Huelyn Wayne Duvall

Huelyn Wayne Duvall

Huelyn Wayne Duvall (1939. augusztus 18. – 2019. május 15.) amerikai rock and roll és rockabilly zenész.

Amikor Huelyn Duvall 1939-ben megszületett Bill és Ila Duvall gyermekeként, egy 7 éves nővér, Doris valamint egy 3 éves testvér, Bob fogadták. Majd hogy négy évvel később egy másik testvér, Ruthie követte, két évvel Ruthie után pedig  Carolyn született meg. Édesapja iskolai tanár volt, édesanyja háziasszony. Első gitárját 14 éves korában kapta, a legtöbb hatást a helyi rádió gyakorolta rá, ami country zenét sugárzott. Huelyn édesapja volt az iskolaigazgató Huckabayben, ahol 1957-ben érettségizett. Az iskolának mindössze 300 diákja volt. A közeli Stephenville-ben (lakossága körülbelül 10 000 fő volt, a tejelő szarvasmarhák tejtermeléséről ismert), került kapcsolatba a hangfelvételekkel.

1955-56-ban fedezte fel a korszak leghíresebb rock&roll előadóit, olyanokat mint pl.: Carl Perkins, Elvis Presley, Buddy Knox, Buddy Holly stb. 1956-ban, még középiskolás korában Huelyn találkozott Lonnie Thompsonnal (egy szólógitárossal), aki akkoriban főiskolás volt. Mindkettőjüknek tetszett az új zene és elkezdtek együtt játszani. Egy helyi rádióállomáson hétvégente annyi dalt rögzítettek, hogy a rádió a következő héten minden nap lejátszott egyet közülük. A következő hétvégén aztán kezdték elölről a folyamatot.

Egy nap annak a tejüzemnek tulajdonosa, ahol Lonnie dolgozott (teheneket fejt) azt mondta nekünk, hogy jobban szólna a zenénk, ha lenne egy slap basszusgitárosunk. Lonnie egy másik közeli főiskolán megtalálta Ralph Clarkot, és elkezdtünk együtt dolgozni.

Lonnie-nak egy Les Paul custom gitárja volt, Ralph Clarknak pedig egy basszusgitárja. Huelyn apja vett neki egy Gibson J50 gitárt. James Mathison dobos nem sokkal később csatlakozott a csapathoz, Johnny Thompson (Lonnie ikertestvére) ritmusgitározott és háttérvokálozott Lonnie-val. 1957 februárja és szeptembere között a csapat körülbelül 50 helyi koncertet adott a középiskoláktól a főiskolákon át a rádióállomásokig, színházakig. Rendszeres fellépők lettek a Majestic Theaterben Ft. Worth-ben, a Cowtown Hoedown Showban, valamint a Big D Jamboree-ban Dallasban. A Cowtown Hoedownban nem engedték, hogy rock&rollt játsszanak, mígnem egy este telt ház előtt Huelyn azt mondta a zenekarnak, hogy

„felrázzuk a házat, aztán meglátjuk, mi lesz”.

Több ráadással később a rock&roll mégis belopta magát a helyiek szívébe . A csoport még egy country-stílusú nevet is felvett (Huelyn Duvall and the Troublesome Three), hogy a menedzsment kedvében járjon.

1957 nyarán Lonnie bemutatta Huelynt Danny Wolfe-nak, aki zenész, énekes és dalszerző volt. Gyorsan elkezdték összeállítani az anyagot egy új lemezfelvételhez. Danny szerződést szerzett Huelynnek a Challenge records-szal, Gene Autry countrysztár vadiúj lemezkiadójával, amely éppen akkor indult. Az első felvételre 1957. szeptember 27-én került sor a nashville-i Owen Bradley stúdióban, ahol a „Teen Queen„, a „Comin’ Or Goin’„, a „Boom Boom Baby” és a Pucker Paint című dalokat vették ekkor fel.

Grady Martin játszott szólógitáron, Floyd Cramer zongorán, „Buddy” Harmon dobolt és a The Jordanaires vokálozott. Huelyn nagyon csalódott volt, hogy az ő zenekarát nem használták fel a felvételen. Olyan sokat játszottak együtt, és mindannyian nagyon jó barátok lettek, de Huelynnek erre nem volt ráhatása. A kiadó vezetői mindenképpen profi stúdiózenészeket akartak használni. (A The Troublesome Three soha többé nem játszott profi szinten, bár a mai napig jó barátok maradtak).

1958. január 27. Huelyn a Challenge második felvételét készítette a hollywoodi Goldstar stúdióban. Ekkor énekelte lemezre  a „Fools Hall Of Fame„, a „Friday Night On A Dollar Bill„, a „Hum-m-m-dinger” és a „You Knock Me Out” című dalokat.

Itt találkozott Dave Burgess-szel. Huelyn ezekben az időkben Los Angelesben és San Diego lépett fel, valamint rögzített néhány instrumentális számot pár helyi zenésszel a környékről. Ezeknek a zenészeknek nem volt szólógitárosuk. Megkérték Huelynt, hogy üljön be a stúdióba, és legyen segítségükre. Ő azonban visszautasította, mert nem tudott szólógitározni. A slágergyanus számuk címe a „Train To Nowhere” lett, és mivel szükségük volt egy B oldalra, sietve összedobták a „Tequila” című számot. Huelyn a „Train To Nowhere„-ben néhány „oooh”-val és „aaah-val” működött közre, míg a Tequilában az instrumentális rész végén ő kiáltotta be azt, hogy: „Tequila!„. Ahogy Huelyn később megfogalmazta:

Végül kiderült, hogy inkább ez állt a közelebb a slágerlemezhez.

Mielőtt Huelyn elhagyta Hollywoodot, Dave Burgess-szel megegyeztek, hogy két hónapot Las Vegasban töltenek el. Dave-nek voltak helyi kapcsolatai, és a pénz is nagyon jónak ígérkezett. Azonban egy clevelandi lemezlovas felkapta, és játszani kezdte a műsorában a kislemez B oldalán lévő Tequilát… a többi ahogyan mondani szokás… ma már történelem. Épp beindult Las Vegas-i show, és úgy tűnt, hogy minden promóciót Huelyn lemezei kapják, ám ez volt az első sláger a Challenge számára, és sajnos minden mást ejtettek.

1958. május 25-én Huelyn éppen a harmadik felvételét rögzítette Owen Bradley nashville-i stúdiójában. Ekkor a „Juliet„, a „Three Months To Kill” és a „Little Boy Blue” című dalokat vette fel.

Huelyn így emlékezett erre vissza:

Úgy tűnt, senkit sem érdekel a Challenge, annak ellenére, hogy a Billboard Top 100-as listáján a 88. helyig jutott, Los Angelesben pedig a top 10-be. Abban az időben az ország egyik részén lehetett egy slágered, a másik részén pedig soha nem hallottad. Annak ellenére, hogy 2 menedzserem volt, nagyon kevés szerződést kaptam. Gondolom, mindenki arra várt, hogy valamelyik dal promóció nélkül is sláger legyen. Még egyszer mondom, mit tudhat egy 18 éves texasi fiatalember?

A „Three Months To Kill” című filmet soha nem reklámozták az USA-ban. Huelynnek volt még egy lehetősége, amiről csak később értesült. Lew Chud az Imperial  kiadótól szerződést akart vele kötni egy dalra, amit Rick Nelson számára készített demófelvételen.

Nem engedtek ki a szerződésemből – emlékszik vissza Huelyn.

Az 1958 májusi nashville-i session után folyamatosan várta, hogy történjen valami, de ez nem történt meg. Hét évre szóló színészi szerződést kötött a Republic Pictures-szel, hogy évente egy filmben szerepeljen. Ismét nem történt semmi.

Huelyn közvetlenül a „Little Boy Blue” megjelenése után játszott egy koncerten New Orleansban Bobby Darinnal, Jimmy Clantonnal, Dale Hawkins-szal és még sokakkal. A Memorial Auditorium 6000 ember befogadására volt alkalmas, és telt ház volt! A sztárok 2 órán keresztül osztogattak autogramokat. Huelyn így emlékszik vissza:

Úgy tűnt, hogy mindenhol, ahol felléptem, jól fogadtak.

Danny Wolfe 1958-ban egy saját hangstúdiót épített. A Starfire-nél vették fel a két fennmaradt dalt, az „Across The Aisle” és az „It’s No Wonder” címűeket. A Twinkle Recordsnál pedig a „Beautiful Dreamer” és a „Tear Stained Letters” került rögzítésre.

A stúdiózenészek között volt egy Jimmy Green helyi dalszerző és gitáros, valamint Tooter Boatman „The Chapperals” nevű együttese. Danny rengeteg dalt írt, és Huelyn a legtöbbet közülük valamikor fel is vette. Huelyn folyton arra gondolt, hogy Joe Johnson a Challenge-nél és Danny Wolfe szervez neki néhány turnét és koncertet, ahogyan azt korábban megígérték. Mindketten menedzserek voltak, szerződésenként 10 százalékkal.

Folyton azt mondogatták, hogy a következő kiadás sláger lesz. 1959-ben a Stephenville-i Tarleton State College-ba ment, ahová Lonnie is iskolába járt. Abban az időben slágerlemez és menedzsmenttámogatás nélkül nem lehetett megélni a zenéből és támogatni egy zenekart. 1959 és 1960 között Huelyn péntek és szombat esténként Strawnban játszott egy ANDY’S nevű helyen, ami Stephenville-től körülbelül 25 mérföldre található. Huelyn Duvall és a THE ARROWS volt a nevük. A falon lévő plakátokon az állt: „TÁNCOLJ A NYILAK ÉLES ZENÉJÉRE„. Hét közben ugyanott a Tooter Boatman’s Group játszott, valamint vasárnap is. A dolgok egyre jobban alakultak. Huelyn ekkor találkozott a későbbi feleségével Sandyvel.

Egy nap beleszerettem egy gyönyörű fiatal titkárnőbe. Emlékszik vissza Huelyn.

Később megtudta, hogy a lány ott volt az egyik korábbi koncertjén a középiskolájában, és már ismerte őt.

Huelyn és Sandy 1961. július 1-jén házasodtak össze, és Houstonba költöztek, ahol kilenc évet töltöttek. 1962 és 1969 között Huelyn a houstoni Systems Services Co. számítógépes részlegénél dolgozott, és a Houstoni Egyetemre is járt. Első lányuk, DeLayna 1962. március 28-án született, Leah (Roy Orbison klasszikusa után kapta a nevét) pedig 1965. április 2-án. 1970-ben egy nagy elektronikai alkatrészgyártó cégnél dolgozott Mineral Wellsben az adatfeldolgozás igazgatójaként 1980-ig. 1980-ban a Mineral Wells-i Brazos Valley Computer Centerhez ment dolgozni, ahol banki számítógépes adatfeldolgozással foglalkozott, mint a vállalkozás ügyvezető alelnöke, majd tulajdonosa.

A nyolcvanas évek közepén az eredeti rockabilly művészek újraéledtek, és sokan közülük újra elkezdtek koncertezni. 1985-ben Cees Klop megkereste Huelynt, hogy lépjen fel Európában. Az első fellépés a hollandiai Eindovenben volt a Rockhouse 25. Éves Rock and Roll Találkozón Eddie Bonddal és Janis Martinnal. Ezután London következett a híres „Mean Fiddler” helyszínen, amelynek producere Willie Jeffery volt. Mindkét koncerten a Dave Travis zenekar játszott. Minden koncertre telt ház volt, és a tömeg izgatottan várta, hogy Huelyn újra énekelhesse azokat a nagyszerű dalokat, amelyeket az 1950-es években rögzített.

Huelyn kijelenti:

Nem arról van szó, hogy nem tudnám vagy nem akarnám egyedül megcsinálni, csak úgy érzem, ha a megfelelő menedzsmenttel lettem volna, a dolgok talán másképp alakultak volna. Másképp, jó vagy rossz irányba, ezt soha nem fogom megtudni.

A „Little Boy Blue” 1958-ban a Billboard slágerlistáján szerepelt. Eddie Cochran azt mondta Huelynnek, hogy ez volt az egyik kedvenc dala, amikor együtt dolgoztak Fort Worthben. A „Boom Boom Baby„-t két évvel Billy „Crash” Craddock előtt vette fel. A „Double Talkin” Baby” verzióját Gene Vincentnek küldték, ahogyan a „Modern Romance„-t is Sanford Clarknak.

Forrás: tims.blackcat.nl