Az igazi Elvis 27. rész. Elvis-56. 2. rész. Egy hideg hónap forró pillanatai.

Written by on 2021.12.12.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az igazi Elvis 27. rész.

(Elvis Presley élete és karrierje évekre, hónapokra és napokra lebontva)

Elvis-56. 2. rész. Egy hideg hónap forró pillanatai.

Az RCA B stúdió technikai problémái

Elvisnek meg kell birkóznia egy komoly problémával a felvételeknél. Az RCA Victor stúdióban olyan mikrofont használnak, amely csak egy irányból vesz fel hangot. Az énekeseknek tehát mozdulatlanul állva, és mindvégig a mikrofonnal szemben kell énekelniük, hogy a felvétel tökéletes legyen. Az első próbálkozások után Sholes rájön, hogy Elvis hangja gyakran elmegy. Akkor egy X-et rajzol a padlóra, oda állítja Elvist és azt mondja neki:

Bármi is történik, ne moccanj!

Csakhogy Elvis így képtelen énekelni, ő ugyanis felvétel közben is ugrál. Le kell állnia a felvétellel. Sholes ekkor körbemikrofonozza Elvist, hogy bármerre is forduljon, hangja ne vesszen el. A felvételekre, Elvis kérésére, Sholes ugyanazt a visszhangot teszi, amit Sam Phillips használ a SUN stúdióban.
Elvis szokása szerint minden esetben „szétszedi” a kapott dalt. Mindenekelőtt megváltoztatja a dal ritmusát, frázisait, a szöveget, és az egész hangzását. Ez a magatartás Elvis egész pályafutására jellemző lesz. Sokan elítélik, amiért a maga kedvére alakítja át a kézhez kapott dalokat. Sam Phillips, aki szerint Sholes feladata lenne, hogy a dalok úgy kerüljenek lemezre, ahogyan azt az RCA igazgatósága elvárja, neki is megy Sholesnak e miatt. Phillips szerint

Sholes nem zenei producer, csak egyszerűen fizikailag ott van a stúdióban a felvételeknél.

Elvis ettől az időtől dolgozik a The Jordanaires kvartettel.

A The Jordanaires

A The Jordanaires fehér tagokból álló gospel kvartett, a The Foggy River Boys együttesből alakul meg. Alapító tagjai a Matthews fivérek, Bill, Monty, Jack és Matt. 1948-ban Jack és Matt kiválik a kvartettből, és életét teljesen az egyháznak szenteli, mindkettőből főállású lelkipásztor lesz. Helyüket Bob Hubbard, ugyancsak lelkipásztor, és a basszista Culley Holt veszi át. 1951-ben Monty is kiválik, helyére Gordon Stoker zongorista kerül. Ebben az időben Missouriban lépnek fel és rövid ideig Melodizing Matthewsnak nevezik magukat, majd felveszik az állam folyójáról, a Jordan Creekről, a The Jordanaires nevet. Ebben az időben már Gordon Stoker a kvartett tenoristája. 1949-ben Nashville-be költöznek, a Grand Ole Opry köt velük szerződést, a különböző szólóénekesek kísérésére.

Az 1950-es évek elején készítik első lemezfelvételeiket a Capitol lemeztársaságnál. 1954-ben Culley Holt kiválik a kvartettből, helyét Hugh Jarrett veszi át. Elvis 1954. október 3-án lép fel a Grand Ole Opry színpadán, ekkor hallja első ízben a kvartettet, és rögtön megjegyzi őket magának. 1955-ben Memphisben, Eddy Arnold koncerttel reklámozza új televíziós show műsorát, az Eddy Arnold Time című műsort, ahol fellép a Jordanaires (itt Gordonaires néven), és több dal között eléneklik a Peace in the valley című gospel számot.

A koncert után Elvis odamegy az együttes tagjaihoz és a következőket mondja nekik:

Ha valaha az életben sikerül szerződést kapnom egy országos lemezkiadónál, akkor fiúk, titeket foglak felkérni háttér énekegyüttesnek.

Amikor Elvis átszerződik az RCA-hez, nyomban megkérdezi a lemezkiadó igazgatóságát, hogy le tudják e számára szerződtetni az együttest. Másnap Chet Atkins felhívja telefonon Gordon Stokert, és megkéri, hogy a kvartett jöjjön be az RCA stúdiójába egy próbafelvételre Elvisszel. Egyébként az RCA már gondoskodott háttér énekegyüttesről Elvis számára, leszerződtetik a Speer Family-t, Elvis megkérdezése nélkül. Atkins arra kéri Gordon Stokert, hogy a próbán Ben és Brock Speerrel énekeljen, mivel ők már az RCA-nél szerződésben vannak. 1956. január 10.-én Elvis ezzel a háttér trióval énekli fel az I’m Counting on You, az I Was the One, és a Heartbreak hotel című dalokat.



1956. április 4-én Elvis Nashville-be repül újabb dalok rögzítésére, ekkor veszi lemezre az I want you, I need you, I love you című dalt. A felvételre ismét elhívják Gordon Stokert, aki ismét Ben és Brock Speerrel adja a háttérének triót. A felvétel után Elvis félrehívja Stokert és bizalmasan közli vele, hogy a Speer testvérek helyett ő a teljes Jordanairest akarja. Elvis valóban el tudja intézni Chet Atkinsnél, hogy az RCA a Jordanairesszel kössön szerződést. Ezt követően 14 éven keresztül dolgoznak Elvisszel, szinte valamennyi felvételénél jelen vannak. Amikor a filmes időszak után, Elvis ismét koncertezni kezd, Parker ezredes Elvis külön kérésére felhívja Stokert, és kéri, hogy a Jordanaires kísérje Elvist a Las Vegas-i koncertjein. Mivel a kvartettnek már 35 lemezfelvétel előre le van kötve, nem tudják vállalni a fellépéseket. Elvis ekkor kéri fel a The Imperialst, akikkel a How great thou art c. gospel albumát készítette, hogy legyenek háttér énekesei.
1978. január 8-án a The Jordanaires egyveleget ad elő Elvis dalaiból az NBC televízió Nashville Remembers Elvis on His Birthday (Nashville Elvisre emlékezik születésnapja alkalmából) c. showjában.

1990-ben Elvis egykori, SUN-béli kollégáját és jó barátját, Johnny Casht kísérik a Mercury lemeztársaságnál felvett Boom Chicka Boom című nagylemezén. A kvartett tagjai gyakran változnak, majd az együttes 2013. március 27.-én, amikor Gordon Stoker 88 évesen meghal, végleg megszűnik.

Január 11

Tovább dolgozik Nashville-ben, az RCA stúdiójában. Újabb két dalt rögzít. Ezek: I’m counting on you és az I was the one.

Január 14: Louisiana Hayride, Municipal Auditorium, Shreveport, LA
Január 15: Municipal Auditorium, San Antonio, TX
Január 16: City Auditorium, Galveston, TX
Január 17: City Auditorium, Beaumont, TX
Január 18: Austin Coliseum, Austin, TX
Január 19: Texas Memorial Auditorium, Wichita Falls, TX
Január 20: North Side Coliseum, Ft. Worth, TX
Január 21: Louisiana Hayride, Shreveport, LA

Január 21

Bob Neal közli Parker ezredessel, hogy egyéb elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a februári turné sorozaton, és elbúcsúzik Elvistől. E naptól kezdve az ezredes Elvis egyedüli és kizárólagos menedzsere.

Január 22

Parker ezredes felfogadja Trude Forshert a maga és Elvis személyi titkárnőjének.

Trude Forsher, Trude Adler néven születik Bécsben, egy zsidó családban, amelynek menekülnie kell a növekvő fasizmus elől. Előbb Londonban telepednek le, majd átköltözik a család az Egyesült Államokban. Trude újságírást tanul a University of California egyetemen. 1942-ben férjhez megy Bruno Forsherhez, két fiúgyermekük születik. Los Angelesben Trude felveszi a kapcsolatot az ugyancsak bécsi születésű rokonukkal, Jean és Julian Aberbachhal, akik történetesen az Elvis dalainak szerzői jogait képviselő Hill and Range Songs zenei kiadó alapítói és tulajdonosai. Az Elvisnek dalokat író szinte valamennyi dalszerző velük áll szerződésben.

Trude Forsher

Az Aberbach testvérek megkérik Trudet, hogy mint újságíró, készítsen riportot Elvisszel, amivel reklámozhatják Elvis fellépését a Milton Berle Showban. Az interjú olyan jól sikerül, hogy Trude olyan állást kap, miről több millió amerikai tinédzser lány csak álmodhat, Parker és Elvis személyi titkárnője lesz. A munkaajánlatban feltehetően az is közrejátszik, hogy Trude zsidó, és a szórakoztató ipar vezéregyéniségei szinte kizárólag mind azok. Trude Elvis első hat filmjének készítésének idején végzi az úgynevezett külső, tehát nem irodai titkárnői feladatokat, mindenekelőtt a sajtóval való kapcsolatot bízzák rá. Amikor Elvis bevonul katonának, Parker ezredes hollywoodi irodájából irányítja az Elvisszel kapcsolatos sajtó ügyeket.

Trude a legelismerőbben szól Parker ezredesről. Mint nyilatkozza Parker megállás nélkül, napi 24 órában dolgozik Elvis népszerűsítésén. Trude szerint Parker briliáns agyú, rendkívül ravaszul gondolkodó ember, aki egészen egyedi megoldásokat alkalmaz, olyan PR (public relation) fogásokat, melyek az ő nevéhez fűződnek, amiket ő maga talál ki, és amiket a mai napig tanítanak az egyetemek közkapcsolati szakán.

Például Trude számtalan cikket ír Elvisről, amiket Parker a legkülönbözőbb napilapoknak ajánl fel ingyenesen. A lapok eleinte, ha nem is kapkodnak az cikkekért, de mivel azok ingyen vannak, leközlik. Csakhogy Elvis népszerűségének növekedésével a lapok olvasóközönsége követeli a szerkesztőségtől, hogy szeretnének Elvisről minél többet, akár naponta olvasni. Így az adott lapok, akkor már, ha akarják, ha nem, kénytelenek cikkeket közölni Elvis-ről. Ekkor már a saját újságíróikkal íratják a cikkeket, és maguk könyörögnek Parkernek, hogy Elvisről „csak nekik szóló”, exkluzív híreket kaphassanak.

Trude Forsher és Elvis

Sajnos, ez a hirtelen megnövekedő igény oda vezet, hogy a lapok, annak érdekében hogy növelhessék a példányszámukat, légből kapott történeteket írnak Elvisről. Ezek közül néhány annyira megragad az olvasókban, hogy napjainkban már kész tényként kezelik.

Egy alkalommal Trude megemlíti Parker ezredesnek, hogy Elvis milyen rendkívüli tehetség. Erre Parker a következőket válaszolja:

A tehetség önmagában nem ér semmit. Hollywood tele van elvetélt tehetségekkel. Hollywoodban csak a kapcsolat és az üzleti rátermettség számít. Ezért ha én nem lennék, Elvis még mindig teherautón ülne.

Elvis leszerelése után, a G.I. blues című film forgatásától ismét közvetlen Elvis mellől, a filmstúdióból intézi a sajtóügyeket. Férje, annyira féltékeny, hogy 1960-ban elválik tőle. A pletykalapok a válást arra használják fel, hogy kész tényként kezeljék –ami nem igaz – Elvis és a nála 15 évvel idősebb Trude között szerelmi kapcsolat áll fenn. Parker a botrány elkerülése érdekében felmond Trudenak, aki a filmiparban marad, a magyar származású Cukor Adolf rendező mellett kap állást.

Trude 2000. december 20-án hal meg Los Agelesben. A bécsi zsidó múzeumban állandó kiállításon láthatók azok a rendkívül érdekes tárgyak, amiket Trude fia, James ajándékoz a múzeumnak. Ezek a tárgyak Elvis korai korszakához kapcsolódnak.
Cím: Jewish Museum Bécs, Dorotheergasse 11, 1010 Vienna, Austria+43 (1) 535 04 31
Honlap: info@jmw.at

Január 23

Elvis, Scotty Moore, Bill Black és D. J. Fontana Memphisben készülődnek az első országos tévé fellépésre. Több dalt próbálnak el.

Január 24

Parker ezredes nyélbe üti az Elvis Presley show-ra és az All stars show-ra vonatkozó szerződést, amelyet nemcsak saját maga, de Elvis is aláír. A szerződés alapján 1956. február 5-i kezdéssel, 1956. február 26-ig a Blue Moon Boysszal ad koncerteket, meghatározott ütemezéssel. Elvis, a szerződésben nem mint előadó, hanem mint a menedzser partnere van feltüntetve. Mindenféle fizetett promóciós megjelenésért, fizetett rádió interjúkért, újságban és magazinban történő reklámozásért, szórólapok előállításáért kifizetett összeg 15%-át Elvisnek kell állnia. A koncertekért járó nettó bevétel 50%-a illeti meg.

Január 25, 26, 27

25-én Elvis és Parker ezredes New Yorkba repül, a Warwick Hotelben szállnak meg a 25. utcában. Elvis a híres Hickory Housban vacsorázik. 26-án városnézésen vesz részt. Parker nagy szégyene, hogy Scottynak, Blacknek és Fontanának nem vesz repülőjegyet. A három zenész 27-én, autóval érkezik meg New Yorkba. Így Parker ezredes a zenészek szállásköltségén is spórol, csak azt nem veszi tudomásul, hogy ez az első lépés, ami végül a szakításhoz vezet Elvis és zenészei között.

Elvis belép a Warwick Hotel bejáratán.

Január 27

Megjelenik első, az RCA-nál készített kislemeze, a Heartbreak Hotel/ I Was the One. (Katalógusszáma: RCA VICTOR 47-6420 a 45-ös fordulatnál, és 20-6420 a 78-as fordulatnál). A felvétel 1956. január 10-én és 11-én készül Nashville-ben, az RCA stúdiójában. A kislemez borítóján Elvis látható, fél közelben, felhajtott gallérú nagykabátban, oldalról fényképezve.

Az A oldali szám Tommy Durden és Mae Boren Axton szerzeménye. A szerezőket egy valódi történet inspirálja. Egy újságcikkben olvassák, hogy egy magányos férfi kivetette magát egy hotel ablakából. Mae Boren Axton, akit csak „Nashville anyakirálynőjének” becéznek, maga mutatja be a dalt Elvisnek zongorán. A felvétel érdekessége, hogy a The Blue Moon Boys mellett az RCA zeneigazgatója, a neves gitáros, Chet Atkins játszik rajta, valamint Floyd Cramer, stúdió zongorista, aki saját lemezeivel is sorra aratja majd a sikereket, és aki közel másfél évtizedig marad Elvis zongoristája.

A dalért egyáltalán nem rajonganak az RCA kiadónál. Az igazgatóság vélemény szerint rossz választás volt, a dal nem Elvisnek való. Azt is kifogásolják, hogy egyáltalán nem hasonlít a SUN felvételekre. A kiadást nagy vita előzi meg, eleinte az igazgatóság meg sem akarja jelentetni. Amikor Sam Phillips először hallja a Heartbreak hotel című számot, csak annyit mond:

Egy rakás zűrzavar az egész!

Az angol kritikusok is igencsak fanyalogva fogadják a dalt. A New Musical Express a következőket írja:

Amennyiben valaki számára fontos, hogy az énekes szépen énekeljen, akkor végig se lesz képes hallgatni ezt a dalt.

Az RCA vezetői óriásit tévednek, ahogy Sam Phillips is. A lemezből az első három héten 300.000 példány kel el és nemcsak felkerül a Billboard lista élére, No.1 pozícióba, hanem egyfolytában nyolc héten át vezeti is azt. A kislemez a country listát is vezeti. Ez lesz Elvis első arany kislemeze, egymillió példány kel el belőle. 1956-ban a legnagyobb példányszámban eladott kislemez.1992. március 27-én platina, 1999. július 15-én kétszeres platina lemez lesz.

Ez az első Elvis kislemez, amely Nagy Britanniában felkerül a hitlistára. A No.2. helyre fut fel, és 22 héten át marad fent a listán.

1995-ben a Heartbreak hotel c. szám bekerül a Grammy Hall of Fame-be, és 2004-ben a Rolling Stones magazinMinden idők legjobb 500 felvétele” listájára is felkerül. Ugyancsak szerepel a „Rock And Roll Hall of Fame” azon listáján, amely felsorolja azt az 500 dalt, amely segítette a rock and rollt népszerűvé tenni. Megjelenésének 40.évfordulóján, 1996-ban ismét kiadja az RCA.

Elvis, és a „Heartbreak Hotel” sikeréért kapott aranylemez.

A B oldali (I was the one c.) dalnak négy szerzője is van, Aaron Schroeder, Bill Peppers, Claude Demetrius és Hal Blair. Ez az első RCA dal, amelynek producere, Steve Sholes.

Január 28

Elvis első, teljes országra kiterjedő televíziós fellépése. A CBS Stage show-jában, a The Dorsey Brothers Stage Showban. Délelőtt zenészeivel megérkezik az 51. és az 52. utca sarkán lévő Nola stúdióba, ahol próbálnak az esti fellépésre. A showt este 8h-tól élőben közvetíti a CBS televíziós csatorna. A CBS stúdiója az 54. utcában van. A show producere Jackie Gleason. Itt van lehetőségük az öltözőben egy könnyed „bemelegítő” próbára. Elvis 8.30h-kor lép „színpadra”.

Tommy Dorsey bemutatja a clevelandi lemezlovast, Bill Randle-t, aki a következőképpen konferálja fel Elvist:

„Ezúttal egy olyan ifjú fickót szeretnénk bemutatni önöknek, aki mint oly sok más előadó – közöttük Johnny Ray – ő is a semmiből tűnt fel, hogy egyik napról a másikra nagy sztár legyen. A fickó, akit ma este első alkalommal láthatnak, nemsokára egy filmet készít. Úgy gondolom, hogy ma este televíziós történelmet fog írni. Kérem, fogadják őt nagy szeretettel – Elvis Presley.”

Elvis fekete inget visel, fehér nyakkendővel, és tweed zakót. A Blue Moon Boysszal egyveleget ad elő a Shake, Rattle & Roll / Flip, Flop & Fly című számokból,

majd elénekli az I Got a Woman című számot teljes hosszában.

A nézők egy részét sokkhatásként éri az előadás, másik részének felkelti az érdeklődését. A nézettsége mindössze 18,4%-os, szemben a konkurens The Perry Como Showval, amelynek a nézettsége eléri a 34,6%-ot.

Elvis szeretné elénekelni a Heartbreak hotel című nótát, de a Dorsey fivérek nem engedik meg neki. A Dorsey testvéreknek sem tetszik a dal. További öt fellépése lesz még ebben az évben ebben a show-műsorban.

Január 30

A televíziós show után Elvis New Yorkban marad, és a 24. utca 155 E. alatt található RCA stúdióban, február 4-ig a következő stúdiófelvételeit készíti el: My Baby Left Me, One-Sided Love Affair, So Glad You’re Mine, I’m Gonna Sit Right Down and Cry Over You, Tutti Fruitti, Lawdy Miss Clawdy, valamint Shake, Rattle and Roll. Ezen a napon hét órát van a stúdióban.

Január 31

További felvételek az RCA stúdiójában. Ezen a napon csak három órát dolgozik.

(Folyt. köv.)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás