JÓ HÍR 2022.05.29.

JÓ HÍR 2022.05.29.

Pacsay Zsolt; Meg vannak bocsátva a bűneink vagy még hiányzik valami?

A napokban keveredtem vitába valakivel azzal kapcsolatban, hogy a hívőnek meg vannak-e bocsátva a bűneik, vagy pedig minden egyes bűnnel a kegyelem királyi székéhez kell menni, aztán majd Isten eldönti, hogy megbocsát vagy nem. Mindez még azzal megspékelve, hogy a bűnbocsánat csak akkor él, ha mi is megbocsátottunk minden ellenünk vétkezőnek.
Mindezt természetesen alá lehet támasztani a hegyi beszédben elhangzottakkal, valamint János első levelének első fejezetével. Azonban, ha jól megvizsgáljuk az újszövetségben írtakat, akkor fel tudunk hozni sok más igét, amik ezeknek látszólag ellentmondva mást állítanak.
Akkor vajon hol van az igazság, feloldható-e az ellentmondás?

Mielőtt az újszövetséghez érnénk, fontos megjegyezni, hogy már Dávid felvetette a bűnbocsánat problémáját.
A 32-ik zsoltárban felkiált, hogy boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít. Jól tudta, hogy mindenki követ el bűnöket, amiket az állatáldozatok nem tudtak eltörölni, csak elfedezni, és maga az a tény, hogy bűnért való áldozatot rendszeresen kellett bemutatni, folyamatosan a bűnre emlékeztetett. Ezért Dávid nem tudott felhőtlenül boldog lenni, vágyott arra, hogy az Úr ne tulajdonítson neki bűnöket.
Érezte, hogy nincs más megoldás, előbb-utóbb el kell jönnie annak az időnek, amikor Isten nem tulajdonít bűnt az embernek.
Máshol ezt úgy fogalmazta meg, hogy ha az Úr számontartja a bűnöket, akkor kicsoda állhat meg Isten előtt? A válasz egyszerű: senki.
Látszik, hogy az ószövetségben még az Isten szíve szerint való férfi is gyötrődött, hogy nem tud úgy élni, ahogyan szeretne, és Isten bűnösként tekint rá. Dávid bevallotta Istennek a bűnét és Isten elvette róla annak terhét. Dávidnak a lelkét így nem nyomta tovább a bűn terhe.
Adja magát a kérdés, hogy vajon azúj szövetség hozott-e bármi változást ebben?

A rövid válasz az, hogy igen hozott.
Ha nem hozott volna, akkor semmi értelme nem lenne az újszövetségnek.
Ha csak annyi lenne a változás, hogy nem kell áldozni, hanem az egyszeri tökéletes áldozat vérét kellene valahogyan applikálni minden egyes bűnre, akkor az újszövetség ugyanaz lenne, mint a régi egy apró technikai könnyítéssel. Azonban az újszövetség más szövetség, mint a régi.
Ezt Jeremiás próféta félreérthetetlenül kijelenti. Sajnos a legtöbb keresztény csak arra emlékszik belőle, hogy Isten a törvényét az emberek szívébe írja.
Ennél szerencsére sokkal több az új szövetség: Jahve Istenünkké lett, azaz természetfölötti erejével avatkozik be az életünkbe; mindenki megismeri Istent, és nem kell arról tanítanunk egymást, hogy Isten milyen; végül pedig a bűneinkről és törvénytelen cselekedeteinkről többé nem emlékezik meg. Ez utóbbira sajnos a legtöbb keresztény egyáltalán nem emlékszik.
Pedig a bűnbocsánat szempontjából kulcsmondat. Erre vágyott Dávid, hogy Isten ne tulajdonítsa neki a bűneit, hogy Isten ne rója fel, hogy miket csinált.
Az új szövetség alatt pedig ez történik: Isten nem rója fel a bűneinket, azokról nem emlékszik meg.

Mondhatná valaki, hogy rendben nem rója fel, de azt nem mondja, hogy minden bűnünket megbocsátotta, főleg nem a jövőbeni bűneinket. De hát mi mást jelentene az, hogy a bűneinkről többé nem emlékezik meg?
A bűnbocsánat nem csupán egy érzelmi állapot, hanem pontosan azt jelenti, hogy nem rójuk fel az ellenünk vétkezőnek, amit tett, nem emlékeztetjük folyton rá. Amikor Jeremiás mindezt elmondta, akkor mi, ma élő emberek mindnyájan jövő idő voltunk. Isten pedig eldöntötte, hogy nem rója fel a bűneinket.
Akkor azt a bűnt vajon felrója, amit holnap fogok elkövetni? Nem. De ha nem teszi, akkor annyi bűnt követhetek el, amennyit csak akarok?
Elvileg így is van. Azonban Pál ezt a kérdést már feltette a rómaiaknak: Ha a bűn megsokasodásával a kegyelem még jobban túlcsordul, akkor vajon nem az a jó stratégia, hogy minél több bűnt követek el, hogy a kegyelem még jobban megsokasodjon az életemen?
Majd világos választ is ad erre a kérdésre: Dehogyis!!!
Mi, akik Krisztusban alá lettük merítve, vele együtt meghaltunk a bűnnek. Ha pedig meghaltunk a bűnnek, akkor hogyan maradhatnánk meg benne? Persze, hogy nem maradunk meg a bűnben.
El-elkövetünk bűnöket, de mindig igyekszünk korrigálni a viselkedésünket.

Jeremiás próféciáját a Zsidókhoz írt levél is a fentiek szellemében magyarázza, különösen a tizedik fejezetben. Teljesen világossá teszi, hogy az egyszeri tökéletes áldozat örökre megtisztította a megszentelteket, akiknek így már nincs bűntudatuk.
Ez eléggé meredeken hangzik, de mégis benne van a Bibliában. Aki szerint ez nagy eretnekség, annak érdemes elgondolkodnia azon, amit Pál a korinthusiaknak írt: Isten megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítva nekik az ő bűneiket (2 Kor. 5:19.).
A legtöbb keresztény ezt teljes mértékben ignorálja. Az elménk nehezen fogadja be ezt. Pál a teljes bűnbocsánatot nyilvánvalóvá teszi a kolosseieknek írt levelében is, ahol arra kéri a hívőket, hogy amint Krisztus megbocsátott nekik, úgy ők is bocsássanak meg egymásnak (Kol. 3:13.).
Ez pedig már nyíltan ellentmond a Hegyi beszédnek. Hogy van ez?

Biztosan nem tudom. Arra tudok csak gondolni, hogy ott valamilyen céllal mondta ezt Jézus az őt hallgató zsidóknak. Amit mondott az nem felel meg az újszövetségnek.
Tekintettel arra, hogy az egész Hegyi beszéd kemény követelményeket állított a hallgatóságnak – amelyeket azok nyilvánvalóan képtelenek voltak betartani – talán el akarta őket vinni önmaguk végéhez, hogy feltegyék a kérdést, hogy ha ezek így vannak, akkor kicsoda üdvözülhet.
Egyébként azok, akik körömszakadtáig ragaszkodnak a Hegyi beszéd szó szerinti betartásához, valahogyan mégis megőrizték a karjukat, amivel vétkeztek, a szemüket, amivel vétkeztek és sorolhatnám. Akkor mégsem kell teljesen szó szerint venni? Elég, ha azokat a részeit vesszük szó szerint, amikről azt gondoljuk, hogy kényelmesen meg tudjuk tartani?

De ha ilyen nyilvánvaló, hogy Isten megbocsátotta a bűneinket minden további cselekedet (bűnvallás, bocsánatkérés, stb.) nélkül, akkor miért ragaszkodnak annyian a feltételes bűnbocsánathoz?
Ez egészen érthetetlennek tűnik. Miért nem akarják ezek az emberek megragadni az oltár szarvát? Miért akarnak vezekelni a bűneik miatt? Ezt sokáig nem értettem.
Aztán a kezembe akadt Albert Camus: A bukás című kisregénye, melynek főhőse önmagát vezeklőbíróként írja le. Az ő elmélkedéséből értettem meg, hogy miért utasítják el oly sokan Isten kitárt karjait. A vallásos ember, amikor feltételeket szab a bűnbocsánathoz, akkor közben azt az érzetet kelti, hogy ő bűnös, de vezekel a bűneiért.
Ettől kezdve pedig joga van mások felett ítélkezni. Úgy kerüli el azt, hogy mások ítélkezzenek róla, hogy ő maga ítéli el saját magát, majd ezt kiterjeszti mindenki másra, hogy ezzel felhígítsa az őt ért ítéletet.
Ezt a folyamatot Pál eléggé jól kivesézte a rómaiakhoz írt levele első két fejezetében.
Amikor a vallásos ember elsorolja a feltételeket, és azt az érzetet kelti, hogy ő ezeknek megfelel, akkor olyan magasságba emelkedik, hogy a másik ember önkéntelenül is elhiszi, hogy ennek joga van ítélkezni mindenki felett. Ebből a magasságból hamis tanítónak titulálják azt, aki a valódi Újszövetséget hirdeti, aki azt állítja, hogy Isten a bűneinkről többé nem emlékezik meg. Ezzel elzárják a hallgatóságot a bűnbocsánat lehetőségétől. Ugyanis nem létezik feltételes bűnbocsánat. Illetve egyetlen feltétel van: a hit Jézus Krisztusban.
Ezzel a hittel pecsételjük meg, hogy az Isten igaz, és az igaz Isten igazítja meg az istentelent.

Ezek a vallásos emberek valójában itt a földön a pokolban vannak. Nem tapasztalják meg, hogy Isten elengedte a bűneiket. Úgy akarják elviselhetővé tenni az életüket, hogy ebbe a pokolba lehúzzák a többi embert is, bebizonyítják róluk, hogy bűnösök és nincs bűnbocsánatuk, csak akkor, ha egy bizonyos protokol szerint járnak el.
Sőt lényegében azt mondják, hogy azok, akik abban bíznak, hogy Isten nem tulajdonít nekik bűnt, ezzel valójában csak tetézik a bűneiket.
Ezek a vallásos emberek nem akarják megengedni istennek, hogy megigazítsa a szerencsétlen embert, akin úgy tűnik senki és semmi nem tud segíteni.
Akadályozzák azt az embert, akin egy valaki mégis tud segíteni, az Isten Báránya, aki bűnné lett helyette, aki lement a mocsokba, a sárba, eltűrte, hogy mint bűnöst megöljék azért, hogy az, akinek nincs reménye, aki a vádlottak padján ülve várja az örök tüzet, mégis ki tudjon jönni ebből a sötét veremből a világosságra.
Azt az embert, aki elhitte, hogy Isten a saját Fiát küldte el, hogy mindenkiért meghaljon, hogy akiknek nem volt segítség, azoknak legyen segítségül, hogy a reménytelenek számára nyújtson reményt, hogy a bűnösöket Isten igazságává tegye.
Amikor Isten a bűnöst igaznak nyilvánítja, akkor ez azt jelenti, hogy többé nem tulajdonít neki bűnt, megbocsátotta a bűneit, azokról többé nem emlékezik meg.

Szerző: Pacsay Zsolt

Forrás: kegyelem.info