A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek. 47. rész. A doo-wop Detroitban 1.

Heti rendszerességgel, folytatásokban közöljük Barcs Endre “A nyomok a Rock and Roll-hoz vezetnek” c. korábban eddig még ki nem adott rocktörténeti könyvét.

Barcs Endre

A nyomok a rock ‘n’ roll-hoz vezetnek. 47. rész. A doo-wop Detroitban 1.
Doo Wop sorozat 4. rész.

Detroit Michigan állam legnagyobb és az ötvenes évek elején az Egyesült Államok ötödik legnépesebb városa a Detroit folyó mellett, közvetlenül a kanadai határ mellett. Történetünk idején jelentős kikötő – és iparváros, az amerikai autógyártás fellegvára, a Ford, a Chrysler, a Dodge, a GM és a GM leányvállalatai egy részének (Saturn, Chevrolet, Pontiac, Hummer, GMC, Cadillac és Buick) az otthona. Becenevét is az autógyártásból eredően kapta, ezért emlegetik  Motor city -nek, lerövidítve  Motown-nak. A 20. század első felében a gépkocsigyárak munkaerő-szükséglete és az autóipari dolgozók viszonylag magas munkabérének vonzereje miatt sokan költöznek Detroitba. Köztük sokan feketék, akik a déli államok vidéki területeiről érkeznek, de más nemzetek is vándorolnak ide, görögök, lengyelek és magyarok is. A gazdasági fellendülés a városban egészen a  második világháború végéig tart, a háború alatt ugyanis a fegyvergyártás központjaként is funkcionál a város.

Az 1950-es években, részben az autógyártás hanyatlása, az ipar visszaszorulása, részben pedig a fokozódó faji ellentétek miatt a fehér középosztály elkezd kitelepülni a peremvárosokba. Az 1967-es zavargások során 43-an életüket vesztik és 1189-re rúg a sérültek száma, 7200 embert letartóztatnak, továbbá több mint 2000 épület semmisült meg. Ezt követően sokan a távozás mellett döntenek.

Lángoló épület(ek) a detroiti zavargás során. 1967.

Zenei szempontból tehát ugyanaz a helyzet, mint más amerikai ipari nagyvárosokban, a délről érkezettek magukkal hozzák a zenéjüket, a már itt született kapaszok pedig egyrészt itt is a templomokban, másrészt az utcán összeverődve kezdenek énekelni. 1945-ben Joe Von Battle megnyitja a Joe’s Record boltját a városban, a 3530 Hastings Street-en. A Billboard magazin felmérése szerint 1954-ben az üzletben a legnagyobb választék a városban RandB lemezekből. Csakhogy a boltban nemcsak lemezeket lehet kapni, hanem zseniális ötletként Battle stúdiót is működtet a boltban és készít önként jelentkező előadókkal lemezeket.

Joe’s Record, Detroit

A georgiai Maconból bevándorolt Battle a boltját az első fekete tulajdonú üzletként hozza létre a környéken, amely egészen az 1940-es évek végéig elsősorban fekete tulajdonban marad. Fiatal, feltörekvő előadók gyűlnek össze a boltban és a bolton belül található stúdióban, annak reményében, hogy a vezető független lemezkiadó cégek tulajdonosai felfedezik őket, ugyanis a független kiadók emberei folyamatosan ott nyüzsögnek a boltban és a tulajdonos Battle-nek udvarolnak, hogy reklámozza és eladja az általuk kiadott lemezeket, valamint hogy új tehetségeket találjanak a boltjában és stúdiójában. Battle lemezkiadói közé tartozik a JVB, a Von, a Battle, a Gone és a Viceroy, emellett olyan kiadókkal köt leányvállalati megállapodásokat, mint a King és a Deluxe. Battle számos olyan blues és doo-wop mesterszalaggal látja el Syd Nathant, a King records alapító tulajdonosát, amely felvételeket 1948 és 1954 között a bolt hátsó részében lévő primitív stúdiójában vesz fel. Mint a Detroit környéki lemezmogul, Battle fontos szereplője a független kiadók hálózatának.

Jack és Devora Brown, egy zsidó házaspár, 1946-ban alapítja meg a városban a Fortune Recordsot, és különféle különc művészeket és hangzásokat rögzíthetnek.

Jack és Devora Brown

Az 1950-es évek közepre a detroiti RandB bajnokai lesznek, beleértve a helyi doo-wop együttesek zenéjét is. A Fortune elsőszámú sikercsapata a Diablos, amelynek énekese, az alabamai származású szárnyaló tenor hangú Nolan Strong.

Nolan Strong és a Diablos

Nolan Strong 1934. január 22-én születik az alabamai Scottsboróban, és fiatalon költözik Detroitba. Közvetlenül Detroitba érkezése után, a detroiti Central High Schoolban, 1950-ben megalakítja az első Diablos együttesét. Az együttes tagjai: Strong (szólótenor), Juan Guitierrez (tenor), Willie Hunter (bariton), Quentin Eubanks (basszusgitár) és Bob „Chico” Edwards (gitár). A Diablos név állítólag az El Niño Diablo (Az ördöggyerek) című könyvből származik, amelyet Strong egy középiskolai könyvismertetéshez olvasott. 1954-ben a Diablos bevonul a detroiti Fortune Record Studio-ba, hogy felvegyenek néhány demóoldalt, a karrierjük előmozdításának reményében. Reményeik még a vártnál is gyorsabban válnak valóra. Ezek a demók lenyűgözik Jack és Devora Brownt, a Fortune tulajdonosait, akik azonnal leszerződtetik az együttest, hogy felvételt készítsenek a kiadójuk számára. Első felvételük a Devora Brown által írt „Adios My Desert Love„, egy cha-cha ritmusú dal.

A második Fortune-lemezük az, amelyik R&B legendává teszi az együttest. A csoport tagjai által írt „The Wind” kísérteties hangzású, a csoport harmóniában énekli a „blow wind„-et Strong finom tenorszólója mögött, egy sima és szexi beszélő betéttel.

A „The Wind” megjelenését követően Guitierrez és Eubanks elhagyja a csapatot, helyükre Nolan testvére, Jimmy tenorista és George Scott basszusgitáros kerül. A következő két évben a Diablos ezen felállással több lemezt is kiad, köztük a „Route 16„, „Do You Remember What You Did„, „Daddy Rockin’ Strong„, „The Way You Dog Me Around„, „You Are” és „A Teardrop From Heaven” dalokat. 1956 végére további változások következnek be. Scott ekkor dönt úgy, hogy elhagyja az együttest, hogy csatlakozzon a Hank Ballard & the Midnighters-hez – és a Diablosnak ismét szüksége van egy basszusgitárosra.

Jay Johnson, aki ekkor még nem egészen 16 éves, már veterán énekesnek számít, hiszen Williams „új” csapatában már basszusgitározott a „Bacon Fat„, a „Just Because of a Kiss„, a „Mean Jean” és a „Bobby Jean” című dalokban. (Williams „új” csapatát Gino Parks, Bobby Calhoun, Steve Gaston és Johnson alkotják.)

Strong le van nyűgözve Johnsontól és a Diablosnak meg is lesz az új basszusgitárosuk. Jay Johnson első munkája a Diablos-szal a „Can’t We Talk It Over” és a „Mambo of Love” című dalok, amelyeket 1956 végén vesznek fel és 1957-ben adnak ki.


Mire azonban első Fortune of Hits album megjelenik, Jay Johnson már Scottot váltja az együttesben. Sajnos az album borítóján lévő kép nem tükrözi ezt a változást, és Johnson helyett Scott-tal mutatja az együttest.

Ez a mulasztás is közrejátszhat abban, hogy sokan azt hiszik, Jay Johnson csak évekkel később csatlakozott a csoporthoz. Valójában Johnson több Diablos-felvételen hallható basszusgitárosként, mint Eubanks vagy Scott. Ezek között vannak a következők: „Beside You„, „Mind Over Matter„, „Everything They Said Came True„, „Welcome Baby to My Heart„, „I Wanna Know„, „If I Could Be With You„, „Since You’re Gone„, „Harriet„, „Harriette It’s You„, „I Am With You„, „Are You Making a Fool Out of Me„, „You’re My Happiness„, „Village of Love„, „For Old Times Sake„, „My Heart Will Always Belong to You” és „Come Home Little Girl„. A Nathaniel Mayer & the Fabulous Twilights eredeti Fortune verzióján a „Village of Love” c. dalban ugyancsak Johnson a basszusgitározik.

Szintén 1956 végén, nagyjából akkor, amikor Jay Johnson csatlakozik az együtteshez, Strong kétéves katonai szolgálatra vonul be. Amíg katona idejét tölti a Diablos nélküle ad ki egy kislemezt, a „Harriet„/”Come Home Little Girl” dalokkal, amelyen Hunter énekli a szólót. Strong nélkül a Diablos varázsa mintha nem működne és a lemez sikertelen lesz.

Miután Strong visszatér a szolgálatból, a csapat felveszi a „Harriette It’s You” című számot, ami után ismét sok változás következik a csapaton belül.

A Fortune lemezkiadó egyre inkább Strongra, mint szólistára összpontosít és nem a Diablos együttesre. 1954-ben a lemezek a „The Diablos Featuring Nolan Strong” címmel jelennek meg. Aztán a név „Nolan Strong & the Diablos„-ra változik és 1962-re, amikor a „Mind Over Matter” megmássza a slágerlistákat, a címkén már csak „Nolan Strong” szerepel, miközben a Diablos ugyanolyan kiemelkedően szerepel a lemezen, mint mindig. Az elismerés hiánya, valamint az anyagi egyenlőtlenségek (a jogdíjak hiánya és a csoport tagjainak egyenlőtlen fizetése Stronghoz képest) elkerülhetetlenül a csoport megszűnéséhez vezetnek.

Strong sima hangja, amelyre főleg Clyde McPhatter, a Dominoes és később a Drifters énekese van hatással, ő viszont elsődleges hatással a fiatal Smokey Robinsonra, aki elmegy, hogy részt vegyen a Diablo koncertjein.

Smokey Robinson

1957 végén a tizenhét éves Robinson, aki a Matadors nevű detroiti énekegyüttes frontembere, találkozik Berry Gordy producerrel, aki akkoriban kezd új stílusokkal foglalkozni, köztük a doo-woppal. Gordy olyan fekete zenei stílust akart népszerűsíteni, amely a fekete és a fehér piacot egyaránt megszólítja, és amelyet olyan fekete zenészek adnak elő, akik zenéje a gospelben, az R&B-ben vagy a doo-wopban gyökerezik.

Berry Gordy

Olyan művészeket keres, akik megértették, hogy a zenét aktualizálni kell, hogy szélesebb közönséget szólítson meg és nagyobb kereskedelmi sikert érjen el. Gordy erre az elképzelésre alapítja meg Tamla Records kiadóját, amely mellé néhány hónappal hónappal később, 1959 januárjában megalapítja a Motown Record Corporationt, kizárólag blues és doo-wop előadok által előadott dalok felvételére. Berry Gordy be akarja vonni a Diablos-t a gyorsan növekvő Motown komplexumába. Az üzlet soha nem jön létre. 1964-ben az együttes feloszlik, a következő években még néhány lemezkiadással és újrakiadással.

The Miracles

A későbbi Miracles együttes 1955-ben alakul öt tizenéves barátból a michigani Detroitból, Five Chimes néven. 1955-ben az alapító tagok közül hárman, Smokey Robinson, Warren „Pete” Moore és Ronnie White már tizenegy éves koruk óta együtt énekelnek. A fiatalokra olyan együttesek vannak hatással, mint a Billy Ward and His Dominoes és a Nolan Strong & the Diablos. A Five Chimes eredeti felállásában Clarence Dawson és James Grice is szerepel.

Az együttes minden eredeti tagja a detroiti Northern High Schoolba jár. Miután Dawson kilép az együttesből, Grice pedig azért hagyja ott a csapatot, hogy megnősüljön, helyükre Emerson „Sonny” Rogers és unokatestvére, Bobby kerül. Ekkor a nevüket Matadorsra változtatják. Véletlenül mind Smokey Robinson, mind Bobby Rogers ugyanabban a kórházban ugyanazon a napon születik (1940. február 19-én), annak ellenére, hogy valójában csak tizenöt éves korukban találkoznak egymással. 1957-ben Sonny Rogers bevonul az Egyesült Államok hadseregébe, ekkor csatlakozik az együtteshez nővére, Claudette Rogers, aki a testvércsoportban, a Matadorettesben énekelt addig, így 1958-ban a csapatból a Miracles lesz. 1959 novemberében két év udvarlás után Smokey és Claudette összeházasodik.

Az együttes először a Brunswick Records-nál jelentkezik meghallgatásra. A lemezkiadó megbízásából Alonzo Tucker , a Midnighters eredeti tagja valamint Berry Gordy előtt kerül sor. Tuckert nem hatja meg az, amit hall. Azt állítja, hogy mivel már létezik a Platters együttes,

„nem lehet két olyan együttes Amerikában, ahol egy nő van a csapatban.”

Az elutasítás után Gordy követi munkájukat és hamarosan beleegyezik, hogy együtt dolgozzon az együttessel, miután felfedezi Robinson jegyzetfüzetét, ami tele van az általa írt dalokkal, és miután lenyűgözi őt Robinson énekhangja.

Gordy 1958 januárjában rögzíti velük első kislemezüket, a „Got a Job„-ot, amely válaszdal a Silhouettes „Get a Job„-jára.

1958-ban Gordy nem sokkal később szerződést köt George Goldner End Records-jával a kislemez terjesztésére. 1958-ban, még a dal megjelenése előtt a csapat megváltoztatja a nevét Miracles-re. Miután mindössze 3,19 dollárt kapnak a felvételért az End recorsnál Robinson azt ajánlja Gordy-nak, hogy alapítson saját kiadót, amit Gordy meg is tesz, és 1959-ben megalapítja a Tamla Records-ot. A Miracles egyik első Tamla kislemeze, a „Bad Girl” című ballada, amely felkerült a Billboard Hot 100 Pop listájára.

A siker annak is köszönhető, hogy a felvételt a Chess Records felkarolja és országosan kiadja.

A következő Miracles dal, az „It” White és Robinson duettje. Bár Tamlán jelenik meg, a dalt az Argo Records-nál rögzítik. Az elmarasztaló fogadtatás után Robinson 1959-ben az Apollo Színházban meghallja játszani Marv Tarplin gitárost és annyira megtetszik neki a játéka, hogy megkéri, csatlakozzon hozzájuk néhány turnéra. Érdekes, hogy Tarplin annak a Primettes együttesnek a gitárosa, amelyből a Supremes együttes lesz. Tarplin nem sokkal később hivatalosan is csatlakozik a Miracles-hez. Tarplin csatlakozásával megszületik a Miracles „klasszikus felállása”.

1960-ban a Miracles második országos slágerükkel, a „Way Over There„-el jut fel a slágerlistákra. A dalt Robinson írja és az Isley Brothers „Shout” című dalára épül.

1960-ban a Miracles kiadjaa a „Shop Around„-ot, a „Who’s Lovin’ You„-val a B oldalon, amely az együttes első nagy sikerű slágere lesz, olyannyira, hogy az R&B listán No.1. listavezető helyre kerülnek fel, a Billboard Hot 100-on No.2. helyet érik el, a Cash Box Magazine „Top 100” Pop Chart-on pedig ugyancsak No.1. listavezetők. Ez az első Motown kislemez, amely egymillió példányban kel el. A lemez mindkét oldala klasszikussá válik, és az R&B– és rockzenészek számára egyaránt standard a következő évtizedekben.

E siker eredményeként a Miracles az első Motown-előadó, amely 1960. december 27-én Dick Clark „American Bandstand” című műsorában szerepel. 1961-ben a Miracles szerény sikert arat a következő kislemezeivel, köztük az „Ain’t It Baby„, a „Mighty Good Lovin‘”, a „Brokenhearted” és az „Everybody’s Gotta Pay Some Dues” címűekkel. Ebben az időszakban a csapat problémákkal küzködik, mivel Robinson elkapja az ázsiai influenzát, és egy hónapig ágyban kell maradnia, így feleségének, Claudette Robinsonnak kell vezetnie a Miracles-t a turnén, amíg Robinson fel nem épül. Claudette-nek magának is megannak a maga problémái, mivel elszenvedi első vetélését, amely egy autóbaleset után következik be. Ha ez nem lenne elég, Pete Moore-t behívják katonának. A csoport azonban képes túlléni ezeken a problémákon, következő listás sikereik közé tartozik a „What’s So Good About Goodbye” és a vonósokkal teli „I’ll Try Something New„.


Az együttes 1962-ben a „You’ve Really Got a Hold on Me” című slágerrel (amely szintén bekerül a Grammy Hall of Fame-be ), amelyben Smokey Robinson és Bobby Rogers énekel, ismét a top tízbe kerülnek.

A Miracles a következő évben még harmadszor is a top tízbe kerül a Holland-Dozier-Holland által írt „Mickey’s Monkey” című dallal.

Az American International Pictures által 1964-ben kiadott, mérföldkőnek számító koncertfilmben, T.A.M.I. Showban szerepelnek. A koncertfilm számos népszerű amerikai és angol rock and roll és R&B zenész fellépését tartalmazza, amit 1964. október 28-án és 29-én a Santa Monica Civic Auditoriumban forgatnak és rögzítetnek élőben. A filmet az Egyesült Államok mozijaiban is bemutatják, a filmben a Motown társművészei, a Supremes és Marvin Gaye mellett Chuck Berry, Lesley Gore, a Beach Boys, a Rolling Stones és James Brown and the Famous Flames egyaránt szerepel.

1964-ben Smokey Robinson a Motown alelnöke lesz, míg a Miracles többi tagja is elkezd különböző lemez cégnél dolgozni. Smokey és Claudette Robinson családalapítási terveket szőnek, de a turnézás kemény élete miatt Claudette-nek több vetélése is van. 1964 elején Claudette úgy dönt, hogy egy újabb, immár hatodik vetélése után visszavonul a turnézástól, és otthon marad Detroitban. Bár az együttes időnként összeáll, sőt turnézik is, Claudette nem turnézik a Miracles-szel, nem szerepelt a csapat hivatalos fotóin és a televízióban sem, bár továbbra is a Miracles nem turnézó tagja maradt, és 1972-ig továbbra is háttérénekel a stúdióban. 1964-ben Miracles slágerlistás kislemezei közé tartozik a „That’s What Love Is Made Of” és az „I Like It Like That„.


1965 elején az együttes kiadja a Motown Records első dupla albumát, a The Miracles Greatest Hits from the Beginning-et, amely sikert arat a Billboard Pop és R&B Album Charts-on. Szintén 1965-ben a Miracles kiadja a “Going to a Go-Go” című mérföldkőnek számító Top 10-es albumát Smokey Robinson and the Miracles néven. Ez az album négy top 20-as kislemezt juttat fel a Billboard Hot 100-as listájára, köztük a Grammy Hall of Fame mérföldkőnek számító, egymillió példányban eladott kislemezt, a „The Tracks of My Tears„-t,

az „Ooo Baby Baby„-t,

a „Going to a Go-Go„-t

és a „My Girl Has Gone„-t,

amelyek mindegyike szintén top 10-es R&B sláger lesz. Ebben az időszakban a zenéjük külföldre is eljutt, és több brit együttesre is hatással van. A Beatles, a Hollies, a Zombies, a Who és a Rolling Stones mind a Miracles slágerek feldolgozásait kezdik el rögzíteni. Különösen a Beatles tagjai nyilatkoznak nyilvánosan arról, hogy a Miracles zenéje nagy hatással van rájuk.

A Chitlin’ Circuitban eltöltött évek után éjszakai klubokban és más, magas színvonalú helyszíneken kezdenek el fellépni. Egy Ebony-cikk szerint az együttes évi 150 000 dolláros bevételt értel a jogdíjaknak és személyes befektetéseknek köszönhetően. Emellett 100 000 és 250 000 dollár közötti összeget keresnek az esti fellépésekért.

A korszak számos népszerű televíziós műsorban szerepelnek, ezek: a The Ed Sullivan Show, a Shindig! Hullabaloo, American Bandstand, Where The Action Is, The Mike Douglas Show, The Andy Williams Show, Teen Town, Hollywood A Go-Go, Upbeat és a brit Ready Steady Go! . A The Miracles sikere számos slágerrel folytatódik, köztük a „(Come ‘Round Here) I’m the One You Need„, a „More Love„, a „Special Occasion„, az „If You Can Want„, és a Top 10-es sláger „I Second That Emotion„.

Ez idő tájt kezdik az együttest több albumukon is Smokey Robinson and the Miracles néven emlegetni. A névváltoztatás nem jelenik meg a kislemezeiken egészen a „The Love I Saw in You Was Just a Mirage” című, 1967-ben megjelent Top 20-as slágerig.

Az 1968-as év hozza a második „greatest hits” gyűjteményt, a “The Miracles Greatest Hits, Vol. 2”-t. Ez az együttes második Top 10-es albuma, amely az 1965-67-es időszak sikeres Going to a Go-Go, Away We A Go-Go és Make It Happen albumainak legnépszerűbb kislemezeit tartalmazza. Szintén 1968-ban az együttes kiadja a “Special Occasion” című slágeralbumát, amely 3 Top 40-es kislemezt eredményez, köztük az “If You Can Want“című slágert, amelyet az együttes a CBS The Ed Sullivan Show című műsorában való első fellépésük alkalmával ad elő.

A zeneipar és a Motown folyamatos változásai miatt azonban 1969-re Smokey Robinson igyekszik elhagyni a Miracles-t és a színpadot, hogy a Motown alelnökeként folytassa munkáját, és inkább családos emberré váljon feleségével, Claudette-tel és gyermekeikkel. Az 1969-es év az együttes számára egy második Ed Sullivan Show-i szereplést hoz, ahol az akkor aktuális „Doggone Right” című kislemezüket, valamint Dion „Abraham, Martin and John” című slágerének feldolgozását éneklik.

Robinson távozási tervei azonban meghiúsulnak, miután az együttes 1969-es „Baby Baby Baby Don’t Cry” című dala bekerül a Billboard Pop Top 10-be,

és amikor a Miracles 1967-es dalát, a „The Tears of a Clown„-t (a negyedik Grammy Hall of Fame slágerük) 1970-ben kislemezként újra kiadják az Egyesült Királyságban, ahol No.1. listavezető sláger lesz.

Ezt követően a kislemez az Egyesült Államokban is megjelenik, ahol megismétlődik brit siker, a kislemez a Billboard Hot 100 Pop Chart No.1.első helyére kerül, és több mint 3 millió példányban kel el. Ennek eredményeképpen a Miracles még sikeresebb, mint valaha, és Robinson úgy dönt, hogy további két évig marad az együttessel. 1970-ben az együttes saját ABC televíziós különkiadást kap, a “The Smokey Robinson Show-”t, amelynek főszereplője a Miracles, olyan vedégszereplőkkel, mint a Supremes, a Temptations, Stevie Wonder és Fran Jeffries. 1971-ben még egy top 20-as slágert érnek el, az „I Don’t Blame You at All” című számmal.

1972-ben Robinson beváltja ígéretét, hogy elhagyja a Miraclest, és egy hat hónapos turnéra indul, amely 1972 júliusában Washingtonban ért véget. Erről az utolsó Miracles koncert-sorozatról a Motown kiadja a “Smokey Robinson & The Miracles” című dupla albumot. A Miracle atyja, Pete Moore így nyilatkozik:

„12 búcsúkoncertünk volt, teltházak előtt játszottunk. Elképesztő volt.”

Szintén ebben az évben jelenik meg az együttes utolsó stúdióalbuma Smokeyval, a “Flying High Together”, amelynek vezető kislemeze, a “We’ve Come Too Far to End It Now (We’ve Come Too Far to End It Now)” a Billboard R&B Top Ten-be jut és egyben ez a 23. látogatásuk a top tízben ezen a listán.

Smokey visszavonulása után Billy Griffint az NBC “The Midnight Special” című műsorában mutatják be az országos televíziós közönségnek. Egy évvel később Marv Tarplin is úgy dönt, hogy elhagyja az együttest, és Robinsonnal folytatta a munkát szólóanyagain, míg Claudette, aki 1963-ban lényegében visszavonult a Miracles élő fellépéseiről, végleg elhagyja a Miraclest és visszavonul a velük való felvételektől is.

A The Miracles az évek során számos magas zeneipari kitüntetést kap. Az együttes 1997-ben megkapja a Rhythm and Blues Foundation Pioneer Award díját zenei teljesítményükért. 2001-ben, négy évvel később, a Vocal Group Hall of Fame-be kerülnek be. 2004-ben a Rolling Stone magazin Minden idők 100 legjobb előadója listáján a 32. helyre kerülnek, és hét évvel későbbig, egészen 2011– ig megtartják ugyanezt a pozíciót. 2004-ben négy slágerük került be a Grammy Hall of Fame-be (a legtöbb Motown együttes közül). 2009-ben az együttes csillagot kapa Hollywood Walk of Fame-en. Karrierjük során a Miracles a BMI és az ASCAP is kitüntetésekkel illeti őket dalszerzői munkásságukért. 2008-ban a Billboard a 61. helyen szerepelteti őket a 100 legsikeresebb Billboard előadó listáján. 2012-ben sok vita után a Miracles-t felveszik a Rock and Roll Hall of Fame-be is.
A Miracles sikere kikövezi az utat a Motown összes későbbi sztárja számára, és a Motown első együtteseként prototípusként szolgálnak az összes többi Motown-csoport számára.

(Folyt. köv.)