Eddie Bond

Eddie Bond

Annak ellenére, hogy soha nem vált országos hírűvé, Eddie Bond 50 éven át rockabilly és country sztárként, valamint rádiós személyiségként is megállta a helyét. Elvis Presley kortársa, aki az 50-es évek közepén Memphisben és a Louisiana Hayride-on is megfordult, Bond a korszak egyik legjobb énekese volt, és az egyik legmenőbb zenekar, a Stompers élén állt, de soha nem tudott úgy kitörni, mint Elvis. Lemezei azonban, legyenek azok rockabilly, country vagy gospel, az 50-es évek közepétől az 1960-as évekig a legjobbak közé tartoztak Memphisben, és hozzájárultak ahhoz, hogy Bond az új évezredben is kedvelt country/rockabilly előadó maradjon.

Eddie James Bond Memphisben született, és eredetileg Ernest Tubb és Roy Acuff munkássága vonzotta a zenéhez. Nyolcéves korára Bond már elég pénzt gyűjtött ahhoz, hogy megvegye első gitárját, és tizenévesen Memphis környéki sörözőkben játszott. Az iskola elvégzése után különböző munkák között ingázott, többek között bútorgyári munkás és teherautó-sofőr volt, majd 18 hónapig a haditengerészetnél szolgált.

Eddie Bond

Miután visszatért a civil életbe, elkezdte összeállítani zenekarát, a Stompers-t, amelynek tagjai között 1952-1954-ben különböző időpontokban Jody Chastain és Curtis Lee Anderson is szerepelt. 1955-re a csapat alapemberei közé tartozott Reggie Young szólógitáros, John Hughey pedal steel-játékos és Johnny Fine dobos. Bond vezette a Stompers-t a déli és délnyugati turnékon, Roy Orbison mellett, más későbbi country és rock&roll sztárokkal együtt.

A Sun-nál Sam Phillipsnél és a Bihari fivérek Meteor kiadójánál tartott meghallgatásokon elbuktak. Végül 1955-ben leszerződött az aprócska Ekko Recordshoz, aminek eredményeképpen az év végén kiadott két kislemezt, a „Double Duty Lovin’„/”Talking Off the Wall„-t


és a „Love Makes a Fool (Everyday)„/”Your Eyes„-t.


Ezek kellemes, jól játszott country számok voltak, de nem szerepelt rajtuk a zenekar, csak Bond mint énekes. Hank Garland szólógitárossal, Jerry Byrd steel gitárossal és Marvin Hughes-szal ezek a felvételek rendben voltak, de nem voltak reprezentatívak Bond igazi hangzására nézve – a „Talking Off the Wall” egy rocker-nóta volt, szilárd ütemmel és sok feszültséggel a szóló- és ritmusgitár szólamokban, de ez volt a B-oldala az enyhébb „Double Duty Lovin’„-nak. Mindenesetre egyik lemez sem keltett feltűnést sem a közönség, sem a zenei világ részéről.

Bondnak és együttesének 1956-ban sikerült leszerződnie a Mercury Recordshoz, és ez volt az a pont, ahol igazán kiteljesedtek. Az Eddie Bond & the Stompers már az első, 1956 februárjában tartott Mercury-felvételükön is remekelt, és karcsú, kemény rockabilly hangzásukkal a legjobbakkal együtt zúztak. A zenekarban akkoriban Young, Hughey és Fine játszott, Bond pedig a ritmusgitározott.

Az „I Got a Woman„/”Rockin’ Daddy” című kislemez arról tanúskodik, hogy milyen izgalmakat tudtak kiváltani.


A Mercury debütáló lemeze 1956 tavaszán jól fogyott, és akkoriban rengeteg koncertet és műsoros megjelenést kaptak. Bond játszott a Louisiana Hayride-on Elvis Presley, Johnny Cash és Johnny Horton mellett, és ez idő tájt indította el saját rádióműsorát, amely tevékenység egyre nagyobb szerepet játszott karrierjében. Második Mercury sessionje még több rockabilly aranyat hozott, köztük a „Slip, Slip, Slippin’ In„-t és a „Flip, Flop Mama„-t, és ezek tisztességesen, ha nem is látványosan, de elkeltek.


Bond azonban nem maradt a rockabilly zenénél, és későbbi Mercury-felvételein country oldalakat készített, bár a „Love Love Love Love” elég rockisra sikeredett.

Mercury-szerződése 1957-ben lejárt, és a következő session-ökön Bond ismét rockabillyt csinált, amit még több countryzene követett, sőt a 60-as évek elején még a gospelbe is belekóstolt.

Bond legnagyobb sikerét a következő években a rádióban aratta, ahol műsora hatalmas hallgatottságot ért el; ez pedig segített fenntartani lemezeladásait, mivel különböző kiadóknak különböző dalokat vett fel vagy licencelt, többnyire country stílusban.

Eddie Bondból sosem lett volna egy másik Elvis Presley – nem lehetett belőle olyan könnyen filmsztárt csinálni, vagy más hangzásokba elágazni, és túl sikeres volt már korán a rádióban ahhoz, hogy felhagyjon ezzel a tevékenységgel. De Conway Twitty (akivel 1955 körül játszott együtt, amikor az utóbbi még Harold Jenkins néven volt ismert) több mint méltó vetélytársa volt, kellemes tenorhangjával, és drámai árnyaltságával, valamint jó érzékével ahhoz, hogyan kell előadni egy dalt, legyen az ballada, rocker vagy gospel szám. A kilencvenes években és az új évszázadban is folytatta a fellépéseket. Különösen sikeres volt műsorvezetői karrierje, amely széles country közönséget biztosított számára, míg az 50-es évek klasszikus rockabilly oldala segítettek abban, hogy élő legendává váljon a rajongók körében, különösen Európában. Öt évtizedes előadói pályafutása során hű maradt country és rockabilly gyökereihez. ~ Bruce Eder, Rovi

Forrás: sunrecords.com