A nyomok a rock and roll-hoz vezetnek. 17. rész. A rhythm and blues keresztapja, Johnny Otis

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A rhythm and blues keresztapja, Johnny Otis

Az amerikai könnyűzene újabb furcsasága, hogy nem egy déli államokból való fekete művész kapta meg e megtisztelő címet, hanem egy fehér ember, egy olyan fehér ember, akinek a szülei Görögországból vándoroltak ki Amerikába. Tegyük rögtön hozzá, Johnny Otis nem véletlenül kapja meg ezt a címet, ha valaki, ő tényleg kiérdemelte.

Ioannis Alexandres Veliotes néven, 1921.december 28-án születik a San Francisco-i öböl partján, Vallejo városkában. A peloponézoszi félszigetről származó görög házaspárnak három gyermeke születik John, Dorothy és Nicholas, ez utóbbi az Egyesült Államok nagykövete lesz Jordániában és Egyiptomban. A család a városka görög közösségében él, mélyen vallásosak, a helybéli görög ortodox templomba járnak, ahol édesapja a kántor. E mellett az édesapa igen aktív politikailag is, különböző görög szervezeteknek a tagja, és harcol azért, hogy az amerikai görögök megkaphassák az anyanyelvükön tanulás lehetőségét az iskolában. Ő az alapítója a “Görög amerikaiak a rasszizmus ellen” elnevezésű mozgalomnak.

A kis Johnny inkább édesanyjához kötődik, aki remekül játszik mandolinon és ugyancsak szépen énekel. Johnny a görög egyházi és népzenével ismerkedik meg leghamarabb, érdeklődése azonban hamar másfelé fordul. A város görög negyede rögtön a fekete negyed mellett fekszik, a szüleinek már a fekete negyedben van zöldséges üzletük, amiből nagyon szépen keresnek. Kevésbé közismert, hogy a fekete szegregáció mellett az 1920-as évek közepétől egy nagyon erős bevándorlás ellenes hullám tör fel, az amerikai kisvárosokban a fehér középosztály hadjáratot indít az európai bevándorlók, így az olaszok, görögök,szerbek, lengyelek, és mindenek előtt a Kelet-Európából származó zsidók ellen. Johnny hamar megtapasztalja saját életében a diszkriminációt és a rasszizmus érzését. Az üldöztetés és a megaláztatás az, ami a fekete negyedekbe vezérli, mert ott érzi otthon magát, ez az a hely, ahol szívesen látják, ahol nem közösítik ki, ahol egyenrangú lehet a többiekkel. Szíve lassan “fekete” lesz, otthagyja a görög ortodox templomot, és a feketékkel együtt jár misére, és együtt énekli velük a gospel dalokat. Szeretne minél többet megtudni a feketék kultúrájáról, hétköznapjáról. Fehérek és feketék által egyaránt látogatott iskolába jár, de amikor az igazgató behívatja és leteremti amiatt, hogy fekete fiúkkal lóg iskolán kívül, és arra készteti, hogy felejtse el fekete menyasszonyát, fogja magát és otthagyja az iskolát, és nem is tanul többé. A helyi West Oakland House Rocker nevű zenekar énekese lesz, ahol szoros barátságot köt a zongorista “Count” Otis Metthews-zal. A zenekar Oakland és Berkley klubjaiban lép fel,elég szép sikerrel.

1941-ben, amikor az USA-ban még érvényben van az a törvény, hogy fehér férfi nem házasodhat fekete nővel, kedvesével Reno városába utazik, az egyetlen helyre az Egyesült Államokban, ahol ebben az időben fekete és fehér párokat hivatalosan összeadhatnak, és csak azért is feleségül veszi fekete középiskolai szerelmét, Phyllis Walker-t. Bár anyja neheztel rá ezrét, mert görög lányt szeretett volna a fiának, jól választ, hiszen házassága 70 éven át tart teljes megértésben. Négy gyerekük születik , köztük a különleges képességű gitáros, Shuggie Otis.

Rajong a swing zenéért. Még ugyanebben az évben, amikor Count Basie csak feketéknek tart koncertet San Francisco-ban, elutazik a városba. Feketére festi magát, négernek öltözik és úgy lopózik be a koncertre. Annyira magával ragadja a dobos, Jo Jones játéka, hogy elhatározza, maga is dobos lesz, és beleveti magát a dob tanulásba. Fél év múlva már különféle swing zenekarok dobosa.

1943-ban Nat King Cole invitálására Los Angelesben telepedik le, a Lloyd Hunter’s Serenaders együttesnek majd , Harlan Leonard’s Rockets-nek lesz tagja. 1943-ban Preston Love-val közösen megalakítja az Otis-Love Band-et és a Barrelhouse Club-ba szerződnek le, a nebraskai Ohamában. Ugyanakkor létrehozza saját külön zenekarát is, a Johnny Otis Orchestrát, amellyel viszont az Alabama klubban játszanak, Los Angelesben. Együttesének olyan tagjai vannak, mint Wynonie Harris, vagy Charles Brown. 1945-ben, amikor Johnny Moore’s Three Blazers lemezre veszi legendás R&B felvételét, a “Drifting Blues”-t, ő ül a doboknál.

1946 októberében zenekarával az Ink Spots együttest világ körüli turnéra kíséri. Ebben az évben rögzítik a „Harlem Nocturne” c. dalt, ami az Excelsior lemezkiadónál jelenik meg. Mindkét René testvérnek dolgozik, Otis Renének, akié az Excelsior Records, és fivérének, Leon Renének, aki viszont az Exclusive Records-ot birtokolja. A lemeztársaságoknál olyan előadókat kísér együttesével, mint Nat King Cole, Jimmy Rushing, Big Joe Turner, akik valamennyien messzemenően hozzájárulnak a rock and roll kialakulásához.

1947-ben Bardu Ali RandB énekessel és gitárossal közösen Los Angeles Watts kerületében megnyitja első saját klubját, a Barrelhouse Club-ot. Ez az Egyesült Államok első hivatalos RandB klubja. Zenekarát combóra csökkenti. A zenekara ekkor a dobos és nagybőgős mellett két szaxofonos, egy trombitás, egy harsonás és ő maga játszik vibrafonon. Keres egy női énekest, akit meg is talál Little Esther személyében.(Később Esther Phillips)

valamint leszerződteti a Robins együttest, amelyből később a Coasters lesz. Ugyancsak leszerződteti a tinédzser Esther Jones-t, és együttesével megindítja a “California Rhythm and Blues Caravan” utazó koncertsorozatát. Fellépnek az Egyesült Államok szinte valamennyi nagyvárosában. Felfedezi Big Jay McNelly szaxofonost, akit le is köt zenekarához, ő játszik a „Barrelhouse Stomp” c. felvételén is.

Leszerződik a Savoy Recordshoz és sorra készíti felvételeit Little Esther és Mel Walker közreműködésével. Ekkor születnek a “Double Crossing Blues”, „Mistrustin’ Blues” vagy a „Cupid’s Boogie„. Mindhárom dal lista vezető No.1. lesz az RandB hitlistán. 1950-ben a Billboard zenei magazin az év RandB előadójának választja. Ebben az időben kezd vibrafonon is közreműködni a felvételeken.



1951-ben veszi lemezre az igen izgalmas „Mambo Boogie” c. dalát, amin csupa dél amerikai hangszert alkalmaz, ez lesz a világ első mambó RandB felvétele.

Ugyanebben az évben felfedezi a 13 éves Etta James-t, és neki írja a “The Wallflower (Dance with me, Hanry) c. számot. Az eredeti a cím “Roll with me Hanry”, ami ugye egyértelműen a szexuális kapcsolatra utal, ezért ilyen formában nem lehetett megjelentetni. A megváltoztatott cím ellenére a szövegben maradnak egyértelmű szexuális utalások. Nagyon sok rádióállomás éppen ezért nem hajlandó lejátszani. Ennek ellenére a felvétel négy héten át No.1 listavezető az RandB hitlistán.

1952-ben, a texasi Houstonban felfedezi Willie Mae “Big Mama” Thornton-t, és felajánlja neki a Jerry Leiber és Mike Stoller által írt “Hound dog” c. számot. A dalt Big Mama 1952 augusztus 13-án rögzíti, és 1953 februárjában jelenik meg a Peacock lemezkiadónál. A felvétel több mint 500 000 példányban kel el, és 14 hétig szerepel az RandB hitlistán, ebből hét héten át No.1. listavezető.

Ugyancsak 1952-ben születik meg az “Every beat of my heart” c. rock balladája, amit a Royal együttesnek ajánl, és ami a Federal Records-nál jelenik meg. (Ez a dal a Gladys Knight and the Pips nagy sikere lesz 1961-ben).


Ugyancsak 1952-ben születik meg másik RandB balladája, a “Pledging my love”, ami 1954 decemberében jelenik meg Johnny Ace előadásában a Duke Recorsnál, A felvétel 10 kerek héten át No.1. listavezető a Billboard zenei magazin RandB listáján. A felvétel producere, hangszerelője, Johnny Otis, és maga játszik vibrafonon a felvételen. ( Az első kiadáson rosszul szerepel a zenekar neve, Johnny Board Orchestra-t írnak a lemezre.) Maga a dalszerző és előadó, Johnn Ace már nem érheti meg a sikert, mivel szerencsétlen módon a saját fegyvere végez vele. A felvételt háttérénekesekkel kiegészítve 1958-ban Johnn Otis újra kiadja.

1954-ben egy, a King lemezkiadó által meghirdetett tehetségkutató versenyen felfedezi magának a Royal együttest, akikkel elkészíti a “Dance with me Hanry” válasz számát, a “Work With Me Annie”-t, ami már igazi rock and roll.

1955-ben a Sheiks együttes számára írt “So fine” c. dala nagy siker. A dalt a Fiestas együttes is lemezre veszi 1959-en, a felvétel No.3. az RandB hitlistán, és No.11. a poplistán.


A King Records zeneigazgatója lesz, és ebben a minőségében számos sztárt fedez fel, így Hank Ballardot, Jackie Wilsont és Little Willie Johnt.

1955-től saját televíziós show műsora lesz, a “The Johnny Otis Show”, e mellett DJ a Los Angelesben működő KFOX rádióállomásnál. A show legnagyobb látványossága a Three Tons of Joy, három igen testes énekes hölgyből álló, eredetileg gospel trió, melynek vezető énekese Marie Adams, aki 1952-ben az „I gonna play the honky tonks” c. dalával No.3. az RandB hitlistán.

Ha mindez nem lenne elég, elindítja saját lemezkiadóját, az Ultra Records-ot, amit később Dig-re változtat. 1957-ben átszerződik a Capitol lemezkiadóhoz, ahol a Johnny Otis Show hangfelvételei jelennek meg “Ma! He’s making Eyes at Me” címmel. Ezek a felvételek felkerülnek az angol hitlistára.

1957-ben a Capitolnál jelenik meg a “Good Golly” c. rock and roll felvétele.

1958 áprilisában jelenik meg talán legsikeresebb szerzeménye, a „Willie and the Hand Jive” (Vili és a kézimunka), ami No.9. az amerikai hitlistán, míg a kislemez No.5. a Billboard zenei magazin RandB listáján. Sokan úgy értelmezik a szöveget, hogy az a maszturbálásról szól, maga Otis tagadja, hogy erre utalna a dalban. (Ugyan, mi egyébre?) Ezt a szerzeményét igen sokan feldolgozzák, így Cliff Richard, Eric Clapton, a Greatful Dead, stb.

1961-ben visszaszerződik a King lemezkiadóhoz, ahol Johnny “Guitar” Watsonnal dolgozik.
Innen nem követjük tovább ennek a rendkívül sokoldalú, különleges tehetségű művésznek a munkásságát, aki zenekarvezetőként, dalszerzőként, zenészként (dobosként, vibrafonosként, zongoristaként), tehetség kutatóként hozzájárult a rock and roll kialakulásához. Nem mellékesen remek festő és szobrász is volt, valamint a feketék egyenjogúságáért küzdő polgárjogi aktivista. Fehér létére jobban ismerte a fekete zenét, mint maguk a feketék. Méltán érdemelte ki az “RandB keresztapja” becenevet.

Folytatása következik!