A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek. 42. rész. Patrick Charles Eugene Boone.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek. 42. rész. Patrick Charles Eugene Boone.

Pat Boone, aki a fehér amerikai középosztály számára elfogadhatóvá varázsolta a rock and rollt.

Pat Boone

A DOT lemezkiadó kétségkívül legnagyobb sztárja Pat Boone. Szerződtetése a lemezkiadó vezetőségének arra a a profittermelő ötletére épül, hogy amennyiben a rock and rollt « kifehérítik », azaz egy szép hangú, kellemes megjelenésű, mélyen hívő előadóval viszik a közönség felé, akkor az a fehér középosztálybeli fiatalok számára is elfogadhatóvá válik és ezzel elérhetővé teszik ezt a stílust egy sokkal szélesebb társadalmi réteg számára is.
Bár ez az ötlet a DOT-nál megölte a rock and rollt, hiszen a stílus éppen azt a mozgatóerejét veszítette el ezáltal, ami a sajátja, a keménységet, a vadságot, az őrületet, anyagilag mégis szép eredménnyel jár, hiszen Pat Boone rock and roll felvételei jóval nagyobb számban kelnek el, mint a feketék által előadott eredeti felvételek.

A DOT zeneigazgatója, Billy Vaughn hamar rájön, hogy sokáig nem lehet Boone-t ilyen helyzetben tartani, és elhelyezi oda, ahová való, a « crooner »-ek közé. Igaz, Boone onnan is kilóg, mert csak van benne is igazi « fekete » vér is, elég ha meghallgatjuk néhány gospel felvételét.

Boone-t érheti kritika azért is, mert igen kevés az a dal, amit kifejezetten neki írnak, így kénytelen feldolgozásokból megélni, ennek ellenére a Billboard szerint Boone az 1950-es évek végének második legnagyobb listavezető előadója, csak Elvis Presley képes megelőzni és a No. 9. helyen szerepel a Top 40-es előadói hitlistán 1955-1995 között. 2010-ig Boone tartotta a Billboard magazin rekordját, azzal, hogy szünet nélkül 220 egymást követő hetet tölt a listákon egy vagy több dallal. Több mint 45 millió lemezt adott el eddig, 38 Top 40-es slágere van, és több mint 12 hollywoodi filmben szerepelt. Az 1960-as évektől kezdve egyre inkább a gospelzenére koncentrál, nem véletlenül tagja a Gospel Music Hall of Fame-nek. Arra bizonyítékul, hogy a “kifehérített” rock and roll mennyire sikeres volt a korban, egyszer még az is megtörtént 1955-ben, az Ohio állambeli Brooklynban, hogy maga Elvis Presley két zenészével volt az előzenekara a Pat Boone show-nak.

Patrick Charles Eugene Boone 1934. június 1-jén születik a floridai Jacksonville-ben, Margaret Virginia és Archie Altman Boone fiaként. Ő Daniel Boone amerikai első telepes ük-ük-ük-ük-ük unokája. Ősét hőstettei az Egyesült Államok egyik első népi hősévé teszik. Az amerikai indiánok ellenállása ellenére, akik számára Kentucky hagyományos vadászterület volt, Boone az, aki 1775-ben kitapossa a vadon útját a Cumberland Gap-en keresztül Kentuckyba. Megalapítja Boonesborough-t, az egyik első angol nyelvű települést az Appalache-hegységtől nyugatra. A 18. század végére több mint 200 000 ember érkezik Kentuckyba a Daniel Boone által kijelölt útvonalon.

Késői leszármazottja, Pat, a Tennessee állambeli Nashville-ben nő fel, ahol a David Lipscomb High Schoolba jár. Itt érettségizik 1952-ben. Öccse, akinek művészneve Nick Todd, szintén popénekes az 1950-es években, ma egyházzenei vezető.

Pat Boone és öccse, Nick Todd közös lemezük borítóján.

Pat 1953 novemberében, 19 éves korában feleségül veszi az ugyancsak 19 éves, chicagói születésű Shirley Lee Foley-t, aki a countryzene nagyágyújának, Red Foley-nak és feleségének, Judy Martin énekesnőnek a lánya. Pat és Shirley házasságából négy lány születik: Cheryl „Cherry” Lynn, Linda „Lindy” Lee, Deborah „Debby” Ann és Laura „Laury” Gene. Az 1950-es évek végétől kezdve Boone és családja a New Jersey állambeli Teaneckben él. Shirley Boone maga is énekes, felvételeket is készít férjével, e mellett lemezlovas és televíziós személyiség.

Sokkal jobban ismert azonban jótékony cselekedeteiről. Alapít egy éhezőket segítő keresztény szolgálatot, a Mercy Corpsot, ahol ingyen élelmet adnak a hajléktalanoknak.

Pat előbb a David Lipscomb College-ba, majd a nashville-i Lipscomb Egyetemre jár. 1958-ban a Columbia Egyetem Általános Tanulmányok szakán magna cum laude diplomázik.

Már egyetemi évei alatt, egészen 1954-től kezdve készít felvételeket a Republic Recordsnál, majd 1955-ben átszerződik a Dot Recordshoz, ahol első felvétele, Fats Domino „Ain’t That a Shame” című dalának átdolgozása sláger lesz.

1951-ben Randy Wood, a Dot tulajdonosa már kiad egy R&B kislemezt a Griffin Brothers-től „Tra La La-a” címmel. (Ez a dal különbözik a későbbi LaVern Baker dalától).

Wood nagyon szeretné , ha az eredeti felvétel sikertelensége után valaki ismét megpróbálkozna a dal sikerre vitelével. Ez a dal, “Two Hearts Two Kisses” lesz az első kislemezének a ” B-oldala.

Az első kislemez sikere alapozza meg karrierjének korai szakaszát, amellyel fekete előadók R&B dalainak fehér amerikai piacra történő feldolgozására összpontosít. Nincs olyan rock and roll sláger, amit ne dolgozna fel, a “Rip it up”-tól a “Long Tall Sally”-ig, a “Tutti-Frutti”-tól a “Good rockin tonight”-on át a “Money Honey”-ig. Sőt Bill Haley “Rock around the clock” halhatatlan dalát is. A rock and roll mellett szívesen dolgoz fel blues balladákat is: „I Almost Lost My Mind„-ot Ivory Joe Huntertől, „I’ll be Home” -ot a Flamingótól és „Don’t Forbid Me” -t Charles Singletontól.

Ezek a felvételek szép bevételt hoznak a kiadónak, de a szakma nem sokra értékeli őket.

Ebben az időben a népszerűségére jellemző, hogy egy 1957-es, a középiskolások körében végzett közvélemény-kutatás szerint, Pat a fiúk körében kettő az egyhez vezetett Elvis Presley-vel szemben, a lányoknál pedig majdnem három az egyhez arányban részesítik előnyben Pat-et Elvis-szel szemben. 1956-ban, a “Howdy” c. második nagylemezén ő is felénekli a “Harbour lights” c. számot. Kérdés, hogy ismerhette e már ekkor az Elvis – féle változatot.

Az 1950-es évek végén rendszeresen szerepel az ABC-TV „Ozark Jubilee” című műsorában, amelynek házigazdája az apósa. A jó viselkedésű, finom megjelenésű, mélyen hívő Pat kitűnő reklám arc a középosztálybeli fehér tinédzserek számára, szinte mindent el lehet adni vele, így az 1950-es évek végén hosszú távú terméktámogatási szerződést köt a General Motors-szal. A General Motors szponzorálja a “Pat Boone Chevy Showroom” c. országos televíziós műsort is.

Boone szövegíróként is bemutatkozik, ő ír az “Exodus” című film, eredetileg Ernest Gold instrumentális főcímdalára szöveget , „This Land Is Mine” címmel.

Karrierjét erősen befolyásolja, hogy konzervatív keresztényként visszautasít bizonyos dalokat és filmszerepeket, amelyekről úgy érzi, hogy veszélyeztethetik a hitét – köztük egy szerepet Marilyn Monroe szexszimbólummal. Egyik első filmjében, az “April Love”-ban a rendező, Henry Levin azt akarja, hogy csókot adjon a társszereplő Shirley Jonesnak. Mivel ez lett volna az első csókja a képernyőn, Boone azt mondja, hogy ezt először a feleségével kell megbeszélnie. Már ebben az időszakban annyi pénze van, hogy saját filmgyártó céget alapít, a Cooga Mooga Productions-t.

1955 és 1957 között rendszeres fellépője az Arthur Godfrey and His Friends című műsornak, később pedig csütörtök esténként saját The Pat Boone Chevy Showroom című televíziós műsorát vezeti.

Külön kell szólnunk a”A Wonderful Time Up There„, más címmel “Gospel Boogie” c. gospel dalról, hiszen a magyar közönség egyik kedvence. A dal nem tradicionális ahogy sokan gondolják, szerzője Lee Roy Abernathy, aki maga veszi lemezre a szerzeményét első ízben. Az 1947-ben, a White Church Record kiadó gondozásában megjelenő lemezen az előadó a „Leroy Abernathy Homeland Harmony Quartet„-ként van feltüntetve.

A dalt „A Wonderful Time Up There” címmel Pat Boone 1958-ban rögzíti Billy Vaughn zenekarának és kórusának közreműködésével. A lemez az Egyesült Királyságban No.2., az Egyesült Államokban a No.4. helyig fut fel és szerepel az 1959-es “Pat Boone Sings” című albumon. A kislemez B-oldala, az „It’s Too Soon to Know” az Egyesült Államokban a No.4., az Egyesült Királyságban pedig a No.7. helyig jut 1958-ban.

Az 1960-as évek elején egy serdülőknek szóló tanácsadó könyvsorozatot kezd írni, ezek közül az egyik a “Twixt Twelve and Twenty” címet viseli. A könyv reklámozását összekötik a dallal.

Petnek brit invázió előtti utolsó sikere, amely egyben karrierjének legerősebb szakaszát is lezárja, a “Speedy Gonzales” c. dal. Érdekes, hogy ezt a dalt sem neki írják, ez is csak egy feldolgozás. 1961-es dal szerzői: Buddy Kaye, Ethel Lee és David Hess (David Dante) és David Hess veszi először lemezre az RCA kiadónál. David Dante eredetije 1961 áprilisában rövid időre felkerül az amerikai Music Vendor listájára. 1962-ben.

Pat nem sokat változtat az eredeti felvételen, kicsit csiszoltabbá teszi. A Boone-féle verzió a Billboard Hot 100-as lista No.6. helyére fut fel az Egyesült Államokban, Európában számos nemzeti listán jobban szerepel, Belgiumban, Nyugat-Németországban, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában No.1. listavezető. A dal több, mint egymillió példányban kel el és aranylemez lesz. A dal “női” hangja („La-la-la-la…”) Robin Wardé, Speedy Gonzales hangját Mel Blanc adja, ugyanaz a művész, aki a Warner Brothers rajzfilmjeiben az egér hangja.

A brit invázió véget vetett Boone slágergyártói karrierjének, bár az 1960-as évek folyamán tovább folytatja a lemezfelvételeket. Ő is Európában szándékozik karrierjét életben tartani, 1966-ban részt vesz az olaszországi Sanremo zenei fesztiválon, ahol a “Mai mai mai Valentina” c. dalt adja elő olaszul, valamint a “Se tu non fossi qui” című dalt, szintén olaszul.


Bár a dalokból nem lesz sláger, annyit keres vele, hogy ellátogat a Ferrari központjába a Modena melletti Maranellóba, azzal a szándékkal, hogy vásároljon egy Superamerica sportkocsit…

Ferrari Superamerica 1966

…de Enzo Ferrari lebeszéli őt a modell megvásárlásáról azzal, hogy Boone négy lányának nem lenne elég hely, és helyette egy négyajtós Ferrari 2+2-t ad el neki. Egy 2021-es interjúban Boone arról beszél, hogy az autót eladta mert nem tetszett neki.

Ferrari 2+2. 1966.

Egyben megcélozza ő is, mint megannyi amerikai előadó ebben az időszakban a német piacot, a “Mai mai mai Valentina” c. dalt németül is lemezre veszi, és több korábbi sikerét, így “Komm zu Mir Wenn Du Einsam Bis” vagy a “Wo Find ich Deine Traume”c. Dalokat.


Az 1970-es években gospelre és countryra vált és továbbra is fellép az országos televíziós műsorokban. Ebben az évtizedben a Boone család gospel énekes együttesként turnézik és gospel albumokat készít, mint például a “The Pat Boone Family” és a “The Family Who Prays”.

Ekkor alapítja meg a saját keresztényzenei lemezkiadóját, a Lamb & Lion Records lemezkiadót. 1974-ben Boone leszerződik a Motown country leányvállalatához, a Melodylandhez. Az 1970-es években Beverly Hills-i otthonukban olyan hírességek számára tart bibliaórákat, mint Doris Day, Glenn Ford, Zsa Zsa Gabor és Priscilla Presley. A család ezután kezd el járni a The Church On The Way-be Van Nuysban, a Foursquare Gospel megatemplomba.

Pat Boone a filmszínész.

Akárcsak Elvist, Pat Boonet is már elég korán elcsábítja Hollywood. Több ajánlat közül választhat, ő a 20th Century Fox mellett dönt azért, mert Elvis Presley is itt készíti első filmjét. 1956-ban a Century Fox egy általa megvásárolt színdarabot, a Bernardine-t dolgozta át filmvászonra, kifejezetten Boone számára. Az így készült film komoly siker lesz, 3,75 millió dollár profitot termel az Egyesült Államokban.

Következő filmje, az 1957-ben forgatott “April Love” még nagyobb siker. A film a “Home in Indiana” remake-je. Boone az egyik kedvenc filmjének tartja,

…az a fajta film, amiből bárcsak húszat még csinálhattam volna: musical, vonzó karakterek, némi dráma, jó történet, happy end, az a fajta film, amitől az ember jól érzi magát. Soha nem akartam lehangoló vagy erkölcstelen filmet készíteni.”– nyilatkozza.

Kevésbé népszerűre sikerül a “Mardi Gras” (1958) című zenés vígjáték.

Az egy évvel későbbi, “Az Utazás a Föld középpontjába” (1959) című sci-fi kalandfilm hatalmas sikert arat. Boone nem szívesen vállalta, és meg kellett győzni azzal, hogy felajánlották neki, hogy több dalt is elénekelhet, és a bevétel egy százalékát is megkapta, de végül örült neki, hogy elvállalta.

Producerként és főszereplőként jegyzi a Salute to the Teenagers (1960) című dokumentumfilmet. Egy katonai vígjátékkal folytatja, címe: All Hands on Deck (1961), ami enyhe sikert arat.

A State Fair (1962) című film már hatlamas anyagi bukás. A musicalek egyre kevésbé divatosak Hollywoodban, ezért Boone úgy dönt, hogy drámai szerepet vállal a Metro-Goldwyn-Mayer által forgalmazott “The Main Attraction” (1962) című filmben, ami anyagilag kifizetődő. Így megállapodik a Fox-szal, hogy három filmet készít, filmenként 200 000 dollárért a saját produkciós cégével. Az első egy krimi, A sárga kanári (The Yellow Canary, 1963) Boone még saját zsebből is fizetett egy kis pénzt, hogy segítsen a befejezésben. A film ismét hatalmas bukás.

Boone következő filmje a Fox számára egy másik alacsony költségvetésű próbálkozás, a “The Horror of It All “(1963), amelyet Angliában forgatnak. Ugyancsak Európában, Írországban forgatott egy vígjátékot, a “Never Put It in Writing” (Soha ne add írásba) (1964) címmel, ezt azonban már az Allied Artists számára. Boone harmadik filmje a Foxnak a “Goodbye Charlie” (1964). Ez egy kitűnő film, e sorok írója is imádja, Boone mellett Debbie Reynolds és Tony Curtis valamint Walter Matthau szerepel benne. (Valamelyik csatornán elérhető magyarul is). A “The Greatest Story Ever Told “(1965) (A valaha elmesélt legnagyobb sztori) a következő, majd a “The Perils of Pauline” (1967) című , amely egy nem megvalósult tévésorozat első darabja, és amit kizárólag néhány moziban vetítenek. Boone utolsó említésre méltó filmje a “The Cross and the Switchblade“(1970).
2003-ban a Nashville Gospel Music Association azzal ismeri el gospelfelvételi munkásságát, hogy beiktatja a Gospel Music Hall of Fame-be.

(Folyt. köv.)