Az Igazi ELVIS 106. – Elvis’ ’68 Come back special

Written by on 2023.04.21.

Barcs Endre “Az igazi ELVIS” c. regénye folytatásokban közölve.

Az Igazi ELVIS 106. – Elvis’ ’68 Come back special

Június 17

Elvis táncleckéket vesz, dialógust tanul a televíziós műsorához.

Június 19

Elvis a zenei próbához az öltözőben, „unplugged” azaz elektromos hangosítás nélkül gyakorolja régi slágereit eredeti zenészeivel egy álló hétig. Ez annyira „életszagú” izzadtságos szenvedő és humoros, hogy Steve Binder eleinte úgy határoz, hogy magát az öltözői próbát veszik fel a showhoz, majd úgy dönt, történjék ez a meghívott közönség előtt, bizonyára nekik is fog tetszeni. De nem biztos a sikerben, ezért egy „álló verziót” is betervez az adásba, ahol már az Elvis mögötti nagyzenekar is megszólal.

Június 21

Binder megkéri a show zenei rendezőjét, Bones Howe-t, hogy írjon egy „szociálisan érzékeny dalt” Elvis számára, amit a show végén, csattanóként adhat elő az ezredes által kért I’ll Be Home For Christmas helyett. Howe még ezen a délután meg is írja a kért dalt, amelynek címe: If I Can Dream. Elvis vagy egy tucatszor meghallgatja, annyira tetszik neki, és belemegy abba, hogy ellentmondva az ezredes kérésének, ezzel a dallal zárja a showt.

Június 25

Sajtótájékoztató, amelyen hivatalosan is bejelentik a decemberi NBC Special TV Show tényét. A televíziós showra a Elvis’ ’68 Come back special (Elvis 68-as visszatérése, különkiadás) cím ragad majd, ez lesz az általánosan leterjedt. Elvis szól arról, hogy a hónap eleje óta dolgozik rajta, és már nagyon várja, hogyan fogadja majd ismét a közönsége. Arról is szól, hogy már a dalok rögzítésébe is belefogott, de a részletekről nem árul el semmit.

A tájékoztatón jelen van Bob Finkel, a show producere, Steve Binder, a show rendezője, és Bones Howe, a lemezfelvétel producere és technikusa. A hangulat igen felszabadult, nem látni, csak mosolygós arcokat, ami előre sejteti a sikert. Binder annyit elárul, hogy az amerikai televíziózás történetében most fordul majd elő első ízben, hogy egyetlen sztár tölt meg egy egész estés főműsort egy országos televízióban, sztárvendégek nélkül.

Azt is lemondja, hogy a show mögött egy fiatal gitáros története húzódik meg, aki a szegénységből eljut a csillogásba, de rájön, hogy a boldogság otthon várja, a családja körében.

Június 27

Elvis zenészeivel elkészíti az úgynevezett „ülő show” próbáját az NBC stúdiójának közepén felállított dobogón, ezúttal még nézők nélkül. Az ezredes, aki ellátogat a felvételre, rendkívül elégedetlen azzal, amit lát, szerinte ennek semmi köze a karácsonyhoz, és azt az Elvis képet szándékozik visszahozni, amitől Elvist mindig is óvta.

Azzal fejezi ki elégedetlenségét, hogy nem engedi szétosztani a jegyeket a show-t megnézni kívánó nézőknek, ezért a stáb tagjai átszaladnak a szemközti étterembe, a Bob’s Big Boy-ba (4211 W. Riverside Drive., Burbank) és könyörögnek a tulajdonosnak, hogy küldje át a vendégeket Elvis koncertjére.

Elvis amúgy is végtelenül ideges, amiért ismét közönség előtt kell szerepelnie, hiszen hét éve nem lépett fel közönség előtt, és azt kérdezi Bindertől, mi történjék, ha nem bírja idegekkel, vagy ha a közönség nem mutat érdeklődést iránta. Binder nemes egyszerűséggel azt mondja Elvisnek:

Fogd a gitárodat, és egyszerűen sétálj le a színpadról. Nem történik semmi, maradunk a hagyományos verziónál.

Amikor Elvis kimegy, csupán a hirtelenében elérhető nézők és az étteremből átjövő vendégek fogják körül a stúdió színpadot, ezért csak igen szűk képkivágással dolgozik a rendező. Elvis ennek ellenére eljátssza, amit Binder ajánlott neki. Megáll a dobogó tetején és azt mondja, „Viszlát!”, mintha megrettenne a közönségtől.

Két showt vesznek fel, egy délutánit és egy estit. Sokak szerint ez az „ülő show” élete legkiemelkedőbb szereplése.

Ez a show indítja majd útjára az MTV Unplugged sorozatát, ahol neves előadók csupán akusztikus hangszerekkel adnak koncertet. Elvis tehát ismét, ki tudja hanyadszor, a „világon az első” szerepét játssza el.

Június 28

Elvis felveszi a gospel egyveleget és a vitatott minőségű „bordélyház” jelenetet, ami soha nem kerül adásba. Az NBC cenzorainak ugyan nincs kifogásuk a jelenet ellen, de a fő szponzor, a Singer varrógép vállalat tulajdonosai nem akarják a jelenettel feldühíteni a nézőket. (A kivágott jelenet látható lesz majd a 2004-ben kiadott ’68 comeback special delux edition háromlemezes DVD-n.)



Június 29

Elvis elkészíti az úgynevezett „álló showt”. Ugyancsak két showt rögzítenek, de immár telt „ház” előtt. A stúdiót ezúttal elözönlik a rajongók.

Június 30

A show zárójelenetét veszik fel. Elvis öt (!) változatban énekli el az If I Can Dream című dalt.

Július 4

Elvis jótékony célú aukció keretében elárverezi 1964-es Rolls Royce-át.

Július 22

Elvis elkezdi forgatni 29. filmjét, a Charro!-t Arizonában, az Apacheland Movie Ranchen, valamint az Old Tucson Studiosban. A forgatás augusztus közepéig tart.

Ez az egyetlen olyan film, ahol Elvis a megjelenésével nem a hölgyeket kívánja elbájolni. Szakállas és egyetlen dalt sem énekel el a kamerák előtt. Mindössze egyetlen dalt rögzít a filmhez.

Augusztus 20

Parker ezredes megtekinti a show nagyjából összevágott változatát, és kikel magából. Két oldalas memorandumot ír, amelyben felhívja a producerek figyelmét azokra a hibákra, amelyeket szerinte azok elkövettek, mindenekelőtt arra, hogy a show egyáltalán nem a megszokott karácsonyi műsor, hiszen nincsenek is benne karácsonyi dalok.

Az ezredes szerint a show, ha így marad, óriási bukás lesz Elvis számára. Parker azzal fenyegetőzik, hogy a producerek költségére újra felvéteti az egész műsort. Elvist meg arra figyelmezteti, hogy kötelessége a szerződés szerint eljárnia, és hagyományos karácsonyi műsorral jelentkeznie. A vita végül azzal oldódik meg, hogy a rendező visszavágja a műsorba, az ülő show során felvett Blue Christmas számot.

Szeptember

Az RCA piacra dobja Little less conversation című kislemezét. Katalógusszáma: RCA 47-9610. Ez az első lemeze, amely új stúdióban, a Western Recordersben készül 1968. március 7-én.

A kislemezen két felvétel található. Ezek: Almost in love/Little less conversation.

Az A oldali dalt Elvis a Live a little, love a little filmhez veszi fel. A dal szerzői Luiz Floriano Bonfá és Randy Starr. Bonfá neves brazil gitáros és dalszerző, akinek a Fekete Orfeusz c. filmhez írt dalai világhírűek.

A másik szerző, Randy Starr, fogorvos(!) Ennek ellenére 12 dalt ír Elvisnek. Igaz, Starr énekel is, a The Islanders kvartett tagja. Olyan énekeseknek ír dalokat, mint Connie Francis, Jackie Wilson, The Kingston Trio, Teresa Brewer, Chet Atkins.

Ez a dal mindössze No.95. helyre jut fel a Billboard listára.

A B oldali dal Morris Mac Davis és Billy Strange szerzeménye. Mac Davis countryénekes, dalszerző, valamint színész. Abban a városban született, ahol Buddy Holly. Ő a producere Elvis In the ghetto, Memories, Don’t cry daddy dalainak is. Billy Strange több dalt ír Elvisnek, így pl. a Charro!-t. De ő a szerzője a híres Limbo rock-nak is, amit Chubby Checker és a The Champs visz sikerre.

A dal No.69. pozícióba jut a Billboard kislemez listán.

Október 1

Elvis Memphisben részt vesz Dewey Phillips rádiós műsorvezető és DJ temetésén. Ő volt az a lemezlovas, aki először játszott le rádióműsorban Elvis felvételt, Elvis bemutatkozó kislemezét, a That’s All Right Mama-t.

Dewey Phillips sírja

Október 15

Hollywoodban, a Samuel Goldwyn stúdióban rögzíti a Charro! film főcím dalát, amely Billy Strange és Mac Davis szerzeménye. A felvételvezető, a zenekar irányítója és a dal hangszerelője nem más, mint maga Hugo Montenegro, aki a Clint Eastwood főszereplésével készült The Good, The Bad and The Ugly (A jó, a gonosz és a csúf) c. western film zenei vezetője.

Október 22

Elvis megkezdi 30. filmjének, a The Trouble With Girls (And How To Get Into It)-nek a forgatását. A film az MGM produkciójában készül. Ez már tipikus Elvis film, komédia szép lányokkal, és négy Elvis dallal. Bemutatása után a film igen gyengén szerepel, annak ellenére, hogy Parker ezredes ötlete alapján egy jegy áráért két filmet lehet megnézni, az Elvis filmen kívül a The Green Slime tudományos fantasztikus játékfilmet. Elvist ekkor már annyira a színpadi visszatérés érdekli, hogy magában már teljesen hátat fordít a színészkedésnek.

(Folyt köv.)


[There are no radio stations in the database]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás