Az igazi Elvis 39. rész. Loving You 2.

Written by on 2022.01.14.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az igazi Elvis 39. rész.

(Elvis Presley élete és karrierje évekre, hónapokra és napokra lebontva)

Loving You 2.

Július 3

Nem sokkal a Jailhouse Rock forgatásának befejezése után, Judy Tylert, aki a film a női sztárja, férjével, Gregory Lafayette-tel együtt autóbaleset éri. Mindketten a helyszínen az életüket vesztik. Tyler sikeres karrier előtt állt, bár a híres Copacabana Club tánckarának táncosa volt, több filmszerep volt már a háta mögött. Elvist mélyen megrendíti Tyler halálának a híre.

Július 10

Memphisben, a Strand Theaterben bemutatják a Loving you (Szeretni téged) című, a Paramountnál forgatott Technicolor filmjét. Ez második, egyben első színes játékfilmje. A bemutatóra, direkt Elvis kedvéért, Memphisben, a Strand Theaterben (moziban) kerül sor. Csakhogy Elvis, bár természetesen meghívást kap rá, hiszen az ő kedvéért viszik a bemutatót Memphisbe, nem vesz részt rajta, helyette akkori szerelmével, szüleivel, valamint Anita Wooddal egy másik, általa kibérelt memphisi moziban nézi meg, zárt körben.

Elvis és Anita Wood

A film eredeti címe Lonesome cowboy, amit előbb Running wild-ra, majd Loving you-ra változtatnak.

A forgatás megszakításokkal januártól márciusig zajlik. A film rendezője Hal Kanter, aki inkább komédiák rendezésében remekel, olyan színészekkel, mint Bob Hope vagy Jerry Lewis. A forgatókönyvet is ő jegyzi, közösen Herbert Bakerrel, ez utóbbi kisregényéből, amelynek címe: A call from Mitch Miller (Egy Mitch Miller-től érkező hívás). Mitch Miller az amerikai könnyűzene ötvenes évekbeli meghatározó alakja, a Columbia Records lemezkiadó zeneigazgatója, egyben sikeres zenekarvezető. A kisregény címe azt sejteti, hogy a kezdő énekesre hatalmas karrier vár, hiszen a Capitol Records nagy hatalmú ura hívja őt telefonon.

Hal Kanter rendező és Elvis

Hal Kanter rendező nem bíz semmit sem a véletlenre, elkíséri Elvist több koncertjére, ott van vele az úton, amikor az egyik fellépésről a másikra megy, figyeli Elvis minden mozdulatát, gesztusát. Elvis egyik koncertjén látja, hogy egy ikerpár egymás tenyerét üti, így tapsol. Ez annyira megtetszik neki, hogy a jelenetet feldolgozza a filmben is.

Kanter Elvis családját is meglátogatja Memphisben és együtt vacsorázik Elvis szüleivel.

Elvis ebben a szerepben sokkal jobban érzi magát, mint az előzőben, ugyanis itt szinte önmagát kell alakítania.

A film tartalma:

Walter „Tex” Warner (Wendell Corey alakítja) egy jobb időket látott country és western énekes és zenekarvezető, valamint menedzsere, Glenda Markle (Lizabeth Scott alakítja) részt vesz a texasi kormányzó, Jim Tallman kampányán. Ide érkezik Deke Rivers (Elvis) és barátja, akik a sört szállítják a helyszínre. Miközben kipakolnak, a barát elárulja Glendanak, hogy Rivers remek énekes. Glenda ráveszi Deke-t, hogy menjen fel a színpadra és adjon elő egy számot. A siker óriási, főleg a lányokat babonázza meg Deke.

A siker láttán Glenda ráveszi Deke-t, hogy csatlakozzon a Tex Warner Show-hoz. Ez nem megy könnyen, mert Deke ragaszkodik a fix állásához. Este Deke-t egy szórakozóhelyen provokálja egy vendég, aki követeli Deke-től, hogy énekeljen. Deke megteszi, de a dal végeztével közli a fiúval, hogy neki fizetni szoktak az éneklésért, ezért menjen, és mossa le a kocsiját. Ebből verekedés kezdődik, aminek rendőrség érkezése vet véget. Deke, miután az állásából kirúgják, elfogadja Glenda ajánlatát és a show-val tart. Glenda már a szerződést is megszövegezi, ami szerint a bevételt ötven-ötven százalékban elosztják.

Ahogy Texas városaiban turnéznak Deke népszerűsége egyre nő, és a fiú lassan beleszeret Glendába. Az együttes négy napig az Amarillo színházban lép fel. Tex Warner úgy érzi, hogy itt újraéledhet a sikere és ezzel népszerűsége. Közben Glinda felhívja a The Dallas Chronicle kritikusát, hogy írjon Deke-ről. Az Amarillio színházbeli szereplés után a texasi Freegate-ben lépnek fel. Tex a szerződés lejártával kirúgja Susan-t és az énekes trióját a showból. Deke az új koncert turné előtt elviszi Susan-t a farmara a szüleihez. Közben a Deke-be szerelmes Glenda ráveszi Texet, hogy életjáradékából vásároljon egy Imperial autót Deke-nek. A farmon, ahol a Loving you című dal is elhangzik, Deke ráébred, hogy soha senki iránt még nem érzett úgy, mint ott Susan iránt.

Glenda megérkezik a farmra az Imperial autóval, és sürgeti a fiút, hogy induljanak a turné következő állomására. Visszafelé az úton Deke elárulja Glendának az igazi nevét, ami Jimmy Tompkins, és elhajtanak a közeli temetőben, ahol Deke megmutatja az igazi Deke Rivers sírját. Korábbi életétől megszabadulni akarván határozott úgy, hogy felveszi a halott nevét, és új életet kezd. A koncertet törlik, mert a szülők panaszt emelnek Deke előadásmódja miatt.

Elvis a „Loving You” forgatásán. Az az ’57-es Imperial vadiúj volt! 😉

Deke elkeseredik, és lehatározza, hogy otthagyja a szórakoztatóipart. De Glenda egy stúdió közvetítést szervez számára, amit Deke egy csókkal hálál meg. Az adás idején tudja meg Deke, hogy Glenda egykor Tex felesége volt, de elváltak. Elkeseredésében autóba ül és elhajt. Glenda utána ered, éppen akkor látja meg, amikor Deke lehajt az útról, hogy ne üsse el a keresztbe jövő marhákat. Itt összevesznek, Glenda felmond Dekenek, és hazudik az Imperial megvásárlása tekintetében is. A koncert késik, a nézők türelmetlenek. Susan megtudja, hogy Deke nem lép fel a showban, de ebben a pillanatban Deke megérkezik és bejelenti, hogy valakinek nagyon fontosat kell elmondania és a showját azzal kezdi, hogy elénekli a Loving you című dalt. Susan odarohan Deke-hez a színpadra, míg Glenda és Tex a takarásból nézi őket. Tex és Glenda kibékül, míg Deke Susant csókolja.

Hall Wallis választja ki Hal Kantert a film rendezőjének, és részben forgatókönyv írójának. Kanter elkötelezett Elvis rajongó, és mindent megtesz azért, hogy a film és benne Elvis sikeres legyen. Kanter még egy alkalommal megjelenik Elvis életében, ugyanis 1961-ben ő írja a Blue Hawaii című filmjének forgatókönyvét, amiért a „Legjobb amerikai musical forgatókönyve” díjra jelölik. Kantert hat alkalommal terjesztik fel Emmy Award díjra, amiből az utolsó kettőt meg is kapja.

Filmeknél általában nem szokták feltüntetni a jelmeztervező nevét. Itt azonban mindenképpen meg kell említeni Edith Head nevét, aki nem kevesebb, mint kilenc Elvis filmben tervezi a szereplők ruháit.

Edith Head

Az Elvis által a Loving you című filmben viselt kosztümök mára legendássá váltak. Igaz, a híres vörös-fehér cowboy ruhát, amit Elvis a Teddy bear című dal éneklése során visel, azt pont nem ő tervezi.

A kivitelező producer Paul Nathan, akinek a nevéhez olyan filmek kötődnek, mint pl. az Esőcsináló. Nathan nyolc másik Elvis filmen is a társ producere lesz, ezek: King Creole, G.I. blues, Blue Hawaii, Girls!Girls!Girls!, Fun in Acapulco, Rostabout, Paradise Hawaiian style, Easy come easy go.
A művészeti vezetője a filmnek Hal Pereira. Több mint 250 film fűződik a nevéhez, köztük a fent említett nyolc Elvis film is. Huszonhárom alkalommal jelölik Academy Award díjra a többi között olyan filmekért, mint pl. a Breakfast at Tiffany’s (Álom luxuskivitelben) vagy a Sabrina.

Paul Nathan

A film zenei rendezője Walter Sharf, aki 1958-ban ismét együtt dolgozik Elvisszel a King Creole című filmen. Ugyancsak ő a zenei rendezője az 1981-ben készülő This is Elvis című filmnek is. Sharf a Ben című film zenéjéért elnyeri a Golden Globe díjat, és Academy Award díjat kap életművéért.
A film koreográfusa, Charles O’Curran Elvis jó barátja, több alkalommal fordul meg Elvis otthonában és tölt hosszabb időt Elvis családjával. Számos alkalommal látni őt az Elvis koncerteken is. O’Curran egyébként az ismert énekesnő, Patty Page férje. O’Curran további öt Elvis filmnek lesz a koreográfusa. Ezek: King Creole, G.I. Blues, Blue Hawaii, Girls! Girls! Girls! és Fun In Acapulco.

Walter Sharf

A film sminkese Wally Westmore, aki az összes Paramountnál forgatott Elvis filmnek a sminkese is egyben.

Wally Westmore munka közben. Itt éppen a gyönyörű Audrey Hepburn-t készíti fel egy újabb szerepre.

Egyes vélemények szerint Glenda Markle, Deke menedzsere, Tom Parkernek a női megfelelője. Glendát a filmben Lizabeth Scott alakítja, akit maga Hal Wallis fedez fel még 1945-ben. Ő lesz a Paramount filmvállalat „üdvöskéje”. Számos filmben szerepel a vállalatnál.

Lizabeth Scott

Tex Warner megszemélyesítője a filmben Wendell Corey, aki egy lelkipásztor fia. Elvis egyszer az egyik kutyáját az iránta érzett tiszteletből Wendellnek nevezi el.

Wendell Corey

Susan Jessup szerepét Dolores Hart játssza el. Nagybátyja Mario Lanza, akiért Elvis annyira rajong. 1958-ban, a King Creole c. filmben ismét együtt dolgozik majd Elvisszel.

Dolores Hart

Wayne-t akit Deke a filmen összever, Kenneth Becker alakítja. Becker más Elvis filmben is feltűnik majd, így látható lesz a G.I. Blues, a Girls! Girls! Girls! és a Roustabout című filmekben is.

Elvis és Kenneth Becker

A filmben Elvis szülei, Vernon és Gladys is feltűnik a színház nézői között. Ők úgy kerülnek a filmbe, hogy amíg a frissen megvásárolt Gracelend-et felújítják,  ellátogatnak Hollywoodba, hogy megnézzék, hogy dolgozik a fiúk. A rendező kap az alkalmon, és beleteszi őket a filmbe.

A hollywoodi látogatás során Scotty Moore és felesége, Bobbie elviszi Elvis szüleit a Tennessee Earny Ford heti tv show felvételére, míg Elvis a Tízparancsolat c. filmet tekinti meg akkori barátnőjével, Joan Blackmannel, aki majd Elvis partere lesz a Blue Hawaii című filmben, 1961-ben, és a Kid Galahad-ben 1962-ben.

Joan Blackman

A filmben rövidebb szerepet kap Bill Black, (akinek még egy mondata is van), valamint Scotty Moore is. Sőt, D.J. Fontanát is látjuk, amint letép a falról egy plakátot. Egyébként ők is tagjai Deke zenekarának.

Bill Black a Loving You-ban.

Parker ezredes úgy hálálja meg a Variety filmújságnak, hogy több cikkében is foglalkozik a filmmel, hogy „rejtett” reklámot helyez el a lapnak a filmben. A film harmadik percében láthatják a nézők, amint Tex Varner (Wendell Corey) egy széken ülve a lap egyik példányát olvassa, amikor Glenda Markle (Lizabeth Scott) odamegy hozzá.

Az országos bemutató dátuma 1957. július 30. A film igen jól szerepel az országos film listán, a No.7. helyet éri el.

A filmben elhangzó dalok:

Mean woman bues

Teddy Bear

Loving you

Got a lot of lovin to do

Lonesome Cowboy

Hot dog

Let’s have a party

(Folyt. köv.)


Continue reading

[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás