Larry Williams

Larry Williams

Lawrence Eugene Williams (1935. május 10. – 1980. január 7.) amerikai Rhythm&Blues és Rock&Roll énekes, dalszerző és zongorista New Orleansból. Leginkább arról ismert, hogy 1957 és 1959 között a Specialty Records számára írt és rögzített néhány rock and roll-klasszikust, többek között a „Bony Moronie”, a „Short Fat Fannie”, a „Slow Down”, a „Dizzy, Miss Lizzy” (1958), a „Bad Boy” és a „She Said Yeah” (1959) című dalokat, John Lennon rajongója volt, és a Beatles és több más brit inváziós együttes is több dalát rögzítette.

Larry Williams

Williams életében a hatalmas sikerek keveredtek az erőszakkal és a drogfüggőséggel. Régi barátja volt Little Richardnak, akivel 1955-ös találkozásuktól Williams 1980-ban bekövetkezett haláláig, személyesen és szakmailag is összefonódott az élete.

Little Richard

Larry Williams 1935. május 10-én született a louisianai New Orleansban, majd gyermekkorában családjával nyugatra költözött. Egy kis időt rokonoknál töltött az illinois-i Chicagóban, mielőtt 1945-ben a kaliforniai Oaklandbe költözött. 1945-ben Williams kisfiúként zongorázni tanult. Tinédzserként csatlakozott egy helyi R&B zenekarhoz a kaliforniai Oaklandben.

Williams 1954-ben visszatért New Orleansba, és unokatestvérénél, az énekes Lloyd Price-nál kezdett dolgozni inasként. Játszott Price, Roy Brown és Percy Mayfield zenekaraiban. 1955-ben Williams találkozott és barátságot kötött Little Richarddal, aki akkoriban New Orleansban készített felvételeket. 1955-ben Price és Little Richard is a Specialty Records számára készített felvételeket. Bemutatták Robert Blackwellnek, a Specialty házi producerének, és leszerződtették a kiadóhoz.

Lloyd Price

1957-ben Little Richard volt a Specialty legnagyobb sztárja, de hamarosan elhagyta a Rock&Rollt, hogy a lelkészi pályára lépjen. Blackwell gyorsan felkészítette Williamst, hogy megpróbálja megismételni az ő sikerét. Ugyanazzal a nyers, kiabálós énekhanggal és zongora által vezérelt intenzitással Williams számos slágert szerzett.

Larry Williams három legnagyobb sikere: a „Short Fat Fannie„, amely a Billboard poplistájának 5. helyéig jutott, a „Bony Moronie„, amely a 14. helyig, és a „You Bug Me Baby” című dal volt, amely a 45. helyig jutott. A „Short Fat Fannie” és a „Bony Moronie” egyenként több mint egymillió példányban kelt el.

1957 után Williamsnek nem sok sikere volt a lemezeladásokban. 1958-ban és 1959-ben számos dalt vett fel, köztük a „Dizzy, Miss Lizzy” címűt, amely 1958-ban a Billboard poplistájának 69. helyén szerepelt. A „Heebie Jeebies„-t olyan zenekari tagokkal vették fel, mint Plas Johnson tenorszaxofonon és Jewel Grant baritonon, René Hall és Howard Roberts gitáron, Gerald Wilson trombitán, Ernie Freeman vagy maga Williams zongorán, míg Earl Palmer dobon. Miután 1959-ben letartóztatták kábítószer- és fegyvertartásért, kikerült a Specialtyből. 1959-ben a Chess Recordsnak készített felvételeket, de nem születtek slágerek. Williams ezután hároméves börtönbüntetését töltötte le, ami jelentősen visszavetette karrierjét.

Williams a hatvanas évek közepén egy funky soul zenekarral tért vissza, amelyben Johnny „Guitar” Watson is közreműködött, és amely zeneileg Little Richarddal hozta össze, akit visszacsábítottak a világi zenébe. Ő volt Little Richard két albumának producere az Okeh Records számára 1966-ban és 1967-ben, amelyek 10 év után először juttatták vissza Little Richardot a Billboard albumlistájára, és amelyekből a „Poor Dog” című sláger kislemez is született.

1966-ban az Okeh Clubban Little Richard élő fellépéseinek zenei rendezőjeként is tevékenykedett. Ebben az időszakban Little Richard lemezei az egekbe emelkedtek. Williams saját és Watsonnal készített és kiadott anyagai, mérsékelt sikerrel szerepeltek a slágerlistákon. A „Too Late„, az 1967-es „Two for the Price of One” című kislemez B-oldala az egyik legnagyobb sikere lett az angliai Northern Soul színtéren, és ritkasága miatt értékes maradt, mivel a kislemez kereskedelmi szempontból megbukott.

Williams az 1960-as években színészkedni is kezdett, filmszerepeket játszott a Just for the Hell of It (1968), The Klansman (1974), és a Drum (1976) című filmekben.

Az 1970-es években rövid ideig a diszkózenével foglalkozott.

Williams életmódja a drogfogyasztása visszaélés volt, ami a törvénnyel való összetűzéshez vezetett. Az 1970-es évek közepére a drogfogyasztása és az erőszakossága egyre nagyobb bajba sodorták őt. 1977-ben Williams egy drogadósság miatt fegyverrel fenyegette meg Little Richardot, aki azonban könyörületet mutatott régi barátja iránt. Ez, más tényezőkkel együtt, vezetett ahhoz, hogy Little Richard visszatért az újjászületett kereszténységhez és a lelkészi szolgálathoz.

Williams felesége Ina Marie Williams volt, akivel végül elhidegültek egymástól.

Williamsholttestét 1980. január 7-én az édesanyja találta meg a kaliforniai, Los Angeles-i otthonában. Williams halálát fejlövés okozta. Halálát öngyilkosságnak minősítették, bár voltak olyan feltételezések, hogy a kábítószerrel és állítólag prostitúcióval való érintettsége miatt gyilkolták meg. Halálával összefüggésben nem tartóztattak le gyanúsítottakat és senki ellen nem emeltek vádat. Williams-t a kaliforniai Inglewood Park temetőben temették el.

Larry Williams több dalával is mások értek el sikereket. Pl.: a Beatles („Bad Boy”, „Slow Down” és „Dizzy, Miss Lizzy”), a Rolling Stones („She Said Yeah”) és John Lennon („Bony Moronie” és „Dizzy, Miss Lizzy”).

Williams 2014-ben posztumusz bekerült a Louisiana Music Hall of Fame-be.

Forrás: Wikipédia