jersey állambeli Elizabeth-ben születik 1928-ban. Szinte semmit nem tudni róla mindaddig, míg a II. világháború vége felé be nem vonul katonának. Az Egyesült Államok légerejében szolgál, egészen az őrmesteri rangig viszi. A háború után hazatér Los Angelesbe, ahol idősebb nővérével, Berthával duót alakítanak. Bertha ekkor már a városban ismert énekes, Linda Hayes néven. Williams pénzt alig keres, ezért nappalonként parkolóőrként dolgozik, és közben esti tehetségkutató műsorokban keresi a kiugrási lehetőséget, ami úgy érzi csak nem akar eljönni.

Szerencsére Ralph Bass a Federal Records-tól minden ilyen versenyen ott van és tehetségek után kutat. Érzi, hogy Williamsnek sikere lehet, de nem mint szólóénekes, ezért egy próbát tesz vele, beállítja egy már működő énekegyüttesbe, a The Flamingóba, amely Gaynel Hodge-ból, David Lynchből, Alex Hodge-ból és Herb Reedből állt. Amikor tudomásukra jut, hogy ilyen névvel már létezik egy énekegyüttes, új nevet keresnek magunóknak, ekkor veszik fel a The Platters nevet. Ralph Bass vezetésével készült korai felvételeik sikertelenek, nem igazán találják meg az egyéniségüket.

Linda Hayes az, aki bemutatja Williams-t és az együttest Buck Ram-nak. Ramet lenyűgözi Williams magas tenor énekhangja, és beleegyezik, hogy az együttest átvegye Ralph Bass-tól, akinek van éppen elég előadója, akikkel törődnie kell.

Most térjünk vissza 1955 novemberéhez, amikor következő kislemezként megjelenik a „The Great Pretender” és nyomban a Billboard Top 100-as listáján No.1. listavezető lesz, ugyancsak No.1. listavezető a Billboard Randb hitlistáján. Ez az belső Platters felvétel, amit Európában is kiadnak. A lemez ugyancsak No.1. listavezető Hollandiában, No.3. Belgium vallon részén, Nagy Britanniában No.5. 1956 januárjában a legkelendőbb R&B dal, és a 12. legkelendőbb kislemez. 2004-ben a Rolling Stone magazin a 360. helyre rangsorolja a „Minden idők 500 legjobb dala” listán.

1987-ben Buck Ram még él, amikor a dal Freddie Mercury felvételével a No.4. helyére kerül a hitlistán az Egyesült Királyságban. Ramnek fogalma sincs arról, hogy ki ez a Mercury, de nagyon örül, hogy szerzeménye, 32 évvel a The Platters 1955-ös bemutatója után újra a slágerlistákon van.

Az Egyesült Királyságban az Only you/ The Great Pretender formában jelentetik meg, és végül a B oldal felülmúlja az „Only You” sikerét. Az angliai piac megszerzése miatt mindkét dal bekerül az 1956-os „Rock Around the Clock” című filmbe.

A The Platters egyedi énekstílusa mélyen megérinti az amerikai közönséget, a fehér középosztályt ugyanúgy, mint a feketéket. Itt már végleg leomlik a fal, az együttes igyekszik is megjelenésével és viselkedésével kielégíteni a fehér középosztály ízlésvilágát, itt már nincs kétértelmű szöveg, nincs rángatózás, a titok Williams hangjában és a rock and rollos ritmusban rejlik. A Platters és a dalszerző Ram, anélkül, hogy ezt tudatosan tennék, zenetörténelmet ír a rock and roll és a do-wop összekapcsolásával.

(Folyt köv.)