Az amerikai country zene története. 4. rész. A rádió megjelenése és szerepe a country zene terjesztésében.

Barcs Endre “Az amerikai country zene története.” c. regénye folytatásokban közölve.

Az amerikai country zene története. 4. rész. A rádió megjelenése és szerepe a country zene terjesztésében.

Az Egyesült Államokban a rádiózás az 1920-as években kezd elterjedni. A rádiók a nap 24 órájában zenét sugároznak, így a rádiózás az amerikai zene elsőrendű hordozójává válik. Mivel eleinte még nem állt rendelkezésre megfelelő hangrögzítési technika, így rádióban a zenét élőben forgatták le 78-as fordulatú lemezekről. Hirtelen megnövekedett az igény a lemezek, az előadók a különféle stílusú zenék iránt, így a lemezkiadók kénytelenek elhagyni a nagyvárosokban lévő stúdióikat és felkeresni a különböző vidékeket, hogy új stílusokat és előadókat keressenek. A lemezkiadók szakemberei Amerika hegyeit, prérijeit, vidéki falvait és városi gettóit járva váratlan tehetségekre bukkantak – parasztokra, munkásokra és etnikai kisebbségekre, akik Európa, Afrika, Ázsia és Amerika összefonódó szálait vegyítő stílusokat játszottak.

Az ekkor velük készített felvételek képezik az általunk ismert modern country zene alapját. Nem köztudott, hogy a gazdasági válság idején sok kis független lemezkiadó tönkremegy és a kiadó által birtokolt lemezek jó része megsemmisül. Egyes felmérések szerint ez a veszteség lemezek több mint kilencven százalékát érinti. Zenekutatók és lemezrajongók folyamatos erőfeszítéseinek köszönhető, hogy e felvételek jó részét magángyűjteményekből, a lekülönbözőbb helyekről sikerült ismét fellelni. A zenetudósok felkutatták az előadók családjait, magukat az előadókat, akikkel a felvételeket megismételtették, és akik sokat meséltek az amerikai country zene kialakulásáról. Így is hosszú évtizedeknek kellett eltelnie, mire Amerika legkorábbi zenészeinek történetei végre rendelkezésre állnak és elmesélhetők.

A country zene kereskedelmi felvételei 1922-ben kezdődnek. E korai előadók között találjuk Vernon Dalhart, aki a milliós eladási példányszámú “Wreck of the Old 97” című dalt elsőnek veszi lemezre.

Ernest Stonemant a virginiai Galaxból, Henry Whittert, A.C. (Eck) Robertsont, aki Henry C. Gillilanddel együtt az első dokumentált countrylemezt rögzíti, ez pedig a „Sallie Gooden” b/w „Arkansaw Traveler” 78-as fordulatú lemez.


Ebben az időszakban még a művészeknek ahhoz hogy felvételt készíthessenek, a nagy kiadók New York-i stúdióiba kellett utazniuk, és mivel mindegyikük valamilyen munkából élt, hiszen a zenélésből ebben az időben még nem lehetett, nehéz volt időt szakítani és pénzt találni az utazásra, amit sok előadó nem engedhetett meg magának.

Ralph Sylevster Peer, az első ismert country hangrögzítő

Ralph Sylevster Peer

Ennek köszönhető, hogy sok lemezkiadó, mint pl. az Okeh Records, majd később a Columbia Records producereket küld a délvidékre, hogy új tehetségek után kutassanak. Ennek az időszaknak legismertebb hangtechnikusa Ralph Sylvester Peer, aki néhány évig a Missouri állambeli Kansas Cityben működő Columbia Records lemezkiadónál dolgozik, amíg 1920-ban fel nem veszik a General Phonograph New York-i Okeh Records lemezkiadója lemezfelvételi igazgatójának. Ugyanebben az évben ő felügyeli Mamie Smith „Crazy Blues” című felvételét, az első olyan bluesfelvételt, amely kifejezetten az afroamerikai piacot célozza meg. 1924-ben ő felügyeli az első kereskedelmi felvételek készítését a louisianai New Orleansban, ahol jazz, blues és gospel zenei előadókat rögzít.

Peer 1923-ban, amikor még az Okeh-nek dolgozik, az Okeh atlantai kereskedője, Polk Brockman utasítására a country irányába fordul. Ekkor készít felvételeket Fiddlin’ John Carson-nal. Annak ellenére, hogy Peer úgy véli, hogy a felvétel nem sikerült valami jól, a „The Little Old Log Cabin in the Lane” és a „The Old Hen Cackled and the Rooster’s Going to Crow” című dalokból készült lemezből 500 példány hetek alatt elfogy. Ez az élmény meggyőzi Peert a country zenében rejlő lehetőségekről.


A rá következő évben Peer elhagyja az Okeh-t és átszerződik a sokkal jobb és fejlettebb technikai berendezésekkel ellátott Victor Talking Machine Company-hoz, évi 1 dolláros fizetésért. Így is igen szép jövedelemre tesz szert, ugyanis ő birtokolja az összes általa készített felvétel kiadói jogait. Peer maga köt szerződést a művészekkel, akiknek az eladások alapján fizeti a jogdíjakat. A mai napig ez lemezszerződések alapja. Érdekes módon a Peer által alapított Peermusic cég ma is létezik és működik.

Az elektromos hangrögzítés 1925-ös megszületése lehetővé teszi, hogy a lemezek hangzása jobb legyen, mint a rádióé. Ez az új módszer lehetővé teszi, hogy a lágyabb hangzású hangszerek, például a dulcimer, a gitár és az állkapocshárfa is megszólaljon. A fejlesztés azt is jelenti, hogy a felvevőkészülékek valamivel hordozhatóbbak lesznek és mint ilyen, szinte bárhol lehet felvételeket készíteni velük.

Peert Ernest Stoneman, aki az Okeh számára készít felvételeket, meggyőzi, hogy utazzon át a déli Appalache-on, és rögzítsen olyan művészeket, akik nem képesek New Yorkba utazni. Peer megfogadja a tanácsot és azonnal felismeri a “hegyi” zenében rejlő lehetőségeket, mivel még az Appalache lakói, akik számára az áram még ismeretlen, gyakran rendelkeznek kézi meghajtású Victrola vagy más fonográffal. Elhatározta, hogy elutazik, abban a reményben, hogy blues, gospel és „hillbilly” zenét rögzíthet. A kisebb településeken, ahová megérkezik, cédulákat ragaszt ki ezzel a szöveggel:

A művészeknek 50 dollárt fizettek készpénzben a helyszínen minden egyes felvett oldalért, és 2 és fél centet minden egyes eladott kislemezért.

A bristoli felvételek

Az első útja olyan sikeres, hogy azt több látogatás követi, Savannah-ban, Georgia államban és Charlotte-ban, Észak-Karolinában. Harmadik állomásként Bristol mellett dönt, mert a Tennessee állambeli Johnson Cityvel és Kingsporttal együtt a hármas városi egység, az Appalache-hegység akkori legnagyobb városi területét alkotja. Ráadásul három másik lemezkiadó cég is tart meghallgatásokat Bristolban. Így Peer a feleségével és két mérnökével elindul Bristolba. 1927. július 25. és augusztus 5. között Peer felvételeket készít a Taylor-Christian Hat and Glove Company harmadik emeletén, a State Street-en, azaz a bristoli államhatáron. Hirdetéseket ad fel a helyi újságokban, amelyek nem sok visszhangot kapnak, eltekintve azoktól a művészektől, akik már New Yorkba utaztak (például a Powers Family), vagy akiket Stoneman már ismert.

Stoneman az első, aki felvételt készített Peerrel, 1927. július 25-én. Feleségével, Hattie-vel, Eck Dunforddal és Mooney Brewerrel készíti a felvételeket. A hirdetéseknél jóval nagyobb érdeklődést vált ki egy újságcikk, amely arról számol be, hogy Stoneman az egyik lemezéért, “Skip To Ma Lou My Darling”, 3600 dolláros jogdíjat kap, valamint 100 dollár/napot napidíjat, amelyet a bristoli stúdiómunkáért kap. E cikk hatására több tucat művész tódul Bristolba, akik közül sokan még zenélni is alig tudnak. Peer kitűnő képességgel választja ki a legtehetségesebbeket, köztük Jimmie Rodgers-t, akinek külön éjszakai felvételi lehetőséget biztosít. Rodgersnek ugyanis nézeteltérése van a zenekarával abban a kérdésben, hogy milyen néven készítsék a felvételeket. Ezért Rodgers éjszaka szólóban, nappal pedig a zenekarral Tenneva Ramblers néven készíti a felvételeket. A zenekar csak akkor értesül a “titkos” a felvételekről, amikor az egyik zenekari tag anyjának panziójában szállnak meg.

A Carter Family

Ralph Peer fülébe már korábban eljut a család különleges zenei tehetségének híre. Így már a nyár folyamán levelezésbe kezd a családdal, de később azt nyilatkozza, hogy alaposan meglepődött, amikor meglátta őket, elsősorban a megjelenésük miatt. Peer Lillian Borgeson zenekutatónak egy 1959-es interjúsorozat során a következőket mondja:

Én overallba vagyok öltözve, a Carter család asszonyai pedig úgy néztek ki, mint a messziről érkezett piaci kofák, mint egyszerű paraszt asszonyok. De amint meghallottam Sara hangját, tudtam, hogy csodálatos lesz velük dolgozni.

A Carter család már az első stúdiómunkán négy dalt vesz fel, másnap pedig kettőt. Augusztus 1-jén Sara énekel szólót, miközben autohárfán kíséri magát. A 18 éves Maybelle szokatlan és később nagy hatással bíró stílusban gitározik, ami lehetővé teszi számára, hogy dallamot és ritmust egyszerre szolgáltasson. A Victor Company 1927. november 4-én adja ki az első Carter Family-lemezt, a „Poor Orphan Child” és a „The Wandering Boy” című dalokkal.


(Folyt. köv.)