Elvis kulturális presztízse fel, le járt az évek során, de ő még mindig sokkal időszerűbb, mint gondolnád

Elvis kulturális presztízse fel, le járt az évek során, de ő még mindig sokkal időszerűbb, mint gondolnád

Morgan Enos
Fordítás: Barcs Endre

A „Beatles kiment a divatból” és a „Rolling Stones is kiment a divatból„. Az előbbire körülbelül fél millió találatot fog kapni – az utóbbira egy hajszállal kevesebbet, mint kétmilliót. Most keresd meg a Google-ben, hogy „Elvis irreleváns (kiment a divatból)„. Több mint kétszer annyi találatot fogsz kapni, mint a két lekérdezés együttvéve.

Első ránézésre ez érthető. A Stones továbbra is gigantikus koncert vonzerő, annak ellenére, hogy elvesztette egyik kulcsemberét. A Beatles „Get Back” című száma nem csak a pulykanapi álmosságból emelt ki minket, hanem egy ritka, szinte egyetemes közös pontot is adott nekünk. Mindkét szeretett zenekar klasszikus albumának legújabb deluxe kiadása nagy sikerrel szerepel a Spotify-on. Ha már itt tartunk: a Beatles 26 millió, a Stones 21 millió havi hallgatót tudhat maga mögött. Elvis Presley? Csekély 13 milliót.

A fentieknek persze számos lehetséges oka lehet – vajon az Elvis-rajongók a Spotify használata helyett inkább előveszik az LP-ket és az Elvisz kincseket tartalmazó dobozaikat? Ráadásul ezen a szolgáltatáson Elvis továbbra is jóval hallgatottabb, mint korai kortársai, Chuck Berry (5 millió havi hallgató), Jerry Lee Lewis, Buddy Holly (egyenként 2 millió), Little Richard (1 millió) és ennél kevesebb jut a többieknek. Mégis, vajon ezek a számok méltóak-e ahhoz az emberhez, aki Guinness-rekordot állított fel a legjobban fogyó szólózenei előadóművészek között?

A kérdés visszavezet minket a Google-kereséshez: Elvis Presley már nem divatos? A témát már vizsgálták és újra vizsgálják; újságírói érdeklődésre tarthat számot, hogy Elvis mai kulturális elismertsége miért tűnik aránytalannak globális hatásához képest.

2017-ben a The Guardian egy cikket közölt, amely a király „zuhanó” népszerűségével foglalkozott, és egy 18-24 évesek körében végzett felmérésre hivatkozott, amelyből kiderült, hogy 29%-uk még soha nem hallgatott Elvis-dalt. Ebben a kutatásban a Leedsi Egyetem egyik zenei professzora kijelentette:

„Ha megkérdezel egy kisgyereket Elvisről, akkor csak az a tény regisztrálódik, hogy túlzásba vitt evés miatt meghalt a vécén, vagy hogy buta öltönyt viselt”. (A továbbiakban Elvist a fiatalok szemében „újdonság számnak” nevezte.)

A History ezt egy megdöbbentő megállapítással folytatta: 2016-ban Elvist mindössze 382 milliószor streamelték a Spotify-on. (Összehasonlításképpen: David Bowie és Michael Jackson egyenként megduplázta őt; a Beatlest ezzel szemben 1,3 milliárdszor streamelték.)

Elvis már nem hat úgy a fiatalabb generációkra, mint egykor – jelentették ki.

2020-ban David Browne, a Rolling Stone munkatársa számolt be az Elvis-biznisz 21. századi csökkenő hozamáról – és az imázsának felújítására tett erőfeszítésekről, különösen a fiatalabbak körében. Úgy tűnik, Baz Luhrmann rendező pontosan ezt akarja tenni Elvisszel, az Austin Butler és Tom Hanks főszereplésével készült új életrajzi filmjével (megjelenés: június 24.).

Olyan lett, mint egy halloweeni jelmez vagy mint egy falikép – mondta Luhrmann májusban a The New York Timesnak, illusztrálva, hogy Elvis mindenütt jelenléte kétélű karddá vált.

Annyira ott van, hogy már nincs is ott. De az Elvishez hasonló kolosszális média extravaganciákon kívül hogyan lehet a Rock ‘n’ Roll királyát újra megeleveníteni? Talán a válasz nem a piacon múlik. Lehet, hogy mentális keretekből fakad.

Mi lenne például, ha Elvist nem egy reménytelenül távoli anakronizmusnak, hanem a modern multimédiás popsztár archetípusának tekintenénk? Gondoljunk csak bele: Elvis a semmiből emelkedett fel és vált hidra fejű média figurává, aki a televízió, a film, a lemezek és a színpad területén egyaránt jelen volt.

Ha meg akarod ismerni az üzlet jövőjét, ember, nézz Elvis Presley-re – mondta Panos A. Panay, a Recording Academy társalapítója 2021-ben a GRAMMY.com-nak. Ő adta meg a formát arra, hogy milyen egy szupersztár prototípusa – egy sokoldalú szupersztár, aki foglalkozik a zenével, aki divatirányzatokat határoz meg, aki aktivizálja a különböző médiumokat„.

És Elvis számára a multimédia aktivátorának lenni nem csak azt jelentette, hogy felbukkant ezeken a különböző tereken; többnek is ő volt az úttörője, a megteremtője. Konkrétan a zenei videó és a Las Vegas-i show megteremtése az ő műve. Ami az előbbit illeti, Elvis számos filmjében kristályosodott ki a klip lényege – vizuális nyilatkozatot tenni, miközben elad egy lemezt -. (Bármilyen jó fogadtatásban részesültek is azok, vagy sem.)

Az utóbbit illetően Elvisnek nagy szerepe volt abban, hogy a Las Vegas-i show főváros megteremtése a karrierjének csúcspontjává vált. Ahogy Richard Zoglin 2019-ben megjelent Elvis in Vegas című könyvében kifejtette: Elvis in Vegas: How the King Reinvented the Las Vegas Show:

Presley 1969-es első vegasi fellépése (és az azt követő több mint 600 fellépés a városban) megteremtette a terepet mások számára, hogy követni tudják a példáját.

Ez megnyitotta az ajtót a nagy show-k előtt – mondta Zoglin a New York Postnak. Az összes modern vegasi shownak, Celine Diontól Lady Gagáig – Elvis volt a megalapítója.

Az emberek régebben gúnyt űztek a Las Vegas-i showkból” – jegyezte meg Panay. De mondjatok egy olyan művészt, aki most nem akar Las Vegas—ban fellépni?

Ráadásul miért ne élvezhetnénk Elvist mint kulturális szintetizátort a legmodernebb értelemben? Igaz, a rock ‘n’ roll egésze színkeverő vállalkozás volt, amely a fekete és a fehér kultúra közötti megingathatatlan párbeszédre épült; A country, az R&B, a gospel és a blues soha nem olvadt össze olyan látványosan, mint Elvisben.

És ha valaki úgy gondolja, hogy a fehér felsőbbség – vagy ami még rosszabb, a nyílt rasszizmus – volt az oka Elvis sikerének, az gondoljon arra, hogy Elvis soha nem tett rasszista kijelentést, amellyel sokan szeretik őt támadni. Ahogy Charles L. Ponce de Leon, Elvis életrajzírója fogalmazott:

Nem kérdés, hogy a rock and roll korai napjaiban néhány fehér cinikusan kisajátította a fekete kultúrát kereskedelmi célokra és megfosztotta az afroamerikai művészeket az elismeréstől és a jogdíjakról. De Elvis Presley nem tartozott közéjük. És őt a fő bűnösök egyikeként azonosítani történelmi tévedés, a tények téves értelmezése.

Kevés más magas kaliberű művész esett áldozatul ennyi tévhitnek, mint maga Elvis – ezek közül a tévhitek közül a legmakacsabban az tartja magát, hogy Elvis egy idejemúlt, elfeledett entitás a zeneiparban. Akik ezt állitják elfelejtik, hogy neki köszönhető a Beatles felemelkedése, nem is beszélve sok más ismert névről; szinte bármelyik rockzenei életrajzot megnyitva arról hallhatunk, hogy a „Heartbreak Hotel” hogyan gyújtott tüzet sok kezdő sztárban.

Forrás: consequence.net