A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 57. „Mr. Personality” a new orleansi fekete rock and roll úttörője, Lloyd Price
Written by Horváth Ede on 2022.06.26.
Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.
A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek 57.
„Mr. Personality” a new orleansi fekete rock and roll úttörője, Lloyd Price
Mottó:
A bluesnak született egy törvénytelen gyereke, amit rock and rollnak hívnak. (Little Richard)
Little Richard alaposan rátapintott a lényegre, mert tagadhatatlan tény, hogy a fekete rock and roll szülőhelyét messze délen kell keresni, ott, ahonnan a blues is származik. Sokan vannak, akik magukat a fekete rock and roll úttörőjének tekintik, ám nem igen szokták közéjük sorolni Lloyd Price – t, aki pedig megérdemli ezt a besorolást. Annál is inkább, mert Price a rock and roll new orleansi változatának volt képviselője, akárcsak Fats Domino és annak a Speciality Records istállóhoz tartozott, amely meghatározó szerepet játszott a rock and roll létrejöttében és népszerűsítésében. Mint fekete előadó maga is alaposan megszenvedte karrierje során a szegregációt.
Lloyd 1933. március 9-én a louisianai Kennerben születik, Beatrice és Louis Price 11 gyermekének (három lány és nyolc fiú) legfiatalabbikaként. Szülei egy akik egy Fish’n’Fry nevű éttermet vezetnek és bár az étterem szép pénzt hoz, a sok gyerekre a pénz el is megy. Ezért a fiatal Lloyd is kénytelen besegíteni a családi vállalkozásba. Mint minden déli fekete család, ők is vasárnaponként templomba járnak, ahol a kis Lloyd hamar kitűnik zenei képességeivel, a helyi templom gospel kórusában ő énekli a vezető szólamot. A templomban van egy zongora és a gyülekezetvezető tanítja az érdeklődő Lloydot játszani, sőt egy katonai trombitát is kap ajándékba valamelyik szomszédtól, ezen is tanul játszani. A gyülekezetvezetőnek feltűnik, hogy Lloyd olyan dalokat is játszik a zongorán, amelyek világiak és amelyeket a gyülekezetvezető sem ismer. Amikor rákérdez, hol hallotta ezeket, Lloyd azt feleli, hogy az éttermükben van egy zenegép és azon lejátszott dalokat játssza hallás után. Egyik kedvence, amit már ekkor RandB stílusban ad elő, Louis Jordan “Saturday Night Fish Fry” című dala.
Sajnos, a templom lelkipásztora nem fogadja örömmel Lloyd-nak az ilyen irányú fejlődését, és felmondja a leckéket.
Miután otthagyja a középiskolát, bátyjával, Leóval zenekart alapít. Műsor helyet kapnak a helyi WBOK rádióállomáson, ahol Price-nak megtetszik a DJ, Okey Dokey által használt szlogen, amellyel az állomás szponzorát népszerűsíti:
Lawdy Miss Clawdy, anya házi pitéi és Maxwell House kávé!
Price így emlékeszik vissza:
Forgattam magamban ezt a reklámot, és elhatároztam, csinálok belőle egy dalt. Gondolkodtam, hogy milyen legyen a ritmus. Lassú vagy rockos … A bátyám, Leo, egy fazékra csapkodva megadta a dal ritmusát. A ‘Lawdy Miss Clawdy’ világszerte ismertté tette ezt a fazékon bemutatott ritmust.
1952-ben Art Rupe, a Los Angeles-i Specialty Records alapítója új tehetségeket keresve érkezik New Orleansba.
1952-ben Cosimo Matassa, a helyi stúdió tulajdonosa bemutatja Lloydot Dave Bartholomew-nak, Fats Domino számos korai slágerének társszerzőjének és producerének. Bartholomew behívja a tizenkilenc éves Lloyd Price-t meghallgatásra Rupe-hoz Matassa J&M stúdiójába.
Price úgy emlékezik, hogy meghallgatta a dalt, és bár láthatóan tetszett neki, de anélkül utazott el New Yorkba, hogy elintézte volna, hogy felvétel készüljön belőle. Price végtelenül elkeseredik és már lassan el is felejti a meghallgatást, amikor két hónappal később kap egy hívást Bartholomew-tól:
Art Rupe itt van New Orleansban ,és fel akarja venni a maga dalát.
A „Lawdy Miss Clawdy„-t 1952. március 13-án veszik fel Cosimo Matassa New Orleans-i J&M stúdiójában. Dave Bartholomew biztosra akar menni, ezért a saját kísérőzenekarát használja a felvételhez, Salvador Doucette a zongorista, Ernest McLean gitáros, Frank Fields basszusgitáros, Earl Palmer dobol, Herbert Hardesty (tenor) és Joe Harris (alt) szaxofonozik. Az első próbálkozások nem sikeresek, állítólag azért, mert Bartholomew elégedetlen Doucette zongoraszólamával. Amikor Fats Domino megérkezik a stúdióba, Bartholomew rábeszéli, hogy üljön be a felvételre. Egy próba után Bartholomew bejelenti:
„OK, ez az„, és Matassa elindítja a magnót.
Megszületik a „Lawdy Miss Clawdy” Fats Domino „gördülő trilláival”, egy kaszkádszerű, kürtszerű menetben.
Bár Domino addigra már több dalt is felvett a védjegyének számító zongora triolák stílusát használva, Price slágere biztosítja számára a legnagyobb nyilvánosságot addig az időpontig. A dal másik kulcsfontosságú eleme Earl Palmer dobolása, amelyet úgy írnak le, mint „billegő, középtempós shuffle ütemek, forgalmas ride cimbalommal”. Ezt Palmer minden ütem második és negyedik ütemének snare-re helyezett hangsúlya pontozza le, ami miatt a felvételt „a backbeat atyjaként” emlegetik. A jellegzetes New Orleans-i stílusban a többi kísérő hangszer is hozzájárul a dal ritmikus lendületéhez, „különböző ritmuselemeket biztosítva, több különböző mintában …”. Ezt az összetett, rétegzett ütemet az afrikai poliritmusokhoz is lehetne hasonlítani” –írja a szakirodalom.
A „Lawdy Miss Clawdy” egy nyolc ütemű blues progressziót követ, és 12/8-os ütemben, A♭ hangnemben lett felvéve. A dallam hasonlít Fats Domino 1950-es „The Fat Man” című slágerére, amit viszont egy „Junkers Blues” című régi blues dallamból ered.
Price dalában is ugyanazok a háttérzenészek szerepelnek a legtöbbször, mint Domino felvételein. Price énekét „szívszorító jajveszékelés”- ként, vagy „kifejező, jajveszékelő”stílusúnak írják le.
A dal szövege egy kapcsolat elvesztésétől rettegő miatti tinédzser szorongását írja le. A dal egy korábbi felvétele így kezdődik:
Oh now lawdy lawdy lawdy lawdy Miss Clawdy, girl who can your lover be
Well please don’t excite me baby, no it can’t be me”
(“Oh now lawdy lawdy lawdy lawdy Miss Clawdy, te lány, ki lehet a te szerelmed, Nos, ne izgass, bébi, az nem lehet, hogy én legyek az”)
A Specialty Records 1952 áprilisában adja ki a „Lawdy Miss Clawdy„-t. 1952. május 17-én kerül fel a Billboard R&B listájára, ahol összesen 26 hétig (!) marad. A dal a No.1. első helyig jut, ahol hét hetet tölt(!). A kislemezből közel egymillió példányt adtak el, és a lemezforgalmazók arról számolnak be, hogy a szokásos R&B piacon kívül is jól fogy, de a Billboard poplistájára nem kerül fel. Ennek ellenére az évtized egyik legsikeresebb kislemeze, és mivel ez az évtized az ötvenes évek, ez nem kis dolog. A „Lawdy Miss Clawdy” 1952-ben a Billboard és a Cashbox magazinokban is az „Év R&B lemeze” lesz, Price a Cashbox „1952 legjobb új R&B énekese” címet is kiérdemli. A felvétel 1995-ben felkerül a Rock and Roll Hall of Fame „500 dal, amelyek formálták a rock and rollt” listájára. Dawson és Propes zenei szakírók a „Lawdy Miss Clawdy„-t az első rock and roll dalok közé sorolják.
A „Lawdy Miss Clawdy” a New Orleans-i rock and roll évek mintája.
Sikerét sokan megpróbálták utánozni, egy szerző szerint „egy ideig minden New Orleansból érkező új R&B dal gyanúsan úgy hangzott, mint a „Lawdy Miss Clawdy.
1953-ban Tommy Ridgley énekes, Price barátja, aki majdnem elsőként veszi fel a „Lawdy Miss Clawdy” válaszdalát „Oh, Lawdy, My Baby” címmel.
1958-ban Larry Williams, aki Lloyd Price inasa és sofőrje, átdolgozza a dalt „Dizzy Miss Lizzy„-vé.
Price ezt követően sorra veszi lemezre Top 10-es R&B slágereit, ezek “Oooh Oooh Oooh Oooh”, “Restless Heart”, “Ain’t It a Shame” és a “Tell Me Pretty Baby” . Az 50-es évek szegregált Amerikájában Price népszerűsége politikai kérdéssé kezd válni. Maga meséli el, hogy 1953-ban a sorozóbizottság közölte vele,
be kell vonulnia a szolgálatba, mert ez a Lawdy Miss Clawdy dolog, ha tovább folytatja, faji zavargást fog okozni.
Behívják tehát az amerikai hadseregbe és 1954-ben Koreába küldik. Amikor visszatér, azt tapasztalja, hogy helyét Little Richard foglalta el. Ráadásul korábbi sofőrje, Larry Williams is készít felvételeket a kiadónál, éppen a „Short Fat Fannie” című szerzeményével szerepel az RandB lista Top 10-ében.
Hiába jelentkezik, a Speciality Records már nem kíváncsi rá. Ezért Harold Logannal és Bill Boskenttel megalapítja a KRC lemezkiadót. Első kislemezük a „Just Because„, amit az ABC Records vállal fel terjesztésre.
1957 és 1959 között Price egy sor országos slágert vesz fel az ABC számára, amelyek sikeresen adaptálják a New Orleans-i hangzást, köztük a „Stagger Lee„-t ,amely a pop és R&B listák élére kerül a No.1. helyre és amelyből több mint egymillió példányban kel el és aranylemez lesz.
A „Personality” a No.2. helyig fut fel és az „I’m Gonna Get Married” a No.3. helyet éri el.
Amikor Price megjelenik az American Bandstand című televíziós műsorban, hogy elénekelje a „Stagger Lee„-t, a műsor producere és házigazdája, Dick Clark ragaszkodik hozzá, hogy módosítsa a szöveget, annak erőszakos tartalma miatt. A „Stagger Lee” egy régi blues standardnek a feldolgozása. A dalt korábban már sokszor rögzítették más művészek. Greil Marcus, a dal történetének kritikai elemzésében azt írja, hogy Price verziója egy lelkes rock előadás,
csupa lendület, amit egy bőgő szaxofon hajt előre.
Itt kell megjegyezzük, hogy Price összes ilyen korai felvételén („Personality„, „Stagger Lee„, „I’m Gonna Get Married” és mások) Merritt Mel Dalton a vezető szaxofonos, ő is tagja a turnézó zenekarnak, Price-szal együtt szerepel a The Ed Sullivan Show-ban. A „Stagger Lee” eredeti slágerfelvételén Clarence Johnson zongorázik, John Patton basszusgitározik, Charles McClendon és Eddie Saunders tenorszaxofonozik, Ted Curson trombitál és Sticks Simpkins dobol.
1962-ben Price és üzlettársa, Harold Logan megalapítják a Double L Records-ot. Ugyanebben az évben Wilson Pickett is ennél a kiadónál kezdi pályafutását. Price és üzlettársa, Logan egy közös klubot is alapít “Birdland in New York” néven a New York-i Broadway 1674-es szám alatt. Logant 1969-ben meggyilkolják, fejbe lövik a klubhoz kapcsolódó irodájában. Price ezután új kiadót alapít, a Turntable-t.
Az 1970-es években Price segít Don King boksz promóterének a bokszmeccsek népszerűsítésében, beleértve a Muhammad Ali és George Foreman közötti „Rumble in the Jungle” bokszmeccset is, amit a zaire-i Kinshasában rendeznek. A meccset kísérő koncerten James Brown és B. B. King is fellép. Végül Lloyd és Don King megalapítják az LPG lemezkiadót, amely Price utolsó slágerét, a „What Did You Do With My Love„-t adja ki,immár korlátozott sikerrel.
Price 1993-ban Jerry Lee Lewis, Little Richard és Gary U.S. Bonds társaságában Európában turnézik. 2005-ben a „Four Kings of Rhythm and Blues” turnén soul legendákkal, Jerry Butlerrel, Gene Chandlerrel és Ben E. Kinggel lép fel.
Price megjelenik a 2005-ös “Make It Funky!” című dokumentumfilmben, ami a New Orleans-i zene történetét és a rhythm and blues-ra, rock and rollra, funkra és jazzre gyakorolt hatását mutatja be. A filmben Price Allen Toussaint-tel és zenekarával előadja a „Lawdy Miss Clawdy„-t.
2010. június 20-án szerepel és énekel az HBO “Treme” című sorozatának 1. évadának fináléjában.
2011-ben kiadja önéletrajzát: “Az ötvenes évek igazi királya” alcímmel a “The Lloyd Price Story”-t és dolgozik egy Broadway-musicalen, a “Lawdy Miss Clawdy”-n, amely az életére és a sztárrá válására összpontosít. A musical azt is elmeséli, hogyan fejlődött ki a rock and roll az 1950-es évek elejének New Orleans-i zenei színteréből.
2017-ben kiadja élete utolsó albumát “This Is Rock and Roll” címmel.
1994-ben megkapja a Rhythm and Blues Foundation úttörő díját, 1998-ban bekerül a Rock and Roll Hall of Fame-be. 2010-ben beiktatják a Louisiana Music Hall of Fame-be, 2019-ben pedig a National Rhythm & Blues Hall of Fame-be.
2021. május 3-án, 88 éves korában éri a halál.
(Folyt. köv.)