A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 55. rész. Alan Freed felemelkedése és bukása

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 55. rész.

Alan Freed felemelkedése és bukása

1954 júliusában, a clevelandi sikert követően Freed a New York-i WINS-hez (1010 AM) költözik. Hardin, aki az eredeti Moondog szerepet kitalálta, 1956-ban kártérítési pert indít a WINS és személy szerint Freed ellen jogsértés miatt, azzal az indokkal, hogy igényt tart a „Moondog” névre, amely alatt 1947 óta zeneszerzőként tevékenykedik. A pert Hardin megnyeri, 6000 dollárt kap Freedtől, azzal a feltétellel, hogy lemond a Moondog név további használatáról.
1955-ben és 1956-ban Freed a házigazdája a „The Camel Rock and Roll Dance Party”-nak, amelyet a szponzor Camel cigarettáról kapta a nevét. A félórás műsor főszereplői Count Basie és zenekara, később Sam The Man Taylor és zenekara, de olyan heti rock ‘n’ roll vendégek is szerepelnek benne, mint LaVern Baker, Clyde McPhatter és Frankie Lyman and the Teenagers. Ezért a rádióműsort „Alan Freed’s Rock ‘n’ Roll Dance Party” néven is emlegetik.
Ez a korszak a rock and roll arany korszaka. Freed a rock and rollt a filmekkel teszi felejthetetlenné. Ezekben a filmekben maga is szerepel műsor vezetőként, konferansziéként.

A filmek:
• 1956: Rock Around the Clock filmben szereplő sztárok és egy együttesek:  Bill Haley & His Comets, The Platters, Freddie Bell and the Bellboys, Lisa Gaye.

• 1956: Rock, Rock, Rock filmben szereplő sztárok és egy együttesek:, Teddy Randazzo, Tuesday Weld, Chuck Berry, Frankie Lymon and the Teenagers, Johnny Burnette, LaVern Baker, The Flamingos, The Moonglows.

• 1957: Mister Rock and Roll filmben szereplő sztárok és egy együttesek: Rocky Graziano and Teddy Randazzo, Lionel Hampton, Ferlin Husky, Frankie Lymon, Little Richard, Brook Benton, Chuck Berry, Clyde McPhatter, LaVern Baker, Screamin’ Jay Hawkins.

• 1957: Don’t Knock the Rock filmben szereplő sztárok és egy együttesek:, Bill Haley and His Comets, Alan Dale, Little Richard and the Upsetters, The Treniers, Dave Appell and His Applejacks.

Ezeket a filmeket a tinédzserek gyakran óriási lelkesedéssel fogadták, mert a nagy vászonra hozták kedvenc amerikai előadóik vizuális ábrázolását, évekkel azelőtt, hogy a zenei videók ugyanilyen képet mutattak volna a kis televízió képernyőjén.
Freed egy heti főműsoridős tévésorozatot is kap, a “The Big Beat”-et, amelynek premierje 1957. július 12-én van az ABC-n. A műsort nyárra tervezik, azzal a kikötéssel, hogy ha elég nézője lesz, akkor az 1957-58-as tévészezonban is folytatódik. Bár a műsor nézettsége igen erős, hirtelen megszüntetik. A Wall Street Journalban olvashatjuk az okot:

Négy epizóddal a „The Big Beat”, Freed főműsoridőben futó zenei tévésorozata az ABC-n,  felháborodást keltett, amikor az afroamerikai művész Frankie Lymon a tévében egy fehér nézővel táncolt.

Még két epizódot adnak le, majd a műsort hirtelen törlik, az ABC déli helyi leányvállalatainak felháborodása miatt.

1958 májusában Freed kénytelen elhagyni az állomást, miután egy bostoni bálon, ahol Jerry Lee Lewis is szerepelt, zavargás tör ki. A WINS végül egy éjjel-nappal működő Top 40-es rock and roll rádióállomás lesz, egészen 1965. április 19-ig, jóval Freed távozása utánig.
Freed 1958 májusától a WABC (AM) rádióban is dolgozik, de 1959. november 21-én onnan is kirúgják, miután nem hajlandó aláírni egy nyilatkozatot, amely szerint soha nem fogadott el kenőpénzt. Ezt követően egy kis Los Angeles-i állomáshoz, a KDAY-hoz (1580 AM) szerződik, ahol körülbelül egy évig dolgozik.

1959-ben még egy rock and roll filmet forgat, ez:
• 1959: Go, Johnny Go! A filmben szereplő sztárok és egy együttesek: Jimmy Clanton, Chuck Berry, Ritchie Valens, Eddie Cochran, The Flamingos, Jackie Wilson, The Cadillacs, Sandy Stewart, Jo Ann Campbell, Harvey Fuqua and The Moonglows.

Chuck Berry ebben az időben Freed személyes jó barátja, a filmben ez is benne szerepel.
Ekkortájt Freed más népszerű műsorokban is feltűnik, a többi között a “To Tell the Truth” című műsorban, ahol megvédi az új „rock and roll” hangzást a városi fehér  középosztálybeli közönséggel szemben, akiknek egyértelműen jobban tetszik a swing zene: Polly Bergen, Ralph Bellamy, Hy Gardner és Kitty Carlisle.

A “payola” botrány

Az 1930-as évek előtt senki nem kutatta egy-egy dal népszerűségének okait. Az NBC rádiós/tévés “Your Hit Parade” című műsorát szponzoráló reklámügynökségek nem voltak hajlandóak felfedni azokat a konkrét módszereket, amelyeket a top slágerek meghatározásához használtak. Csak általános és homályos kijelentéseket tettek; hogy

a top slágerek meghatározása „a rádiókérések, a kottaeladások, a tánctermek kedvencei és a zenegépek táblázatai alapján történik.

Csakhogy az 1950-es években a slágerrádiók megjelenése fenyegetést jelent a dalszerzők béreire és a kiadók bevételi forrásaira. A a televíziós a kvízműsorok manipulációjának vizsgálata ezért kiterjed a rádió- és hanglemezipar számos korrupt gyakorlatára. A zeneiparon belül a Payola kifejezetten egy olyan gyakorlatra utalt, amely majdnem olyan régi, mint maga az iparág: népszerű slágerek gyártása azon az alapon, hogy a lemezek leforgatásáért a DJ-knek fizet a lemezkiadó.

Amikor 1960 februárjában a Payola-meghallgatások megkezdődnek, a nyilvánosságot egy pazar lemezlovas- kihallgatásról szóló műsorral szórakoztatják. Az egyik lemezlovas, Wesley Hopkins a clevelandi KYW rádiótól bevallja, hogy 1958 és 1959 folyamán 12 000 dollárt kapott a lemezkiadó cégektől „hallgatási díjként” a lemezek „kereskedelmi lehetőségeinek értékeléséért„. Egy másik DJ, Stan Richard, a bostoni WILD állomásról, szintén elismerte, hogy több ezer dollárt kapott különböző lemezpromóterektől, és bár Hopkinshoz hasonlóan ő is tagadja, hogy az ilyen díjak befolyásolnák a döntését, hogy mely lemezeket játssza le az adásban, természetesen senki nem hisz nekik.

Stan Richard kijelenti:

Úgy tűnik, ez az amerikai egy csodálatos életforma. Ha megteszem érted, te mit teszel értem?

Ez a megjegyzés készteti Eisenhower elnököt arra, hogy 1960. február 11-én a Payola gyakorlatot a közerkölcs megsértésének nevezi, és új törvényt javasol, amely a Payola-ügyben való részvételt bűncselekménynek minősítteti.
Az első amerikai kongresszusi payola-vizsgálatok 1959-ben indulnak, amelyet a Képviselőház törvényhozási felügyeletért felelős albizottsága folytat és nyomban Freedet veszik elő. A bizottsági meghallgatásokon a DJ Alan Freed nem együttműködő. Dick Clark is tanúskodik a bizottság előtt, de elkerüli a következményeket, részben annak köszönhetően, hogy televíziós műsorának részben maga a tulajdonosa.

A vizsgálatot követően a rádiós DJ-ket megfosztották attól  a lehetőségtől, hogy maguk határozzanak a programban eljátszásra kerülő lemezekről, a programozási döntések az állomások programigazgatóinak hatáskörébe kerülnek. Ez azonban azzal az eredménnyel jár, hogy leegyszerűsíti a payola folyamatát: ahelyett, hogy számos DJ-t kellene megkenni, a lemezkiadóknak csak az állomás programigazgatóját kell lefizetni.

Freedet nem veszti szem elől a kongresszus, ezért 1958-ban, amikor vitába keveredik Bostonban a rendet biztosító rendőrséggel, letartóztatják és lázadásra való felbujtással vádolják. Freed karrierjét jelentősen befolyásolja, amikor kiderül, hogy elfogadta a payolát (fizetségeket a lemezkiadó cégektől azért, hogy bizonyos lemezeket játsszon). Kezdetben ugyan tagadja, hogy payolát fogadott volna el, de később beismeri a rajongói előtt, hogy kenőpénzt fogadott el.

1962 decemberében, miután többrendbeli kereskedelmi vesztegetés miatt vádat emelnek ellene, Freed bűnösnek vallja magát kétrendbeli kereskedelmi vesztegetésben, és háromszáz dollár pénzbírságot kap, valamint felfüggesztett börtönbüntetést.

Egy sor összeférhetetlenségi vád is felmerül ellene, miszerint olyan dalszerzői társszerzői díjakat vett fel, amelyek nem jártak volna neki. A legnevezetesebb példa erre Chuck Berry „Maybellene” című dala. A részvételi jogok átvétele lehetővé tette számára, hogy megkapja a dal jogdíjainak egy részét, amit úgy tudott növelni, hogy a saját műsorában erősen reklámozta a lemezt. (Berry végül vissza tudta szerezni az írói elismerést.)

Egy másik példában Harvey Fuqua a The Moonglowsból ragaszkodott ahhoz, hogy Freed neve nem csupán egy elismerés volt a „Sincerely” című dalban, és hogy valójában ő a dal társszerzője. Egy másik együttes, a The Flamingos szintén azt állította, hogy Freed tévesen vett fel jogdíjat néhány dalukért.
1964-ben Freed ellen vádat emel egy szövetségi esküdtszék adócsalás miatt és arra kötelezik, hogy fizessen 37 920 dollár adót az állítólagosan be nem jelentett jövedelmei után.

A payola-botrány negatív publicitása miatt egyetlen tekintélyes állomás sem akarja alkalmazni Freedet, ezért 1960-ban a nyugati partra költözik, ahol a kaliforniai Santa Monicában lévő KDAY/1580-nál dolgozik. 1962-ben, miután a KDAY megtagadja tőle, hogy „rock and roll” színpadi műsorokat népszerűsítsen, Freed a floridai Miamiba, a WQAM-hez költözik. A folyamatos stressz miatt az alkoholfogyasztása megnő, és két hónap elteltével innen is kicsapják.

1964 folyamán visszatér Los Angeles környékére egy rövid időre a Long Beach-i KNOB/97.9 állomáshoz.
A kaliforniai Palm Springs Racquet Club Estates negyedében él ekkor. 1965. január 20-án, 43 éves korában hal meg alkoholizmus okozta uremiában és májzsugorban.

Halála előtt az FBI továbbra is fenntartja, hogy 38 000 dollárral tartozik adócsalás miatt, de Freednek akkor nincs meg az anyagi lehetősége, hogy ezt az összeget kifizesse.

Eredetileg a New York-i Hartsdale-ben lévő Ferncliff temetőben temetik el. 2002 márciusában Judith Fisher Freed, a menye viszi el a hamvait a Rock and Roll Hall of Fame-be, Clevelandbe. 2014. augusztus 1-jén a Hall of Fame megkéri Alan Freed fiát, Lance Freedet, hogy végleg távolítsa el a hamvakat, amit ő meg is tesz. A Freed család később a clevelandi Lake View temetőben temeti el, a hamvait egy Freed képmását ábrázoló zenegép alakú emlékmű alatt.

(Folyt. köv.)