A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek. 39. rész. A Liberty Records és Eddie Cochran.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek. 39. rész. A Liberty Records és Eddie Cochran.

A Liberty lemezkiadót a kaliforniai Los Angelesben 1955-ben a zsidó származású Simon Waronker alapítja meg két társával, Al Bennett-tel, aki a vállalat elnöke lesz és Theodore Keep főmérnökkel.

A német Waronker már gyerekkorában kitűnik zenei tehetségével, csodálatosan hegedül, így 13 éves korában zenei ösztöndíjat kap Párizsban. A II. világháború közeledtével azonban menekülnie kell a náci üldöztetés elől, így kerül ki szüleivel az Egyesült Államokba. Waronker ráérez, hogy a filmzenékre egyetlen lemezkiadó sem szakosodott, így ez lesz a fő profiljuk. Az énekesek közül az első sztár, akivel szerződést köt a kiadó, Julie London: Ő hozza meg a kiadó számára az első átütő sikert, a „Cry Me a River” című dala Billboard Hot 100-as listáján a No. 9. helyig fut fel.

1956-ban Waronker a filmzenék miatt leszerződteti Henry Mancinit, és két kislemezt és több albumot is kiad vele.

Mancini azonban 1958-ban átszerződik az RCA Victorhoz, ahol a lemezeladásai ugrásszerűen megnövekednek. Billy Rose és Lee David szerzeménye „Tonight You Belong to Me” című dala a No.4. (USA) és a No. 28. (UK) A Billboard listán a tinédzser nővérek, Patience és Prudence (McIntyre) előadásában. A lemez több mint egymillió példányban kel el.

A Liberty szintén Top 10-es slágert ért el Margie Rayburn „I’m Available” című dalával, és az énekesnővel két tucat kislemezt készítenek.

A Liberty hamar az R&B előadók irányába fordul, legsikeresebb együttesük Billy Ward and His Dominoes. Az együttest a kiadó azt követően szerződteti le, hogy Jackie Wilson kilép és helyére az ex-Lark Eugene Mumford kerül.

1958-ra a Liberty közel áll a csődhöz, amikor egyik előadójuk, Ross Bagdasarian énekes-dalszerző, aki David Seville néven készíti felvételeit a kiadónál, No.1. listavezető lesz a „Witch Doctor” című újdonságszámba menő technikai bravúrral készített többsávos, felgyorsított felvételével. Még abban az évben kombinálta a többsávos felvételt a „Witch Doctor”-ban használt módosított sebességű technikával, létrehozva a „mókusokat” Alvint, Simont és Theodoret, akiket a Liberty alapítói, Bennett, Waronker és Keep után neveznek el. A The Chipmunk Song (Christmas Don’t Be Late) 1958-ban, karácsony előtti hónapokban kerül piacra és ugyancsak a No.1. listavezető helyre kerül fel a Billboard Hot 100-as listáján és 4,5 millió példányban kel el.

A Liberty kiadó legnagyobb rock and roll sztárja Eddie Cochran. Hogy milyen ikonikus alakká vált ez a rövid életű , ám nagy tehetségű előadó, és hogyan hatott a követőire, erre álljon itt egy idézet:

„ Olyan gitárt szerettem volna, amilyen Eddie Cochrané volt. A helyi lapok hirdetéseit böngésztem, hátha ráakadok egy eladó példányra, mert ilyen gitárt nagyon nehéz volt találni. Hosszú hetekig böngésztem a hirdetéseket, amikor a szemem megakadt egy soron: »Narancsszínű Gretsch gitár, 100 dollár«. Nyomban felhívtam a hirdetőt és rákérdeztem: Olyan, mint Eddié?: Fogalmam sincs válaszolta, a színe narancs és darabokban van. Jobban tenné, ha idejönne és megnézné. Nyomban ugrottam és elmentem a címre. A gitár pont olyan volt, mint Eddié. Szerencsére a pick up-ok a helyén voltak, és minden alkatrész megvolt a gitárhoz. Csak húrok nem voltak hozzá. Furcsa. Kipróbáltam néhány gitárt, les Paul félét, a Stratocastert, de egyik sem ért fel azzal, amelyiket, akkor, ott, 17 éves koromban vásároltam. » Brian Setzer

Ray Edward Cochran 1938. október 3- án a minnesotai Albert Leában látja meg a napvilágot, Alice és Frank R. Cochran gyermekeként. Az általános iskolában zeneórákat vesz, és az iskolai zenekar tagja lesz, de kilép a zenekarból, sőt első év után, 15 évesen az iskolából is, hogy dobolhasson. Emellett ahelyett, hogy zongoraleckéket venne, amire a szülei kérik, inkább gitározni kezd, és a rádióban hallott country és RandB zenéket kezdi játszani.

Cochran családja 1952-ben a kaliforniai Bell Gardensbe költözik. Ahogy a gitárjátéka fejlődik, két középiskolai barátjával zenekart alapít. Egy American Legion csarnokban tartott, sok előadót felvonultató show során találkozik Hank Cochran dalszerzővel. Bár nem rokonok, Cochran Brothers néven vesznek fel lemezeket, és együtt kezdnek el fellépni. Az Ekko Records számára felvett néhány kislemez meglehetősen sikeres, és nagyban segítenek abban, hogy előadóművészként megalapozzák magukat.

A névrokon Hank Cochranról is érdemes említenünk néhány szót. Hank Cochran 1935. augusztus 2-án születik a Mississippi állambeli Isolában. Mire hároméves lesz, már tüdőgyulladásban, szamárköhögésben, kanyaróban és mumpszban is szenvedett. Az orvosok attól tartottak, hogy nem éli meg a felnőttkort. Szülei kilencéves korában elválnak. Ezután apjával a Tennessee állambeli Memphisbe költözik, és árvaházba kerül, ahonnan kétszer is megszökik, ekkor a nagyszüleihez kerül. Nagybátyja, Otis Cochran tanítja meg gitározni, miközben Új-Mexikó délkeleti részében az olajmezőkön dolgozik Később Kaliforniába megy olajbogyót szedni. Itt találkozik össze névrokonával, Eddie Cochrannal, akivel megalakítja a The Cochran Brothers nevű duót.

Hank Cochran olyan dalokat szerez, mint az „I Fall to Pieces„. Ez Patsy Cline nagy sikere lesz 1960. novemberében, és amely dal a Billboard country zenei listán No.1. listavezető lesz.

Később Patsy Cline felvette Hank Cochran „She’s Got You” című dalát, melyet 1961. december 17-én rögzíti. A lemez a country listán ugyancsak No.1., a Hot 100 listán pedig a No.14.

Ugyancsak ő komponálja meg a „Make the World Go Away” c. dalt, amit Ray Price énekel lemezre, és amely lemez 1963-ban a Billboard country slágerlistán No.2. helyezést éri el.

A következő évben Eddy Arnold teszi a dalt a jellegzetes slágerévé, és a country zenei listán No.1. helyet szeri meg. További sikeres dalai a „A Little Bitty Tear„, „Funny Way of Laughin’„, „The Same Old Hurt„, „The Chair” Dean Dillonnal és „Ocean Front Property” Dillonnal és Royce Porterrel), Merle Haggarddal a („It’s Not Love (But It’s Not Bad)„), a „Don’t You Ever Get Tired (of Hurting Me)„, amely Ronnie Milsap felvételével No.1. első helyezést ért el, és a”That’s All That Matters” Mickey Gilley felvételével.

Hank és Eddie duója nem hosszú életű. Eddie Cochran ezt követően session zenészként dolgozik, és elkezd dalokat írni., Egy demót is készít Jerry Capeharttal, a későbbi menedzserével.

1956 júliusában a Crest Records kiadja Eddie Cochran első „szóló előadói” kislemezét, melyen a „Skinny Jim” című dal szerepel, amit ma már rock and roll és rockabilly klasszikusai között tartanak számon.

Még 1956 tavaszán Boris Petroff felkéri Cochrant, hogy szerepeljen a „The Girl Can’t Help It” című zenés filmben. Cochran beleegyezik, és a filmben előadja a „Twenty Flight Rock” című dalt, ami Nad Fairchilddal közös szerzeménye. Ned Fairchild írói álnév – az igazi neve Nelda Fairchild, aki az AMI munkatársa. Ő nem volt rock and roll előadó, csupán a dal alap formáját adja meg; az igazi elismerés Cochrant illeti, aki jelentős változtatásokat és hozzájárulást ad a dal végső formájához.

A „Twenty Flight Rock” első verzióját Cochran 1956 júliusában veszi fel a Gold Star stúdióban, Ekkor Jerry Capehart dob helyett egy leveses dobozt püföl. Cochran valamikor 1957 májusa és augusztusa között veszi fel újra a dalt. Ez a későbbi változat jelenik meg az Egyesült Államokban (Liberty 55112) a „Cradle Baby” c. számmal a B-oldalon.

A dal mérsékelt sikert arat és Európában népszerűbb mint az Államokban, ám hosszú ideig egyenletes eladásokat produkál. A dal egy kétségbeesett srácról szól, akinek a barátnője a huszadik emeleten lakik. Az épület liftje nem működik, ezért a barátnak a lépcsőn kell felmásznia, így mire odaér a lányhoz, már túl fáradt a „ringatáshoz„. A dal átütő sikerét ez az utolsó „ringatózás” szó akadályozza meg, hiszen mindenki tudja, hogy ez mire utal. Az akkor közízlést jól példázza, hogy a dal gitárszólóját kivágják a filmből, mert azt a fehér középosztálybeli nézők számára túl vadnak találják.

A dal a tizenkét ütemű blues formátumot követi, a refrénben a „Rock Around the Clock„-hoz hasonlóan a felfelé számolás eszközét használja („One flight, two flight, three flight, four/five, six, seven flight, eight flight, more”).

Az alig 15 éves Paul McCartney a „Twenty Flight Rock”-ot használja bemutatkozásként, amikor 1957. július 6-án az angliai Liverpoolban John Lennon meghallgatására jelentkezik. A 16 éves Lennon, aki aznap mutatkozik be McCartney-nak a Szent Péter templomcsarnokban egy templomi kerti ünnepség előtt, le van nyűgözve új ismerőse azon képességétől, ahogy a dalt gitáron játssza. McCartney jó első benyomása McCartney előadásának hatására meghívást kapott a Quarrymen-Lennon zenekarába, amelyből végül a Beatles alakult.

A dal szerepel a The Delinquents (1989) című filmben is.

1957-ben Cochran ismét filmszerepet kap. Az Untamed Youth-ban a „Sittin’ in the Balcony” c. dalt adja elő. Ez azon kevés dalok egyike, amelyeket nem ő ír. Ebben az esetben a szerző John D. Loudermilk.

Ugyancsak az Untamed Youth-ban látható, hallható a „Cotton Picker” c. dal.

1957 nyarán a Liberty Records kiadja Cochran egyetlen, még életében megjelenő stúdióalbumát „Singin’ to My Baby” címmel. Az albumon szerepel a „Sittin’ in the Balcony” c. dal is. Ezen az albumon csak néhány rockos dal található csupán. Úgy tűnik, hogy a Liberty el akarta távolítani Cochrant a rock and rolltól.

1958-ban Cochran a híres tinihimnuszban, a „Summertime Blues„-ban (amelyet Jerry Capeharttal közösen ír) végleg megtalálja a helyét. Ezzel a dallal Cochran az 1950-es évek rock and rolljának egyik legfontosabb előadójává válik, mind szöveget mind a zenét tekintve. A dal a Liberty lemezkiadónál No. 55144 címmel jelenik meg, 1958-ban a No. 8. helyre fut fel a Billboard listán.

Cochran rövid karrierje még néhány slágert tartalmaz, mint például a „C’mon, Everybody„, a „Somethin’ Else„, a „Teenage Heaven” és a posztumusz brit listavezető No.1. slágere lesz a „Three Steps to Heaven„. Az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején is népszerű marad az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, és több lemeze posztumusz sláger, így a „My Way„, a „Weekend” és a „Nervous Breakdown„.

Sokkal kevésbé ismert Cochran rövid, de ragyogó karrierjének egy másik aspektusa, a háttérzenészként, stúdiózenészként és producerként végzett munkája. 1959-ben a Columbia stúdiójában Skeets McDonald „You Oughta See Grandma Rock” és a „Heart Breaking Mama” című számok felvételénél ő játssza a gitár szólót. Neki tulajdonítják, hogy ő volt az egyik első, aki a felhúzott harmadik húrt használta a hangok egy egész hanggal feljebb „hajlítására”. Ez az újítás, amit az angol gitáros Joe Brownnak ad át, és aki ennek köszönhetően sok session munkát kap, azóta a standard rockgitár előadásmód alapvető részévé vált.

1958 márciusában Gene Vincent stúdió munkálataiban vesz részt basszus gitárosként! Az ekkor készült Gene Vincent felvételeken a védjegyévé vált basszusgitáros játékával tűnik ki, amit már a „Summertime Blues„-on hallhattunk tőle. Ezek a dalok a „Gene Vincent Record Date” című albumon jelennek meg.

1959 elején Cochran két barátja, Buddy Holly és Ritchie Valens, valamint a Big Bopper repülőgép-szerencsétlenségben veszti el életét, turné közben. Cochran barátai és családja azt mesélik, hogy haláluk súlyosan megrázza Eddie-t, akinek ettől kezdve az az előérzete támad, hogy ő is fiatalon fog meghalni. Nem sokkal a haláluk után felvesz egy dalt, amit a lemezlovas Tommy Dee, mindössze néhány órával a tragédia után ír, melynek a „Three Stars” a címe. Ezzel a dallal tiszteleg elhunyt barátai előtt. (Dee néhány héttel később veszi fel a saját verzióját. Hangja sírásba fullad a Valensről és Hollyról szóló beszélt szöveg alatt.)

Alig várja, hogy felhagyjon a turnézással és a stúdióban töltse az idejét zenéléssel, ezzel csökkentve annak az esélyét, hogy turnézás közben hasonló halálos balesetet szenvedjen. Az anyagi igények – az a rohadt pénz – azonban megköveteli, hogy továbbra is élőben lépjen fel, és ez vezet ahhoz, hogy 1960-ban elfogadta az Egyesült Királyságban való turnéra szóló ajánlatot.

Cochran 1960 januárjától áprilisig turnézik Nagy-Britanniában. 1960. április 16-án, egy szombat esti napon, azt követően, hogy barátjával és előadóművész társával, Gene Vincenttel a bristoli Hippodrome-ban befejezték az utolsó koncertjüket, egy bérelt taxin utaznak London felé. A taxi egy krémszínű, 1960-as évjáratú Ford Consul Mark II Sedan. A járműben Cochran és Vincent mellett Sharon Sheeley, egy 20 éves dalszerző, aki akkoriban Cochran menyasszonya is. Ezen kívül a 19 éves Patrick Tompkins, a turné menedzsere ül. A taxi vezetője az ugyancsak 19 éves George Martin. Aznap este 23:50 körül Martin egy éles kanyarban elveszti az uralmát a jármű felett, amely egy beton lámpaoszlopnak csapódik a chippenhami Rowden Hillnél. Az ütközés pillanatában Cochran, aki a hátsó ülés közepén ül, Sheeley fölé veti magát, hogy megvédje őt. Az ütközés erejétől kinyílik a bal hátsó utasoldali ajtó, Cochran pedig kirepült a járműből, és a koponyáját ért tompa ütés következtében súlyos agysérülést szenved. A baleset annak ellenére következik be, hogy az útburkolat száraz, az időjárás is jó, csak ahogy később megállapítják, hogy a jármű túlzott sebességgel haladt. Más jármű nem volt érintett a balesetben.

A jármű valamennyi utasát a Chippenham Community kórházba szállítják, majd később a Bath-i St Martin’s kórházba viszik át őket. Cochran nem tér magához, és másnap – húsvét vasárnapján – 16:10-kor meghal. Sheeley a hátán és a combján szenved sérüléseket, Vincent kulcscsonttörést és további súlyos sérüléseket szenved az amúgy is rossz lábán. Tompkins arcsérüléseket és egy koponyaalapi törést szenved. Egyedül a taxi vezetője, Martin nem szenved el jelentősebb sérüléseket.

Vincent és Sheeley a baleset után visszatér az Egyesült Államokba. Cochran holttestét hazarepítik. A gyászszertartást követően április 25-én helyezik örök nyugalomra a kaliforniai Cypressben lévő Forest Lawn Memorial Parkban.

Martint, a taxi vezetőjét veszélyes vezetésért 50 font pénzbírságra ítéli a bíróság és 15 évre eltiltják a járművezetéstől. AZ eltiltását 1968. május 7-én feloldják, miután a bristoli törvényszéki bíró megállapítja, hogy Martin „jelentős anyagi kárt szenvedett” az ítéletnek köszönhetően. Az autót és a balesetből származó egyéb tárgyakat a helyi rendőrőrsön lefoglalja a halottkémi vizsgálat lefolytatásáig. A vizsgálatban részt vesz David Harman, a helybéli rendőrőrs egyik rendőrkadétja, aki később Dave Dee néven válik ismertté a Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich zenekarból. Feljegyzések szerint Cochran Gretsch 6120-as gitárján játszik, amíg azt az őrsön tartják.

Az autóbaleset helyszínét ma egy emléktábla jelzi a Rowden Hillen. A Bath-i St Martin’s Hospital területén egy emlékkő is található, amely Cochran halálának állít emléket. 2010-ben, halálának 50. évfordulóján restaurálták az emlék követ, amely a kórház régi kápolnájának területén található. Egy emléktáblát is elhelyeztek a régi kápolna hátsó részén lévő napóra mellett. 2018-ban az Eddie Cochran Memorial Project élére állt egy adománygyűjtő kampánynak, hogy helyreállítsák a táblát, és egy vadonatúj „Három lépcsőfok a mennybe” talapzatot helyeznek el a chippenhami baleset helyszínén.

Eddie posztumusz albuma, a „My Way” 1964-ben jelenik meg. A brit Rockstar Records kiadó több zenéjét adta ki posztumusz, mint amennyit életében kiadtak. A cég még mindig keresi a kiadatlan dalokat.

1987-ben Cochrant felveszik a Rock and Roll Hall of Fame-be. 1987-ben a Rockabilly Hall of Fame is elismeri úttörő hozzájárulását a rockabilly műfajához. Halála óta több dalát is újra kiadják, például a „C’mon Everybody” címűt, amely 1988-ban No.14. helyezett lesz az Egyesült Királyságban. A Rolling Stone magazin a No. 84. helyre sorolja minden idők 100 legnagyobb gitárosának 2003-as listáján.

Meg kell említenünk, ahogyan ő megemlékezett barátai haláláról, ugyanígy tiszteleg 1963-ban a popsztár Heinz Burt „Just Like Eddie” című dalával Cochran előtt. A dal, ami Joe Meek produceri munkáját is dicséri No. 5. lett a Billboard listán.

(Folyt. köv.)