A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek. 38. rész. Versenyben az ördöggel (Race with the devil) Gene Vincent története.

Written by Horváth Ede on 2021.12.19.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 38. rész. Versenyben az ördöggel (Race with the devil) Gene Vincent története

Gene Vincent egész életében az ördöggel viaskodott. Az ördög alaposan megkeserítette az életét, fél lábára sántává tette, majd végül az életét is elvette. Vincent ördöge az alkohol volt. Érdekes, hogy sokan nem szeretik, pedig Vincent része a rock and roll DNS-ének és ha csak azt az egyetlen, bizonyos dalt írt volna, akkor is helye lenne a rock and roll halhatatlanjai között. A rock and roll és a rockabilly úttörőinek egyike volt, az különböztette meg kortársaitól, hogy míg azok délen, a gyapotföldeken a feketék között fejlesztették zenei tudásukat, addig Vincent ízig, vérig városi rock and roll előadó volt.

1935. február 11-én Vincent Eugene Craddock néven látja meg a napvilágot a virginiai Norfolkban, Mary Louise és Ezekiah Jackson Craddock gyermekeként.

A kis Vincent Eugene Craddock

Egészen pici még, amikor szüleivel átköltözik Virginia Beachbe, ahol a szülők egy városi kisboltot üzemeltettek. A kis Gene egészen korán elkezd érdeklődni a zene iránt, bár meglepő módon, gyerekkorában kedvenc műve Beethoven Egmont nyitánya. Első gitárját tizenkét éves korában kapja ajándékba egy barátjától, megtanul gitározni, de nem igazán érdekli a gitározás.

Édesapja a második világháború idején önként jelentkezik az amerikai parti őrséghez, a parti vizeken járőrözik, hogy megvédje a partot a német tengeralattjárók támadásával szemben. Vincent édesanyja egyedül viszi a közértet. A haditengerészet Norfolkba költözteti a családot, egy haditengerészeti bázisra ahol a szülők vegyesboltot és tengerész szabóságot nyitnak.

Gene Vincent and His Blue Caps

Vincent 1952-ben, tizenhét évesen otthagyta az iskolát, és maga is jelentkezik az Egyesült Államok haditengerészetéhez. Mivel még nem töltötte be a hadköteles korhatárt, a szülei írják alá a belépését engedélyező nyomtatványokat. Elvégzi a kiképzőtábort, és legénységi tagként csatlakozik a flottához. A USS Chukawan flottahajón teljesít szolgálatot. Bár még folyik a háború, harcban ekkor még nem vesz részt, de a koreai háborúban már igen. A koreai vizekről a USS Wisconsin csatahajó fedélzetén hajózik haza.

Úgy tervezi, hogy karriert fut be a haditengerészetnél, és 1955-ben 612 dolláros, újbóli besorozási jutalékán egy Triumph motorkerékpárt vásárol. 1955. július 4-én Norfolkban részegen ül a motoron, belerohan egy autóba. A bal lába térdtől lefelé teljesen összeroncsolódik, le akarják amputálni, de nem engedi. A lábát végül megmentik, de a sérülés nem múlik egész életében iszonyatos fájdalmai lesznek, lábát nem tudja rendesen hajlítani, ezért erősen sántít. Élete hátralévő részében egy acélhüvelyt visel a lába körül. A legtöbb beszámoló a balesetet úgy írja le, hogy az autó vezetője volt részeg, valójában Gene volt az. Évekkel később keletkezett zenei életrajzában meg sem említi a balesetet, ő maga azt állítja, hogy a sérülését a koreai harcokban szerezte. A baleset miatt végleg búcsút kell mondania a haditengerészeti karriernek. Így teljesen a zene irányába fordul.

Szabadidejét a WCMS-nél, a helyi country rádióállomáson tölti, és meghallgatásra jelentkezik a „Country Showtime” című élő műsorba, amelynek házigazdája DJ, „Sheriff Tex” Davis. „Gene Craddock and the Virginians” néven helyi sztár lesz, aki élő show-kban és a rádióban énekel.

Látva Elvis egyre növekvő népszerűségét, hátat fordít a countrynak, felveszi a Gene Vincent művésznevet, és megalakítja a Gene Vincent and His Blue Caps-t. Zenekarának ő adja a nevet. A „blue caps” az amerikai haditengerészet tengerészeire utal. (Más források szerint Eisenhower elnök babakék golfsapkájára, bár ez a verzió számomra erőltetett.) A zenekarban Willie Williams a ritmusgitáros (1956 végén Paul Peek váljta fel), Jack Neal a basszusgitáros, Dickie Harrell a dobos és Cliff Gallup a szólógitáros. Hamarosan hírnevet szerez magának, amikor Norfolk különböző country bárjaiban játszanak. Megnyernek egy tehetségkutató versenyt, amelyet egy helyi rádiós DJ, „Sheriff Tex” Davis szervez.

Gene Vincent and His Blue Caps

1956-ban születik meg első szerzeménye, ami nyomban meghozza az országos, majd a világhírt a számára. Ez a „Be-Bop-a-Lula” című dal, ami miatt Elvis Presley-vel hasonlítják össze, és amelyet a Rolling Stone magazin a 103. helyre sorol a „Minden idők 500 legjobb dala” listáján.
Hogy a dal valójában hogyan született meg, arra érdekes módon soha nem derült fény. Tény, hogy 1956 elején, amikor a lába még mindig gipszben van, Gene elkezd a WCMS rádióállomás stúdiójában lógni, sőt a rádió Country Showtime című műsorában már elénekli a „Be Bop A Lula” című dalt.

A „Be Bop A Lula” történetének több változata is létezik.

1. A dal állítólag egy Little LuLu nevű rajzfilmhősnőt ábrázolja. Gene azt mondja, hogy egy Donald Graves nevű kórházi beteggel, akivel összebarátkozott, közösen írta. Sheriff „Tex” Davis, aki már korábban felfigyel Gene különleges éneklési módjában rejlő lehetőségekre, úgy dönt, hogy szerény 25 dollárért megvásárolja Graves-től a dal szerzői jogának ráeső részét.
2. Egy másik verzió szerint Gene és Tex Sheriff együtt írták a dalt, miközben egy 78-as fordulatú lemezen, egy délutánon a „You Can Bringing Pearl with the Turn-Up Nose, But Don’t Bringing Lulu” című dalt hallgatják.
3. A harmadik verzió szerint Graves maga írta a dalt, és 50 dollárért eladta Gene-nek.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan mi történt. Az viszont biztos, hogy Gene a maga síros, levegő után kapkodó, lihegős előadásmódja teljesen új színt hoz a rock and rollba. Ezt a stílust senki nem tudja olyan jól, mint ő. A kritikusok gúnyolják a dal primitív szövegét és a teljesen értelmetlen „Be-Bop-a-Lula” kifejezést. Csakhogy ez igen hasonlít a „Be-Baba-Leba„-hoz, Helen Humes 1945-ös No. 3. helyezett R&B slágerének címéhez, amely nagyobb sláger lesz, amikor Lionel Hampton „Hey! Ba-Ba-Re-Bop” néven rögzíti. Lehet, hogy buta és értelmetlen a kifejezés, csakhogy már az 1940-es években igen széles körben használják jazz körökben az ehhez hasonlókat, ez adja a „bebop” stílus nevét, és valószínűleg végső soron az „Arriba! Arriba!” kifejezésből ered, amit a latin-amerikai zenekarvezetők használtak a zenekar tagjainak bátorítására.

„Sheriff Tex” Davis elintézi, hogy a dalból egy demó készüljön, amit elküld a Capitol Records-nak., amely azon nyomban szerződést köt Vincenttel. A dal felvételére 1956. május 4-én a Tennessee állambeli Nashville-ben, Owen Bradley stúdiójában kerül sor. A közreműködő zenészek: Cliff Gallup (szólógitár), „Wee” Willie Williams (ritmusgitár), „Jumpin'” Jack Neal (vonós basszusgitár) és Dickie „Be Bop” Harrell (dob). A dal felvétele közben Harrell kétszer is felsikoltott a háttérben, elmondása szerint azért, mert biztos akart lenni benne, hogy a családja hallja, hogy ő van a felvételen.
Sheriff „Tex” Davis lesz Gene menedzsere, több dalt is írnak közösen. A „Be-Bop-a-Lula” azonban fel sem kerül Vincent első albumára, amelynek címe: „Gene Vincent Rocks!”.

A dalt a Capitol producere, Ken Nelson első kislemezének, a „Woman Love„-nak a B-oldalára teszi. A Capitol Records F3450 számú kislemez 1956. júniusában kerül a boltokba.

A kislemez megjelenése előtt a Capitol promóciós példányokat préseltet a „Be-Bop-a-Lula”-ból, és elküldi azokat rádióállomásoknak, szerte az egész országban. Mire a Capitol kiadja a kislemezt, a „Be-Bop-a-Lula” már a közönség és a rádiós DJ-k figyelmét egyaránt felkelti.
A dalt a rádióállomások igen szívesen játsszák (elfedve az eredeti A-oldali dalt), így sláger lesz, amely a No.7. helyre fut fel és 20 hetet tölta Billboard poplistáján, a No.5. helyen végez és 17 hetet tölt a Cash Box listán, és elindítja Vincent rock-and-roll sztár karrierjét. A dal később milliós számban elkelt arany, majd platinalemez lesz.

Vincent and His Blue Caps soha nem tudja ezt a sikert megismételni a „Race with the Devil” csupán No.96. a Billboard listán és No.50. a Cash Box listán, a „Bluejean Bop” No.49. a Billboard listán és egy másik milliós példányban elkelt aranylemez.

Cliff Gallup 1956-ban elhagyta a zenekart, és Russell Williford csatlakozik a Blue Caps új gitárosaként. Williford 1956 végén játszik a zenekarban, elkíséri Vincentet kanadai turnéjára, de 1957 elején elhagyja az együttest. Ekkor Gallup visszatér a következő album elkészítésére, majd ismét távozik. Az album címe: „Sounds Like Gene Vincent”.

Ekkor Williford tér vissza, majd ismét kilép, mielőtt Johnny Meeks csatlakozik a zenekarhoz. 1956 decemberében megkezdi egy hónapos koncert sorozatát a Las Vegas-i Sands Hotelben. A fájdalom a lábában arra kényszeríti, hogy egy hét után lemondja a hátralévő koncerteket. Visszatér portsmouthi veterán kórházba további kezelésekre.

1957-ben az együttesnek újabb slágere születik a „Lotta Lovin’„, ami a No. 13. helyig fut fel, és 19 hetet tölt a Billboard listán, valamint No. 17. 17 hét a Cashbox listán.

Vincent már ekkor aranylemezeket kap a „Be-Bop-a-Lula” kétmillió példányban történt eladásáért, és a „Lotta Lovin’” 1,5 millió eladásáért.
Hazatérve Vincent a „The Girl Can’t Help It” című filmben kap szerepet Jayne Mansfielddel, ahol a Blue Caps zenekarral a „Be-Bop-a-Lula”-t adja elő egy próbateremben. Mivel a lába még mindig gipszben van, a gipszet elrejtik a nadrágja alá, de mivel nem tud cipőt húzni, a lábát úgy festik le, mintha azon cipő lenne.

1957. október 28-án a Capitol Records kiadja a „Dance to the Bop” c. dalt. 1957. november 17-én Vincent és a Blue Caps ezt a dalt adja elő az országosan sugárzott The Ed Sullivan Show televíziós műsorban.

A felvétel kilenc hetet tölt a Billboard listán, 1958. január 23-án a No.23. helyen tetőzik, a No. 36. helyet éri el, és nyolc hetet tölt a Cashbox listán. Ez Vincent utolsó amerikai sláger kislemeze. A dalt felhasználják a „Hot Rod Gang” című filmben egy táncpróbás jelenethez, amelyben a táncosok a West Coast Swinget táncolják. E mellett a filmben zenekarával előadja a Baby Blue c. dalt.

Fellép az „American Bandstand„-ben és a dallasi „Big D Jamboree„-ban, ami egy ausztráliai turnéhoz vezetett Little Richarddal és Eddie Cochrannal, akikkel jó barátságot kötött. A turné összesen 72 000 nézőt vonz a Sydney Stadionban tartott koncertjeikre. Vincent és Cochran barátságát jól jelzi, hogy Cochran háttérénekes szerepet vállal Vincent „Record Date” című albumán.

1958. október 25-én, valamint 1959. július 25-én és november 7-én fellép a Town Hall Party-n, Kalifornia legnagyobb countryzenei pajta showján, amit a kaliforniai Comptonban található Town Hallban rendeznek.

Őket is utoléri, ami majdnem minden zenekart és előadót, elhatalmasodik a vita a zenekarának történő kifizetések elmaradása miatt, ugyanakkor meggyűlik a bajuk az amerikai adóhatósággal és az Amerikai Zenész Szakszervezettel is vitába keverednek. Vincent arra vetemedik, hogy eladja a zenekar felszerelését, hogy kifizethesse az adószámláit. Az adóhatóság és a zenészek elől Vincent az Egyesült Államokból Európába menekül. Nagy Britanniában tárt karokkal és hatalmas lelkesedéssel fogadják.

1959. december 15-én Vincent megjelenik Jack Good televíziós műsorában, a „Boy Meets Girl”-ben, ez első fellépése Angliában. Megjelenése egészen egyedi: fekete bőr ruha, és hozzá való kesztyű, medál a nyakában, és görnyedt testtartásban állt, mert a lába miatt nem tud teljesen kiegyenesedni. Jak Good az, aki kialakítja Vincent imázsát. Ez a megjelenés általánosan elterjedtté válik, a rock and roll öltözködési stílus elmaradhatatlan része lesz, főleg, miután Elvis is él ezzel a megjelenési formával.

A tévés szereplés után Franciaországban, Hollandiában, Németországban és az Egyesült Királyságban turnézik, ahol amerikai színpadi ruháiban lép fel.
1960-ban meggyőzi vonakodó barátját, Eddie Cochrant, hogy jöjjön át Angliába, turnézzanak együtt. Cochran rááll, átrepül a szigetországba és 12 hetes turnéra indulnak együtt.

1960. április 16-án, amikor ismét az Egyesült Királyságban turnézik Eddie Cochran-nal, ő, Cochran és a dalszerző Sharon Sheeley egy bérelt taxival a repülőtérre sietnek. A nagy sebesség miatt a taxi egy lámpaoszlopnak csapódik a Wiltshire megyéhez tartozó Chippenhamben. Vincentnek eltörnek a bordái és a kulcscsontja, és tovább sérül a legyengült lába. Sheeley medencecsonttörést szenved. Cochran, aki kirepül a járműből, súlyos agysérüléseket szenved, és másnap a kórházban meghalt.

Vincent a balesetet követően visszatér az Egyesült Államokba, de a rock and roll eddigre már lefutott és nem kap semmilyen szerződést. Ekkor Dél-Afrikában próbál szerencsét, de itt sem tud megmaradni.

Don Arden koncertszervező 1961-ben visszahívja az Egyesült Királyságba, hogy egy kiterjedt turnét folytasson színházakban és báltermekben, többi között a camberley-i Agincourt Ballroomban Chris Wayne and the Echoes-szal. 1962-ben Vincent a Beatles-szel szerepel Hamburgban. Paul McCartney egy pisztolyos incidensre emlékszik Vincent barátnőjének szállodájában. 1963-ban Vincentnek bíróság elé kell állnia, mert alkoholos állapotban pisztolyt fogott akkori feleségére, Margaret Russellre és megöléssel fenyegette meg, bár felesége a bíróságon azt mondja, hogy megbocsátott neki.
1963-ban a brit turné elsöprő sikere után végleg Nagy-Britanniába költözik. Az alkohol máskor is arra ragadtatja, hogy előrántsa fegyverét. Egy brit turnén fegyvert fog Jet Harrisre, Harris ijedtében John Leyton mögé bújik, szerencsére lövés nem dördül el.
Kísérőzenekara ebben az időszakban, a Sounds Incorporated, egy hatfős formáció három szaxofonossal, gitárral, basszusgitárral és dobokkal, velük együtt lép fel a Beatles Shea Stadionban adott koncertje előzenekaraként.

Vincent 1963-ban ismét az Egyesült Királyságban turnézik az Outlaws kísérőzenekarával, amelynek a Deep Purple későbbi gitárosa, Ritchie Blackmore is tagja. Vincent alkoholproblémái beárnyékolják a turnét, ami mind a színpadon, mind a zenekarral és a menedzsmenttel problémákhoz vezet.
Arra irányuló próbálkozásai, hogy amerikai karrierjét a folk rock és country rock területén újraindítsa, sikertelennek bizonyulnak, annak ellenére, hogy 1966-ban és 1967-ben az Egyesült Államokban a Challenge Recordsnál készít felvételeket, a Champs és Glen Campbell együttesének volt tagjai támogatásával. A Challenge három kislemezt ad ki az Egyesült Államokban, a brit London kiadó pedig 1967-ben két kislemezt és egy LP-n összegyűjtött felvételeket ad ki „Gene Vincent” címmel a brit London kiadónál. Bár a felvételek nem rosszak, egyik lemez sem fogy jól.

1968-ban egy németországi szállodában Vincent megpróbálja lelőni Gary Glittert. Több lövést ad le, de nem talál, és a megrémült Glitter másnap ész nélkül elhagyja Németországot.

1969-ben fellép a torontói Peace fesztiválon, John Lennon, a Doors, Chuck Berry és Jerry Lee Lewis társaságában. Nagy rajongója, John Peel Dandelion Records számára rögzíti az ”I’m Back and I’m Proud” című albumot, melynek producere Kim Fowley. A hangszerelés Skip Battin (a Byrdsből) munkája. Mars Bonfire a ritmusgitáros, Johnny Meeks (a Blue Caps és Merle Haggard The Strangers együtteséből) a szólógitáros, Jim Gordon dobos, valamint Linda Ronstadt és Jackie Frisco háttérvokálozik.
Az albumra készülő „Sexy Ways” című szám felvétele közben Vincent ismét előveszi a pisztolyát és azzal fenyegeti Paul A. Rothchildot és John Densmore-t, ha nem hagyják el a stúdiót lelövi őket. A páros ezután gyorsan elmenekül.

Két másik albumot is felvesz a Kama Sutra Records számára, amelyeket a Rev-Ola 2008 márciusában egy CD-n újra kiad.

1969-es brit turnéján a Wild Angels, egy brit zenekar kíséri, amely korábban a Royal Albert Hallban lépett fel a Bill Haley & His Comets és Duane Eddy társaságában. Ezt követően volt felesége, Margaret Russell, az adóhivatal és a koncertszervező Don Arden nyomására visszatér az Egyesült Államokba.

Utolsó amerikai felvétele négy szám, amelyek Rockin’ Ronny Weiser „Rolling Rock” lemezkiadója számára készülnek, néhány héttel a halála előtt. Ezek csak halála után, egy tiszteletadás válogatásalbumon jelennek meg, köztük a „Say Mama” című dallal, a szerző, Johnny Meeks gitárkíséretével.

1971. szeptember 19-én kezdte meg utolsó koncertsorozatát Nagy-Britanniában. Négy számot, ezek: Say Mama, Be-Bop-A-Lula, Roll Over Beethoven, Distant Drums újra felvesz a BBC stúdiójában, a Johnnie Walker Radio 1 műsorának kedvéért. Az ötödik dal felvétele, a „Whole Lotta Shakin’ Goin’ On” befejezetlenül marad. Egy koncertet ad a Garrick Night Clubban Leigh-ben, Lancashire-ben, és két koncertet a liverpooli Wookey Hollow Clubban október 3-án és 4-én. Vincent ezután visszatért az Egyesült Államokba, és néhány nappal később, 1971. október 12-én, 36 éves korában meghal. A halál közvetlen oka egy megrepedt fekély, belső vérzés és szívelégtelenség kombinációja. A halál akkor éri, amikor éppen meglátogatja apját a kaliforniai Saugusban. A kaliforniai Newhallban található Eternal Valley Memorial Parkban temetik el.